Végig a Zöldön. Hőségtúra Dobogókőtől Esztergomig

Hát igen. Rettentő meleg volt és brutális napfény. Viszontagságos volt eljutni Dobogókőre, valami HÉV vágányfelújítás miatt - egy csomó átszállás! A Szentendrére igyekvő külföldi turistáknak én magyaráztam a mikéntet - bár fogalmam sincs, hogy mondják angolul azt, hogy "helyiérdekűvasút-pótló buszjárat", ehhez minden verbálkreativitásomat be kellett vetni. :-)

Dobogókőről szinte leszaladtam a Kétbükkfa-nyeregig, és ott kezdtem érezni, hogy megérkeztem a természetbe. A fák alatt, az árnyékban azért nem volt akkora a hőség, mint Pesten... navigálnom is kellett, ez visszahozott a jelenbe. A Kétbükkfa-nyeregi kis buszmegálló-bódéban pihentem kicsit, akárcsak annak idején Asturia hegyei között... csak itt sasok helyett varjak kiáltoztak felettem. A kis fabódé mellett gyönyörű pettyegetett lizinkák nyíltak.

Pettyegetett lizinka - lysimachia punctata

Aztán szedtem a lábam tovább A Római úton, elkerülve a kedves pilisszentléleki utcákat és egyben egyik kedvenc kolostorromomat is. Senkivel sem találkoztam. Meg kell mondjam, alábecsültem a terepviszonyokat. Az Ecset-hegyi emelkedőről meggyőződésem, hogy a meredeksége erősen szubjektív. Ez ilyen Mátrixos dolog. Volt már, hogy ide szinte felröppentem, szinte fel se tűnt az emelkedés - most viszont csatakosra izzadva, lihegve értem fel a tetejére. A Nap gyakorlatilag függőleges sugarai alatt itt árnyékot is keveset találtam. Jól jött a széles karimájú ausztrál kalap.

Turbánliliom - lilium martagon

Viszonylag hosszú és eseménytelen a zöld jelzés útvonala egészen az Enyedi-keresztig, onnan aztán jön egy mély avarral borított szurdokvölgy (az ember nem is hinné, hogy jelzett turistaút, kidőlt fatörzsek közt kell bujkálni, eléggé kalandos), aztán a Mély-völgy, ami rászolgál a nevére.
Egy helyen kissé belevesztem a susnyásba, illetve az ösvényt nőtték be szinte járhatatlanul mindenféle szúrósságok (csalán, szeder stb.) - úgy látszik, az állatok szívesen bújnak meg ilyen helyeken, mert nem először fordul elő, hogy váratlan felbukkanásommal felriasztom őket. Most egy őzcsapat rohant el fergeteges dübörgéssel, lombzörgéssel, szinte detonáció-szerűen. Majd' a szívbajt hozták rám! (Ilyenkor hajlamos vagyok támadó vaddisznókondákat vizionálni.)
Viszont itt fényképeztem a valószínűtlenül türkizes-fémes csüngőlepkéket. A halványlila varfű virágával egészen szürreális színkontrasztot képeztek. A szeder virágain pedig valóságos pillangócsordák legelésztek.

Csüngőlepkék, mezei varfű - knautia arvensis

Tarkalepke - melitaea sp.

A zöld jelzés itt néha eltűnt, illetve néhol ráfestették (!) a piros csíkot, nem pedig mellé... ez a jelenség némi ténfergést okozott, viszont találtam egy, a turistatérképen nem jelzett forrást, mennyei hideg, kristálytiszta vízzel. Inni nem mertem, de szinte lezuhanyoztam benne, mondanom sem kell, nagyon jól esett a hideg víz!
A Mély-völgy után jött még némi meredek kaptató, és már fent is voltam a Vaskapui turistaháznál. Innen kinyílik a táj, és gyönyörű panoráma tárul fel Esztergom és a szlovákiai oldal felé.

Mezei csormolya - melampyrum arvense

Kéküstökű csormolya - melampyrum nemorosum

A hőségtől szikkadt, sárguló fűben ott virított egyik kedvencem, a pacsirtafű, és kétféle csormolyát is láttam. A kéküstökű és a mezei csormolya, meg úgy egyáltalán a csormolyák a legfurább növények közé tartoznak. Félig élősködők: fotoszintetizálnak, de vízigényüket más növények gyökereire rátapadó szívógyökerükkel elégítik ki. Ebben az időjárásban ők virultak igazán... no meg a gyíkok.

Zöld gyík - lacerta viridis

Végigvágtattam - innen végig lefelé tart már az út - Esztergom felé, mert úgy terveztem, hogy sétahajóra szállok, legalább Visegrádig, úgy jövök majd haza Pest felé. Az utolsó néhány kilométert - úgy érzem - percek alatt tettem meg. A hajó ötkor indul, és percre pontosan elértem - volna, ha lett volna... ezen a napon pont nem indult hajójárat... az üres hajóállomáson megállapítottam, hogy nálam nagyobb lúzer nincs, igazán ellenőrizhettem volna a menetrendet a neten! Kárpótlásul beültem a platános sétányon egy hatalmas, életmentő jellegű fagyikehelyre.

Az esztergomi buszpályaudvar felé menet vettem még némi gyümölcsöt, elmajszoltam a kissé kemény és fanyar sárgabarackokat, amíg jött a busz (na azon is volt vagy negyven fok). Mennyei volt otthon megfürödni, hajat mosni, hiszen olyan sósra izzadtam magam, mint egy szál ropi. A sok élmény hatására el is telítődtem a kirándulással - néhány napra...