Vértesi esőtúra: Szárligettől Vitányváron át Oroszlányig

2011-ben ilyentájt nem éppen a hőségrekord idejét éltük... Ennek az útvonalnak egyes részeit már jól ismertem. Ilyen a csákányospusztai rész, Vitányvár, Majk. Így egyben a Mária zarándokút egy napra ajánlott etapja.

Nehezen indultam el. A vonatablakból láttam, hogy borul be az ég, futunk be a szürke, elmosódott-sávos felhők alá. Erre a napra egyébként "markáns hidegfront" érkezését vizionálták, és ez be is jött: egy nap alatt jó 15 fokot esett a hőmérséklet, és úgy gondoltam, ez remek alkalom az új esőkabátom tesztelésére.

Nos, az esőkabátom állta is a vizet, ám a többi cuccom nem.

Csákányosnál a juhász emberevő pulija nekem akart támadni, szerencsére ott volt a gazdája is, és visszahívta. Mázli. Aztán az egyre borultabb ég alatt szinte alkonyi sötétben ballagtam a Mária-szurdokban, fehéren derengtek a mészkősziklák, sötéten hallgatott a kulcsosház is, ahol annyi nyári tábor során laktam...
A bakancsom teljesen átázott, cuppogtam a vízben, főleg egy combig érő susnyáson való átgázolás után. Hozzáteszem, ez a jelzett Mária-út volt, a jelek szerint nem túl forgalmas szakasz. A fák leveleiről kövér esőcseppek potyogtak. Mégis élveztem a magányt, a természetet, az eső dacára harsányan éneklő madarak dalát. Ezt az időjárást a gombák is élvezték!

Szürke selyemgomba

Vitányvárhoz felkapaszkodtam (igen, vizes susnyás), ott ettem meg, kissé dermedt kezekkel fogva az uzsonnámat a málladozó várfal tövében. Sehol senki, csak a vár felett köröző nagy, fekete madarak. Próbáltam elképzelni a hajdani végvári életet, de nem ment könnyen. Igencsak ráférne a helyre némi  állagmegóvás, restaurálásról nem is beszélve! Aztán kicsit sajátosan jöttem le a vártól, eléggé sáros is lettem. Az egészet benőtte a bozót.

Eléggé fáztam, de legalább szedtem a lábam, hogy kimelegedjek. Így történhetett, hogy az erdőben egyszercsak - igazán mesebeli stílusban - elém ugrott két idősebb hölgy. Nagyon örültek nekem. Aztán tisztáztuk a félreértést: én nem a Vértes Kupa teljesítménytúra élen haladó versenyzője vagyok... Civil a pályán! De kedvességük mit sem csökkent, mondták, ők a pontőrök, és megkínáltak süteménnyel is.

Az élménytől megzavarodva, úgy látszik, eltévesztettem a jelzést, mert egy jó darabon vissza kellett kutyagolnom, szégyenszemre, majdnem a nénik támaszpontjáig.
Viszonylag eseménytelen utam volt Majkig, a talaj homokos, szerencsére beitta az esővizet, jól haladtam rajta. Annyira szeretem az erdő, a nedves föld és avar illatát!

Aztán egy órát kellett várnom a vonatra Oroszlányban, barátságos helyi lakosok körében ("nem jók ezek az újmódi vonatok, sose hallom, mikor gyünnek"). Na és otthon, végre, egy jó forró fürdő...

Vajszínű ördögszem