Ezt a kirándulást a
Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezte, amiben egyrészt az a jó, hogy így olyan különleges területekre jutok el, ahová egyébként talán oda se találnék, másrészt olyasmikre hívják fel a figyelmemet, amikről nem tudtam. Ilyen volt a Beliczay-liget is, aminek ötven-hatvan hektáros területe Natura 2000-es, védett terület, változatos élőhelyekkel.
Kincskeresés ez, bizony, ahol a kincs él, és védelemre szorul.
Ilyen védendő kincs a kirándulás nevét adó
nyári tőzike is (leucojum aestivum), ami 2013-ban az Év Vadvirága címet kapta, mégpedig internetes szavazással. Én ugyan a szibériai nősziromra adtam le a voksomat annak idején, de ez nem ok arra, hogy bojkottáljam a tőzikét. Tőzike jó, tőzike szép, tőzikét szeretjük. Noha természetőrünk nem győzött szabadkozni, hogy bár minden tavasszal bőségesen nyílik, most nem fogjuk látni - hiszen az idén nem is volt még tavasz. De ez senkinek se vette el a kedvét - és végül egy-két virágzó tövet mégiscsak láttunk, hála a termálfürdő vízlevezető csatornájának, ami mellett azért mindig melegebb van kicsit. Fura egy virág ez. Az angol neve magyarra fordítva: nyári hópehely, mi is nyári tőzikének hívjuk - pedig tavasszal nyílik. Szép magyar neve még a tőzegviola. Kicsit olyasféle, mint egy nagyra nőtt hóvirág, zöldpettyes fehér szirmokkal, levele akár a nárciszé. Mérgező, és veszélyeztetett, védett, ritka növény egész Európában, így nálunk is.
 |
| Nyári tőzike |
Mondanom sem kell, hogy én azonnal az ösvény mellett mászó békát vettem észre. Nagy, dekoratív
zöld varangy volt, természetesen megfogtam. Néhány méltatlankodó prüllögés után - furcsa ez a lágy, magas hang egy ilyen állattól - szépen megmaradt a kezemben, csak laposan pislogott, mint egy terepszín uniformisba bújt, kövér García őrmester. Megcsodáltuk a kommandós gúnyába bújt békát, aztán mehetett útjára a salátaboglárkák levelei alatt.
Másféle békákkal is találkoztunk: a keréknyomokban kialakult sáros kis pocsolyák szinte mozogtak a
vöröshasú unkák seregétől, a csatorna menti növényzetben csinos, sportos
erdei béka ült, a vízparton palazöld
levelibékát láttunk, és közeledtünkre nehéz testű
kecskebékák csobbantak hangosan a vízbe, felkavarva az iszapot. A vízben már ott vannak a kis üveggolyók: petecsomók, afféle béka-inkubátorok, melyekben ott lüktet már a milliónyi új élet.
 |
| Zöld varangy |
 |
| Erdei béka |
Megnéztük az unalmas, katonásan ültetett nemesnyárasokat - ennél szomorúbb látványt már csak a "kitermelt" nemesnyáras nyújt. De az ártéren azért háborítatlanabb, gubancos törzsű fafajok is vannak: fehér fűz, törékeny fűz, bokorfűz, fehér nyár, fekete nyár... a fák alatt odvas keltikék milliói, kecses bogláros szellőrózsa, kék csillagvirág, fényes-sárga salátaboglárka nyílik. A Duna fölé hajló fűzfán parányi, szürkés tollgombóc: az őszapó tornázott, felettünk egerészölyvek kiáltottak - itt lehet valahol a fészkük - és szajkók is kiabáltak, ölyv-hangot utánozva, mintha gúnyolódnának a kecses ragadozómadarakon. Vezetőnk megrágott ágdarabot mutatott: ezek bizony az európai hód fogának nyomai, mert van ám itt az is, de attól azért nem kell tartani, hogy gátat épít a Dunán, mint ahogy egyesek Nagymarosnál akartak...
 |
| Odvas keltike |
 |
| Bogláros szellőrózsa |
 |
| Tavaszi csillagvirág |
A teleobjektívvel felszerelt lepkészek örömmel vetették magukat a réten átpilinckéző, élénk zöldessárga citromlepkék nyomába, de volt itt pihenőpad azoknak is, akik a természetismereti kirándulás után inkább uzsonnázni szerettek volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.