Összes oldalmegjelenítés

2013. április 9., kedd

Közműalagút-túra: séta a Duna alatt és az Apátkúti-völgyben

2012-ben a Víz Világnapja alkalmából látogatható volt a Nagymarost Visegráddal összekötő, Duna alatt futó közműalagút. Ez természetesen létszám-limitált, bejelentkezős program volt, valaki lemondása nyomán lett számomra hely a csapatban.
Egyébként is megfogadtam, hogy minél többféle látószögből szeretném megismerni kedvenc tájamat, a Dunakanyart. Alulról még úgysem láttam...

A nagymarosi oldalon a Vízművek sátránál vízzel kínáltak - na jó, volt forró tea is... Csepergős eső, vidám társaság fogadott. A közműalagút valóban alagút és közművek futnak benne: csatorna, kábelek, csövek, vagyis a nagyobb csőben kisebb csövek. Mégse unalmas. Főleg, ha elképzelem, hogy pár sziklás mederanyag és öt-nyolc méternyi Duna-vízoszlop tartózkodik felettem...
Az alagút egyébként pont úgy néz ki, ahogy a halálközeli élményt szokták elmesélni. Sötét, alagút, fények.


 A bácsikám szerint a középkorban már volt alagút a Duna alatt Visegrád és Nagymaros alatt, egy szekér is elfért benne - de valószínű, hogy ez legenda, hiszen még a metróépítők is megküzdöttek annak idején a vízbetörésekkel. Persze ki tudja? A bejárat állítólag a marosi templom alatt nyílik. Annyi mindenesetre tény, hogy rengeteg mesterséges barlang, alagút, pince, járat, kazamata van errefelé.

A túloldalon, Visegrádon hideg esőcseppek vágódtak az arcomba. De sebaj. A mederből kikotort sziklás talajon nemigen élnek meg a fák, pedig beültették a sarkantyúgátat még a vízlépcsőépítős időkben. Később viszont megszépült az erdő és az időjárás is.

Orvosi, más néven pettyegetett tüdőfű



Az Apátkúti-völgyben számtalanszor kellett a patakon átugrálni, kőről kőre, na meg átmászni a kidőlt fatörzsek dzsungelén. Kisütött a Nap. Nehéz volt elképzelni, amit a pilisszentlászlói Kisrigó étterem pincére mesélt, hogy itt valaha murvával leszórt ösvény és tucatnyi kis fahíd volt. Mert hogy a kirándulás a Kisrigóban ért véget. Nem sajnáltam magamtól a bablevest, mert bizony elfáradtam a rövid táv ellenére. Isteni volt otthon megfürödni és szégyentelenül korán ágyba bújni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.