Ilyenkor áprilisban nagyon vágyom már ki a szabadba! Hirtelen a hőmérséklet is megugrott, úgy húsz fokkal... ez olyan, mintha hirtelen Thaiföldre utaztam volna. Még szerencse, hogy csodálatos helyek közelebb is vannak!
Szokás szerint elvétettem a jelzést, ezúttal mindjárt az elején, és a bácsikám nagymarosi borospincéjénél kötöttem ki, igazán nem szándékosan! (Ennek valami sajátságos gravitációs tere lehet.)
 |
| Apró üzenet a lábam alatt: egy szívecske |
Szeretek egyedül túrázni. Ezek az alkalmak azok, amikor leginkább önmagam vagyok. Talán mert nem kell másvalakire figyelni, csak a természetre és benne magamra. Az sem kínos, hogy a tavaszi plöttyedt kondi miatt sokszor megállok egy-egy rövid pihenőre. Cseppet sem érzem magam magányosnak, hiszen végtelenül meghitt és otthonos a táj. Ilyenkor pihenem ki azt a sokféle és ellentmondásos élményt, amit az emberek társasága jelentett a hét folyamán. Az erdőben töltött nap valóságos szellemi megtisztulás, felfrissülés. Persze a természetet járni társasággal is jó: nevetés, beszélgetés, ugratások, örömteli, barátokkal együtt töltött idő... összefoglalva: kirándulni társasággal jó, túrázni meg egyedül.
 |
| Rigó-bérc |
 |
| Orvosi tüdőfű |
 |
| Farkaskutyatej és aranyló zuzmók |
 |
| Élénksárga virágú pimpó |
A Déli-Börzsönyre illett volna a televíziós vetélkedőjáték címe: "Maradj talpon!". Jó húzós emelkedő, eleinte vityillók között, aztán végre az erdőben! Az ösvények nagyon csúsztak, a szél meg folyton megpróbált lelökni a bércekről. Néhol még hófoltok virítottak, tetszhalott volt a természet, így a mély, árnyas
Templom-völgyben is - a napsütésnek kitett részeken viszont, főleg a nagy sziklák adta védett, meleg zugokban már virágokkal ünnepelte magát a tavasz. Egyszerre volt jelen a két évszak: a tél és a tavasz, és csak pár méter választotta el őket. Zsenge zöld fű, aranyló zuzmóktól foltos sziklák, még lombtalan fák... élvezet volt fotózni, és senkit se zavart, hogy hol állok meg valami apró dolgot lefényképezni - enyém volt az egész játszótér! Nem csak látvány-ajándékokat kaptam: az erdő alján keletiszőnyeg-pompájú lila-fehér keltikék pompáztak, olyan illattal, hogy az már repülőszőnyeg volt...
Simogató napfény, és micsoda panoráma fogadott a
Remetebarlangnál! Itt egy kicsit megpihentem, és befaltam a "csúcs-csokit". Hajdan itt kis remetemonostor állt, néhány köve, fala még sejthető, megszentelt föld ez...
Egyre több a
holló! Stílusos, hogy Mátyás fellegvára körül, és itt a Börzsöny bércei felett is rekedten kiáltanak ezek a fényesfekete hátú madarak. Egyébként is, zengett az erdő a madárdaltól. Kirándulókkal egyáltalán nem találkoztam. Őzet viszont láttam - egyáltalán nem ijedt meg tőlem.
 |
| Tavaszi hérics |
 |
| Homoki pimpó |
 |
| Odvas keltike |
A zebegényi réteses viszont nyitva volt. Valahogy mindig itt érnek véget a kirándulásaim. Sáros bakancsomat a Dunában mostam le - még jégsávok szegélyezték a vizet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.