Összes oldalmegjelenítés

2021. december 26., vasárnap

Advent a Cserhát lankáin

 Karácsony előtt rengeteg munkám összejött... igazi kikapcsolódást a túrák, kirándulások tudtak adni. A blogbejegyzést is némi késéssel írom... de talán most sem késő. A Cserhátban alig járok, sok pontja busszal nehezen megközelíthető, ezért is volt ígéretes az egy váci átszállással elérhető, Karácsonyra hangoló kirándulás, Alsópetény rajt-céllal. Nem hosszú, nem szintes, jótékonyság is akad benne - pont jó lesz ez pár nappal Karácsony előtt!

Cserháti lankák

Az átszállás egész pontosan Vác-Alsóvárosban van, ahol még az életbe' nem tettem ki a lábamat a vonatból, pedig ezen a vonalon gyakran járok. Rajtam kívül vagy egy tucat kiránduló veszi lépteit a közelben lévő buszmegálló irányába, és ott kiderül, hogy igen: mind az Advent a Cserhátban túrára mennek. Ismerős arcok is akadnak.
Kanyarok, dombok, falvak. A szántóföld vékony, olvadozó hólepel alatt szunnyad, a fák ágai feketén karcolódnak a sápadtkéken fénylő reggeli égre. Felhő nincsen az égen: szép napnak ígérkezik ez a mai!
Az alsópetényi művelődési ház pár lépés csak a buszmegállótól, a regisztrálás gyorsan megy, elő is neveztem, ezért díjkedvezmény jár. Megkapom az útonal-leírást, meresztem a szemem a jó apró betűkre... sebaj, menni fog. Csípősen hideg a reggel, a szervező karját kinyújtva mutatja, hogy kilépve az épületből balra induljak, jelzést egy darabig nem is látok, ropog a lábam alatt a fagyott murva, fűszál, megolvadt és visszaolvadt hófolt. Pár fagyott lábnyom valószínűtlen mérető kutyát sejtet - te jó ég, mekkora lehetett? Akár egy medve...
Rackák
Nézsa felé ballagva hamar elérkezik a Cser-tó. Opálosan fagyott felszínén tükröződik a napfény. Némileg szomorúan nézem a lebetonozott partot... jó kis vizes élőhely lehetne némi náddal, vízinövényzettel... Az út elkanyarodik a tóparttól - megjelennek a piros-fehér szalagok is - a távolban sodrott szarvú rackanyáj legelészik. Szép ősi fajta. Aki lebirkázza a másik embert, sose állt még tűhegyes, akár öklelésre is kész racka-szarvakkal szemben...
Az út szelíden emelkedik a talpam alatt, hagyom, hogy a gyorsabb túrázók megelőzzenek. Nem sietek, nincs rá okom: a busz úgyse jön előbb... elámulok a mindent kibíró egynyári seprencén: leolvadt róla a hó, a zúzmara, és lám: virágzik tovább! Recseg a fagyott, barna tölgyavar a lábam alatt... ide még nem ért el a reggeli napfény.
Egynyári seprence - Erigeron annuus
A Forgács Péter pihenő néven jelzett hely egy pompás, öreg tölgyfa alatt felállított néhány padot jelenti, hó is akad, a napfény narancsvörösben ragyogtatja fel a fán rekedt száraz leveleket. Néhány túrázó reggelizik itt, engem is meginvitálnak egy kis kóstolóra... kávé, házi pogácsa... ki tudna ellenállni a szíves kínálásnak? Még néhányan érkeznek - láthatóan ismerős társaság - a továbbiakban velük ballagok, beszélgetve, békében.
Decemberi színek
Meredeken balra fordul az út, szép völgy, délceg törzsű fák között csíkokat húznak az árnyékok... aztán szántóföld szélén bukkan ki az út, szépen süt már a Nap, szinte az erejét is érezni. A levegőben az egyre közelebb kerülő Legénd fűtés-szaga száll, balra ácsolt kilátó uralja a tájat, mint egy hatalmas vadles. A túra nem érinti, az út balra bekanyarodik Legéndre, itt addig ballag az ember, míg be nem ér az ellenőrzőpontra, ami a Községi Könyvtár. Verebek zsinatolnak egy csipkebokorban... rendesen feladják a magamfajta amatőr fotósnak a leckét, ide-oda nyüzsögnek, a fókusz folyton valami gallyat talál meg. Mire sikerül értelmezhető képet készítenem a sajnos egyre ritkább házi verébről, a csapat erősen elhúz a távolban.
A falusi kerítéseken, házakon mindenféle karácsonyi dekoráció, fényfüzér ékeskedik, aztán itt a főtér, és hamarosan a könyvtár is. Mindenfajta bójánál hitelesebben jelzi helyét az előtte parkoló autó - azonosíthatóan az egyik pontőré, ezért is érdekes, ha helyiekkel kirándul az ember! Odabent parányi könyvtárszoba, asztalokra kipakolva tea és kandírozott gyümölcs, nápolyi fogad. A parányi falusi kultúrbástya előtt kistermetű, de igen rámenős kandúrka törleszkedik mindenkihez, aztán a szemetest kezdi fosztogatni. Megkínálom - jobb híján - nápolyival, eszi.
Kilátó Legénd határában
A faluból kifelé trappolva a helyiek érdeklődnek, milyen útvonalon is haladunk... "sár lesz" jövendöli egyikük, de nem igazán veszem komolyan a nehézséget... Ami persze hiba... mert tényleg jön a sár, valami munkagép szántotta fel az utat, bokáig merülök minden lépésnél, kikerülni meg a vadrózsa-bozóttól nem lehet. Tipikus terepjárós faluszéle, megcsodálok egy régimódi, olajhűtéses transzformátor-oszlopot.
Ehh, na végre! Kijutok a sár-zónából, és megszépül a táj is: az út felfelé halad, szép körülöttem a világ, visszatekintve panoráma is kínálkozik. Fent szép kis esőbeálló, ideális pihenő, és ideális hely arra is, hogy töltőre rakjam a mobilomat, mert az akkumulátor megint rakoncátlankodik. Előszedem a tízóraimat... lassan megérkezik mindenki. Szép hullámos felhők szántják fel az eget, tükrözve a föld fagyos szántásának párhuzamos csíkjait.
Tüskebokorból kandikáló házi veréb
Ismét erdő jön, hol havasabb, hol sárosabb, de kellemesen lehet rajta haladni. A felhők lassan bekússzák az egész égboltot, megvastagodnak, a napfény homályosodik, aztán elenyésznek az árnyak... egyenletesen szürkés fény árad el mindenhol. Lassan közeledik a második ellenőrzőpont, a Prónay-kilátó, ahol még sohasem jártam. A karcsú, ácsolt építmény tövében várnak a pontőrök a bélyegzővel, szaloncukorral, és házi jellegű, belső hőt termelő italfélékkel, amit túrán ritkán utasítok vissza... a jelképes korty után már indulok is tovább, az igencsak csúszós kék sáv jelzésen, lefelé. A fák között meglepően alkonyi színekben pompázik a sejlő horizont, pedig tán ha délután kettő felé járhat még csak az idő. A hófoltok alól erdei pajzsika páfrányok levelei kandikálnak.
Házi veréb - Passer domesticus
A Kékesi vadászházig még hagyján, kicsit jeges az út, de nem vészes... hanem utána... Jajj de csúszik, upsz de sáros... cipőm talpán egyre vastagodó kolonc-rétegekkel tappogok lefelé, valami csoda folytán egyszer sem csúszok el. Itt kis híján mindenki eljárja a nógrádi hempergőst!
Hízelgő kiskandúr Legénden

Felfénylenek odalent Alsópetény vörös cserép háztetői, a templomtól különálló, fehérre meszelt torony, az épület részleteiben gótikát sejtet.

A főtéren egy kis színpadon erősítőt pakol valaki, amott a művelődési ház ablakaiból már villanyfény világít. Bent tea, egyszerű vendéglátás. Túratársaim kedvesen felajánlják, hogy bevisznek kocsival Sződligetre, ami azért jó, mert valami vonat csak lesz Pest felé... és szervezni se lehetett volna jobban, ahogy az autó fékez a sződligeti állomásnál, egy perc, és feltűnik Vác felől a szerelvény. Kedvesség, barátságosság... ez igazi adventi séta volt!

Mint megtudtam, ez egy 10 000 V / 400V Olajhűtésű transzformátor. A felső vezetéken jön a 10kV, szép nagy porcelán szigetelőkön, lejön a szintén nem kis szigetelőkön levő biztosítékokon keresztül a trafóba.


Erős szelet jósoltak... ebből mi nem sokat éreztünk, de a magasban a szélnyírta felhők jelzik

Út Legéndet elhagyva









Erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas

Hirtelen téliessé vált a táj...

Alkonyi fények a Prónay-kilátónál

Prónay-kilátó

Alsópetény háztetői

2021. december 15., szerda

Havas tájakon: forrástúra a Börzsönyben

 Így az év vége felé nincs olyan sok teljesítménytúra, amiből válogatni lehetne, de azért akad... Ezt a Forrástúrát egy új túra-ismerősöm említette... Ismerős táj, mégis, télen ritkán járok erre. Miért ne lehetne ez egy szép vasárnapi kiruccanás?

A Dunakanyar feltáruló látványa a Kapu-hegy oldalából
Még épp csak incselkedik a pirkadat a pestiekkel, amikor már ott állok a Nyugatiban. A jegy hamar megvan az automatából. Van egy bő negyedórám az emeletes vonat indulásáig... a szomszéd vágányon gőzfelhőbe burkolózó szerelvény áll. Nini, nézzük csak meg közelebbről... nosztalgiavonat! Különféle étkezőkocsik, textilbúrájú asztali kislámpák, egy csokornyakkendős pincér... és a mozdony! A mozdony! Feketén dübörög az őserő, mellkasomban érzem az alacsonyfrekvenciás hangokat, vibrál a peron is. Szinte vulkanikus gőzfelhők szállnak...Körülöttem lelkesen fotózó vasútmániások kíváncsiskodnak, igyekeznek a mozdony vezetőfülkéjébe pillantani.
Zebegény, Kós Károly-kilátó

Valóságos időutazás ezután felkapaszkodni a modern szerelvény emeletére. A képernyőn az utastájékoztató sületlenségeket ír ki, például, hogy Balassagyarmat a célállomás. Azért megnézem a mobilomon a vágányzári menetrendeket...

Sima siklással indulunk, a gőzmozdony már messze jár. Egy órába se telik az út Zebegénybe, ezalatt a pirkadat reggellé válik, látomásként ül a visegrádi fellegvár a dunai ködfelhők felett... a magasabb hegyek domborulatai fehér zúzmarától őszesek. Ígéretes nap!

A zebegényi Kálvária

Tudom, hol van Zebegényben a Mókus söröző, fékezés nélkül közelítek rá, nyomomban több tucat túrázóval. Az adminisztráció gyorsan megy, a söröző asztalain porcelán mókusok. Indulás!

Az első feladat: felkapaszkodni a Kálvária-dombra, el a Trianon-emlékmű és a fából ácsolt kilátó mellett, majd egy éles kanyarral le, vissza a településre, ahol a túra első forrása Szent Erzsébet nevét viseli. Nyitott csapként csorog a vize a patakba. A Nap még a hegyek között rejtőzik, árnyas szurdokmély az erdő... Itt szerencsém van, mert az útvonalon jártas túratárs figyelmeztet az útvonalleírás pontatlanságára... a valóságban előbb van a letérés a sárga kör jelzésre, és utána az Ernő-forrás, ami az első ellenőrzőpont.

Zebegény, Szent Erzsébet-forrás

Szép sorban kocogunk az Ernő-forrás felé, mármint mindenki, aki időben visszafordult a sárga kereszt jelzésről. Terepfutók szökellenek el, utat adok nekik. Azért jó a korai rajt lassú tempóval, mert így egy sor jeles terepfutóval, nevezetes teljesítménytúrázóval tudok találkozni, amint megelőznek.

Most se rohanok, nincs miért. Az útvonalleírás szerint a táv "kb" 22 kilométer, jajj, gyanúsak nekem az ilyen körülbelül adatok, lehet ebből még bármi... A félsötét erdő nemigen kínál fotótémákat, nincs miért megállnom, ballagok hát kellemes, egyenletes tempóban. Megkapom a bélyegzést, bélyegzőpárnaként egy szép nagy lapos kődarab szolgál - 20 évig postás voltam, tudom értékelni az ilyen szakmai finomságokat.

Úton az Ernő-forrás felé
Az út felcsavarodik a szurdok oldalára, és egy csúszkálós mászást követően hirtelen úgy megszépül, hogy szinte kihagy a szívverésem. Zúzmaravirágok nyílnak minden ágon, a földet hólepel fedi, az első napsugarak csiklandozni kezdik az arcomat. Vidám kék égbolt feszül fölém. Gyönyörű, gyönyörű!
A vadrózsalevél sokáig zöld marad

Egyre vastagabb a hó, fekete-fehér a táj, csak a vadrózsabogyók villognak karbunkulus-vörösen, és egy-egy ottfelejtett narancsszín, száraz tölgylevél az ágak végén. Ámuldozva forgatom a fejemet... 

A Remetekereszt-bércre alig ismerek rá ilyen havasan. Legutóbb pedig ősszel jártam itt... most vastag hótakaró fed mindent, fantasztikus a hóban lépkedni, idejét nem tudom, mikor volt ilyen élményben részem utoljára. Megint eltűnik a Nap valami hegy mögött, fekete-fehér linómetszetté vált az erdő, a hó felszínét vadak lábnyomai hímzik keresztül-kasul. Szarvas, őz, róka, nyúl, vaddisznó. Forgalmas útvonal.

Nem olvastam el rendesen az itinert... amikor ott találom magam a Kapu-hegy letörésénél, ami még nyáron is csúszós, meredek, nemhogy most... szóval, ezt ki lehetett volna kerülni. Most már mindegy! Többen is összegyűlünk egy kis csapatépítő szentségelésre, jó jeges minden, igyekszem mindig valami fát kinézni, ami megállít, ha elindulok lefelé. Hát nyilván a csúszásgátló hómacska, az hol van ilyenkor? Otthon, a dobozában, naná hogy ott. Ha több eszem lenne, mint egy marék hangyának, beraktam volna a hátizsákba, nem kér kenyeret... A bakancsra szerelhető eszközt valaki az "anticsúsz" névvel illeti. 

Hanem a táj, az csodálatos. Ott a Dunakanyar, a Sibrik-domb és a visegrádi várhegy masszív tömbje, a Szentendrei-sziget csúcs - de jó volt ott megállni némely kenutúrám alkalmával!

"Egynyomtávos", de milyen gyönyörű ösvény kanyarog fel a Remetekereszt-bércre
Levergődök a hegyoldalon, ráadásul épségben, de mielőtt elbíznám magam, a hegyoldalban vízszintesre forduló, egynyomtávos ösvény se életbiztosítás. Egyensúlyomat vesztve megkapaszkodok valamiben... Az mitől van, hogy ilyenkor bármi ág, ami kapaszkodóként a kezembe akad, valahogy mind szúrós szederinda, jajrózsa, netán csípős csalán? Murphy törvényén elmélkedve nyalogatom sebzett tenyeremet... Aztán járhatóbb lesz az ösvény.
Hósapkás gubacs
Ragyog a Nap felettem, amikor kinyílik a fennsík Kövesmezőn. Fehér hólepel fed mindent. Irány a zöld háromszöggel jelzett út tovább, egyenesen Király-kúthoz, ami más túrákról ismerős pont. Tudom, hogy ez a szakasz amolyan hullámvasút, és... tényleg az. A Büdös-tó felszínét opálos jégkéreg takarja... márciusban varangyok fognak randizni benne, de most halottnak látszik. Galagonyabokrok, olvadó fehér hószalagok az ágakon, kék ég, vörösen izzó csertölgy-levelek az ágakon, a fák között ki-kivillanó látkép a Fellegvárral... Gyönyörű látvány.
Király-kútnál beszerzem a következő bélyegzést, a pontőr elárulja, hogy életében ez az első ellenőrzőpont, amit autóval meg tudott közelíteni. Egy túratárs megkínál egy kőkeményre fagyott müzliszelettel, jól is esik. Még kicsit reszket a lábam a Kapu-hegyi fékezésektől.
Igazi téli látvány lett a jutalma annak, aki fölkapaszkodott a hegyoldalon
A Málnás-forráshoz településszéli utakon vezet az útvonal-leírás, itt-ott szalagokkal is jelezve. Ezt a forrást nem találtam a térképet böngészve otthon, de mi tagadás: itt van, két telek között, egy betonlépcső alján. Még víz is csorog belőle. Itt kódszót kell felírni.

Vége a pihenőnek, felfelé indul az út, a hó csendben elenyészett itt, a napsütésnek jobban kitett hegyoldalon. Vörösen izzanak a zörgős tölgylevelek, széles szekérúton ballagok. Szerencsére keményre van fagyva a mélyen kijárt keréknyom. 

Kezdek szomjas lenni, de tudom, hogy Törökmezőnél frissítőpont vár, napközis teával. Bizony, szinte már érzem az illatát... a hóval fedett aszfaltúton nem túl izgalmas ballagni. Néha egy-egy autó húz el rajta. Bal kéz felé felfigyelek egy fára, aminek olyan az ágrendszere, mint az emberi tüdőé.

Út a Kapu-hegy oldalában
A frissítőpont előtt az emblematikus plüssnapocska függ egy ágon, kis asztalkákra vannak kitéve a finomságok, még pléddel letakart padok is vannak, hogy le lehessen ülni. Megkapom a napközis teát, egy túratárs szívességéből kicsit feljavítva valami karakteresebb házifőzettel. Van süti, májkrémes és kolbászkrémes kenyér is. Habzsidőzsi.

Túratársam bemegy melegedni a turistaházba, én inkább megyek tovább, a mozgástól remélem, hogy felmelegít - de már nem is fázok annyira... 

Elhaladok az épület mellett, le a forráscsoporthoz - itt újabb felírandó kód vár - aztán a jól ismert patakugrások következnek a zöld sáv jelzést követve. Valaha itt malom állt... most a fák között rejtőző Korpusz üzen, a jurtának csak a helye látszik. Szeretem ezt a helyet, sok botanikai érdekességet rejt... tavasszal lesz itt hóvirág, pirosló hunyor, tenyérnyi sárga héricsek... most hólepel fedi a zsombéksásost. Vidáman csacsog a patak vize, lágyan korrogó holló repül el felettem, valahol tízezer méter magasan hangtalanul száll egy repülőgép.

Túratársam utolér, beszélgetünk, fogynak a méterek. Itt már nincsen hó, az utolsó forrásnál állunk meg, de vize nincs - csak a felírandó kódszóval gazdagodhatunk. 

Beérünk Zebegény házai közé. Jön a hosszú út a településközpont felé, jobbról elmarad a rétesház - most is sorbanállás kígyózik a bejárata előtt - aztán már itt a söröző. A porcelán mókusokat mostanra elpakolták az asztalokról - jobb a békesség - megkapom a záró bélyegzést, a szép mívű kitűzőt és az emléklapot. Iszunk ezt-azt, fuvarom is akadt haza, van, aki tegnap a Vulkántúrán járt... te jó ég, én arra még be se mertem nevezni, de ha bejártam volna, most otthon halódnék izomlázzal. Oké, nyáron egyénileg bejártam, de most mindent hó fed, csúszik, ködös, korán sötétedik... kemény.

Szalad az aszfalt az autó kerekei alatt, szalad jobb kéz felé a kerékpárút, ahol már többször futottam félmaratont, mennyi emlék fűz a Dunakanyarhoz! Hazai pálya... és mindig tud meglepetést okozni. Szép nap volt!



Kövesmező


A fák közül ki-kivillan a panoráma

A visegrádi Fellegvár

Egybibéjű galagonya - Crataegus monogyna

Olvadó hószalagok


A Törökmező felé vezető műút sara szerencsére fagyott volt

"Tüdő-fa" Törökmezőnél

Az emblematikus napocska. Már több túrán lefényképeztem

Mikulás pontőrök a törökmezői "etetőponton"

Tűz és jég: csertölgy "rőzse" vöröse és a hó jegesfehér színei

A patak vizét horgásztóvá duzzasztották

Fatörzsek boltívei a Malom-pataknál