Összes oldalmegjelenítés

2023. február 21., kedd

Télvégi tájak, ébredező természet: a "Katonasírok a Vértesben" túra

 Esőt ígért mára a meteorológia. Igazat mondtak... Ismerős táj, legalábbis a Mária-szakadék környéke, sokszor jártam már errefelé, igaz sosem februárban. Vajon éled már a természet? Közben szomorúan gondolok a túra nevét adó katonasírokra, a honvédekre, akiknek nem adatott meg a hosszú élet. A Vértesben különösen sok katonasír rejtőzik, némelyiknél szép emlékmű, ismertető tábla is őrzi emléküket.

Sötét van, a hátizsákot már összekészítettem. Főzök egy forró kávét magamnak, ellenőrzöm a felszerelést - igen, itt az esővédő huzat a fényképezőgépemre, igaz annyi eszem már nem volt, hogy a kamáslit is bekészítsem...
Csákányospusztán, esőben
A Déli pályaudvaron már szürkül. Vastag fellegek úsznak az égen. Veszek magamnak egy fornettit, csattogó szárnnyal repül el mellettem egy szürke galambcsapat. A vonaton kellemes meleg van, időben indulunk, szelíd rándulással mozgásba lendül a vonat. Egyszercsak rőt fények árasztják el a csendesen zakatoló szerelvényt, jobbra a gazdagréti lakótelep ezernyi ablakszeme vörösen felvillan az ég lilásszürke háttere előtt. Balra pillantok: a vastag, szinte fekete felhők alatt lángra lobbant az ég, vörös napkelte világítja meg a felhők bordás hasát. Pazar színjáték! Aztán a felhőpaplan rése összezáródik és visszaszürkül a világ.
Mészkőtömb a Mária-szakadékban. A zegzugos repedéseknek saját mikroklímája van, sokféle érdekes mohát rejtenek
Szinte félhomály van Szárligeten is, ami a túra rajthelye. Pillantást vetek a váróteremre... egyszer itt, a fűtetlen helyiségben fáztam meg úgy, hogy mandulagyulladás lett a vége, ó azok a régi jógatáborok!
Gondos kezek mécsest gyújtottak a körtvélyesi erdei temető honvédsírján
Főrendező Úr szokása szerint az autóból osztja a szép, színesen nyomtatott térképes itinert, akad bőven ismerős arc a különféle túrákról, a tatabányai "expressz" is befut, és ont magából pár túrázót, sor alakul ki, de gyorsan nekivághat mindenki. Indulok hát én is, kezemben a kapott nápolyiszelettel, át a sínek feletti felüljárón, aztán el a fatelep mellett - hm, valaha itt egekig álltak a farakások, most láthatóan más a kereslet a tűzifa iránt...
Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Védett növény
Végigcsattogok a falu utcáin, aztán a "régi vasút" mentén. A régi térképemen nem erre ment az országos Kék, hanem át a szántóföldön, nyílegyenesen a csákányosi turistaház felé, most van egy elég nagy kerülő. Gondolom, új a földek tulajdonosa... Fejem felett fakopáncs dobol, az útszéli erdőből hol itt, hol ott hiányzik egy fa, fehéren villognak a frissen kivágott tönkök.
Fakitermelés mindenfelé...
Átvágunk a főúton - nincs valami nagy forgalom - aztán az út mellett halad az ösvény egy darabig, míg végre befordul a hegy felé. Talán hajdani bunkerek ezek a beton létesítmények a fák között... Hirtelen parányi esőcsepp csókol szájon, ajkamra hullik, mintegy megelőlegezve a későbbi "gyönyöröket". Amik nem is maradnak el, egyre sűrűbben szemereg, majd esik az aprószemű februári eső. Elmosódik a távlat, amikor az öreg fűzfához érek, aztán ismét jön egy kerülő, ezúttal az országos belovardásodás miatt van elkerítve az a domb, amit jógatáboros koromban a "tudatállapotok dombjának" neveztünk.
Bükk gally - Fagus sylvatica
A csákányosi turistaháznál megérkezik a sár is. Kapaszkodni kezdek felfelé, kőről kőre, az előttem haladók csúszásnyomaiból okulva. Fényképezőgépem a vízlepergetős "pelenkában" rejtőzik, nem is fotózok itt, utánam integetnek a mészkövön kapaszkodó pompás édesgyökerű páfrányok... A szurdok szikláiban sem állok meg gyönyörködni, pedig igen szép ez a hely most is. Nehezíti a haladást, hogy néhol fatörzsek borultak az útra keresztben, bújok-mászok, csúszik is az egész miskulancia. Egy mellettem elhaladó optimista terepfutó "futhatónak" minősíti az állapotot...
Kápolna Körtvélyespusztán
Lendületből túl is megyek az elágazáson, nem is csak én, a lábnyomokból ítélve, látványos a sárban hagyott toporgások nyoma... szerencsére látom, hogy néhány túrázó merre halad, ezért nem indulok el rossz irányban a kék kereszt jelzésen. Hamarosan a körtvélyesi erdei temetőhöz érek, ami az első ellenőrzőpont.
Friss hántás kidöntött fán
A hajdani temető ma erdőben rejtőzik, néhány sírját máig gondozzák. Az itt nyugvó hét magyar honvédnek emlékművet állítottak, és gondos kezek mécsest is gyújtottak. Lobognak a parányi lángok a piros üveg mögött, ázottan lóg a nemzetiszín szalag, bókolnak a hóvirágok, és mint mindig, most is szomorúan gondolok a háború értelmetlenségére.
Bükk "lába" - Fagus sylvatica
Pihenősebb rész jön, egy szakasz az erdészeti úton, talán murvával is leszórhatták, mindenesetre jól járható. Az eső is csendesedik, ezer és ezer esőcsepp rezeg a bükk finom ágszövevényein. Felvettem már a túra és a tájékozódás ritmusát, megritkultak a kirándulók körülöttem, száz és száz métereken át haladok egyedül, elmélkedésbe mélyedve. Elballagok a kis, fehérre meszelt kápolna mellett, hol erősödik, hol csendesül a zápor. Két hím széncinege nyomdafestéket nem tűrő stílusban cserreg egymásra. Él az erdő.
Kacsos farkaslábmoha - Anomodon viticulosus
És jön a túra legsárosabb szakasza. A természetben sosincs sár, sár mindig ott van, ahol a munkagépek kerekei felszaggatják a talajt. Ez történt itt is. Küzdök minden méterért, még szerencse, hogy ez a sár nem az a fajta, ami ötkilós koloncokban tapad az ember bakancsára, hanem ennél szolidabb fajta, simán csak csúszik és csicsog a lábam alatt. Baljósan sötétedő telepített fenyves sorai ritmikusan villannak el mellettem. Egy útra dőlt bükkfáról rőtvad éhes szája rágta le a kérget, megbámulom az alapos munkát. A fogai irigylésre méltó állapotban lehetnek!

Csomópont jön, többszörös jelzésváltás, először egy túratárs nyomában én is a Szép Ilonka-forrás felé kanyarodok, de gyanús lesz a dolog, visszakapaszkodok, és inkább a zöld sávon megyek még vagy száz métert, a következő elágazásig és jelzésváltásig, ahol a második ellenőrzőpont van: kopjafa, ezúttal négy halott honvéd nevével. Itt is lobognak a mécsesek. Esőcseppek húznak koncentrikus, egymásba fonódó köröket a pocsolyákon. Néhány túratárs, ezúttal szembejön, visszafelé, eltévedtek. Mutatom nekik a katonasírt, de lassú tempóm ellenére sem értek utol később, remélem, meglettek azért a végére...

Zöld küllő klüklüklü kiáltása harsan felettem újra és újra, szinte sátáni kacajnak hangzik.

Hosszú, a térkép szerint egyenes szakasz jön, végig a piros kereszten. Ez a kedvenc részem a túrán. Az eső elállt, kék rések nyílnak a felhők között, határozottan ki fog sütni a nap! Kedélyem ugrásszerűen javul, és a sárral sem kell itt küzdeni. Észreveszem hát az út szélén szerénykedő szépségeket. Nini, kisvirágú hunyorok! Pici, élénkzöld csokrocskák a vörösesbarna avarban, zöldek maguk a virágszirmok is, pontosabban a virágot formázó lepellevelek. Amott meg miniatűr pálmafához hasonló növények emelkednek: babérboroszlánok, levelük tényleg akár a babérlevél, és ahol a pálmán a kókusz vagy a datolya helye van, ott kis, sárga virágok nyílnak. Opálosan csillognak az élősködő fehér fagyöngy bogyói egy tölgyfán.
Bükkös a Szép Ilonka-forrásnál

Errefelé is látszik, hogy volt fakitermelés, láthatóan a szálazó műveléssel próbálkoztak, tehát nem tarvágás, hanem itt is, ott is hiányzik egy-egy fa... messziről erdőnek látszik, de mégis olyan, mint amikor a gyér közönséget szétültetik a nézőtéren, hogy messziről teltháznak látsszon a dolog...

Immár szinte vakítóan kék az ég felettem. Kabátom, ami korántsem bizonyult vízállónak, gőzölögve szárad. Műútra bukkanok ki, nézem a térképet, nehogy eltévedjek, mert a jelzések itt eléggé megritkultak. Az aszfalton jól lehet haladni, igaz a bokám nem szereti. Élénk szél nyikorogtatja a fákat, rázza le a róluk a vízcseppeket. Néha kisebb zápor szakad a nyakamba, de mégis mennyire más, mint reggel!

Szürke és rókavörös: a bükkös téli színei

A harmadik ellenőrzőpont ismét egy újonnan állított honvéd emlékmű, elolvasom az ismertető táblát is. Mennyi igazságtalan esztendőnek kellett eltelnie, hogy legalább a végtisztességet megkaphassák ezek a szegény katonák!

Süt felettem a Nap, éles kontúrú fehér felhők rohannak át a kék égen. A piros sáv jelzésű út lekanyarodik a műútról - végre - és egy szakaszon ismét erdőben haladhatok. Érdekes gombák kapaszkodnak a fakéreg repedéseiben, nem rohanok most sem, szemügyre veszek mindent. Élvezem, hogy nem kell rohannom.

Esőcseppek gyűrűi egy pocsolya felszínén
Szár település a cél. Mondhatni, szárba szökkentem, amikor megérkezem a településszéli háza közé. Érezhetően melegebb van, mint az erdőben, és az út szélén vidáman bontja rózsaszínű szirmait a bürökgémorr, de látok nyíló pitypangot, százszorszépet is. Feketerigó énekel egy bokron, verebek csivitelnek a sövényben. Átballagok a falun, aztán ahogy beballagtam, kiballagok belőle a műút szélén, mert a tulajdonképpeni cél, a vasútállomás a falun kívül található. Mellettem kaszálórét, olyan az égbolt felette, mint egy Windows-háttérkép. A felhők sötét árnyékai rohannak a mezőn, ki tudja honnan és hová...
Ciprusmoha - Hypnum cupressiforme
A szári vasútállomáson ott található Főrendező Úr, szokás szerint az autóban üldögélve. Megkapom az oklevelet és a szép, igényes fém kitűzőt. Aztán veszek vonatjegyet is, nem sietek, félóránként megy vonat Pestre... ahogy végzek az automata "bökdösésével", már be is mondja a hangszóró a járatot. Kellemes utam van hazafelé, a felhők ismét lilásfekete falba tömörödve gomolyognak Érd felett, befut a vonat az eső alá, mobilom is pittyen, jön a figyelmeztetés: "zivatar a közelben", aztán hatalmas, többszörös szivárvány ragyog be a vonatablakon... Milyen jó, hogy nem hagytam magam elijeszteni az esőtől!


Kisvirágú hunyor - Helleborus dumetorum. Védett növény

Szamóca levelei - Fragaria sp.




Babérboroszlán - Daphne laureola. Védett növény

Babérboroszlán - Daphne laureola. Védett növény



Fehér fagyöngy - Viscum album

Kontyvirág - Arum sp.

Csillogó gólyaorr - Geranium lucidum

Szőrössüvegű moha - Ortotrichum sp.


Bürökgémorr - Erodium cicutarium

Enyhe hidegfronti hatás: mélykék, tiszta ég, hófehér középmagas gomolyfelhőkkel

Mező Szár határában

2023. február 13., hétfő

Téli Margita - séta a Gödöllői-dombságban

 Nem először veszek részt a Margita turisztikai- és sportegyesület télvégi túráján. Ez a Margita nem Erdélyben van, hanem a Gödöllői-dombság legmagasabb csúcsa... a túra tehát Pestről könnyen megközelíthető, emellett része a Cartographia kupának és az Olimpiai Ötpróbának is, tehát attól igazán nem tartottam, hogy magányosan fogok kóborolni a lankákon... A rövid táv 21.2 kilométer, vagyis amolyan félmaratoni táv: valószínű, hogy egy csomó terepfutó, kocogó is ezt fogja választani. Én inkább sétát és fotózgatást tervezek...

Érkezés a harmadik ellenőrzőpontra. Sokan kocogva tették meg a távot
 Szokás szerint korai rajtidőpontban szeretnék indulni. Ehhez ötkor kell kelnem, bizony nehezen megy a tápászkodás szombat hajnalban. Odakint még töretlen az éjszaka uralma, a Körúton még rajzanak a bulizó fiatalok, a Parlament felé ballagva csendesek az épületek. Metróval irány az Örs, itt már szürkül, megveszem a HÉV jegyet az automatából visszafelé is. Sőt, veszek egy korán nyitó bódéban valami péksüteményt is, ami kísértetiesen hasonlít a Fornettire, de nem ez a neve, és jóval olcsóbb is.

Hosszú volt a ballagás a 3-as számú főút mellett Máriabesnyőig
Kellemes meleg van a héven, jól esik üldögélni - egy darabig egyedül ülök a kocsiban, ritkaság! Pompás magány, pár percig. Pillanatról pillanatra oszlik a szürkület odakint. Aztán ahogy elindul velem a vonat, elsuhannak a külvárosok omladozó gyárépületei, raktár-áruházai, kertvárosi háztetői... megcsillan az ébredő Nap fénye, igazi "rózsaujjú hajnal" cirógatja végig a tájat. Didergős zúzmarától őszülnek a rétek.
Máriabesnyő - kálvária és kis gloriett a kegytemplom mellett
Már a vonatablakból látom a rajthelyet, az iskolát a Szabadság téren. Korán van, még nincs túl sok túrázó. Csak helyszíni nevezés van, de az igazán gyorsan megy, hiába, megvan a gyakorlat benne... minden táv indítása más asztalnál zajlik, hamarosan kezemben tartom a színessel nyomtatott, egy papírlapból álló itinert. A Cartographia asztalán számtalan, kék-sárga fedelű turistatérkép kelleti magát, az ötpróbások asztalánál is zajlik az adminisztráció, valaki épp átveszi a pontokkal kiérdemelt sportruhát...
Babati-tó
Nekivágok, alapjában véve a többi túrázót követve. A településekről való kikecmergés szokott lenni a gyenge pontom, ha valahol elkeveredek, akkor az a városi terep. Utolér néhány ismerős a Vörös Mocsár túráról, beszélgetünk... mennyi munka van egy doktori disszertációban! Aztán doktorék hátizsákjából előkerül némi házi pálinka, megkínálnak engem is. Jól esik a meglepően csípős, párás reggeli hidegben.
Fantasztikus jégképződmények
Eseménytelen az első bő öt kilométer, végig a forgalmas 3-as számú főút mellett kell ballagni a járdán, kifejezetten jó, hogy van társaságom. Aztán a máriabesnyői templomnál végre jellegzetes, település-széli susnyás sarjerdőbe érünk, nem éppen királyi bükkös, de most még ez is felszabadító. A túratársak egymást váltják mellettem, hol én haladok gyorsabban, hol ők, de pár mondat mindig elhangzik... milyen volt delfinekkel úszni Indonéziában, trópusi bélfertőzés ellen a whiskey jobb-e, mint a törköly, vagy éppen milyen fotópályázatokat írtak ki idénre... Azt hiszem, a személyes beszélgetés olyan dolog, amiről túlságosan leszoktunk a karantén alatt, a digitális kütyükkel körülvéve!
Fagyott buborékok emeletei a Babati-tóban
Az első ellenőrzőpont a Pap Miska kútnál van. Épp hogy csordogál a víz. Erdei pinty billeg a faágon, fejét félrebillentve nézi, mit csinálnak az emberek. Megkapom a bélyegzést, valamint egy választható nápolyiszeletet. Láthatóan a kókuszos fogy a legjobban.
Nádbugák - Phragmites australis
Ismerős szakasz ez régről, át az M3-as aluljáróján, a piros sáv jelzést követve el a visszaduzzasztott tavacskák sora mellett. Le is ereszkedek a fagyott, nádassal övezett vízhez, szép tompa szürkéskék színe van a fagyott víztükörnek, hátha akad ott számomra valami fotótéma... és akad! Csodálatos "emeletes" jégbuborék-képződményeken ámulok el. Messziről nem is látszott, milyen csodát rejt a fagyott víz. A nádbugákat finom szellő rezgeti, a borongós égen néha kék sávok támadnak. Titokzatos madarak nyomán mozgolódik a nádas.
Még deres a fű
Visszakapaszkodok az útra, ballagok az Istállóskastély felé. A hely a gödöllői agráregyetemé, amilyen elszomorítóan rossz állapotban vannak a Grassalkovich-kastély épületei, annyira szépek a tenyészállatok. A távolban a lúdtelep lakói zajonganak, körülbelül strucc méretűnek látszanak. Közelebb, szerencsére villanypásztor mögött bivalyok és szürkemarhák kíváncsiskodnak. Egy fiatal bivaly gőgös pofákat vágva láthatóan nem tudja eldönteni, hogy a kíváncsiságot vagy a megfélemlítő viselkedést várja-e el tőle az íratlan bivalyprotokoll olyan esetekre, ha hátizsákos ismeretlenek bámulnának rá a kerítés túloldalán. A hatalmas szarvú szürke dobbant, megremeg a föld az egytonnás állat patája alatt. Terepfutók szökellenek el a hátam mögött, nevetnek a "lassíts!" táblán.
A szürkemarha bocik vörösek
Puha, homokos út süpped a lábam alatt. Tisztul az idő, pára száll fel a kaszálórétekről. Hamarosan itt a második ellenőrzőpont, a babati templomromnál. A rom maga egy földhányás egy lankás kaszáló kellős közepén. Valaha itt is falu állt, aztán jöttek a tatárok, és sose épült újjá... A bélyegzés után nekivágok felfelé, szépen sorban ballagunk az erdő szélén, amikor zörgés támad, és a bokrok közül valósággal kirobban egy barkás agancsú őzbak. Gyakorlatilag megcsap a menetszele, két méterre sincs, követi a párja, a kisebb termetű suta. Reflexből felkapom a fényképezőgépet, és néhány kockát tudok "lőni", van ebben valami vadászos jelleg... persze ez vértelen vadászat a javából!
Jégvarázs
Feldob a nem várt találkozás. Őzike show, ezt már szeretem. Ilyen nyüzsgős túrán, ilyen közelről látni állatokat... erre igazán nem számítottam. Sokat kirándulok egyedül, akkor nem ritka, hogy vadat látok, de akkor is messzebbről.
Az Istállókastély egyik omladozó épülete
Az ég is világosodik, és érezhetően melegebb van. Az érkező melegfront levegője lassan elterül a délelőtti napfény által már-már megérintett lankákon. Kimelegszem, pedig nem meredek az út. Nézem az apró látnivalókat az út szélén: egy éticsiga-házban valóságos mini moha-kert zöldellik, amott megfonnyadt téli fülőke gombák kapaszkodnak egy fatönkön, bronzosan zörögnek a csertölgy gallyakra száradt levélcsokrai.
Szalmabála-figurák és szürkemarhák figyelő tekintete előtt halad el a túra mezőnye
Innentől sok a jelzésváltás, de eléggé magától értetődő a dolog, az itiner leírása is szűkszavú, de pontos. Bekerített legelőn csupa sötétbarna, már majdnem fekete hátasló legelész, egészen más alkatok, mint amilyeneket az Istállóskastélynál láttam. A pocsolyák vizére kalligráfiákat rajzol az olvadás. A homokba, néha sárba belevésődnek a túracipős lábnyomok. Holló kiált lágy korrogással.
Látlak ám! Egy kíváncsi bivaly gőgösen magasra tartott orral nézegeti a túrázókat
A harmadik ellenőrzőponton meleg teát is kaphatunk. Kicsit bizarr módon műanyagpalackos ice-tea felmelegítésével állítják elő. De van igazi retró sósropi is, amit kifejezetten szeretek, a forró nyári túrákon életmentő tud lenni egy ilyen ropis sópótlás. Megiszom a "motivációs kávémat" is, és felpezsdülve kapaszkodok fel a kopár domboldalon a vadlesek mellett. Süt a Nap! Fátyolos a táj, finomak a februári színek - de ami a lényeg, vannak színek. Élénk zölden sarjad a tyúkhúr finom zöld fátyla a fák alatt, vörösen izzanak a csertölgy repedezett kérgének mély árkai, sárga begyű, "nyakkendős" széncinegék fontoskodnak, cserregnek. A napsütéstől a fagyott talaj is felolvadt, mondhatni, megjelent a sár - de nem vészes. Az út egy darabon párhuzamosan halad az M3-assal, dübörögnek a láthatatlan járművek a fák takarásában, zölden izzik fel a sarjadó fű, kéklik a távlat.
Szürkemarha tehén a babatvölgyi gazdaságban

Megint itt vagyok a reggelről már ismert babati tó partján, egy ponton egy benyúló beton stégszerűségen be is lehet ballagni - szép kilátópont.

Aztán ismét át az aluljárón, visszhangzik a betonfalak közt a fejem felett eldübörgő forgalom, a Pap Miska kútnál most nem kell bélyegezni. Balra, meredeken fel folyatódik az út, a zöld kör jelzésen. Örülök, hogy visszafelé nem a végeláthatatlan Szabadság úton kell ballagni, hanem viszonylag hosszabban erdőben, aztán Gödöllő szebb, kertvárosias részein.

Nézegetem a fákat... valamilyen fakopáncs féle ugyancsak megdolgozta a holtfákat, meztelenre csupaszította őket a kérget lehántva, utánafurkált minden kéreg alatti féregnek, bogárnak. Alapos munka. 

A sorompó után kiérek az erdőből, be a lakott területre. Kifejezetten melegen süt a Nap, ahogy ballagok el a kerítések sora előtt. Szürke macska néz rám rezzenetlen szemekkel az egyik kertből. Megállok, több se kell neki, átkígyózik a kerítés alatt, és hamarosan purrogva nyomja fejét a tenyeremnek. Simogatom, végtelen nyolcasokat ír le a lábam körül.

Masszív, gyönyörű lovak - őket a kirándulóknál jobban érdekelte a széna
Egy ostorfán kövér feketerigó ül. Egymás után nyeldesi a bogyókat, megállok fényképezni. Valósággal pózol a kamerának.  Igyekszem elterelni a figyelmemet a kislábujjam körméről, ami érezhetően leválni készül - ez a bakancs ma nem éppen a barátom. Fogalmam sincs, miért, múlt héten a Csóványoson semmi bajom nem volt vele.
Nincsenek vad szintkülönbségek
A célban intenzív hagymás zsíroskenyér illat terjeng. Megkapom az oklevelet és a kitűzőt, pár szót váltok néhány ismerőssel, aztán irány a HÉV megállója. Elrágcsálom a hajnalban vett utángyártott fornettit - egész megfeledkeztem róla. Remek túra volt!
Őzbak - Capreolus capreolus


Nem gondoltam, hogy egy ilyen forgalmas túrán őzbak portrét fogok fényképezni...


Parányi lombosmoha-rezervátum egy éticsiga héjában



A Lázár lovaspark csinos lovacskái

Pocsolyamintázat

A harmadik ellenőrzőpont

Mezei juhar termése - Acer campestre

Februári színek

A Babati-tó, immár visszafelé menet

Ebszőlő csucsor termése - Solanum dulcamara





Falánk feketerigó hím - Turdus merula