Összes oldalmegjelenítés

2015. december 31., csütörtök

Bejglitúra a Tápióságban

A közösségi háló akkor igazán közösségi, ha előkészíti, segíti a személyes találkozás élményét. Eddig is előfordult, hogy egy-egy teljesítménytúrán felismertek, rám köszöntek eddig csak a Netről ismert túratársak, de most személyes meghívást is kaptam a Tápiószelei Természetbarát Klub által szervezett évbúcsúztató bejglis-pezsgős kirándulásra.
Gyülekező Tápiószelén, a Baskovich fivérek terén
December 30, vakítóan ragyogó napfény, száguld velem a vonat a síkon Szolnok felé. Csípős hideg van, sál és kesztyű bekészítve... Tápiószelén leszállok, és elgondolkodom, vajon kikkel fogok találkozni, hiszen nem ismerek személyesen senkit, és egyáltalán, hogyan fog zajlani ez a mai nap?
Könnyen megtalálom a falu központját, a találkozóhelyet, ahol máris szép számmal gyülekeznek a síppal-dobbal-nádihegedűvel felszerelt kirándulók. Nem éppen high-tech felszerelésű huszonéves teljesítménytúrázó típusok, hanem inkább az elnyűhetetlen régi fajtából valók, mindenki mindenkit ismer, és a többségnél pálinka is akad. Süttetem az arcomat a Nappal, itt a szélvédett sarokban szinte meleg van. Nevetés, örömteli felkiáltások, trombita, konfetti, szerpentin. Én is hoztam néhány sípot, hátha valakinél nincs... Lipák Pista, számos túra főszervezője és a társaság lelke, valóságos mikulásssapkás tornádóként pörög az emberek között, indulást int. Végigballagunk a falun - érdekes faluszéli idilleket fényképezek - aztán rákanyarodunk a Hajta partjára, kétfelől a síkság, sarjadó vetés zöld csíkjai futnak a végtelenbe, amott a távolban kopasz ágú erdősáv. Árnyékunk kísér bennünket a folyócska partján. Szerencse, hogy a sár fagyott, így jól lehet haladni. A fagyott pocsolyákon tompán csillan meg a fény. Ahogy kiérünk a nyílt síkra, a szél is erőre kap - hiszen Tápiószele erről kapta a nevét. A hideg szél a kabátom alá bújik, kezemet a zsebeimbe mélyesztem... akad itt olyan kiránduló is, akinek csípőprotézise van, nem lehet rohanni, de nem is kell. A szél pirosra csípi az arcunkat. A fagyott göröngyök után most homokos síkságot taposunk, itt-ott vakondtúrások, ürgelyukak... A lemenő nap narancsos fényében hideg tűzzel lobban fel a föld barnája. Hol itt, hol ott kerülnek elő apró kupicák. A Nap épp a horizontra ér, amikor megérkezünk a muszalyi kis horgásztóhoz, ami magánterület, partján nádfedeles szaletliféle asztalokkal, amott tűzrakóhelyen pislákol a tűz egy kondér alatt, készül a forralt bor... De lehet választani teát is. Szépen tükröződnek a fák a vízen, ez az alkonyat rózsaszínű fázisa. Többen előveszik a karácsonyról maradt bejgliket, hókifliket, puszedliket, lehet kóstolgatni... ami otthon már nem fogy el, sőt az ember rá se bír nézni, annak itt nagy keletje van.  Innen már csak pár kilométer Farmos, amit a békamentés kapcsán ismerek, de a művelődési házban még nem jártam. Mostanra összeismerkedtem pár emberrel, nagyon jókat beszélgetünk a sűrűsödő alkonyatban, jelzésfestések, kalandok az erdészetekkel, kilátók, sokféle téma szóba jön, ami csak a túrázás témájával kapcsolatos. Kigyúlnak a fények a faluban, a művházban meleg és sorbarakott asztalok fogadnak, kedves köszöntés és az idősebb Benedek Tibor "bájgli" humoreszkje felvételről, az asztalokra kikerül a százféle "háziszőttes", amit persze nem lehet visszautasítani, sós és édes sütemény... és megérkezik a gulyásleves is, friss kenyérrel, és az elmaradhatatlan, kedves emléklap.
Ahogy a vasútállomás felé tartok az éjszakában, nem vagyok szomjas, az biztos.

Köszönöm a meghívást, BÚÉK 2016, tápiószeleiek!
A tápiószelei templom réz toronysisakja


Faluszéli folklórelem: vas lovacska a kertkapun


 
Faluszéli idill: Néró császár őrzi a bicikliket


A Hajta hídjánál


A folyócska partjára vetülő árnyékok kísértek bennünket...

...egyre többen...

...és többen.

Sarjad a vetés

Szerencsére fagyott a sár




Muszalyi horgásztavacska: forraltboros "frissítőpontunk"

Mire Farmoshoz értünk, lement a Nap

2015. december 28., hétfő

2015. legszebb virágai

Ez a néhány kép fotókiállítás keretében is megtekinthető volt a Bélyegmúzeumban 2015. decembere és 2016. januárja között. Idén talán ezek sikerültek a legjobban, de az biztos, hogy ezek a kedvenceim. Az apropót az adta, hogy a lefényképezett fajok magyar bélyegképeken is láthatóak, nem beszélve a külföldi kiadásokról, amelyeket a kiállításhoz Soó Rezső professzor gyűjteményéből válogattam a képek mellé.
Tarka sáfrány - Crocus reticulatus

Tarka sáfrány - Crocus reticulatus

Leánykökörcsin - Pulsatilla grandis

Fekete kökörcsin - Pulsatilla nigricans

Bársonyos tüdőfű - Pulmonaria mollis

Pirosló hunyor - Helleborus purpurascens

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Kék ibolya - Viola cyanea

Apró nőszirom - Iris pumila

Bánáti (bánsági) bazsarózsa - Paeonia banatica
Méhbangó - Ophrys apifera

Bodzaszagű ujjaskosbor - Dactylorhiza sambucina

Bíboros kosbor - Orchis purpurea

Piros madársisak - Cephalanthera rubra

Vörösbarna nőszőfű - Epipactis atrorubens

Vörösbarna nőszőfű - Epipactis atrorubens

Piros madársisak - Cephalanthera rubra

Széleslevelű nőszőfű - Epipactis helleborine

Réti zsálya - Salvia pratensis

Boldogasszony papucsa vagy rigópohár - Cypripedium calceolus

Turbánliliom - Lilium martagon

Janka-sallangvirág vagy régi nevén bíbor sallangvirág - Himantoglossum jankae

Kárpáti sisakvirág - Aconitum moldavicum

Közönséges napvirág - Helianthemum ovatum

Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia

Dunai szegfű - Dianthus collinus

Egy kiállítás képei...

2015. december 26., szombat

Karácsonyi Dolina túra: ahol a fának is füle van

Karácsonyi Dolina túra. Nevével ellentétben nem mészkővidékre, vad karsztok, víznyelők és barlangok világába vezet, hanem Albertirsa tájékára, az itteni szelíd lankák közé. Különlegessége a túra vége felé bekövetkező szalonnasütés, ahol megint csak becsapós a név: nemhogy szalonna, de kolbászkarikák, befűszerezett husidarabkák, hagyma, jó húsos kolozsvári szalonna is várja a túrázókat. A szintén emblematikus pálinkázással kapcsolatban most önellátásra kellett berendezkedni, de mit mondjak, az "önrész" nem hiányzott, amiként a javak megosztásának jóindulatú szándéka sem. Bizony, nem csak a népdal száll szájról szájra, de a pálinkás butykos is. Így hát nem voltam szomjas. Ez ebben az igazi, klasszikusan vigasztalan, szürke, szivacsos recergésben, kabát alá bújó, nyirkosan szitáló ködben látványosat lendített a közérzetemen. Noha túrán egyébként nem iszom a multivitaminos víznél erősebbet, itt és most jól esett.
A földút és az aszfaltozott út érdekes ötvözete
Az öt harmincas albertirsai vonaton gyakorlatilag csak a túra rajtjába igyekvők tartózkodnak, különben ki lenne olyan őrült, hogy december 26-án - hacsak nem sürgősségi karácsonyi rokonlátogatásról van szó - útra keljen ilyenkor. Odakint, a vonatablakon túl mattfekete sötétség, csak a homályos, elmosódott körvonalú lámpák sárgás pászmái mutatják, hogy haladunk. Félig jutok a Maigret felügyelős krimimmel, amikor vonatunk fékez. A vasútállomás aluljárójának sárgás fényben ázó falára valaki jókora, fekete betűkkel felírta: "halandó vagyok". Másik valaki mindezt vörös festékkel áthúzta. A graffiti metafizikai tárgyú gondolatokra ösztönöz a furcsamód langyos, ködös, szinte tapintható sötétben. Innen még két kilométer a rajtpontig, ami az albertirsai strand bejárata mellett van, kopognak a túrabotok a sötétben, itt-ott karácsonyi kivilágítás sejlik a házak homlokzatán.
Fafülgomba - Auricularia auricula-judae 
A rajtponton élénk nyüzsgés, az előjelentkezők neve matricán, csak rá kell ragasztani az itinerfüzetkére, aztán már csak választanom kell a meleg kakaó és tejeskávé között, és indulhatok is a fakuló sötétségben. Beveszem magam a fák közé - tavaly egy őzike is átsétált előttem - most ha itt lenne, se látnám meg.
Az út falusias utcákon vezet, néhány roskatag, százéves parasztház kuporog rokkantan, mellettük a hatvanas évek unalmas egyemeletes kockaházait jótékony homályba vonja a köd, még az építőanyag-kupacok, autógumik és más efféle faluszéli tartozékok is kapnak valamiféle varázsos ködkabátot. A tápászkodó reggel csendjét hurutos kakaskukorékolás töri meg, lassan kirajzolódnak a csupasz ágak szövevényei. A Nap nem kel fel, egyszerűen kicsit világosabb lesz a köd. Előttem és mögöttem túrázók - a semmiből bukkannak fel és a semmiben tűnnek el, miközben elhaladnak mellettem, mert mint általában, most is igen lassan ballagok.
 Lassúságom oka nem kis részben a bakancs. Nem akármilyen bakancs ez. Masszív és elnyűhetetlen darab. Bakancsom szelleme már ott lebegett a pleisztocén mocsarak felett, talpának csattogását visszaverték Pannónia római útjai, és amikor majd a piramisok köveit ismét homokká őrli az évezredeken átsétáló Idő, ezt a bakancsot fogja viselni. Az Appenninek-i manufaktúrában örökgaranciát vállaltak rá. Baromi drága volt. Vízhatlan, bivalybőr, kézzel varrott. Csak, sajnos, rohadt kényelmetlen, kilométerek százain próbáltam már betörni, de hát az én világomat a mulandóság szülte a mulandóságnak, hogy jövök én egy ilyen bakancshoz? Nem egy ligában játszunk, érződik. Viszont élvezem, hogy fékezés nélkül gázolhatok át benne mindenen, ami itt adódik: pocsolya, sár, tüskebozót, gazos dzsunga, valamint ezek kombinációi.
Az első ellenőrzőpontig valahogy hosszabb lett az út. Tudja fene, tavaly alighanem átbeszélgettem ezt a szakaszt, a ködből mozdulatlan óriásként emelkedik ki a kísértetiesen fehér szélkerék. Az utat mindenféle bogyósok szegélyezik: kökény, csipkebogyó, galagonya, valamint egy általam nem ismert fekete bogyós bokor. Minden bogyón kristálycseppként rezeg a ködharmat. Végre lekanyarodást mutat a szalagozás, ismét föld kerül a talpam alá a töredezett aszfalt helyett, mindjárt nagyobb örömmel lépkedek rajta. Kétfelől fák, még mindig látszik a tavalyi jégtörés nyoma, kicsit távolabb "hegyeki pincéket" ír a térkép, talán itt ami három méternél magasabb, az hegy, és szépen egymás mellett sorakoznak a sekély, fura nevű völgyek: Lipina, Kisasszony, Golyófogó, Hársas, és persze Dolina-völgy.
Hol szántóföldeken, hol erdők szélén halad az út, egymás után leválnak a rövidebb távok útvonalai, a szalagozás mindenhol igen alapos, eltévedésre nincs esély. Az első ellenőrzőpontot kis híján elvétem, mert levágok egy pocsolyás részt, keresztül trappolva egy csattanó maszlaggal telített parlagon, és persze pont ott van kitéve a bélyegző. A második pont meg kis híján annak esik áldozatul, hogy el vagyok foglalva az objektívek csereberéjével és a kökénybogyókon ragyogó páracseppek fotózásával. Szerencsére mindenütt segítőkész túratársak ügyetlenkednek a bélyegzővel, nem marad ki semmi. A szervezők nem sajnálták a bélyegzőfestéket a párnától, hamarosan fülig tintás leszek én is - és mivel a tinta zöld, zöldfülű.
Galagonya, kökény: színek a szürkeségben
A köd nyilván nem olvasta az Időkép előrejelzését, miszerint neki déltájra fel kéne oszlania. Még csak nem is vékonyodik. A tavalyi részekre csak ímmel-ámmal ismerek rá, bizonyos szakaszokat valahogy rövidebbé, másokat hosszabbá tett a köd mágiája. Sikerül egy halvány árnykép formájában megörökítenem a felriasztott őzcsapat egyikét, aztán jön a véget nem érő karalábéföld repceföld (szerk. megj.). Itt éppen túrázók sincsenek ötven méternél közelebb, így a karalábé repcesorok a lábam alatt kezdődnek, előre, hátrafelé és kétoldalt is, és futnak a végtelenbe, míg feloldódnak a ködben - a világ egy nagy karalábéföld repceföld. Örvendezni kezdek, amikor megszimatolom a füstszagot - ez azt jelenti, hogy a ködből hamarosan kibontakozik a forraltboros-teás-nápolyis ellenőrzőpont. Itt elörömködök egy kicsit, éhes is voltam már, a müzliszelet mellett jól csúszik a banán, vidámabb kedéllyel trappolok hát tovább, no és azért is, mert vége a karalábénak repcének, végre erdőszerű erdő jön, egészen szép nagy, vastag törzsű fákkal. Itt egy túratárs jóvoltából megismerkedem néhány gombafajtával. Hihetetlen, de már egy fél szatyornyi ehető gombát szedett. Én még csak nem is vettem észre őket. Megismerkedem a gyönyörű, fényes mahagóniszín téli fülőkével és a bizarr fafülgombával, valamint zavarba ejtő részleteket tudok meg a közönséges laskagombák vadászszenvedélyéről (fogóhifák!). Ahogy a köd lecsapódik a csupasz ágakon, kövér vízcseppek hullanak nagy csattanásokkal, egyébként csend van, csak a köd zizeg finoman. Valahonnan méltatlankodó fácánkakas hangja harsan. Közben megtudom, hogyan kell szabályos gombapreparátumot készíteni a gombász vizsgára, és milyen veszélyes immunreakciót tud kiváltani a begöngyöltszélű cölöpgomba. Élvezetes hallgatni, és ennyi veszedelem után más szemmel fogok nézni a sampinyonra is. Az ellenőrzőpont pecsétje - ezen vigyorognom kell - gomba mintájú.
Végre itt a szalonnasütős pont, megsimogatok egy szögletes amstaff terriert, lábamra ül, vigyorog és lesi a szalonnát, jó végre pihenni kicsit, és igazán finom "egytálételt" sütök magamnak. A köd a fák koronájában surrog, aztán a kabátom alá bújik, amikor kilépek az óvó erdőből. Meglepően harcias kis emelkedő, aztán a gyurgyalagos homokdombok, és már hallom is a távolban a műúton zajongó autókat. Egy kislány masszív barna pónin üget előttem, kerülgetem a pocsolyákat, a fényképezőgépet a kabátom alá dugom, hogy óvjam a nedvességtől, a teleobjektív "ormánya" kikandikál két gombolás között, a cipzár már régóta rossz. Örülök, amikor végre közel kerül a műút, innen már csak egy kilométer, és ismét az albertirsai strand kerítésénél vagyok, üresen szunnyadnak a medencék odabent. Cél, választhatok háromféle oklevél minta közül, kapok egy csinos mézeskalács fenyőt és egy mókás hóemberes kitűzőt is. Ismét fakul, fényét veszti, sűrűsödik a köd, a Nap most mehet le a horizonton, valahol a köd mögött, egy másik galaxisban.
Nagyon örülök, amikor akad jelentkező arra, hogy visszavigyen az állomásra kocsival - egyáltalán nincs kedvem ehhez a két kilométerhez most már, ráadásul tíz perc múlva van is egy vonat Pestre. A szerelvény pont begördül az állomásra, amikor felvágtatok az aluljáróból. Valósággal átölel a meleg, kényelmesen elterpeszkedek az ülésen, előveszem a Maigret-krimit... és a Nyugatiba érve már tudom, hogy ki a tettes.
Köszönöm a szervezőknek ezt a napot!


Az első EP kanyarja


Sűrű, jól látható szalagozás segítette utunkat

Emiatt érdemes volt objektívet cserélnem

Kökény-univerzum


Rengeteg vaddisznó-szóró, túrás, nyom és vadles - magukkal a jószágokkal idén nem találkoztam

Kutyatej-féle (Euphorbia), páragyöngysorral



A soha véget nem érő karalábéföld

Egy őz sziluettje... hárman voltak

A forraltboros pont után jöttek a sarasabb részek


Figyel a gubacs

Téli fülőke - Flammulina velutipes

Fafülgomba - Auricularia auricula-judae 

Fafülgomba - Auricularia auricula-judae 



A szalonnasütős pont

Friss gabonavetés csíkjai közt...