Összes oldalmegjelenítés

2013. július 29., hétfő

Királyréti hőgutatúra - avagy Vili és az elbai nőszőfű

Nincs is annál szebb bolondság, mint az év legmelegebb hétvégéjén (negyven fok!) otthagyni a horányi szabadstrand hűs Duna-vizét, megragadni a hátizsákot és túrázni menni. De hát mondtam én egy szóval is, hogy épeszű vagyok? Sebaj - remek volt!

A mai kirándulás sztárja: az elbai nőszőfű
Tehát: Horány, komp, kikötő, vadkacsák. Még szűz volt a hőség, ártatlan és szelíd - Alsógödön, a vasútállomáson viszont már "harapni" kezdett a Nap. Vácott átszállás, volt időm reggelizni, ropit venni. A büfés asszonysággal kitárgyaltuk a ropi műfogsorral való fogyaszthatóságát ("nekem egy zacskó kitart Pestig" - bezzeg én öt perc alatt bedaráltam), és volt időm megbámulni az állomás melletti military-bolt valószínűtlen kínálatát is.
Kismaroson leszálltam, megcsodáltam Vilit, a napelemes kisvasutat. Vili nagyon kicsi kisvasút, szinte légies szerkezetű, szöcske-zöldre festett jármű, nem hasonlít gőzmozdony-öreganyjára, de dízel-apukájára sem, az egyszer biztos.

Régi és új: kisvasúti végállomás Kismarosnál
Simogatott a menetszél, hatalmas kardos- és fecskefarkú pillangók repkedtek a sínek mentén, én meg már előre örvendeztem a sok szép fotóznivaló miatt. Örültem, hogy nem annyira kiszáradt és hervadt a táj, mint gondoltam - Horányban a homokpusztán már a pillék is elpilledtek!

Turistajelzések - van miből választani!
Királyréten elszéledt a piknikező családok sokasága, én megcéloztam a büfét, és megsimogattam a büfésnő szépséges, erőteljes vizsláját - ez már afféle babona - aztán irány a kék kereszt jelzés. Erre még sosem jártam, most azért választottam ezt az útvonalat, mert egyrészt nincs nagy szintemelkedés (hiába, negyven fok az negyven fok), viszont a térkép szerint árnyékot ígérő erdőkben haladhatok, ahol patak is csörgedezik. Nos, a patak július végére már rég a föld alá bújt, és szemcsés sarat hagyott maga után, ami idevonzotta a környék összes csípős rovarát. Folyamatos hessegetés mellett, jó tempóban haladtam a Nagy-Vasfazék patak mentén, utamat csak a turistaútra dőlt fák akadályozták. Rendben van, hogy a kidőlt fát az erdőben hagyjuk - fontos a korhadt fa az élőlényeknek - de a jelzett ösvényt elgátoló törzsekbe igazán lehetne utat vágni, hiszen a törzseken átmászni balesetveszélyes, kerülgetni őket meg nem kevés taposási kárt okoz. Csak mondom. A Nagy-Vasfazék-patak szinte kiszáradt medrét elnézegetve furcsa volt elképzelni, hogy valaha ezen fát úsztattak le egészen a Dunáig... habár áradásai, amik a Magas-Börzsöny hólevét hozzák, meglepően nagyok tudnak lenni. Hajdani építmények omladozó maradványai kísérik a kis patakot, először nem értettem, mik ezek - bizony a régi kisvasúti pálya hídjainak romjai, töltésfalak emlékei...

Az erdőben tikkadt csend volt, a madarak sem énekeltek, csak a rovarok zümmögtek a fülem körül. Egy kiszáradt fán valóságos pók-kristálypaloták csillogtak. Néha kisebb tisztásokra, mini rétekre terelt az út: mellig érő növényzet között megrekedt hőség, szállt a monoton ciripelés - a sárguló szárak közt büszkén, bíborszínben nyílt a bársonyos kakukkszegfű, a délceg cickafark fehér ernyőjét emelte a Nap felé, nekem pedig verejték csordult a nyakamba, pedig nem vagyok izzadós.

Kisezerjófű - Centaureum minus/erythraea
A kisezerjófűről Plinius írja, hogy "a föld epéje", nahát, ez milyen lehet - megkóstoltam egyetlen apró, kecses, rózsaszín virágot, annak is egy parányi szirmát, fogam hegyével megrágogatva - pfhü, ez aztán tényleg keserű!

Bársonyos kakukkszegfű -  Lychnis coronaria
A vakító napfényben minden olyan volt, mint egy régi, túlexponált fotográfia, újra erdőbe érve pislognom kellett, hogy szemem megszokja a "sötétet". Éles fénypettyek potyogtak a lombok között a fák közé, ahonnan gyakorlatilag hiányzott az aljnövényzet, és végre a patak is méltóztatott felbukkanni, kedélyes csobogással kísérve utamat. Kicsit még köpködtem a kisezerjófűtől. Nesze neked tudományos kíváncsiság!

Elbai nőszőfű - Epipactis albensis
Egyszer csak, ahogy balra néztem, a patak felé, szemem rázoomolt egy filigrán, magányos növénykére. Ottakosbor! - hangzott fel a néma csatakiáltás, és már mentem is közelebb, persze alaposan a lábam elé nézve az esetleges vegetatív tövek miatt, le ne tapossak egyet sem... Először azt gondoltam, ez egy viszonylag gyakori faj képviselője, egy széleslevelű nőszőfű, hiszen én úgy tanultam, "ha patadobogást hallasz, lovakra számíts, ne zebrára" - de aztán kiderült, hogy ez bizony "nem ló". Na de akkor mi? Alaposan körbefotóztam, és most úgy tűnik, a ritka elbai nőszőfű egy példányára bukkantam, ez pedig ezen a helyen új észlelésnek számít! A tizennyolcadik megtalált orchideafajom az idén! Fényképezés közben persze megettek a rovarok, de szinte észre se vettem... pedig egy pőcsik konkrétan átharapott a nadrágszáramon, az apró fekete muslicaszerűeket meg nem győztem kipislogni. Vagy fotózok, vagy csapkodok, a kettő együtt nem megy.

Aranyos tűzlepke - Lycaena virgaurea

Csíkos medvelepke - Euplagia quadripunctaria
Egy patakparti tisztáson sédkender nőtt, amin valósággal tort ültek a különféle pillangók. A patak vidáman locsogott, vize tisztának látszott, így először is megmosakodtam benne, aztán jöhet a lepkészés! Van ám ebben a lepkefotózásban valami a vadászat archaikus öröméből és izgalmaiból, egyben vérontás, pusztítás nélkül: a "vad" becserkészése, "lőtávolba" kerülés (tökéletesen ismerik a zoom távolságot), múló bosszúság, amikor felreppen és elpilinckézik a célpont... várakozás... és a szerencse, ha pillangóm épp az előttem lévő virágra száll. Le is szállt, és orcátlanul piperészkedni kezdett, de addig háromszor ugrottam át a patakon miatta. Egy féltenyérnyi trópus. A csíkos medvelepke élő példája annak, hogy igenis fel lehet fenni fekete-fehér csíkos blézert pipacspiros szoknyával! Elcsíptem egy aranyos tűzlepkét is, egy óriási gyöngyházlepke pedig még azt is hagyta - a sédkender nektárjának hatása alá kerülve - hogy ujjammal finoman terelgessem a virágon...

A gyöngyházlepke portréja
Amikor végképp eltűnt a jelzés (természetesen egy hármas elágazásnál), a "terepalakulatokat" vettem alapul, kivételesen sikerrel, csak egy bozótmászás volt közben. Kibukkanva a Cseresznyefa-parkolónál (hajdan idáig jött a kisvasút) merész jobbkanyarral rátértem a piros x jelzésre, és irány a Taxi-nyiladék. Ezt nem azért hívják így, mert taxival kéne menni (lehet kerékpárral is, noha inkább elvetemült extrémbringásoknak való a rengeteg kővel). Hát ez nem volt túl jó választás. Árnyék semmi, a fák közötti nyiladékban megült a hőség, és ha lebbent is valami szellő, hát az igazi egyiptomi fajta volt: száraz, forró, mumifikáló. Meg is ittam két kilométeren vagy másfél liter vizet! A pólómon kinyílt a "sóvirág"... Jött felfelé egy kiránduló család, nyűgös kisgyerekekkel, no hát őket lebeszéltem a Taxi-nyiladékról. Felfelé, negyven fokban, tűző napon... lenne ám itt nyafogás!

Imola - Centaurea sp.


Fabéka ül az erdei iskola kapuján
Királyréten a DINPI erdei iskolájának új fakapuja van, rajta mindenféle mókás, fából faragott állatok. Remélem, megmaradnak...

Királyréten ittam egy vérnarancsos sört (mit ki nem találnak!), ennek következtében pont lekéstem Vilit, "akit" a napelemei ma igazán "jóllakathattak". Napfény, az volt bőven!

Megnéztem hát a királyréti horgásztavat - mélyrelax, hűvös árnyék, hegyoldalak közt megbúvó rezzenetlen tófelszín - itt kukacárusnak lenni igazán álommunka lehet. Stresszmentes...
A tó partján szép pókhálós bojtorjánok nőttek.

Pókhálós bojtorján - Arctium tomentosum
Aztán ahogy vártam a kisvasutat, éneklő táborozók jöttek - ilyen még van? Igazán örültem gyerekkorom "retró" nótáinak, hajdani táborozásokat idézett a kiskamaszok vidám nyüzsgése... Mivel volt időm, egy szemtelenkedő seregéllyel játszottam madárfotósdit.

Kismaroson - jegyvásárlással együtt - pont elértem a váci zónázót, amivel csak annyi baj volt, hogy "műszaki hiba" miatt hosszan ácsorgott a napon, afféle grillsütővé változva. Hűtés semmi, még a menetszél se - de ezt legalább három nyelven bemondták, hiszen Európában vagyunk...

A vacsorára vett dinnye és sör (!) sejtszinten felszívódhatott, mert nem történt semmi. Ilyenkor semennyi víz sem elég a dehidratáció ellen, úgy látszik...

Elbai nőszőfű - Epipactis albensis

Elbai nőszőfű - epipactis albensis

Elbai nőszőfű - Epipactis albensis

Pillangóportré

Kristálypalota...
Ebből lesz az a fincsi feketeszeder !

Ezen a táblán már sok partyt lejátszottak. Sakktáblalepke - Melanargia galathea

Pókhálós bojtorján - Arctium tomentosum

Énekes rigó - Turdus philomelos

Ez Vili, a napelemes kisvonat! :-)


2013. július 26., péntek

A Szent László-tárnics nyomában - A Harang-völgy virágai

 "Amikor a pestis, a döghalál pusztítani kezdett, az egész nép László királyhoz fordult, mindenki tőle várt segítséget. Mint a juhok a jó pásztorhoz, úgy tódultak a király sátorához. Szent László pedig Istenhez könyörgött, tőle várt segedelmet. Isten éjszaka álmot küldött a királyra. Egy angyal jelent meg a szent király előtt, és azt mondta:
- Vedd íjadat és tegezedet, menj ki sátrad elé, és minden célzás nélkül bocsásd el nyílvessződet. A vessző megmutatja, mit kell tenned. Amikor László király felébredt, hozatta íját és tegezét, kilépett sátrából, felhúzta íját, aztán célzás nélkül elbocsátotta a nyílvesszőt. A nyílvessző messze szállott, s ahol lehullt, egy genciána fűszálat átütött.
A genciána, a keresztesfű kenőcse mentette meg a népet a döghaláltól, s azóta is Szent László füvének nevezi a nép."


Szent László-tárnics - Gentiana cruciata
  Ez - is - szép a botanikában és a természetjárásban. A történetek, legendák, mítoszok. Némely növényünket, kivált a gyógynövényeket, rengeteg monda kíséri láthatatlan színként, érezhetetlen illatként - de mégis a növényhez tartozó módon.

A Normafa és környéke kedvenc helyeim közé tartozik. Érdekes, hogy pesti létemre évekig "hanyagoltam" - gyerekkoromból a neurotikus parkolás, az összeakadó sílécek, a forraltboros bódé előtti didergős, türelmetlen sorban állás maradt meg, nyáron talán nem is jártam itt egyáltalán. Ezért volt igazi felfedezés, amikor egy délután felbuszoztam ide a huszonegyessel... panoráma a városra, friss szellő, madárdal, izgalmas növények, és nem utolsósorban: fincsi rétes.

A Nagyrét egyik napsütötte padján ülve a másnapi hétvégi ügyeletre gondoltam, és arra, hogy micsoda kincsünk van. Akkoriban kezdtem érdeklődni a növényvilág iránt, és emiatt hamar feltűnt, mennyi ritkaság, szépség él itt. A Szent László-tárnics, például, ilyen. Őshonos, védett gyógynövényünk, gyomorerősítő, lázcsillapító hatóanyagokat tartalmaz. Így minden bizonnyal hasznos lehetett a pestis ellenszereként is. Persze a legenda, mint a legendák oly gyakran, tán kicsit túl van bonyolítva: ha már az angyal képes volt megjelenni lovagkirályunknak álmában, akkor a vaktában nyilazás ötlete helyett nem egyszerűbb lett volna a király orra alá dugni egy tárnicsot, hogy "figyuzz, ez kell neked"?

Szent László-tárnics - gentiana cruciata
Bakfű vagy orvosi tisztesfű - Betonica (stachys) officinalis
Gyógynövény a bakfű vagy más néven orvosi tisztesfű is. Hiszen már a latin nevében is szerepel, hogy a "patikahivatal" reuma és asztma ellen használatos régi növénye! Ultramarin-lila színe világított a sárguló fű között, az erdősáv árnyékos hátterével. A sárga len, ez a törékeny szépségű védett növényünk földre hullott napsugár-szilánk szirmaival kiragyogott a fű közül, az ágas homokliliom nyújtózó, egyenes szárakon emelte magasra sárga pettyel díszített fehér virágait a Harang-völgy meredek oldalában. A lózsálya ígéretes gyógynövény lehet, akárcsak közismertebb rokona - népi neve macskaláb. Mondjuk, én még nem láttam olyan macskát, aminek ilyen lett volna a lába... A budai imola bennszülött, védett növényünk, latin nevében Sadler József botanikus, egyetemi tanár nevét őrzi. A Normafa pedig Buda része, tehát a növény kétségkívül a "helyén van". De jól érzik magukat itt a különféle herefajok is, most háromfélét is fényképeztem! A dárdaheréről a Növényhatározó csoportban nem tudtuk eldönteni, melyik faj is pontosan... A rovarok viszont nem tettek fel kérdéseket, ők csak élvezték a gazdag nektárfelhozatalt. Kék égbolt-töredékként repkedtek a boglárkalepkék - nem voltak épp pózolós kedvükben, de sikerült elcsípnem objektívemmel egy bengeboglárkát. A közönséges aszat a biokontrollosok szerint ehető: "tüskéktől megtisztított zsenge hajtása apróra vágva salátának vagy főzeléknek alkalmas", a vörösheréről pedig azt írják, hogy "leveléből főzelék, saláta készíthető".

Gyűrűs zsálya vagy lózsálya - salvia verticillata
Bengeboglárka - Celastrina argiolus

Hegyisáska - Arcyptera sp.
Kéküstökű csormolya - Melampyrum nemorosum
Közönséges bojtorján -  Arctium lappa

Nagyvirágú lednek -  Lathyrus latifolius

Közönséges aszat - vagy nem :-)

Budai imola - Centaurea sadleriana

Sokpettyes virágbogár - Oxythyrea funesta

Pirosló here - Trifolium rubens

Pirosló here - Trifolium rubens

Erdei here - Trifolium medium
Sárga len - linum flavum

Ágas homokliliom - Anthericum ramosum

Dárdahere -  Dorycnium sp.

Nagy pacsirtafű -  Polygala major

Takarmánybaltacim -  Onobrychis viciifolia

Közönséges gyöngyházlepke -  Issoria lathonia

Csomós harangvirág - Campanula glomerata


2013. július 22., hétfő

Határnyereg nem ereszt - virágfotós séta a Budai-hegységben Hűvösvölgytől a Kálvária-hegyig

Egyszer már hajótörést szenvedett az elszántságom a Határnyeregnél, most újra nekifutottam - szó szerint - a távnak. Érdekes élmény volt.

Hűvösvölgyben - praktikus módon -sokféle jármű végállomása van, kiváló túra-kiindulópont. Ezen kívül plusz pontot érdemel a retró palacsintás bódé is, ahol igen baráti áron derekas két szál palacsintával alapoztam meg a jó hangulatot. Begyűrtem őket, amúgy menet közben, a hozzá adott kartonlappal hessegetve a szúnyogokat. Mert voltak azok is, bőven. No és meglehetősen sok kirándulóval, kutyasétáltatóval, kocogóval és bringással is találkoztam. Egy vizsla majdnem fel is döntött (nyilván nem annyira a személyes rokonszenv, mint inkább a palacsinta miatt).

Sakktáblalepke -  Melanargia galathea
A Határnyeregig az út szép, lassan emelkedő, jól kijelzett, árnyas erdőben vezetett, élmény volt rajta tempósan haladni. Határnyeregnél kb. háromszáz túraútvonal találkozik, erős keresgélés volt, hogy megtaláljam köztük a kéket. Majd diadalmasan, fürge léptekkel elindultam rajta - természetesen, a tervezetthez képest az ellenkező irányban. Ez akkor tűnt fel, amikor megpillantottam az Oroszlán-sziklát. Upsz, "fordulj vissza, újratervezés". Itt magánjellegű tűnődés következett a tájoló fontosságáról. A már ismerős Határnyeregnél - tényleg itt volt az elvi városhatár, ezt igazolja egy régi kőoszlop is - jobbra fordultam a sárga jelzésen. Meredek kaptató, de kiváló teszt az új túracipőmnek!

Aszúszegfű - Petrorhagia saxifraga
  A meredek rész után ki-kibukkanva az erdőből szép tisztásokra értem, ahol valósággal zizegtek az aszúszegfűk hosszú szárai, és minden mozgott a tücsköktől-bogaraktól. Az élővilág láthatóan kihasználja a nyarat. Megcsodáltam a panorámát az Újlaki-hegyről - itt siklóernyős-kifutópálya is van, deszkapalló a semmibe, aztán a Mária-hegynél, úgy látszik, megint rossz irányba fordultam.


Gyönyörű rét mellett vitt a teljesen jelzetlen út (illetve, Gyöngyök Útja jelzés volt rajta, de az meg a térképemen nem szerepel), jobbra a réten siklóernyősök próbálgatták a "szárnyaikat". Gyanús volt, hogy rossz felé megyek, de annyira szép volt a táj, hogy nem bántam. Aztán egyszer csak felbukkant, na mi bukkant fel, na mi? A Határnyereg. Újabb merengés a tájoló fontosságáról. Itt találtam egy darab, teljesen lekopott kék jelzést, kezitcsókolom. No de mindegy, nem adtam fel, és visszafelé is végigélveztem az útvonalat, egyébként tényleg ez volt talán a legszebb, és botanikailag legérdekesebb szakasz. A taréjos csormolyákat például odafelé nem is vettem észre, most meg igen, láttam egy tő fehér, vagyis színhiányos harangvirágot, borsfüvet, több különböző szegfűfajt.

Normál lila színű és "albínó" harangvirág
A Mária-hegyhez visszaérve immár nem tévedtem el többször. Igazi, "anyányi" nyár volt: meleg, puha, átölelős fajta... békés, kiterjedt, szeretetteli. Nehéz megtalálni rá a jó szót. De érezni lehet, hogy milyen is ez. Igazán felhőtlen élmény volt botanizálni, növényeket keresni és fényképezni, senki és semmi sem zavart meg benne.

Szeplős szegfű -  Dianthus armeria

Dunai szegfű - Dianthus collinus
Gercse település szélén súroltam a vityilló-zónát, de szerencsére nem tartott sokáig, újabb háborítatlan erdős ösvény következett, itt a némileg gyéren jelzett zöldön mentem a Csúcs-hegyi nyeregig. A Szarvas-hegyen van egy egészen ülőpadszerűen kialakult képződmény, nem tudtam meg, hogy ezt nevezik-e Kötők padjának, mindenesetre leültem rá és csodáltam a panorámát. Aztán meredeken balra fel a sárga háromszög jelzésen, és egy rövid, vadregényes séta után felbukkantak a stáció keresztjei: ez már a Kálvária-hegy fehéren ragyogó dolomit tömbje, a maga sajátos élővilágával. Itt láttam a tűzijáték szétrobbanó rakétájához hasonlító sárga hagymát, a védett sárga lent, a feketén, délcegen álló, szintén védett bunkós hagymát, az illatos szurokfüvet. Szinte mediterrán jellege volt a lejtőnek: a vakító fehér sziklák, a kék ég, a feketefenyők illata, a zizegő kabócák miatt akár Görögországban vagy Albániában is lehettem volna. A hőség és a vakító fény ellenére remekül éreztem magam. Érdekes, hogy a látott növények milyen nagy része gyógynövény! A virágok között hatalmas, de sajnos a meleg miatt túlságosan fürge (vagyis fotózhatatlan) pillangók repkedtek.

Kálvária-hegy
Lefelé egy pipacsokkal szegélyezett, amúgy jelzetlen, kitaposott úton jöttem, aztán megkerültem a Kálvária-hegyet, és számomra is meglepő gyorsasággal megtaláltam az 57-es busz megállóját. Elképesztő, hogy kartávolságnyira a főváros nyüzsgésétől milyen hosszú túrákat lehet tenni a természetben. Örülök, hogy nem adtam fel az első néhány elkeveredés után!

Pompás örvénygyökér - Inula helenium

Közönséges bakfű - Betonica officinalis
Kéküstökű csormolya - Melampyrum nemorosum

Taréjos csormolya - Melampyrum cristatum

Borsfű - Clinopodium vulgare

Sárga hagyma - Allium flavum

Sárga len - Linum flavum

Szurokfű (oregánó) - origanum vulgare

Pipacs - Papaver rhoeas

Bengeboglárka - Celastrina argiolus