Összes oldalmegjelenítés

2016. április 27., szerda

Fotós séta az Oroszlán-sziklánál

Ragyogó, napfényes pénteki nap... bezárom az irodát, irány a Négyeshatos megállója, aztán a 11-es buszé a Mechwart téren. A végállomás a városszéli utolsó házaknál (mit házak: paloták!) található, rögtön be is veszem magam a "rengetegbe"...
Kilátás az Újlaki-hegyről
Harsányan szól a madárdal, néha találkozom csak egy-egy kutyasétáltatóval, kocogóval, egyébként lassan tompul a városi zaj a fák között. Határnyeregnél számtalan út találkozik, mindet ismerem már... a kerékpárúttal kezdem, aztán átváltok a sárga sávra, hogy biztosan kikerüljem a repülőteret, felettem siklóernyősök suhannak-köröznek hangtalanul. Felnyúltak már a héricsek, liláskéken ragyognak fel a félárnyékban a gyöngyköles virágai, és idén először, meghallom a tücskök ciripelését is. Felkapaszkodok az Újlaki-hegyre, ragyog a kék ég, tarka virágok villannak elő mindenfelé. Valóságos "élményfotózás", zavartalan békében... Álomszép! Amikor arra gondolok, hogy ez nem orchideás vidék, mintha kinevetne: felbukkan egy csinos bimbós fehér madársisak az út szélén. A hegytető fehér sziklái közt a siklóernyősök csomagolják épp össze színpompás felszerelésüket, óvatosan lépkedek a zsinórok között, gyönyörű a panoráma, megértem, hogy szárnyra kelnek...
Leereszkedek a hegyről a másik oldalon, aztán a sárgával jelzett meredeken visszatérek a Határnyereghez, innen pedig az Oroszlán-szikla és az Árpád-kilátó felé kanyarodok. Kocogásra hív az út, futnak is rajta néhányan, milyen szép lehetett ez az ösvény, amikor még nem nőtték be a fák a panorámát! Persze, most se csúnya éppenséggel, érdekes növényeket is rejt: szarvacskás pitypang, salamonpecsét, veronika kandikál a kövek között.
Az alig egy-két órás délután kiruccanás kimossa a fejemből a hét munkahelyi történéseit, "nem törődöm semmi mással, csak a sok szép vadvirággal"...
Erdei gyöngyköles - Buglossoides purpurocaerulata (korábban: Lithospermum purpureocoeruleum)

Törpezanót - Chamaecytisus sp.

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

A sárga sáv jelzésű turistaút az Újlaki-hegy oldalában

Ösztörüs veronika - Veronica chamaedrys

"Szállóvendég" az erdei szellőrózsa virágán (Anemone sylvestris)

Fürtös salamonpecsét - Polygonum multiflorum

Szomorú estike - Hesperis tristis

Apró nőszirom - Iris pumila

Farkaskutyatej - Euphorbia cyparissias

Lecsepült veronika - Veronica prostrata

Oroszlán-szikla

2016. április 25., hétfő

Ritkaságok, szépségek a Tétényi-fennsíkról

Hohó, "dübörög" az áprilisi tavasz, és én itt ülök egy irodában... De szerencsére környezetem megkönyörül rajtam: előbb elmehetek, de küldjek képet a henye boroszlánról, amennyiben megtalálom... Régi "bakancslistás" vadvirágfaj, sem tavaly, sem tavalyelőtt nem sikerült rábukkannom, pedig egy ilyen élénk pink folt nem lehet annyira észrevehetetlen... Most újabb tippet kaptam, hol keressem. Másfél órás zötykölődés és némi tévelygés után (mert a térképet otthon felejtettem) kint állok a város szélén. Lassan feltárja rejtett szépségeit: a bokrok között gyík surran száraz zörrenéssel. Meghallom a pacsirtát, a magasban keringő kisrepülőgép dünnyögő zúgása, akár valami nagy rovaré is lehetne. Édes virágillatokat visz a szél: sok itt a kivadult orgonabokor is... Egyszer csak észreveszem a parányi szépségeket a lábam előtt, óvatosan lépek az ösvényeken, lila ametisztként villan fel egy agárkosbor. Az idei első orchideám! Jó jel! Aztán valósággal "megérkeznek" a ritkaságok. Az elszáradt kórónak látszó, de közelről nagyon érdekes szomorú estike, a mókás kis kékeslila gubóvirágok gombócai, a felszínt behálózó pusztai meténg lila propellerei, egy-egy kései, kénsárga hérics... Nini, még egy parányi sárga folt: íme a ritka homoki nőszirom! Megtalálom a henye boroszlánt is, nagyjából akkor, amikor már úgy gondolom, hogy az idén sem fogok találkozni vele. Döbbenetesen erős, fűszeres, bódító illata van, és a lehető legelbűvölőbb rózsaszín árnyalatokban pompázik... Minden virág közepében parányi, sárga porzók emelik ki a színek kontrasztját, mindezek hátterében pedig a tiszta kék ég ragyog.
Szomorú estike - Hesperis tristis

Pusztai meténg - Vinca herbacea (védett faj)

Lecsepült veronika - Veronica prostrata

Szomorú estike - Hesperis tristis

Magas gubóvirág - Globularia punctata. Színhiányos, "albínó" példány.

"Hógolyó". Fehér színű magas gubóvirág - Globularia punctata

Henye boroszlán - Daphne cneorum (védett faj)

Henye boroszlán - Daphne cneorum (védett faj)

Henye boroszlán - Daphne cneorum (Védett faj)

Tavaszi hérics - Adonis vernalis (Védett faj)

Homoki nőszirom - Iris arenaria (védett faj)

Mezei zsálya - Salvia pratensis

Agárkosbor - Anacamptis morio (régen Orchis morio) Védett faj

Kapitális példány! Agárkosbor - Anacamptis morio (régen Orchis morio) Védett faj

Agárkosbor - Anacamptis morio (régen Orchis morio) Védett faj

Fehéres csüdfű - Astragalus vesicarius (védett faj)

2016. április 24., vasárnap

Kemence, Csóványos, Királyrét: keresztül a Börzsönyön

Sok rövid kirándulás után már igazán megérett az idő egy hosszabb "fotószafárira". A hosszú már a kezdésre is vonatkozik: a Nyugatiból Kemencére eljutni bő két órába telik vonattal és busszal. Az előrejelzés másnap reggelre jövendölte az esőt, az éjjel megérkező markáns hidegfronttal. Így, reméltem, nem lehet akadálya egy körülbelül húsz kilométeres kellemes sétának, érintve a Börzsöny legmagasabb pontját, a 936 méteren fekvő Csóványost.
Ehhez képest... ülök a vonaton, bámészkodok kifelé, pajkos napsugarak kacérkodnak a felhők között. Egy utolsó fénysugár még végigsimogatja a Naszály fehér bányafalát, aztán végleg kihuny az egyre vastagodó felhők alatt. A Dunakanyar hegyeit szinte fekete felhők cirógatják. "De legalább nem esik", vigasztalom magam. Valóban, még legalább tíz percig nem esik, aztán amikor Szobon átszállok a "falujáró" buszra, csíkozni kezdik az esőcseppek a busz üvegeit, a sofőr pedig bekapcsolja a fűtést.
Fácánkakasok portyáznak délcegen az út széli kaszálókon, vizesen csillog a tolluk, piros bőrlebenyük. A busz Nagybörzsöny határában percekig vár, míg átterelnek egy gulyát az úton. Két csinos, foltos kisborjú és a pásztor zárják a sort. Fekete varjak lebbennek át a vetés felett, a börzsönyi csúcsokat elhomályosítja a szürkésen szitáló eső.
Csak én szállok le Kemencén, egyedül képviselem a "bakancsos turizmust" ebben a hangulatos faluban, még az elmaradhatatlan, biciklit toló részegessel sem hoz össze a sors. Szedem a lábamat a csillogó műúton, át a patak hídján a kisvasúti múzeum felé, majd végig a sínek mentén a Csarna-völgyben. Vidáman zengő harangszó búcsúztat, ahogy kifelé igyekszem a faluból, hangja nyüzsgő zarándoktömeg árnyalakjait vetíti körém, aztán elfoszlik a kép, és megint egyedül ballagok a szitáló esőben. Sehol senki, a strand még téli álmot alszik, az ifjúsági tábor faházai bezárva szenderegnek, egyedül az étterem felől lengedezik valamiféle gulyásleves-illat. A madarakat nem zavarja az eső, harsányan énekelnek - ismét megállapítom, hogy a madarak vízállóak. Az út mentén ázott, mélykék indás ínfüvek emelik fürtös oszlopaikat, a foltos árvacsalánok élénk rózsaszínjei valósággal felragyognak.
Az erdészeti emlékműnél lekanyarodok a műútról, fel a zöld sáv jelzésen. Tudom, hogy mostantól jó sokáig, jó sokat, jó magasra fogok gyalogolni - nem is fázom már, kezem előhúzom a zsebemből, kabátom szárnyával óvom fényképezőgépemet a permetező esőtől.
Hogy kizöldült az erdő! A fák alatt még porszáraz a föld, de az esőáztatta ösvények sem sárosak még. Nagy volt a szárazság az elmúlt hetekben... Én pedig csak ballagok felfelé, felfelé. Távoli kakukkszó szitál, visszahozza a meditációs táborozás emlékét, ahol csendben ültem, nagyon csendben, és ebbe a csendbe kakukkolt bele az Elmúlás, számolgattam, hányat szól még? Annyi évig élek... ha jól emlékszem, száznyolcnál hagytam abba.
Godóvár sáncainál a hajdani földvárépítők felé szállnak a gondolataim, vissza az időben, jó háromezer évvel... Kik lehettek, hogyan éltek? Hogyan tudtak ennyi kősziklát megmozgatni, gerendavázas közeikbe döngölve a földet, miközben hat méter vastag, három méter magas, több száz méter hosszú sáncokat építettek? A piramisépítőkről még csak tudunk valamit... de erről az ókori népről hallgatnak a falak. Hogyan öltöztek, miről énekeltek, miben hittek, milyen meséket meséltek gyermekeiknek? A kövek közeiben apró vadvirágok kunkorognak: a vad árvácskák, mintha megannyi, régmúltba tűnt arc lennének, csak néznek rám összehúzott szemmel.
Az eső néha rázendít, néha csillapodik, nehéz földi párák keverednek a friss, zöld növényi illatok közé, fejem felett halkuló dongással repül el egy nagy utasszállító gép, egészen fent, láthatatlanul a felhők mögött.
Az út jelzettsége igazán kiváló. Alig kell figyelnem, ahogy visz az utam felfelé, mindig csak felfelé. Pihenésül azzal szórakozom, hogy az árokszélre tenyerelve-behajolva "bokeh"-es képeket készítek, vagyis a fák közt behulló fénypettyek festenek hátteret a témáknak... a legpicibb vadvirág is valóságos Broadway-ragyogást kap. A Pléska-bércen kibukkanok az erdőből, máris világosabb van, kacskaringós páfrányok incselkednek az esővel, megcsodálok egy óriási taplót, aztán kőfolyások közt megint felfelé, felfelé... A Dosnya-nyeregtől valósággal mesebelivé válik az erdő. A bükkfák, mintha földre nyomott, szürke gyertyák lennének, lecsorgó viasz-gyökerekkel, a gyökerek közt még virágzanak a keltikék. Édes illatuk száll, és meglepetésemre a fű között megpillantok egy nyíló hóvirágot is! No hát te nem kapkodtad el a dolgot - simítok végig rajta, lefényképezem, aztán ballagok tovább. A következő bükkfánál különös ibolyára leszek figyelmes - kettő helyett három "füle", felső szirma van, itt egy foltban több hasonlót is találok.
Végre szintbe kerül az út, hallom a Csóványosnál tanyázó turisták vidám zsivaját. Nem sietek, parányi szépségekkel ajándékoz meg a csúcs: finoman erezett szirmú madársóskák virágain állnak az esőcseppek, valóságos kristály-nagyítólencseként. Meseszép látvány! Egy odvas keltikén didergő lepke szívogat, könnyen hagyja magát fényképezni, szinte még modellt is áll a kamerának. Őshüllő-szerű, taréjos andezit sziklaformáció "les" a mélység felé.
Az új kilátó körül piros mécsvirágok díszlenek. Az egyik legdekoratívabb vadvirág, persze hogy fotósétára indulok, hátizsákomat és kabátomat letéve egy padon, hadd száradjanak... egyre világosabb van, aztán hirtelen árnyékom születik, a fák közül rám nevet homályosan a napfény.
Elrágcsálom a pályaudvaron vett búrkiflit, hangulatom ugrásszerűen megjavul. Persze, ehhez az is hozzájárul, hogy tudom, hogy innentől végig lefelé fogok menni. Újra felkapom a hátizsákot, indulok is az Országos Kéken lefelé, a Fultán-kereszt felé. Annyira szép, panorámás az út, annyira nincs sehol senki, hogy még éneklek is, afféle dünnyögő duettet a harsogó madarakkal.
A Fultán-kereszt rétjén egy népes társaság piknikezik, labdázik, sülő szalonna ínycsiklandozó illata száll, igazi békebeli hangulat, mint egy régi fotográfián... A Nap, bár homályosan, de süt, sokkal melegebb van, mint a Csóványostől északra. Mintha egy másik nap, egy másik túra kezdődne!
A fák alatt a fogasír virágai, mintha gömb fejű rózsák lennének, ingadoznak vékony szárukon, rengeteg a borzas repkény, még klorofill-hiányos példányt is találok. A különlegességek sorát egy rózsaszínre sikerült indás ínfű folytatja. Bimbózó kardos madársisak és madárfészek kosbor képviseli az orchideaféléket. A Cseresnyés-völgyben magas, sovány, borostás fiatalember jön szembe az ösvényen, nyakában jókora távcső. Jó madarászást kívánok neki, cserébe megkérdezi, láttam-e sápadt kosbort útközben. Jó találkozások ezek. Táncolnak a fénypettyek az erdő alján - még nem teljesen zárult a lomb - csörgedezik a patak, és igazán nincs kedvem sietni. Így is fél órával hamarabb érek ki Királyrétre, mint ahogy terveztem, és a buszig marad még időm egy sörre is a vendéglőben, arany áron ugyan, de azért jól esik.
A busz levisz Kismarosra, innen vonattal megyek Alsógödig, innen komppal át a Szentendrei-szigetre... a napfény megint elrejtőzött, talányos sugarakat hint a felhők között a Dunára, mint a barokk festményeken.
Ezzel a látvánnyal búcsúzik a nap, a gödi templom harangszava áthömpölyög a Dunán, mintha a kert végében állna a torony. Holnap aztán tényleg eső lesz...
Közönséges ínfű - Ajuga genevensis

Feketenadálytő - Symphytum officinale

Alszanak még a faházikók...

A válla felett visszanéz. Ibolyaféle - Viola sp.

Fénypettyek felé nyújtózó orvosi veronikák - Veronica officinalis

Olocsán csillaghúr - Stellaria holostea

Ősi formák. Erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas

Erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas

Tavaszi kankalin - Primula veris

Furcsa ibolya...

Nem kapkodta el. Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Bükkös bogláros szellőrózsákkal (Anemone ranunculoides)

Magyar tájakon

Vízcseppekkel díszített erdei madársóska - Oxalis acetosella

Őshüllő-szerű sziklaforma Csóványosnál

A lehetetlen színű tavaszi lednek - Lathyrus vernus

A csóványosi kilátó egy szál piros mécsvirággal

Vegyes házasság: piros mécsvirág és olocsán csillaghúr

Piros mécsvirág - Silene dioica

Piros mécsvirág - Silene dioica. Védett faj

Lepke szívogat az odvas keltikén (Corydalis cava)

Ha rovar lennék, félnék az ilyesmitől. Borzas repkény - Glechoma hirsuta

A Három-hársnál feltáruló panoráma

Klorofillhiányos borzas repkény (Glechoma hirsuta)

Ibolyák... ennyire fehéret talán még sose láttam

Egy kísérletező kedvű, kék helyett rózsaszín indás ínfű (Ajuga reptans)

Hagymás fogas-ír - Cardamine bulbifera

Bimbós kardos madársisak - Cephalanthera longifolia

Bimbós madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis

Indás ínfű (Ajuga reptans) olocsán csillaghúr-univerzumban

Búcsúzik a nap