Összes oldalmegjelenítés

2017. december 29., péntek

A Mátra ködös bércein

A nyári geológiai túrákon ismertem meg egy elszánt ásványgyűjtő srácot, akitől pár napja levelet kaptam: nem volna-e kedvem csatlakozni egy év végi, mátrai, bejgli-ledolgozó túrához? Mivel a karácsonyi kalóriaáradat nekem is a fülemen jött ki, örömmel mondtam igent. Persze akkor még senki se tudhatta, hogy talán a hét legpocsékabb időjárású napját sikerült kiválasztani. Előtte, utána napsütésben szikrázó havas bércek - ezen a csütörtökön viszont latyak, köd, undokul csurdogáló eső és széllökések vártak az ország tetején. De a hangulat a résztvevőknek köszönhetően olyan jó volt, hogy igazán jól sikerült maga a kirándulás is.
Decemberi színek
Búbánatos szürke reggel, de hiszen megmondták a rádióban, hogy délutántól megérkezik a hidegfront, esővel-havasesővel. Ellenőrzöm a felszerelést, minden megvan-e (a csokoládétól a BKV-bérletig). Most próbálom ki újonnan vett kamáslimat, kíváncsi vagyok, hogy válik be. Indulás!
Kicsit megdermedek, amikor még a villamoson ülve ránézek az órára: negyedóra múlva indul a busz, és még a Blahánál se vagyok! Mégis sikerül villámgyorsan a Stadionokhoz érnem - a metró azért gyors - és a jegy is gyorsan megvan. Minden idők legpiszkosabb távolsági busza vár rám, egy katonásan rendezkedő sofőrrel. Utasít, hogy mögötte öt sorral, az ablak melletti ülést foglaljam el. Mondjuk nincs is a szokásos vita azon, hogy kinek hová szól a jegye...
Nem a koszos ablak miatt marad félhomályos a pirkadat. Egy órán belül Gyöngyösön vagyok, ahol már integetve vár túraszervezőnk, a másik buszra már zajlik is a felszállás. Öten jöttünk össze, akiket nem riasztott vissza a meteorológia. Elszántan vidám, edzett társaság, örülök nekik. Gyors bemutatkozás, miközben a busz gyomorzsibbasztóan kanyarog felfelé a Mátrában. Alig ismerek rá a májusi Decathlon-túra rajt-cél helyére. Rákezdi az eső, csíkokat húznak a cseppek az ablaküvegre.
Fekete-fehér... mint egy kotta
Felbukkannak az első, piszkos hófoltok, aztán megsűrűsödnek Galyatetőhöz közeledve. Leszállás, öltözködés a fedett megállóban, most jut eszembe, hogy bizony tokot kellett volna hozni a fényképezőgépemnek is... szerencsére van nálam jó pár nejlonzacskó, jobb híján ezt húzom a kényes optikára, masnis csomókat is kötök rá, nem elegáns, de most ez van. Elbámészkodok azon, hogy a galyatetői nagy, rakott kő falú szálloda négycsillagos. Bezzeg én tavaly nyáron szemben, a kilátó "bivakszállásán" húztam meg magam... de rég is volt! Egy másik évszázadban, egy másik bolygón, egy másik álomban.
  A sárga sáv jelzésen haladunk. Undok hideg van, de nem merem zsebre tenni a kezemet, csúszik itt minden. Látszólag alig van hó... a fenyők tűlevél-réteget hintettek, olyan a hó, mintha vörös rókaszőr borítaná. De rálépve roppanva törik be a kérge, és lábszárközépig zuhan az ember a nehéz, ragadós, latyakos hóba. Másutt kérgesebb, fel kell lépni rá, szinte mintha végig kiszámíthatatlanul lépcsőzne az ember, igénybe veszi a terep a combot, térdet alaposan. A fák törzse tövében mindenütt egy-egy kerek, fekete, olvadt folt. Olyanok a fák, mintha kottafejek lennének, megannyi hangjegy egy vonalak nélküli kottában. Fekete és fehér a világ.
Egy kanyar mögött felbukkan a köd is. Foszlányokban jön-megy, egyszer füstnek is nézzük, olyan tömör.
A tűlevelek miatt úgy tűnik, mintha alig lenne hó. Pedig szinte érintetlen, kb. 25 centiméter vastag hóréteg ez!
Egy csapatnyi kiránduló srác - szerencséjükre - megkérdezi tőlünk az utat Kékestető felé. A kék jelzés, az stimmel, de az irány nem... fordítva indultak el rajta.
A köddel együtt megjön a fotós-kedvem is. Nagyon óvatosan, kezemmel és a nejlonnal takarva használom a gépet, nem is csinálok sok fotót, meg hát a lábam alá is kell nézni folyamatosan. Itt, az északi oldalon elég vastag a hó, és ahogy haladunk lefelé, a köd is sűrűsödik.  Néha erősebben, néha gyöngébben esik az eső, egyikünk egy őzet is látott. Vajon hol vannak ilyen időben?
A letaposott, jegesre lefagyott részek különösen csúszósak voltak
A Vörös-kői kilátó előtt újra rázendít az eső, a sűrű ágakon-bogokon nehéz esőcseppek milliárdjai csüngenek, azt a pillanatot várva, hogy valamelyikünk megrezdítse az ágat. Egyik túratársunk örömmel mutatja az általa felfestett jelzéseket. Valóban, szinte világítanak élénk színeikkel a lombjahullott, monokróm világban.
Egy helyen - szó szerint - ballépést követek el. Úgy gondolom, átlibbenek egy vastag, kérgevesztett, keresztben fekvő fatörzsön. Ám az olyan, mintha olajjal kenték volna be, egy pillanat alatt kicsúszik alólam a lábam, és egy fura félfordulattal máris a latyakban találom magamat.
Végül is, beázott a bakancsom, beázott a kabátom, egyedül a nadrágom nem ázott még be - tehát törvényszerű volt egy ilyen mártózás. Társaim kicibálnak a jéghideg szötymőből, ami jól érezhetően szivárog keresztül a bélésen, igaz egyikük merő jószándékból azt a karomat rángatja, amire támaszkodok, de akárhogy is: baj nélkül megúsztam a kalandot. A fényképezőgépen nejlonzacskót cserélek, már menet közben. A jeges sarat kristályos hóval igyekszem ledörzsölni a tenyeremről.
Felbukkant a köd...
Ketten felmásznak a kilátóba, bár kilátás nemigen van. Már ez alatt a rövid megálló alatt is dideregni kezdek, amire egy laposüveg a felkínált megoldás. Benne az ottfelejtett whisky és a rátöltött házipálinka keveréke, gazdája szerint "egyfajta küvé".
A ködben holló károg valahol, láthatatlanul.
A ködpászmák végig társunkká szegődtek
Mátraszentlászlón, bár nagy a kísértés, nem megyünk be a kocsmába melegedni. Leragadnánk, és a buszt célszerű lenne elérni... így hát keresztülballagunk a településen - téli álmát alussza - aztán bekukkantunk a Három falu templomába, most nyitva van a kapuja, be lehet kukucskálni.
A száraz bükklomb varázsol egy kevés színt a téli erdőbe
  A következő erdőrészen, a völgy aljában már eltűnt a hó. Gyakorlatilag a teljes völgytalp patakmederré alakult, mindenütt csacsog-csurog az olvadékvíz, aranybarna bükkleveleket táncoltatva a hátán. Átlábolunk rajta különösebb baleset nélkül, aztán Mátraszentimrén mégiscsak sor kerül némi melegedésre egy hangulatos helyen, a "kemencés kocsmában". Kemencét nem látok - bár állítólag van, sütnek is benne - egy gigantikus cserépkályhát annál inkább. De tényleg, ekkorát nem láttam. Kampók és botok segítségével körbeaggatjuk rajta a kabátunkat, én a polárpulcsimat is - nem mintha megszáradna, de legalább meleg vizességbe bújhatok vissza... Itt ismerkedek meg a Tátra teával is. Én sokáig komolyan azt hittem, hogy ez tea. Mondták, hogy erős, de hát én is jó erősre, feketére szoktam főzni az Earl grey-t... nos, ez nem úgy erős. Olyan íze van, mintha az orosz szamovártea-sűrítményt vodkába öntötték volna, és alkoholfok szerinti fajtái léteznek, a tápláléklánc aljától a kozmikus magasságokig.
Talán negyed órát időzünk ezen a vendégmarasztaló helyen - odakint esőpászmák verik a roskadó, piszkos havat. Megkísért a gondolat, hogy innen már buszra szálljunk vissza, Gyöngyös felé, de végül győz a turista-öntudat.
Mintha vége lenne a világnak a lejtő után
Átvágunk a játszótéren, a hóból kopott fémhinta áll ki, aztán irány a Bőgős-rét. Társaim a ránk váró meredekségekkel ijesztgetnek. De nem is bánom, legalább kimelegszem. A köd egyre sűrűsödik, már-már tapintható. Kísérteties árnyakként bolyongunk a fekete törzsek elmosódó kontúrjai között. A ködtenger a hangokat is elnyeli.
Egyébként nem tart soká a meredek, a börzsönyi kapaszkodás fel a Csóványosra cudarabb volt, de azért örülök, amikor utunk becsatlakozik a kék sáv jelzésbe. Néhány parányi gomba rejtőzik a korhadó fákon: szegett tapló, szarvasagancsgomba, téli fülőke.
Néhol kitaposott úton bandukolhattunk, de ez sem volt könnyebb
Galyatetőn is van kocsma a buszmegállónál. Itt kávét iszom, jól esik szorongatni a forró csészét, túratársam igazi hangadó, csak úgy leng a szakálla, ontja a vicceket. Az biztos, hogy unatkozni nem lehet a közelében. Aztán már megyünk is a buszmegállóba, a járat pontosan érkezik, szerencsére működik a fűtés is rajta. Szinte már sötét van, pedig fél három lehet csak... a kifogyhatatlan laposüvegek ismét szerephez jutnak, én nem vagyok "ivós", de ez az a helyzet, amikor az ilyesminek helyét érzem. Csuromvíz vagyok, hálás vagyok a retró gyöngyösi buszpályaudvarnak a forró, vaskos bordájú, régimódi radiátorokért, amin valósággal polipmód elterpeszkedem, várva a pesti "autópályás" buszt. De még innen is másfél óra hazáig...
Mennyei elmerülni egy kád forró vízben, miközben már melegedik a vacsora... izmaimban még érzem a fagyos hóban bukdácsolást... de jó kis nap volt ez!
Jó szolgálatot tett a kamásli!

Egy rövid megállást, esőkabát-elővevést kihasználva kattintottam egyet az ösvény szélén. Varázslatos mikro-világ!

Az esőben gyorsan olvadásnak indult a hó, mindenfelé csurgalékvizeken láboltunk át

Sűrűsödő köd és eső Mátraszentlászló felé

A völgy aljában már teljesen eltűnt a hó...

... de kicsit feljebb, az északi lejtőn szinte érintetlenül megvolt még

Finom árnyalatok

A Bőgős-rét után igazán összesűrűsödött a köd!

Nem, túratársam nem hagyta el a fél lábát, csak úgy látszik.

A félhomályban, esőben egy család épített hóembert a galyatetői focipályán. Extrémsport! :-)

Útvonalunk, liláskék színnel

2017. december 19., kedd

Négy évszak útjain

 Utak. Hó, latyak, jég, sár. Zúzmara. Süppedő homok, izzó aszfalt. Néha egy patak keresztben. Néha széles, néha alig látszik. Néha van jelzés, néha nincs. Együtt. Egyedül. Hosszú utak, nagyon hosszúak. Elágazások, döntések. Zöld fűszálak, zizegő avar, roppanó göröngy. Meredekség, zihálás. Árnyék, tűző nap. Eleredő eső. Szürkületi homály, köd, vakító árnyékok. Csúszós lejtők. Monoton egyenesek.
Utak.
Hívogatnak.


























2017. december 17., vasárnap

A Tétényi-fennsík vadvirágai - egy fotókiállítás képei

Kevés főváros büszkélkedhet olyan természeti kincsekkel, mint Budapest. A híres barlangok és még híresebb gyógyvizes fürdők mellett érdemes tudni arról, hogy bár megfogyatkozott területen, de mégis hallatlan gazdagságban élnek itt ritka növény- és állatfajok. A fővárost körülölelő területek között a Tétényi-fennsík valóságos ékszerdoboz. Európai szinten is kiemelkedő fajgazdagsága, mintegy 400 növényfaja önmagában is indokolja a természetvédelmi védettséget, nem beszélve a számtalan ízeltlábú-fajról és a hüllőkről.

Mit kínál a hely a természetbúvárkodó fotósnak? Első ránézésre kopár, unalmas táj... mit lehet itt felfedezni? Aztán, ha az ember közelebb hajol, a galagonyákkal pettyezett mészköves fennsík megmutatja rejtett szépségét. Tavasszal a fehér sziklák között bódító illatú, élénk rózsaszín henye boroszlán rejtőzik - nem véletlenül nevezik ezt a növénykét a székelyek riszegvirágnak! Amott apró nőszirmok lila és sárga foltjai, mint valamiféle keleti mozaik, színezik a felszínt. Ritka kincs a fűtengerben nehezen észrevehető, parányi orchideaféle, a sömörös kosbor, a zuzmófoltos mészkősziklák között parányi, természetes sziklakertek bújnak meg élénksárga napvirággal, apró szegfűfélékkel, liláskék gyöngyikével. Ilyenkor kezdenek nyílni a vadrózsafajok is! Nyáron a sárguló szénafű között újabb szépségekre lelni: nyílnak a hagymafélék, a sárga peremizsek, a szellőben szinte táncol az árvalányhaj és az ágas homokliliom. Ősz közeledtével lilává festi a mezőt az ékes vasvirág. A sziklás, nyílt területek, a különféle erdőfoltok és cserjések más és más életközösségeknek adnak otthont. 
Az első, felszínes pillantásra érdektelennek tűnő táj valójában nyüzsög az élettől, és a fotós szinte nem is tudja, mire fókuszáljon makro-objektívjével! A kiállításban látható harminc kép, a Tétényi-fennsíkon élő vadvirágokból kötött "csokor" természetesen csak afféle ízelítő lehet. Legjobb személyesen felfedezni ezt az élő kincsestárat, hogy megismerjük, megbecsüljük és megóvjuk az utókor számára!
Fürtös gyöngyike (Muscari neglectum)    

Henye boroszlán (Daphne cneorum)

Homoki nőszirom (Iris arenaria)

Tavaszi hérics (Adonis vernalis)

Kónya habszegfű (Silene nutans)

Bíboros kosbor (Orchis purpurea)

Bíboros kosbor (Orchis purpurea
Kisvirágú csüdfű (Astragalus austriacus)

Osztrák zsálya (Salvia austriaca


Magas gubóvirág (Globularia punctata)

Sömörös kosbor (Orchis ustulata)

Ékes vasvirág (Xeranthemum annuum)

Molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus)


Ágas homokliliom (Anthericum racemosum)

Sárga hagyma (Allium flavum)

Bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon)

Szakállas csormolya (Melampyrum barbatum)

Hegyi len (Linum austriacum)

Apró nőszirom (Iris pumila)


 Fürtös gyöngyike (Muscari neglectum)

Indás ínfű (Ajuga reptans)


Lila ökörfarkkóró (Verbascum phoeniceum)


Lila ökörfarkkóró (Verbascum phoeniceum)