Összes oldalmegjelenítés

2018. április 25., szerda

Keresztül a Börzsönyön: Perőcsény-Csóványos-Diósjenő túra

Berobbant a tavasz. Mit tavasz, konkrétan nyár van, mára 27 fokot ígérnek... és munkanap van, szombat, valószínűleg nem lesz sok ember a Börzsönyben... "Célnövényem" is van, szeretnék sápadt kosbort találni, természetesen csak megcsodálás és lefotózás céljából. Ez a ritka, védett orchideaféle a Börzsöny egyik kincse, eddig egyetlen szálat ismertem Királyrét felett, de az áldozatul esett az erdészeti út szélesítésének... Hátha most találok!
Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides
Lucskosra fújom magamat kullancsriasztóval. Muszáj, mert az idei enyhe tél miatt rengeteg a vérszívó, máris összeszedtem egyet a soroksári arborétumban a minap. A dzsókernek számító hét óra hetes zónázó vonattal utazom Szobig, ehhez van jó buszcsatlakozás Perőcsénybe. Így is eltart egy darabig, mire odaérek. Az út mellett, az Ipoly-völgy kaszálóin foltos tehenek, szürkemarhák, bivalyok heverésznek lustán. A Nyugati pályaudvaron vett óriás rántottszelet (tényleg óriási, valószínűleg mamutból van) sokáig kitart, aligha leszek éhes egyhamar...
Sarjadó füvek
Perőcsényben rögtön szembesülök a jellegzetes börzsönyi jelenséggel: az átfestett jelzésekkel. Némi logikával rájövök, hogy a térképemen piros sávval jelölt út most piros négyzet, aztán egy-két fán meg is látom a régi jelzést, amit nem tüntettek el, hanem udvariasan csak áthúzták egy szürke vonallal. A templom mellett rögtön felfelé kanyarodok - őrületes virágillat és méh-dongás, aztán szinte azonnal az erdő következik. Hopp, hiszen én jártam már itt, pár éve, a jégtöréses tél után! - eszmélkedem, talpam alá szépen simul az emelkedő. Szép az erdő ilyenkor, minden friss, zöld, üde. A fák alatt zöldes árnyékok játszanak. Ami meg a madárhangok intenzitását illeti, még hangfelvételt is készítek róla... eszembe jut a Nokia csengőhangot utánzó madár (talán énekes rigó?) akinek a szólóját elmulasztottam felvenni, pedig nálam volt a kütyü...
Ibolyaféle - Viola sp.
Meresztem a szemem, hátha felfedezek valamilyen érdekes növényfajt. Az erdő alján apró színfoltok: ösztörüs veronikák és lehetetlen türkiz-pink tavaszi lednekek pompáznak. Feketevölgy, a kisvasút jelenlegi végállomása jól ismert hely a számomra,  megcsap a patak hűs lehelete, frissítő csobogása. Beledugom a kezemet a kristálytiszta vízbe. Meglepő erővel áramlik át az ujjaim között, igazi "folyadék-kristály", alig van erőm elhagyni ezt a csodálatos helyet... De hát menni kell, ráadásul ismét felfelé. Kapaszkodok a bükkök gyökerein lépkedve - olyanok ezek a gyökerek, mint öregek kezén az inak, erek - egy névtelen vízfolyásban félig, egy lépésnél bokáig merülök a sárba. Vadonatúj túracipőm, az oldalán villódzó türkiz sávokkal és a fekete, légáteresztő textil orr-résszel, azonnal átváltozik ócska, barnásszürke, viseltes cipővé.
Tavaszi lednek - Lathyrus vernus
Örülök, amikor utam becsatlakozik a zöld sáv jelzésbe Godóvár sáncainál. Háromezer év, bronzkor, ősi kultúrák járnak az eszemben, hej ha lenne egy időgépem!
Az út lassan, de biztosan emelkedik, néhol fiatalos sarjerdő, néhol nyiladékok kísérnek, kitekeredő páfránylevelek bókolnak nekem. Meg-megállok fényképezni, kortyolni egy kis teát. Az erdő alját ibolyák pettyezik.
Sápadt kosbor - Orchis pallens
A Dosnya-nyeregben csodálatos tavaszi kankalinok nyílnak, pihenés címén itt leteszem a hátizsákot, szellőzködöm és a virágokat fényképezem. Elvből nem szoktam megváltoztatni semmit, még a füveket se hajtom félre - egészen művészi hatás a végeredmény. Jó ez a Sony masina!
Aztán irány a meredek. A Három-hányás, amiről régmúlt diákkorom emlékei jutnak eszembe, pedig én nem vagyok ivós-bulizós fajta... jó, tudom, nem erről kapta a nevét! Legalábbis remélem! Ahogy megyek felfelé, változik az aljnövényzet jellege is. Meglepetésemre hóvirágot találok, bogláros szellőrózsákat, madársóskát és tengernyi odvas keltikét. Meseszép az erdő! Szinte meglepetésként ér, amikor felérek Csóványosra, azt hittem, messzebb van, de nem... kerékpáros kirándulók nyüzsgik körül, mint megtudtam, vállon hozták fel a bringát, de sebaj, jól gurul majd lefelé.
Feketevölgy
Leülök egy padra, uzsonnázok, megiszom a maradék teámat - többet kellett volna hozni - gyönyörködöm az erdőben. Jól esik pihenni. Jó érzés, hogy mostantól lefelé fogok menni, Diósjenő felé a jól ismert zöld sávon. Itt jártam már az elmúlt hónapokban, aranyló-ködös ősszel és januárban, bokáig érő hóban. Most megint más arcát mutatja. A Nyír-réti nyiladék, és még lejjebb is, telisteli van keltikékkel. Édes illatukon szinte repülök, a lila-zöld-fehér takarót sárga szellőrózsák hímzik ki, olyan, mint egy keleti szőnyeg...
Ösztörüs veronika - Veronica chamaedrys
A Nyír-rét harsogóan zöld. A sarjadó fűből mint kék csokrok, bársonyos tüdőfüvek kandikálnak ki. Nagyon fotogén növény, most sem hagyom ki. A rét végén hajdan vadászkastély állt, már csak némi rom utal a falakra. Erőltetni kell a fantáziámat, bár az ismertető táblán fotó is van róla. Nem tudok igazi rokonszenvet érezni a puffogtatva urizáló-vadászgató századelős bankár házaspár iránt, akik így akartak bejutni a "jobb körökbe", de a kastélyt, azt sajnálom. Milyen remek turistaház lehetne. A romok körül furcsa ibolyákra leszek figyelmes. Meglepően sok a rendellenesen nőtt példány. Hat, nyolc szirom sem ritka. Talán szalagosodás okozza. De miért van ilyen sok?
Nyilván sose fogom megtudni. Egy sor rosszul sikerült fotót készítek róluk, aztán ballagok tovább, lefelé. Kezd délután lenni, belehúzok. Azért is választottam Diósjenőt célnak, mert innen óránként van vonat, ami azért nem mindegy.
Sarjadó bükklomb
A Dugóhúzó szurdokfalait foltokban simogatja a napfény. Mennyire máshogy nézett ki havasan! Itt-ott turbánliliomok hajtásait fedezem fel.
A Diósjenőre bevezető köves úttal kapcsolatban gyanítom, hogy legalábbis középkori lehet, egy szakaszon jól látszik, ahogy élire állított kövekkel rakták ki, szép ívelősen, ez régimódi útépítő stílus. A Pilisben is vannak hasonlók, meg Királyrét közelében.
Maga a falu nagyon hosszú, de tudom, hogy lesz útközben fagyizó is, söröző is... és időm is van a vonatig bőven. Úgyhogy jól elvagyok az elhagyatott állomáson. Jegypénztár már nincs, a váróterem ajtaján jókora lakat, a kocsma is megszűnt már - de valaki gondosan ápolja a peronra telepített random virágágyást. Fecskék cikáznak körülöttem, iszogatom a jó hűvös sört, egy papírpoharat is kibuliztam hozzá, igazi úri dolgom van.
Aztán bedöcög a kis piros szerelvény, a kalauztól próbálok jegyet venni, de nincs térerő, kitárgyaljuk a világ folyását - például, hogy a múltkor a sukorói vonatnak meg fékje nem volt, ami azért nagyobb baj - és hasonlókat.
Vácott átszállok, igaz tévedésből a zónázó helyett a személyvonatra, ami tiszteletre méltó lassúsággal zötyög Pest felé. Az utat lényegében átalszom, arcomat a délutáni nap simogatja az ablakon keresztül. Most jöhet a pihenés, amit otthon folytatok...
Árnyék "tetoválás" a bükk törzsén

Bükkfa gyökerek. Ezen kell felkapaszkodni Feketevölgy felett

Ösztörüs veronika - Veronica chamaedrys

Ösztörüs veronika - Veronica chamaedrys

Tavaszi lednek - Lathyrus vernus

Háromszínű árvácska - Viola tricolor, ez történetesen a két színű alfaj

Háromszínű árvácska - Viola tricolor

Zöld lombok és egy fehéren virágzó vadgyümölcsfa (vadcseresznye vagy meggy)

Éticsiga ház - Helix pomatia

Erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas

Tavaszi kankalin - Primula veris

Tavaszi kankalin - Primula veris

Sápadt kosbor - Orchis pallens. Védett faj

Tavaszi kankalin - Primula veris

Ibolya - Viola sp.

Erdei madársóska - Oxalis acetosella

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Erdei madársóska - Oxalis acetosella

Keltikés erdő a Csóványos alatt

Keltike-szőnyeg

Erdei madársóska - Oxalis acetosella

Bársonyos tüdőfű - Pulmonaria mollissima

"Kicsit több lett, maradhat?"

Érdekes külsejű ibolya

Borzas repkény - Glechoma hirsuta

2018. április 23., hétfő

Burda 20 túra: a Bazilika egy másik szögből

A Dunakanyar és környéke lelki otthonom. Számtalanszor járok errefelé rokonokat látogatni, kirándulni, futóversenyre stb. - de a szlovákiai oldalon még sosem jártam, bár mindig néztem a Duna fölé domborodó hegyeket az Ipoly torkolatán túl...
Most is futóversenyre mentem volna, de kiderült, hogy egy nappal lecsúsztam az előnevezésről, helyszíni nevezés meg nincsen. Elkezdtem a Neten keresgélni valamilyen alternatívát a vasárnapra, és nem telt bele sok időbe, míg rábukkantam a kiírásra: Burda-hegység teljesítménytúra a furán hangzó Pestkörnyéki Kárpátok Egyesület szervezésében!
Nem bántam meg...
Esztergom látképe a Bazilikával és a Mária Valéria-híddal
A holmimat már összekészítettem, a fotópályázaton, múlt héten nyert hátizsákom és a televíziós vetélkedő nyereményéből vett fényképezőgépem már csatasorban áll az ajtóban. Újlipótvárosba ki tudja honnan, beszökött a szénaszag, az utcán mulatozó külföldi fiatalok még pirkadatkor is. Az öt ötvenes vonatot néztem ki Esztergom felé, az út békésen telik a tiszta, korszerű vonaton. Telefonomat bökdösve érdekességeket olvasok a longobárdok történelméről, miközben a teló azt írja ki, hogy nincs net... kinézve az ablakon még egy furcsaságot látok az egyik állomáson. Az esővíz-elvezető árkot kibetonozta valaki, és egy másik valaki vékonyabb, öntött betonlapokkal leburkolta. Mindezt úgy, hogy nem alákent egy spaklira való cementes misungot ott, ahol horpadt a beton, hanem kisebb darabokra vágta a beton "csempéket" és szép, pókhálómintás puzzle-t rakott ki belőlük, követve a hepehupákat, látszik hogy nem az időjárás viszontagságai törték össze a betonlapokat, mert szépen-korrektul ki is vannak fugázva a darabkák... Jó sokat dolgozhatott vele. Magyarország egy különleges hely.
Országhatár a Mária Valéria híd közepén
Esztergomban még alig mozognak emberek, a piac bódéi zárva, hűvös szél is fúj, de érződik: bőrbizsergetően meleg nap lesz ma. Egy kávézó előtt már kint a krétával, fekete lapra írt invitáló tábla, az alábbi felirattal: "nincs megoldhatatlan feladat, csak túl kevés kávé". Ettől majdnem bemegyek inni egy csészével. Úgy megyek a párkányi (Sturovo) rajtpontra, mintha húznának. A Mária Valéria-híd közepéről visszanézek az ellenfényben feketéllő Bazilikára. Innen különösen lenyűgöző látványt nyújt.
Az esztergomi bazilika reggeli fényben
A rajt helye a Komp Caffé a régi kompállomásnál, már a hídról látom a színesen nyüzsgő túrázó népet, lehetetlen eltéveszteni. Még egy kisebb kör a városkában, elszaporázom a lépteimet a Policija épülete előtt, aztán már ott is vagyok, nevezési lappal a kezemben rövid sorbanállás után megkapom az igazolófüzetet. Begyömöszölöm hosszú ujjú kockás ingemet a hátizsákba, elég lesz a póló. Meleg van. Megnyomom a gombot a stopperemen, rajt.
Párkány. Itt is bővében vannak outlet-eknek... :-)
Az első pár kilométer a Duna árvízvédelmi töltésén halad, ugyanilyen nálunk is Horánynál, kifejezetten otthonos érzés. A fű még harmatos, a reggeli napfény átsüt az ártéri erdősáv lombjain. Itt-ott átkandikál a Bazilika tömbje is. Békakoncert harsog valami állóvízből, látok egy furcsa panelházat üres úszómedencével meg egy repülős emlékművet a gátoldalban, felettem kék az ég és guszta Cumulus humilis raj úszkál rajta. Magyarán, gomolyfelhők. Máris az első ellenőrzőpontnál vagyok, közvetlenül a Garam vasúti hídja előtt, a pontőr hölgy már messziről mosolyog és köszön, bár mint kiderül, nem nekem, hanem a mögöttem jövő ismerőseinek. A híd alatt megyek át éppen, amikor fejem felett eldübörög egy vonat. Gyorsan kívánok is valamit, ezen ne múljon.
Az árvízvédelmi töltés tetején halad az út első szakasza. Előttünk a Burda- (Helembai, Kovácspataki) hegyek
A babona beválik. Azt kívántam, hogy ne kelljen unalmas módon hosszan egyedül ballagnom - az utóbbi idők teljesítménytúráin volt egy olyan érzésem, hogy egyedül vagyok, bár a másik véglet se jó: a népszerű túrák egymás sarkát taposó emberkígyója! Nos, felbukkan egy kisebb társaság, és a következő ellenőrzőpontig - ami Garamkövesden egy egészen kulturált kocsmaféle teraszán van - együtt megyünk, beszélgetünk. Eddig 6,4 kilométert tettem meg, és nem akarok hinni a szememnek: kevesebb mint egy óra alatt. Én ennél sokkal csigabigább szoktam lenni... Az út még néhány utcahossznyit a faluban vezet, aztán egy balkanyarral fel. Az itinerben, a szint-profilon ez a rész gyakorlatilag függőlegessel van jelölve, de annyira azért nem rossz a helyzet. Örülök, hogy végre a természetben haladok, jó tempóval felfelé. Elfogy a falut övező "pufferzóna", a kivadult orgonások és más félvad miegyebek bozótja, átveszi helyét az eredeti sziklai-sztyeppi vegetáció a napégette vulkanikus sziklák között. Alattam-mögöttem kinyílik a táj, már felülről látok rá a Bazilikára és a Mária Valéria-hídra.
Töltés a Garam mentén
Nézegetem a növényzetet, miközben kapaszkodok felfelé az izzasztó melegben. Örömömre találok egy tő színhiányos lecsepült veronikát, a szokásos finom lila helyett "albínó" fehér színben. Épp kuporogva igyekszem lefényképezni, amikor felbukkan a következő útitársam, akivel aztán egészen Szobig együtt ballagunk és beszélgetünk (na ugye, hogy működik a hidas-vasutas babona!) Igazi úriember, már többször részt vett ezen a túrán, és most engem "idegenvezet". Minden kiszögellésnél kimegyünk a szirt szélére, megcsodálni a panorámát. A harmadik ellenőrzőpont is egy ilyen kiszögellésen van, ez a Skalky, vagyis a Sziklák nevű pont. Erősen hasonlít a Vadálló-kövekre, ami persze nem véletlen, ugyanaz a miocén vulkanizmus hozta létre őket. A növényzet is hasonló. Különösebb érdekességet nem látok, de van többféle kutyatej - bizarr sárgászöld virágokkal - van kányazsombor, liláskék, propellerszirmú pusztai meténg, piros árvacsalán és rengeteg fehér olocsáncsillaghúr. Itt-ott indás ínfüvek arasznyi, kék fürtjei törnek fel a sarjadó fűből. A lombok már zöldek, de még minden friss és nagyon színes. Felettem kacag az ég, a napfény.
Az első ellenőrzőpont a töltés sorompójánál
Fent vagyunk a "fennsíkon", úgy két kilométer aszfaltút is van a következő ellenőrzőpontig, ami az Ipoly kulcsosház. Érzem, hogy karomra sül a stopper, estére szép fehér nyoma lesz, túratársam "idegenlégiós" sapkát tesz fel, és panaszkodik, hogy Garamkövesden beverte a homlokát a presszó terasz-tetejének fa párkányába. Én még sose fejeltem le kocsmát, kicsit irigykedek :-)
Az esztergomi Bazilika látványos tömbje
Az Ipoly kulcsosháznál fejedelmi trakta vár. Igazi szívélyes vendéglátás, vidáman lobog a kis tábortűz, lehet szalonnát vagy akár csirkemellet is sütni, a szervezők készültek köretekkel is: hagyma, főtt krumpli, káposzta... és ha ez nem lenne elég, desszertnek zserbó sütemény, no meg vagy nyolcfajta házi pálinka! Megkóstolom a mézes birset és a feketeribizli-pálinkát, mit mondjak, igen finomak - pedig én nemigen szoktam ilyesmit inni. Azért lecsúszik két jókora pohár házi szörp is. Közben megtudom, hogy a szalonna titka a jól tartott sertés, a szalonna hosszú ideig meleg füstön való érlelése és kevéske lángon perzselése... Az egész vendéglátás a Karácsonyi Dolina legszebb napjait idézi. És mindez nyolcszáz forint nevezési díjért, köszönöm szépen. Tudnék még időzni itt, de még hátra van néhány kilométer.
Vasúti híd a Garam felett
Meredek, egyemberes nyomtávú ösvény vezet lefelé, ahol is elveszítem a fényképezőgépem akkumulátorát pont úgy, ahogy a Pálos70-en, és pont úgy meg is kerül. Lent természetesen kis patak kanyarog, az út rövid ideig követi is, aztán ismét mezőkön ballagok. A következő település Helemba, itt van az ötödik ellenőrzőpont a kultúrház udvarán. A szalagozás miatt könnyű megtalálni. Szép, rendezett falu, számos öreg borpincével, alighanem még a filoxéra járvány előtti időkből, az egyik oszlopon a "falurádió" hangszórója, állítólag működik is, de most csend van. Feltűnik még valami: egyetlen házon vagy kerítésen sincs "eladó!" tábla. A Duna túloldalán, Magyarországon minden ötödik portán ott a felirat...
Egyébként minden hivatalos felirat kétnyelvű, a kevésbé hivatalosak (pl. miserend) magyar nyelvűek. Utolér egy látássérült túratárs a kísérőjével, és úgy húznak el, hogy csak na. Készítek még egy fotót a falu gyönyörű fekvésű, panorámás temetőjéről, aztán ismét a mezők következnek.
A Garam folyó
Zöld búzavetés, sárga repceföld, fehéren virágzó vadcseresznyefák, halványzöld füzesek, kék ég. Pompásak a színek! Az Ipoly gátján halad az út, kétfelől zöld, friss fű, távolabb lovastanyák. Még mindig alig van dél. Az Ipoly hídján egy jelentéktelen táblácska tudatja az országhatárt: H - SR felirattal. Szobra ebből a szögből rá se ismerek: vasúti síneken botladozunk, vigyázni kell, mert van is forgalom, az olajszagú kőzúzalék réseiből élénksárga tavaszi aggófüvek virítanak.
A cél a vasútállomáson a restiben van, szerencsére gyorsan megkapom a zárópecsétet, az oklevelet és a kitűzőt, mert még a vonatjegyet is meg kell venni, és hamarosan itt a nemzetközi gyors, ami hazavisz a Nyugatiba. Útitársam siet tovább a komp és Basaharc felé, hiszen van 40 kilométeres táv is, ami gyakorlatilag bezárja a kört a Bazilika körül. A vonat késik tíz percet, így pont van még időm venni egy doboz sört is, kellemesen hűti a markomat... Hazafelé - éljen a hidas-vonatos babona! - ismét egy úriember túratárssal ismerkedhetek meg, aki mire Vácra érünk, már fel is telepíti a map.me alkalmazást a mobiltelefonomra, és közben Japánról mesél. Hogy ott olyan italautomata is van, ami lekamerázza az embert, és ha az izzad, akkor izotóniás italt, ha kövér akkor diétásat, ha meg karikás a szeme, akkor koffeines üdítőt ajánl...

Micsoda jó nap volt ez!
(A túra útvonalának térképe a szervezők honlapján megtalálható.)
Lecsepült veronika (Veronica prostrata), fehér színben. Igazi ritkaság!

Szeretem, amikor nem túl szabályos valami...

A Duna esztergomi íve fentről nézve

Esztergom látképe a sziklaperemről (Skalky)

Olocsáncsillaghúr - Stellaria holostea

Indás ínfű - Ajuga reptans

Piros árvacsalán - Lamium purpureum

Pálinka- és háziszörp választék az Ipoly Kulcsosháznál

A "Velka Dolina" szurdoka

Idős túratárs. Úgy lehagyott, mint a csík.

Mindenhol jók voltak az útviszonyok

Zöldellő töltésoldal és kaszáló az Ipoly mentén

Helemba templomai és régi temetője

Tavaszi színek

Virágzó vadgyümölcsfák

Az Ipoly hídján

Országhatár