Összes oldalmegjelenítés

2015. március 28., szombat

Dél-Börzsönyi Kilátások 30 - szél, szirtek, szurdokok

Dél-Börzsönyi Kilátások - egyik kedvenc túrám, kedves hazai tájamon át, gyönyörű vonalvezetéssel, sok pazar panorámával - de nem csak a távolba érdemes itt nézni, hanem le a földre, az apró növények, rovarok világára is. Ilyenkor március végén már igencsak kiszínesedik az erdő alja, döbbenetesen szép apró virágok ragyogtatják a természet festőpalettáján kikevert színeiket. Az ilyen magamfajta fényképezgetős embereknek ez valóságos Paradicsom.

Kilátás Zebegény felett
Egészen szép, tiszta égbolttal fogad a reggel, ahogy kinézek a pesti bérházak közt látszó keskenyke égcsíkra, az éjszakai eső nedves illata száll fel a gangos házak között, a villanyoszlopon extatikusan énekel egy feketerigó - tavasz van, még Pesten is.
Nyugati pályaudvar, veszek egy kávét meg egy búrkiflit - a reggel az a bizonyos, jóféle, kalandot ígérő fajta, eszembe jut, hogy pár éve ugyanígy, egy március hajnali induláskor vettem itt egy ilyen búrkiflit, amit aztán - még aznap - a New York-i Broadway-n rágcsáltam el... mikor is volt? Talán egy másik életben... De most nem a reptérre, csupán Zebegénybe visz a vonat. Azért érezni, hogy jó nap ígérkezik. Az ébredező Nap sugarakat fest az égre, ahogy szalad velem a vonat a Duna-kanyar felé. Az éjszakai zápor után minden frissen mosdatott, tiszta és színes, a kismarosi házak akár egy mesevárosban is lehetnének.
Felvillan Vác, túlnan a pilisi lágy lankák, aztán sötéten a visegrádi várhegy kontúrja, és már Zebegénynél fékez a zónázó. Sokan jövünk vele Pestről, de a regisztrálás gyorsan megy: nyolc óra nyolc perckor fut be a vonat, és nyolc óra tizenegy perckor már rajta van a rajtpecsét a szép színes itineren. Kicsit téblábolok - finom rétessel kínálnak, sőt - ami tavaly még nem volt - egy kupica házipálinkával is. Ízlik. Finom - csettintenek a bennem élő, hajdani pálinka-fogyasztó dunakanyari ősök is. A pálesznek egyébként nincs ideje a fejembe szállni, mert azonnal mozgási energiává alakul bennem. Szedem a lábam felfelé a Trianon-emlékmű mellett, noha már az első száz méteren folyton megtorpanok, mert újabb és újabb csodálatos virágokat veszek észre. Mellettem vígan csevegve elhúz a mezőny, felettem kéken ragyog az ég, a halványzölden derengő, rügyező fák között benevet a napfény. Egy hatalmas juhászkutya lohol el mellettem, a szele majd' elsodor.
Keltikék, keltikék. Milliónyi lila-rózsaszín-fehér virág, akárha finoman szőtt keleti szőnyeget terített volna valamely tréfás kedvű tündér a fák alá. És az illat! Szinte a leírhatatlanul finom keltike-illat szárnyán emelkedek egyre feljebb. Hol itt, hol ott csillan fel a fák között a Duna és a lenti házak piros cserépteteje. Hamarosan meg is érkezek az első ellenőrzőponthoz, a Bodzás-pihenőhöz. Megvakargatom az óriási juhászkutya füle tövét, mert hogy a gazdái is itt pihennek, enélkül nem is túra a túra.
Tavaly ilyenkor kicsit előrébb volt a természet, de hát tavaly, 2014-ben nem is volt tél - azért most is számtalan virág nyílik itt a napsütötte hegyoldalban. Aranysárga héricsek, kecsesen bókoló, kénsárga kankalinok, milliónyi keltike közt még a hóvirágok is ott szerénykednek - amott pedig lila foltokban színezik az avart az ibolya csokrai. Hamarosan észreveszem a táj emblematikus ritkaságát, a pirosló hunyort is. Ez csak akkor piroslik, ha a fény átvilágít rajta - le is kuporodok hát, hogy lefényképezhessem. Aztán ma még vagy százszor... érzem is a mozdulatot egy idő után.
A szirteken majd' lefúj a szél, kapaszkodok a fényképezőgépembe, nehéz bemozdulás-mentes képeket készíteni...
Jó kis meredek kaptató vezet a Borostyán-kő pihenőnél lévő második ellenőrzőponthoz, itt már az idén is jártam, nem lep meg a meredek. Könnyen veszem a sziklák közötti kapaszkodót, tavaly ez még bizony nehezebben ment... A sziklák között gyíkocska surran. A Dobozi-orom és a Szent Mihály-hegy panorámát felvillantó cikcakkjai, kerítéssel övezett egykori, pokolmély bányatárnái után máris itt az Ürmös-rét, rajta a százával nyíló hunyorokkal. Kinyílik felettem az ég, de már néhány fátyolos felhő úszik rajta. Megkapom a harmadik pecsétet a Julianus barát-kilátónál lévő ellenőrzőponton - a színes bóját pajkosan cibálja a szél - megreggelizek a padon, közben a meglepően hűvös szél incselkedik a kabátommal, mindenképp szeretne kibújtatni belőle...
A Köves-mezői ellenőrzőpontig tartó szakaszt alighanem átaludtam. Mert valahogy sitty-sutty megérkeztem, hiába, lefelé gyorsabb az út... a mezőt még alig pettyezik a héricsek, néhány melegebb nap, és aranylani fog a környék... jókora alumíniumpoharamba finom hársfaszörp csurran a tartályból a negyedik ellenőrzőponton.
Jön a kellemes "liftezés" párhuzamosan a valahol a mélyben hullámzó Dunával, közben a fák között felhallatszó déli harangszó ébreszt rá, hogy igencsak elbotanizáltam az időt a túra elején. Bele kell húznom, ha tartani szeretném a szintidőt... Szépen ereszkedik a zöld háromszöggel jelzett út, mellette csipkefinomságú, fehér erdei galambvirágok, lila és fehér ibolyák nyílnak. Fent a fákon számozott fészekodúk: az egyikből zajos kaparászás hallatszik, meg is állok, várom, hátha kiderül, mi lakja...
Nagymaros határában, a sínek mellett bukkan ki az út, víkendtelkek és gyümölcsösök, zajlanak is bennük a tavaszi munkák, köszönök a metszegető gazdáknak... Érdekes, hogy a Köves-mezőtől idáig egyetlen túratárssal sem találkoztam, senki sem hagyott le... ilyenkor mindig úgy érzem, én vagyok az utolsó. A Gerendás-büfénél, az ötödik ellenőrzőponton is csak a két pontőr álldogál, kedvesen útbaigazítanak felfelé, a Só-hegy irányába. Itt húzósabb emelkedőre emlékeztem, megállok egy fantasztikus színű tavaszi lednek miatt, ránézek az órára, és ajajlagos megállapítást teszek: alig féltávnál lehetek, és ha időben meg szeretnék érkezni a zebegényi célba, akkor innentől három óra alatt kell megtennem a hátralévő tizenöt kilométert! Lehetetlennek tűnik a feladat, de azért becsületből szedni kezdem a lábam felfelé, és megfogadom: innentől csak indokolt esetben állok meg virágokat fotózni! Az ég is elborul, jól jön a széldzseki, becipzározom, megiszom az otthonról hozott motivációs kávét is. Egy helyen lovasok vágtatnak el előttem, de amúgy nagyon egyedül érzem magam. Énekelgetek hát, a felettem köröző holló dallamos, rekedt hangján válaszol, hangja ősi, akár maga a történelem. Örülök a régi időkből itt maradt, mostanában újra megtelepedett nagy madárnak. A kóspallagi műúthoz érve a távolban túrázó csapatot pillantok meg - lehetséges, hogy rám egyáltalán nem jellemző módon utolérek valakiket? És valóban: a hatodik ellenőrzőpontnál, ami a Rózsa-kunyhó, vidáman zsíroskenyerezik egy népes társaság. Innentől már akad társaságom a túra hátralévő részére, ennek örülök. Ez az a környék, ahol Fekete István sehogyse tudott vaddisznót lőni - most bezzeg tudna... a túrások mindenfelé ott éktelenkednek.
A Toronyalja horgásztónál figyelek, hátha látok barna varangyot - vonulásban vannak mostanában - de nincs szerencsém. A mögöttem jövő fickó viszont már találkozik eggyel.
Valaha, úgy nyolc-kilencszáz évvel ezelőtt itt falucska volt, amott meg egy középkori vártorony, aminek emlékét megőrizte a nép a Toronyalja névvel. Valóban csak egyetlen lakótoronyból állhatott a tóra néző, morzsányi urasági vár, amit kőfal és némi sánc is védett, míg a tatárjárás, majd az Árpád-ház kihalása táján el nem néptelenedett a környék. Persze, hogy a hetedik ellenőrzőponthoz fel kell mászni az igencsak csúszós, meredek várhegyecske tetejére! Mondjuk, fel még hagyján, de lefelé... párszor bizony a növendék fák törzse állítja meg a lendületemet. A hajdani pálos kolostor romjait, kútját is kihagyom, szorít az idő.
Az ég borongóssá vált, a horgásztó háta is borzong, mintha fázna...
A Békás-rét a túra kevés viszonylag sík szakaszai közé tartozik, a szalagozás után a rákanyarodunk a kék sávval jelzett ösvényre Törökmező felé. Megcsodálom a hajdani vízimalom környékét - titkokat őriznek itt a hatalmas fák, még a folyton fecsegő patak se mond valójában semmit, a mocsári gólyahír büszke, sárga virágja viszont már a tavaszt hirdeti.
Nézem, hogy az összes salátaboglárka becsukta a szirmait - hűvös van, talán esni is fog, már csak ezért is sietősre veszem az utat.  Törökmezőn, a turistaháznál idén nem iszom sört, nincs annyira meleg, inkább mosolyogva nézem a házőrző macska "macskaházát", ahonnan a tulaj öntudatosan nézeget kifelé. Rágcsálom a pontőröktől kapott kicsi, de édes és kemény húsú almát, amit "van benne anyag" felkiáltással nyújtanak át nekem.
Innen már végig lefelé vezet az út a Kéken, megyek is gyorsan, még ismerősökkel is találkozom, persze lehagynak - "fussatok, gazellák", pedig az én tempóm sem lassú éppenséggel.
És, csodálatos módon, szintidőn belül megérkezem Zebegénybe, a rajt/célként szolgáló iskolaudvarra, ahol a társaság épp a mákostésztát lapátolja befelé - de lehet kérni lekvárral is, ahogy nézem.
A vonatig van még fél órám, lesétálok hát a Duna-partra, nézegetem a felhőrongyok közül kikacsintó napfényt, a Dunát, hallgatom a kacsák rekedtes hápogását.

Szép nap volt ez, köszönet érte a szervezőknek!
Útban a Szőnyi-pihenő felé

Meredeken lejt a hegyoldal a Bodzás oldalában

"Sárga virágát bontja a som"

A madárdaltól zengő Trampó-völgyben haladt az út

Kilátás a Borostyánkő-pihenőnél


Igazi dunakanyari látkép


Pirosló hunyor - Helleborus purpurascens

Odvas keltikék (Corydalis cava) illatos áradata

Nagy rókalepke - Nymphalis polychloros

Foltos árvacsalán - Lamium maculatum

Piros árvacsalán - Lamium purpureum

Árokszélre kivadult fehérszemű hófény (Chionodoxa luciliae)

Tavaszi kankalin - Primula veris

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Kónya vicsorgó - Lathraea squamaria

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Kónya vicsorgó - Lathraea squamaria

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Odvas keltike - Corydalis cava

Odvas keltike - Corydalis cava

Pirosló hunyor - Helleborus purpurascens

Pirosló hunyor - Helleborus purpurascens

Erdei galambvirág - Isopyrum thalictroides

Odvas keltike - Corydalis cava

Pirosló hunyor - Helleborus purpurascens

Bársonyos tüdőfű - Pulmonaria mollis

Odvas keltike - Corydalis cava

Odvas keltike - Corydalis cava

Ibolya - Viola sp.

Ujjas keltike - Corydalis solida

Ibolya - Viola sp. 

Erdei galambvirág - Isopyrum thalictroides

Pirosló hunyor - Helleborus purpurascens

Salátaboglárka - Ficaria verna

Fehér ibolya - Viola sp.

Tavaszi lednek - Lathyrus vernus

Perzsa veronika - Veronica persica

Hajrá magyarok! Turistajelzés a törökmezői turistaház közelében

A kevés sík szakasz egyike: a Békás-rét

Tüdőfű - Pulmonaria sp.

Macskaház - a törökmezői turistaház éber őre

Célban: felhős alkonyat Zebegénynél

2015. március 26., csütörtök

Csillagvirágok ébredése az ártéren

Kedves, különleges hangulatú vidékem a "bálnahátú" pilisi hegyek alatt, a Duna ölelésében húzódó Szentendrei-sziget. Itt más a mikroklíma, mint a budai hegyvidéken vagy a Pesti-síkon, pár héttel később nyílik minden, párásabbak a reggelek, nyirkosabbak az éjszakák, és a holdfényben kísértetekről suttognak a lombtalan parti fűzfák.

Pilisi vonulatok a Szentendrei-sziget felett
Ma meg még napfogyatkozás is volt, igaz részleges, és nem is sikerült lefényképeznem. Helyette íme a részleges sajtos zsömle-fogyatkozás, megörökítva az utókornak. Amíg megettem, meg is érkezett az öreg, horpadásokkal tarkított komp, hangos döndüléssel csapódva a vas úszóstégnek, mint mindig.
Átkelve a Dunán, a kerti munkák mellett volt időm egy kis fotósétára, és meglepett, hogy mennyi ligeti csillagvirág nyílik közvetlenül a kikötő mellett... meggyőződésem, hogy ez hazánk flórájának egyik legszebb tagja. A virágok égszínkékek, épp annyi, egy csipetnyi ultramarinnal, hogy titokzatossá váljanak, de még ne legyen lilaságuk közönséges... már így is gyönyörűek lennének, de ott van még a zöldből finom átmenettel borvörösbe hajló, kecses szár, hozzá a friss-zöld levelek, mindez a kék égbolt hátterével... e parányi, védett vadvirág, közelről megnézve, igazán pompás látvány. Mindehhez pazar kontrasztot képez a martilapu harsány sárgája, némi narancs színezéssel a szirmok végein, és a salátaboglárka fényes kénsárgája.
Találtam egy érdekes, mutáns tyúktaréjt is. A szokásos hat lepel (szirom) helyett jóval több jutott neki, valósággal sziámi iker virágfej, azon a tövön csupa ilyen volt. A fák alatt ibolyák - fehér és lila, vegyesen, ültetni sem lehetne ízlésesebben - az út szélén rózsaszín-fehér százszorszép, parányi, élénk kék veronika-félék, piros árvacsalánok... színesedik az árokszél, bizony.
C-betűs lepke szívogat a nedves dunai homokon, egészen közelre bevár, nem ébredt fel még igazán...
Tavasz van.
Részleges zsömlefogyatkozás figyelhető meg a Duna felett :-)

Mutáns tyúktaréj - Gagea sp.

Fények és árnyak az ártéri ligetben

Az év egy részében víz alatt van a terület

Salátaboglárka - Ficaria verna

C-betűs lepke - Polygonia c-album

A folyó lassan alámossa a fűzfák gyökereit

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis

Martilapu - Tussilago farfara

Martilapu - Tussilago farfara

Perzsa veronika - Veronica persica


Ibolyaféle - Viola sp.

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis - kicsit sápadtka

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis


Százszorszép - Bellis perennis

Salátaboglárka - Ficaria verna

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis