Összes oldalmegjelenítés

2017. április 22., szombat

Olvadás a Normafánál

2017. áprilisa. A hét derekán jókora, vaskos, puha hótakaró szakadt az országra, egy mediterrán ciklonnak köszönhetően. (A mediterránról nekem olajfák, szikrázóan türkizkék öblök, sziklás tengerpartok, napernyők jutnak az eszembe, nem a havazás...) A mára meghirdetett mátrai túrát a szervezők elhalasztották. De a hó elég gyorsan olvad is. Nem számítottam rá, hogy találok még havat a Normafánál! Ritka kontraszt: színes vadvirágok, zöld lombok, és fehér hó...  a jó harminc centis hóréteg alatt összelapult virágok kezdik már felemelni a fejüket, mozgolódnak a rovarok is, és harsog, harsog a nyitnikék...
Törpezanót - Chamaeocytisus sp.
Vérehulló fecskefű - Chelidonium majus

A terepen kocogókat nem riasztja vissza sem a hó, sem a sár
Gumós nadálytő - Symphytum tuberosum
Széncinege - Parus major
 
Fürtös gyöngyike - Muscari neglectum


Az orgonabokrokat is megtépázta a súlyos hó a széllel

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett faj

Magas gubóvirág - Globularia punctata

Magas gubóvirág - Globularia punctata

Pusztai meténg - Vinca herbacea. Védett faj

Olvadás a Föld Napján

Leánykökörcsin - Pulsatilla grandis. Védett faj

Fürtös gyöngyike - Muscari neglectum

Hajtanak az orgonabokrok

Kicsit sok a szirom...

2017. április 19., szerda

Végig a Zöldön. "Tojás 30B" túra a Budai-hegységben

A Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesületének "Tojás" nevű húsvéti túráit már tavaly is nézegettem. Ha valaki azt hiszi, hogy a Budai-hegységben nem lehet összehozni "tisztességes" szinteket és távolságokat - nos, lehet, a Tojás 30B nevű útvonal-változatban 32,7 kilométer, 1020 méter szintkülönbség söpörhető be 8 órás szintidővel.
Solymárhoz közeledve kinyílik a táj
Húsvét hétfő, nagy a kihaltság a fővárosban... szinte üres a villamos, amikor fél hét tájban felkapaszkodok a Széll Kálmán tér lépcsőin. Lépcső, az lesz még ma bőven... A normafai Síház mögött felállított rajtoltató asztalnál is csak két-három túrázó töltögeti a regisztrációs lapot, no nem lesz nagy tömeg, gondolom. Ismerős is akad köztük, ami jó, mert név szerint lehet utánakiabálni, amikor rossz irányba indul a zöld sávon. Ragyog a reggeli Nap, áttetsző a levegő, messzire látni a friss-zöld lombú fák között Pest felé. Nekivágok a távnak, megnyomom a stoppert, megigazítom a nyakamban a fényképezőgép szíját - dög nehéz a masina - és indulhat a trapp. Az itiner szerint: "a túra végig a zöld sávon halad", ennyi útvonal-leírás épp elég is lenne, de azért részletezik, sőt szalagozás és útmutató nyilak is vannak... a navigáció tehát még nekem sem okozhat gondot.
Tündér-szikla
Gyönyörű a lejtő Disznófő felé, fehéren ragyog a Tündér-szikla, ismerősökkel beszélgetek az idei gomba-szezonról, a török választásokról, az út szélén felbukkanó növényekről. Hopp, egy bíboros kosbor tőlevélrózsa! Nyílnak már a gyöngyvirágok is, itt-ott mély lila bársonyos tüdőfüvek, fehér kányazsomborok, sárga bogláros szellőrózsák festik színesre az erdő alját. Forgatom a fejem, szedem a lábam, régen mintha nem erre ment volna a Zöld, itt-ott elhagyott házikók rejtőznek a sűrűben... aztán megérkezem a város széli "káderdűlőbe", nem szegény emberek lakhatnak errefelé. Kamerák, kerítések, luxusautók, új építésű és régi, patinás villák. Egy kerítés tetején önfeledt rigó dalol. Annyira önfeledt, hogy engem észre sem vesz. Felnyúlok hát, megpöckölöm a farktollait, erre feleszmél, odébb repül... hejj, rigó-apu, szerencséd hogy nem macska vagyok, figyelhetnél jobban!
Áttetszően zöldek még a lombok a Tündér-sziklánál
Jönnek a lépcsők, Gyémánt lépcső, kemény tényleg. Kukásautó kísérget, ezek a fiúk se locsolkodással töltik a napot, szegények. Örülök, amikor ismét elfogy a lábam alól az aszfalt, és hamarosan itt az Apáthy-szikla. Kicsit bámészkodok, szép a panoráma visszafelé, a megtett útra, a Tündér-szikla csak egy pici, fehér pötty a fák között. Sárga, bókoló kankalinok nyílnak mindenfelé. Átkukkantok a Kőkapun, aztán máris megint kapaszkodni kell felfelé, az Árpád-kilátóhoz. Idén jártam már itt is, sőt tulajdonképpen a teljes útvonal ismerős már, csak még egyben nem "fűztem fel" a látnivalókat... A kilátónál ellenőrzőpont vár, ez már a harmadik pecsét az itinerem hátoldalán. Kimelegedtem, a kabát mehet a hátizsákba. Tudom, hogy most pihenősebb szakasz jön, a gyönyörű Guckler Károly út. Viszont, a terített asztalra nem számítottam... zsíros kenyér, parizer, olajbogyó, sajt, aszalt gyümölcsök, csoki, keksz, többféle innivaló és jó hangulat... A sört utóbb kissé megbánom, túra végén jobb lett volna. Kezd az erdő benépesülni, sok a kocogó, terepfutó, kiránduló család. A Guckler-sziklánál újabb pecsét kerül az itinerembe, aztán tudom, hogy most vagy nyolc kilométeren át nem lesz ellenőrzőpont...
Dehogynem.
Váratlanul bukkannak fel, egy helyen fotós ugrik elém az ösvényen, nos én is leguggolok, célba veszem, ha harc, legyen harc! Fotópárbaj!
Azt mondják, volt egy meglepetéspont még a városban is, de poszáta legyek, ha láttam, a sok lépcső közepette.
Gyöngyvirág - Convallaria majalis
Kicsit holtponti rész jön, nem is értem, miért, a képek se sikerülnek. Próbálok gyíkot fényképezni, elszalad, csak a helyét sikerül. Próbálok rigót, életlen lesz a kép. Végre egy hajnalpírlepkénél megtörik az átok. Szép kék ínfüvön "legelészik", ideális fotómodell. Hosszan ballagok tökegyedül a madárdaltól harsogó, zöld, árnyas erdőben. Aztán kinyílik a táj, sárgálló repceföldnél bukkan ki az út az erdőből, előttem Solymár és a Szarkavár favázas teteje. Emlékszem, mekkorát estem itt a Pálos70-en pár éve...
A Kőkapu az Apáthy-szikla közelében
Gyönyörű a táj, habos-fehér felhők rohannak a kék égen, tintakék árnyékok szaladnak a hegyoldalakon, pitypangtól sárgállik az út széle, előttem a piros háztetők... és az ötödik ellenőrzőpont, ami egy kocsma. Ez egyben a 20 kilométeres távon indulók célja is, vidám bulihangulat, napozás, sörözés folyik a guszta solymári főtéren, hihetetlen nagy a kísértés, hogy ne menjek tovább... de persze tovább megyek, vár egy rémes, hosszú, aszfaltos emelkedő a Zsíros-hegy oldalában. Jobb híján a gótbetűs utcanévtáblákat böngészem, a német mellett svábosan is szerepel rajtuk minden. Szép, rendezett környék, tetszik. Ismét földút váltja fel az aszfaltot, szívósan kapaszkodok felfelé, akár a kék indás ínfüvek. Ibolyák nyílnak mindenfelé. Ha több időm lenne, jót botanizálnék. Legalább öt ibolyafaj lehet az út mentén, azért le-lehajolok megvizsgálni a virágok "pofaszakállát", ami hasznos határozóbélyeg. Egy fura színű példányt le is fényképezek, bár nincs sok időm makrózgatni, sajnos.
Végre fent vagyok a Zsíros-hegyen! Emlékszem, kisdiák koromban, osztálykiránduláson, aludtunk is az itteni turistaházban, aminek már csak csekélyke romjai vannak meg... újabb pecsét, iszom pár korty vizet, elő egy almát, és megyek is tovább. Valahol errefelé van az Ördöglyuk-barlang is, ahová még nem sikerült eljutnom, pedig valaha barlangásztam is... jó lenne megnézni, hol tévedt el a későbbi híres barlangkutató, Jakucs professzor... Fák, víkendházak, virágzó gyümölcsfák, ismét aszfalton lépkedek, de immár lefelé, hosszan. Egy futó kocog el mellettem, sokáig látom egyre kisebbedő alakját.
Nem látszik, hogy milyen meredek az ösvény...
Nagykovácsiba érve ismét ismerős a táj, errefelé jártam különleges hóvirág-változatokat fényképezni, nem is olyan rég... de most nem arra kanyarodik az út, hanem tovább a Zöldön, el a templom mögött, aztán balra az Apatóczky-liget felé. Ezt a részt kutattam át egyszer, egyébként teljesen feleslegesen, bíboros kosborokat remélve... Örülök, hogy most nem kell felmenni a Csergezán-kilátóhoz, fájni kezdett a térdem, holtpont ellen elrágcsálok egy koffeines gumicukrot, ami bevált már a Maratonon is. Nagyvirágú ibolyákat találok, ezzel a fajjal éppen itt találkoztam először. Szép az út, ahogy összeborulnak felette a zöld lombkoronák. Egy "képesfán" Madonna-kép, alatta zarándokok apró ajándékai, Jakab-kagyló is akad köztük, erről persze eszembe jut a híres caminós mondás, miszerint "tökmindegy, milyen hosszú a táv, az utolsó három kilométer mindig nehéz". Most már nézegetem az itinerben a táv-adatokat, mennyi is van még hátra... nem sok, de az időm is vészesen fogy. Egy erősen sántító futó iparkodik el mellettem, lent már kibontakoznak Telki háztetői és egy jegenyesor. A cél előtt - mert miért is ne - még egy kis aszfaltos emelkedő, aztán végre itt a főút és a célnak kijelölt kocsma. Hurrá, tíz perccel szintidőn belül érkeztem, jogos az oklevél és a gratuláció... A buszmegállóban komoly társasági élet alakul ki, különböző túra-élményeket elevenítünk fel, a busz késik, de végül mindenki felfér rá, ha szűkösen is. Ha ezt tudom, iszom egy sört a kocsmában. De így ezzel hazáig várni kell...
Erdei gyöngyköles - Buglossoides purpurocaerulea

Budapest panorámája az Árpád-kilátóból

Vérehulló fecskefű - Chelidonium majus

Etető-pont, sőt lakmározó-pont a Magyar Vándorok szervezésében

Kerti holdviola - Lunaria annua. Egyszerre védett és adventív

Színeváltó kutyatej - Euphorbia epithymoides

Tavaszi kankalin - Primula brevistyla

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Tavaszi kankalin - Primula brevistyla

Meglepetés-pont, fotóssal

Hajnalpírlepke - Anthocharis cardamines

Repceföld Solymár közelében


Egy fura színű ibolya - Viola sp.

A Zsíros-hegyre felkacskaringózó zöld sávval jelzett út

Indás ínfű - Ajuga reptans

Nagyvirágú ibolya - Viola riviniana

Mamut! :-)

Erdei galambvirág - Isopyrum thalictroides

Célegyenesben...

2017. április 13., csütörtök

Kincsek sárgában és lilában: a Pilis áprilisi vadvirágai

Gyönyörű képeket posztoltak a közösségi oldalon... amindenit... Bakony, Pilis, Budai-hegység... sokfelé már nyílik a hazai flóra egyik legpazarabb vadvirága, a védett apró nőszirom! Az egyik helyet már régóta kinéztem magamnak... a Vivicitta Félmaraton előtti napon egyébként is hasznos lehet egy kis edzés, átmozgatás. Persze, a fényképezőgépet sem hagyom otthon...
Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!
Gyönyörű, kora reggeli napsütés. A fák kibontakozó, finom levélkéi még egészen friss-zöldek, ahogy átsüt rajtuk a fénysugár, másutt még fényesen feszülnek a rügyek. Szép a reggel. HÉV-el utazok Pomázig, innen "érzésre" megyek a hegyek felé. Álmodozó ballagásomat a város szélén egy kaukázusi juhászkutya felbukkanása szakítja meg. Akkora, mint egy medve. Ekkora kutyát ritkán látni, Fekete István azt mondaná rá, "mint egy zongora". Szerencsére jámbor, én meg szeretem a kutyákat. Akkora nyelve van, hogy betakarja az arcomat. Lehet, hogy ritkán simogatják meg, mert nagyon örül a lehetőségnek.
A kék égen vakítóan fehérek a felhők. Vakító az egész táj, és nagyon erős szél fúj, hunyorgok, de így is észreveszem remélt fotótémámat: a mesés nőszirmokat. Le se kell térnem a szekérútról, kisebb-nagyobb populációk mindenfelé, főleg, ahol rövidebb a tavalyi, zörgősre száradt fű. Egy-egy kopárabb foltot valósággal színesre hímeznek a virágok. Féltenyérnyi, napsárga, fényes héricsek, lila, kék és sárga minden elképzelhető árnyalatában pompázó íriszek, apró sötétlila fürtös gyöngyikék... bizony, két méterenként letérdelek, hogy közelebbről is megcsodáljak egyet-egyet közvetlenül az út szélén. Felettem az erős szélben egy búbos pacsirta gyakorlatilag hátrafelé repül, de szakadatlan énekel, énekel... végig kísér az utamon, hol előttem ugrál a száraz földúton, hol felröppen, hogy össze-vissza dobálja kis testét a szél, de csak énekel, énekel...
A dombokon szinte tintafoltként kúsznak a rohanó felhők árnyékai. Van valami alpesi az egész tájban, a levegő nagyon tiszta, itt-ott mintha a bükki dolinák kicsinyített másait látnám. Valahol lent, a kerítések mögött lovacskák legelésznek, amott távolabb a város piros háztetői és egy templomtorony.

Vágyok már egy szélvédettebb zugra, és meg is találom. A virágzó vad-gyümölcsfák milliónyi virágának illata szinte kábító. Fehér szirmok szőnyege az úton. Egy rigó harsányan dalol valahol az ágak sűrűjében.
Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!
Utamat az Oszoly-csúcs felé kanyarítom, ismerős a rég felhagyott kis mészkőbánya - pár éve a még szinte fagyott februárban itt fényképeztem azokat a parányi fürtös gyöngyikéket - aztán bekukkantok az erdőbe. Még nincs igazán lomb, halványzöld minden, fénypettyek tarkítják az erdő alját. Sárga kankalinok bókolnak mindenfelé.
Egy ősöreg hagyásfánál felfelé kanyarodik az ösvény, és ezt abba se hagyja az Oszoly-csúcsig. Érdekes ibolyák tűnnek a szemembe: a szokásos elheverő forma helyett délceg, felfelé törekvő, Y formában elágazó hajtások... hosszú murvalevelek, mint valami hatvanas években divatos pofaszakáll, övezik a jellegzetes, liláskék ibolyavirágok sarkantyúját. Az ibolyáknál ez hasznos határozóbélyeg, ezért körbefényképezem, majd megdicsérem magam: a tanösvény tábláján viszont látom ibolyám fotóját. Hegyi ibolya. Remek! Egy "új faj" a digitális herbáriumomba!
Az Oszolyról lefelé most is olyan kellemetlenül meredek az út, mint amilyen szokott lenni, a törmeléklejtő csúszik, nekem meg nincs valami parádés egyensúlyérzékem, ezért ágakba-gyökerekbe kapaszkodva, óvatosan ereszkedek. Más se kéne a holnapi verseny előtt, mint egy sérülés. Szép bársonyos tüdőfüvek kéklenek itt-ott. Még néhány elvirágzóban lévő odvas keltike is akad. Egy foltban csinos bogláros szellőrózsák díszlenek. Annyira elmélyedek a fotózásban, hogy nem veszem észre a terepfutó lányt, aki rám köszön, ettől meglepetésemben kis híján fejest ugrok a bokorba. A bringásokat viszont szerencsére észreveszem, előlük már szándékosan ugrok félre.
Lent a Dera-pataknál még salátaboglárkákat is találok, milliónyi pitypang, piros árvacsalán és liláskék kerek repkény virágzik... egyáltalán nem unalmas a várakozás a buszra, ami visszavisz Pomázra.
Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!

Tavaszi hérics - Adonis vernalis. Védett faj ez is

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett növény!

Dimbes-dombos pilisi táj

Tavaszi kankalin - Primula veris

Tavaszi kankalin - Primula veris

Fürtös gyöngyike - Muscari neglectum

Hegyi ibolya - Viola canina subsp. montana

Bogláros szellőrózsa - Anemone ranunculoides

Salátaboglárka - Ranunculus ficaria