Összes oldalmegjelenítés

2024. március 7., csütörtök

Túra a Délkeleti-Börzsöny peremén: a sár ötven árnyalata

 Ennek a túrának ez volt a második rendezése. A VIDE túrái igazi "régimódi" túrák, sok "emberes" ellenőrzőponttal, jelentős mennyiségű nápolyiszelettel, a végén paprikáskrumplival. Hanem a Börzsöny se viccel, legalábbis ami a sarat illeti!

Sötét van még, odakint finoman pásztáz az eső, ujjhegyeivel dobol az ablakpárkányomon. Majdnem visszafekszem aludni... Odakint a régi pesti bérházak között harsányan dalol egy feketerigó.

Aztán már robog velem a zónázó vonat a Dunakanyar felé. Bánatosan nézem a telefonomon az Időképet. Tegnap még nem erről volt szó. Most, mára egész napos gyenge esőt ígér. Odakint vigasztalan szürkeség, a vonaton jó pár túrázó. Vidám a hangulatuk. Most még.
 

A rajt első méterei Verőcén

A rajthelyül szolgáló sportcsarnokot jól ismerem már. Hamar lezajlik az adminisztráció - előnevezés, helyszíni befizetés - megkapom az útvonalleírást, iszom egy kávét, és indulok is. Kilépek az enyhe, párás levegőbe, a villanyoszlopon harkály dobol, az utca vége eltűnik a párában. A szalagok ázottan lógnak.
Az a gyanúm, hogy a 2017-ben Magyarországról leírt budai borostyán (Hedera crebrescens) bukkant fel az őshonos közönséges borostyán (Hedera helix) szövevényben
Az út lassan emelkedik, átballagok a vasúti sínek alatt, aztán az aszfaltút földútra vált. Jobb kéz felé felcsillan a Duna ólmos sávja. Szép, panorámás telkek, némelyiken elhagyatott nyaralók, másokon új építésű vityillók. Elég sok a Magánterület! és a Belépni tilos! tábla. Futók szaladnak el mellettem fürge léptekkel. Egy útszéli tuja tövében pirosló hunyor szerénykedik. Őslakosok és betelepülők... még a növények világában is.
Verőce határában
Egy hatalmas villa terpeszkedik bal kéz felé, furcsán festett kőkerítéssel... némelyik kő világoskékre van festve. Furcsa módon nem ízléstelen. Maga a birtok... hát, határeset. A mediterrán stílust még mindig jobban kedvelem, mint az antracitszürke kockákat...
Orchidea készülődik az erdőszélen. Erőteljes tőlevélrózsa: bíboros kosbor (Orchis purpurea). Védett növény
Végre erdő! A távolabbi törzsek kontúrjai elhomályosodnak a párában. Rázendít az aprószemű eső, előszedem a fényképezőgépem vízhatlan tokját, ami eredetileg a tavalyi plitvicei félmaratonon kapott zöld sportzsák. Azonnal beleejtem egy pocsolyába... szerencsére nem a gépet, csak a sportzsákot.
Ösvényeken ballagok, lábam alatt süpped a nedves, tavalyi avar. A barna színekbe finom zöld árnyalatok keverednek... az első rügyek már kezdenek kipattanni. Millió és millió friss-zöld pötty sötétbarna háttérrel. Szép. Matricát ragasztok az első ellenőrzőponton. Borongós a hangulat, szép lenne innen, a Fenyves-hegyről a dunai panoráma, ha lenne. A Dunát inkább csak sejteni lehet.
Követem a turistajelzést, hol megsokasodik a nép, hol egyedül ballagok. Felbukkannak az első hóvirágok, aztán egy domboldalban már ezrével bókolnak a parányi "hócseppek". Mindenki megáll fényképezni, mobillal.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis
Én is eljátszadozom a vízcseppeket ringató hóvirágok látványával, persze segítségemre van a 250 mm-es teleobjektív és a kihajtható élőkép-nézet is. Az eső szerencsére eláll. Lent, a fák ágszövevényén túl lovarda, egy sáros paci önfeledten vágtat fel-alá, rázza sáros sörényét, patái nyomán robbannak a pocsolyák. Élvezi, hogy él! Mosolyra húzódik a szám... igen, ezt így kell.

Két biciklis szentségelve, keservesen tolja felfelé a járgányát. Tény, több kiló sár ékelődött a küllők közé...

Virágokban gazdag rész jön a Lósi-patak völgye felé. Szép, kék csillagvirágokat, ujjas és odvas keltikét fényképezek. Nyílnak már a bársonyos és a pettyegetett tüdőfüvek is. Az ellenőrzőponton müzliszeletet kapok, ballagok tovább a Naszály lábánál. A következő pont a Rockenbauer-kopjafa, csukott szemmel is odatalálok. Aszfalt, aztán a patak menti szép sétaút, aztán át a műúton, be a házak között. Tavaly pont itt egy macska sütkérezett. Most, ebben a vigasztalan időben senki és semmi nem mozdul, persze kivéve a túrázókat.
Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Védett növény
Ázottan lógnak a nemzetiszín szalagok a kopjafánál, matricát ragasztok, aztán... elindulok a rossz irányba. A negyven kilométeres táv résztvevői szinte húznak a kék sáv jelzésen, ami nem lenne baj, mert kék sávon kell mennem, csak hát a másik irányba... és még csak nem is fogok gyanút! Pedig már jártam erre... Sebaj, vissza a katalinpusztai látogatóközpont felé. A kis tavat zöld takaróval vonja be a békalencse. Egyszer itt halat zsákmányoló vízisiklót fényképeztem. Most a zöld takaró alatt alszik a tavacska. Elballagok a fából faragott hangyás kapu alatt, aztán jobbra végig a patak mentén.
Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis. Védett növény
A falu határában újabb ellenőrzőpont, mintha forralt bor is lenne itt, de nem járok utána, mert szorít a szintidő. Lassabban haladtam, mint terveztem, és az eső ismét szemerkélni kezd. Gyors léptekkel haladok át a csinos falun, aztán értelemszerűen ismét elvétem a jelzést. Mondjuk nem csak én - de a két másik lánynál GPS track is van, szóval visszatalálunk a szalagokkal jelzett útra hamar.
Kikeleti hóvirág és pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis)
Na itt kezdődik a küzdős rész. Az erdészeti munkagépek feltúrták az utat, már szalagozni se lehetett egyszerű. Megcsillan a kis tó lent, jobb kéz felé, meg is nézem közelebbről, hátha mozdul valami - például szürke gém - de semmi.
Kikeleti hóvirág és pettyegetett tüdőfű
Itt már nem érek rá nézelődni, a lábam elé kell nézni. Keservesen lassan haladok, és folyton azt várom, hogy mikor lesz már vége a sáros szakasznak. De ez a sáros szakasz... ez lényegében az egész túra innentől. Szemerkél az eső. millió esőcsepp rezeg az ágak végén. Néhol a tavalyi őszből ittmaradt rőtvörös színek színezik az ázott barnaságot. De maga a sár is színes. Van itt barna sár, van fekete sár, van vörös sár és van drapp sár. Csúszósságuk, tapadósságuk és mélységük is változatos. Az biztos, hogy sok erőt kivesz belőlem ez a fajta haladás, a lendületről nem is beszélve.
Ujjas keltike - Corydalis solida

Megbeszélem magammal, hogy nem erőltetem ezt a szintidő dolgot. Két matricás pont is van, az egyik egy bika, a másik egy vaddisznó képével ékesítve. Hogy úgy mondjam, stílusos: ez a környék marha nagy disznódagonya.

Azért itt is akadnak hóvirágok, egy-egy szép, kipattanó galagonyarügy, kékes-zöld, ágasbogas zuzmótelep, varázslatos mohavilág. Hol sűrű, szinte fekete fenyősorok között lépkedek, hogy kitágul a tér, és kaszálón vágok át, elmarad mögöttem egy erdészház romja, aztán ismét jön a küzdelem a sárral.

Húsos som - Cornus mas

Diadalmas madárdal zengi be a vigasztalanul nedves, ázott világot. A madarak nyilvánvalóan vízállóak, ami a túracipőmről és a nadrágomról egyáltalán nem mondható el, sőt mostanra az aprószemű eső átrágta magát a kabátom bélésén is. 

Nem tudok nem gondolni arra, hogy egy hét múlva a Szaharában leszek.

Virágzik a fűz - Salix sp.

Az utolsó ellenőrzőpont ismét "emberes". Aranyoskútnál a jellegzetes kék sátor alatt dobozos almalé vár. Nagyon jól esik! Pár szót váltunk... újítás ez a túra, két sportág egyszerre: teljesítménytúra plusz iszapbirkózás. Ezek a kilométerek duplán számítanak, olyanok, mint a háborús évek... Minden elismerésem azoké, akik a hosszútávot választották, netán még le is futották a távot!

Ellenőrzőpont Szendehely szélén
Lejt az út, előttem Verőce háztetői. Hangos cigányzene szól egy autóból, mindenféle limlomot pakolnak, a káoszt ironikus módon egy "tiszta udvar, rendes ház" tábla koronázza meg. Most már érzem a lábamat.
Szendehely határában... itt kezdődött az igazán sáros rész!

Hatalmas szürke madár lebben át előttem, lomha szárnycsapásokkal. Nem hiszek a szememnek: a tónál hiányolt szürke gém! A madár megtelepszik egy tetőgerincen, le is fényképezem. Innen már csak pár lépés a sportcsarnok.

Bent szemüvegpárásító meleg, paprikáskrumplit idén nem rendeltem. Irdatlanul sáros mindenki. Előszedem a szétázott itinert és az immár két darabra esett útvonaltérképet, ez matricák és pecsétek nélkül is bizonyítja, hogy végigjártam az utat... megkapom az oklevelet, választhatok kitűzőt, aztán ismét kilépek az utcára.

Zöldszárú moha - Scleropodium purum

A szürke gém még mindig a háztetőn trónol.

Percre pontosan elérem a pesti zónázó vonatot, pedig nem is néztem az órámat. Másra sem vágyom, mint tiszta és száraz ruhára, egy mosógépre és egy kád forró vízre! A vonaton ismét vidám a hangulat, a túrázók nevetve idézik fel a sárosabb szakaszokat... nos, az biztos, hogy igazán feledhetetlenre sikerült ez a túra!

Kipattanó galagonyalevelek

Emlék az őszből márciusban

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

A csertölgy vörös lombját csak a kipattanó új rügyek dobják le

Vízcseppeket dajkál a pókháló

Dagonya, dagonya, dagonya...

Az utolsó ellenőrzőpont Aranyoskútnál

Méregölő sisakvirág - Aconitum anthora. Védett

Szürke gém - Ardea cinerea. Védett madárfaj

2024. február 11., vasárnap

Téli Margita: túra a februári tavaszban

Téli Margita. Régi, patinás, "régimódi" teljesítménytúra a Gödöllői-dombságban. Élő ellenőrzőpontok, nápolyiszelet, alma, a célban hagymás zsíros kenyér és tea, sokféle választható táv. Számomra az egyik évkezdő erőnlét-felmérő túra is ez, a hagyományos januári csóványosi mellett. Úgyhogy idén se hagytam ki, és ezúttal a 30 kilométeres távot választottam.

Sötét van még, amikor útnak indulok, hátamra kanyarítva a hátizsákot kilépek a pesti éjszakába. Már a Kossuth téren nyilvánvalóvá válik, hogy a BKV, vagy BKK, vagy minek is hívják, szóval hogy az útvonaltervező ezen a héten már másodszor kuka. Kiguberálom a mobilomon, hogy mikor indul az Örsről a következő gödöllői HÉV, mert amit kinéztem magamnak, azt már biztosan nem fogom elérni.

Az Őrsön már pirkad, elválnak egymástól a kontúrok, egy szál öreg hajléktalan nyöszteti a hegedűjét az aluljáróban, a Jehova tanúi még nem érkeztek meg szombat reggeli műszakjukba. Gyűrött és kialvatlan emberek sietnek mindenfelé... és pár hátizsákos is gyülekezik, nyilvánvalóan ők is Gödöllőre tartanak.

Kisebb macskasereg a máriabesnyői templomnál
Befészkelem magam a szerelvény ülésére, most jön közel egy óra szabadprogram, felszerelkeztem egy könyvvel a kényszeres viselkedés-zavarokról, szóval nem lehet panaszom semmire. Szaladnak a lombtalan fák a vonat ablakán túl, aztán kikapcsol a világítás is: már nem kell, felbukkant a Nap a horizonton, fénye végigsimogatja a háztetőket. Fényes, ígéretes reggel!
Máriabesnyő

A rajthelyül szolgáló Erkel Ferenc általános iskola már a HÉV-ről is látszik, pár lépés, jókora tömeg nyüzsög, de a rajtoltatás gyors és profi. Hamarosan kezemben tarthatom a szép, színesen nyomtatott útvonalleírást, és neki is vágok a távnak.

Az első öt kilométer a városban vezet, végig a forgalmas főútvonal mellett, ez igazából eléggé eseménytelen szakasz, szerencsére ismerősökkel beszélgethetek a különféle tele- és nagylátószögű objektívekről, így hamar peregnek a kilométerek. Aztán túratársaim lemaradnak egy kávézás reményében, előttem pedig felmagasodik a máriabesnyői templom tornya és a székelykapu.

A babatpusztai tavak egyike

Féltucat macska mered rám rezzenetlen, borostyánsárga szemekkel - gondolom, etetik őket - a ferde reggeli napsugarak átszurkálják a gallyak keszekusza szövevényét, zöld borostyán kapaszkodik fel mindenre és tekereg a földön, enyhe nedves föld-, avar- és gombaillat száll a levegőben. 

Az első ellenőrzőpont a Pap Miska kútnál van, kis tábortűz füstje száll, a vérehulló fecskefüvek levelein reszkető óriási harmatcseppeken szikrázik a fény. Nem időzök sokat, a bélyegzés után indulok tovább, hátizsákom zsebében az itt kapott Balaton szelettel.

A túra elején még együtt haladnak a távok

Eldübörög felettem az M3-as forgalma, ahogy átballagok a beton aluljárón, aztán arcomba csap a napfény, jobb kéz felől a babati tavak tetejét fodrozza a szellő, kétfelől nagy, fakín-szakállú öreg fák. Túrázók vidám, színes sokasága mindenfelé... itt még együtt haladnak a különféle távok résztvevői.

Lemegyek a tóhoz - tavaly be volt fagyva, és a fagyott buborékokról készített fotóval díjat is nyertem - most fagynak semmi nyoma, sőt igazából életnek se nagyon. Száraz nádbugák között zizeg a szél, a vízen még egy szál vadkacsa sincsen. Okker és sápadtkék a táj.

Az omladozó Istállóskastély
Jön a számomra kedves szakasz, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem telepe a lovakkal, bivalyokkal. Hej, csak a Grassalkovich-féle Istállóskastély ne lenne ilyen gyalázatos állapotban! Nem tudom, megmenthető-e még... omladozik, a tető imitt-amott beszakadva, a domborművek omladoznak. Nyilvánvalóan életveszélyes az egész, pedig milyen gyönyörű épület!
Az enyészet színei

Elfordítom tekintetemet az omladozó kastélyról, és inkább a kétségkívül szép tenyészállatokat csodálom. A bivalyok fekete szemében végtelen türelem, a szürkemarhák kisborjúi meglepően vörösek, valahonnan ludak gágogása hallatszik. A bivalyok tavára nagy zajjal száll le egy csapat tőkés réce. Egy-egy ilyen farm valóságos oázis a természetes élővilág számára is!

Elmarad mellettem a szalmabála gazda és gazdasszony, na meg az ikonikus "lassíts!" tábla. Homoki dűlőutakon tapos a túracipőm. Akác, tölgy, lepényfa ágai között csivitelnek a cinegék. Harsány "nyitnikék" száll a lombok felett. Holló korrogása szól a távolban... a madarak kétségkívül élénkek a februári tavaszban, az erdő szürkésbarnán és mozdulatlanul alszik még, de álma láthatóan felszínes már.

A második ellenőrzőpontnál válik le jobbra a 20 kilométeres táv, amott jobbra fent lapos halom Árpád-kori templomromot rejt. Kapok is róla egy fénymásolt leírást. Már a tatárok elpusztíthatták Babat falut, ám a templom harangja még a török időket is átvészelte valahogy, hogy végül 1848-ban ágyút öntsenek belőle...

A harmadik ellenőrzőpontig végig a piros sáv jelzést kell követni, a tájékozódás nem követel figyelmet... ballaghatok, gondolataimba merülve. Gondolatim a történelmi múltban kószálnak... kónya bajszú mongol lovasok vágtatnak pici, szívós, patkótlan lovaikon, turbános török defterdár, írástudó jegyzetel, hogy kivethesse az adót a környéken, ágyúcsővé olvad egy sok száz éves harang, és a templom kövei visszaomlanak az anyaföldre, ahonnan kibányászták őket valaha.

Futrinka mászik az úton - egy kéregdarabbal kiteszem az út szélére, ne lépjenek rá - piros katica illegeti magát a zöld moha közt, sárga citromlepke pilinckézik át előttem.

Juszt se lassítottam
Egy-két éles kanyar után az utam emelkedni kezd, jön a túra legmagasabb pontja, a Margita kilátó. Ez a kilátó nem más, mint a szokásos geodéziai mérőtorony, vagyis egy vasbeton cső, a tetejét kicsit bizarr módon szó szerint koronázza meg a magyar szent korona hatalmas másolata. Páran piknikeznek a tövében, én nem állok meg.
Tőkés réce csapat a bivalyos tavon

Az ellenőrzőpont nem itt, hanem vagy százötven méterrel odább van. Itt már előveszem a hátizsákomból a vitaminos vizet, nagyokat kortyolok belőle, és most veszem észre, mennyire szomjas voltam. Igazi műmálna íz, szeretem, ahogy mindenki szereti, aki málnát sose látott üdítőitalokon nőtt fel.

Nagyon szép rész ez itt a gerincen. Egy nagybajuszú kiránduló bácsi másodszor jön szembe, most már ismerősként mosolygunk egymásra. Kéken sejlenek át a domboldalak az ágszövevényen, narancsos-bronzos árnyalatokban pompázik a csertölgy tavalyi, száraz lombja. Csend van, vagyis amikor fülelni kezdek, igazából egyáltalán nincs csend... feltámadt a szél, csörgeti a száraz cserlombot, mintha lándzsát rázna, sziszeg és susog az ágak között. Nem tudom a szavait megfejteni, de az érzést igen: idén is lesz tavasz!

Vízibivaly

Innentől elég egyenes az út, viszont van pár jelzésváltás, amire figyelni érdemes. Sárga sáv, sárga kereszt, sárga négyzet. "Sárga kocka", ahogy egy túratárs megjegyzi, erről persze kínai informatikusok jutnak az eszembe. Elég nehezen telnek a kilométerek. 

Színpompás atalantalepke illegeti magát a sáros úton. Becserkészem... mindig összecsukja a szárnyait, amikor ráközelítenék a fényképezőgéppel, de végül sikerül. Aztán egy hasonló társa "hívására" felröppen, és színes, pörgő-kavargó násztáncba kezdenek egymással... február tizedikén!

Ismerős az elágazás, ahol a 20 kilométeres táv útvonala a babati templomrom felől becsatlakozik - tavaly ezt jártam végig - innen még úgy tíz kilométer van hátra. Az út lejt, néha bele is kocogok, lábam süppedős homokba mélyed. 

A Lázár lovaspark, ahonnan nincs messze az utolsó ellenőrzőpont, elég forgalmas hely lehet. Van itt minden: hintó, vendégház, és persze lovak, legelők.

Szépen süt a Nap, amikor megérkezek az ellenőrzőponthoz, itt is piknikeznek páran. Nincs miért sietni. Én is szép nyugodtan sétálok tovább, kicsit fáj a lábam, hiába, elszoktam a hosszabb sétáktól... és a szerdai szájsebészeti műtét után is kicsit bevállalósnak tűnik ez a harminc kilométer, de úgy látom, minden rendben. A ponton kapott almába természetesen nem tudok beleharapni, így hátizsákomba mélyesztem, kiváló fahéjas almát fogok sütni belőle vacsorára.
Öreg holtfa. Nincs ilyenből sok errefelé
Szántóföld, fel-le, kicsit olyan a táj, mint az a rész a Nyakasfutáson, Perbál után. Végre felbukkan a babati tó, most a másik sarkánál haladok végig, és most sincs még rajta egy árva kacsa sem. Dübörög az autópálya forgalma, hol közelebbről, hol távolabbról... aztán ismét felettem dübörögnek az autók, ahogy átsétálok a sötét aluljárón.
Moha-sziget egy kidőlt, korhadó gyökéren: valóságos mikro-univerzum

Itt vagyok a Pap Miska kútnál, ahol a borostyán örökzöld függönye lóg a fákról, ellenőrzőpontnak már nyoma sincs, viszont elég meredek kapaszkodó vár rám egy vízmosásban. Itt ismét megsokasodtak a kirándulók.

Örülök, hogy Gödöllőre vissza kicsit több az erdős rész, mint reggel, idefelé. A csertölgy száraz, tavalyi lombjai kovácsolt bronz díszekként ragyognak mindenfelé, szőkén lengedeznek a hosszú, száraz füvek, amik tövében már zölden meredeznek a friss hajtások. Virág még nincs sehol, bár képekről tudom, hogy imitt-amott már nyílnak az országban a hóvirágok, hunyorok, sőt a kék májvirágok is.

Lejtőssé válik az út, sorompó, és innentől ismét városi, aszfaltos szakasz. Kertváros ez, szép házakkal, elég hosszan ballagok fel-le, bele-belehallgatva kirándulótársaim beszélgetésébe. A Grassalkovich utcának sehogyse akar vége szakadni, de aztán rákanyarodhatok a szintén nem rövid Lumniczer utcára, és végre itt a Petőfi-szobor, ami mellett ferdén elhaladva már előttem van a Városháza és a főtér... kicsit túl is megyek, de túratársam utánam jön, mielőtt kigyalogolnék a világból. Pedig a cél már csak száz méterre van.
Mohabirodalom

Jóféle hagymaillat száll az iskola folyosóján. Megkapom a kitűzőt és az oklevelet, pár szót váltok az ismerősökkel, aztán indulok a HÉV állomás felé. Csak tíz percet kell várni, ráadásul régi ismerősökre bukkanok, akikkel végig lehet beszélgetni. Némelyikük egyenesen a Kitörés túrára megy, ha összeadom, lesz ez a mai vagy nyolcvan kilométer nekik... uhh. Rám a vacsora és az izmokat kellemesen ellazító forró fürdő vár.

Csodálatos nap volt!

Az idei első katica

Futrinka

Citromlepke



Margita-kilátó (geodéziai mérőtorony), tetején a stilizált koronával

Februári színek az erdőben

Atalantalepke


Örökzöld vadszeder levelei

Lázár lovaspark



Borostyán örökzöld levelei

Ismét a babati tónál

Csertölgy tavalyi, száraz lombja. Csak az újonnan serkenő hajtások fogják lelökni