Összes oldalmegjelenítés

2019. november 21., csütörtök

Áprily Lajos emléktúra: ködvarázs a Visegrádi-hegységben

A Hazajáró egylet túráján most voltam először. A nyáron részt vettem egy nagyon hasonló útvonalú túrán, és kíváncsi voltam, hogy ősz végén milyen arcát mutatja a visegrádi Várhegy és a Spartacus-ösvény.
Spartacus-ösvény
Csörög a vekker. Odakint még sötét van - ilyenkor már későn fel, és korán nyugszik a nap. Plusz, hangulatosan kopog az eső az ablakom rozsdamentes párkányán. Szeretem ezt a hangot, kivéve, ha ki kell tennem a lábam otthonról. De végül is az is rendben van, csak jól fel kell öltözni!
Némi töprengés után a magas szárú "Tátrajáró" bakancsomat veszem elő, ez vízhatlan, masszív bivalybőr és erősen recés a talpa, a várhatóan csúszós ösvényeken is jól fog majd fogni.
Igaz, rémesen nehéz és kényelmetlen, de hát valamit valamiért.
Visegrád háztetői és a Dunakanyar a kálváriáról
Jön a HÉV, Szentendréig félig lehunyt szemmel szendergek. Odakint tart még a sötétség uralma.
Szentendrén van három percem a buszig, és szembesülök a ténnyel, hogy a jegyautomatánál van egy sor ember... sorra kerülök, erre nem veszi be a pénzt... és különben is, ehh... mintha kínaiul lenne, pedig HÉV jegyet már egész ügyesen tudok venni... jaj, mire kattintsak, elmegy a buszom!
A röpke pánikon egy tetovált kezű egyén segít át, aki roppant segítőkészen végigkattogtatja nekem a jegyvásárló képernyőt, és a buszsofőr is rendes, mert megvárt.
De az se sokat buszozhatott életében, aki ezt kitalálta!
Szürkés, csepergős reggel - de a táj ilyenkor is szép
Dúlt lelkem lassan csillapodik, ahogy a leendő túratársakkal "száguldunk" Visegrád felé. Lassan szürkeségbe vált a sötét, odakint sorjáznak az "Eladó!" táblák a kerítéseken, bezzeg az én pesti lakásomat naponta öten akarják megvenni.
Visegrád, gyorsan le, hálásan intek a sofőrnek, át az úton, irány a sportcsarnok. Odabent nincsenek sokan, valaki épp a tornamatracokat pakolja halomba, ezeken aludtak, akik már tegnap megérkeztek az ország távolabbi részeiről. A nevezést rögtön számítógépbe viszik, ez kicsit, hm, lassítja a folyamatot, szóval erre a túrára érdemes előnevezni. Mindegy, végül kezemben tarthatom az itinert, odakint tompa, homályos, kékesszürke reggellel indul a nap. Hét óra van. Mármint, reggel hét, és hét óra a szintidő is a 26 kilométeres távon.
Sárgán izzanak fel a juharfák levelei
Az első ellenőrzőpont Áprily Lajos sírjánál van. A visegrádi temető különlegesen hangulatos hely. Olvasom a sírkövek feliratait... Szikriszt, Scheili, Zeller, Burgermeister családok nevei sorakoznak... ugyanúgy, ahogy a túloldalon, Nagymaros temetőjében, ahol az én nagyszüleim is nyugszanak. Itt-ott Áprily-versek is olvashatóak a túra alkalmából.
Még november végén is akad sárgult lomb a fákon
Kilépek a temető kapuján, visszafelé tart az út röviden, átvágok rajta, irány a pékség. Valami ennivalót is kéne vennem mára... Aztán ámul a látványpékséghez szokott pesti, hogy a sajtos rúdnak bizony súlya van, anyaga, ahogy a masszív lekváros táska se fog összenyomódni a hátizsákban. Ebbe tettek lisztet is, házi gyártmány, bizony. El is rágcsálom az egyik sajtost, míg ballagok felfelé a Kálvárián. Ami azt illeti, ez a meredek inkább pálinkáért kiált, mint sajtos rúdért, de hát nem járhatok mindenhol úgy, mint Szomoron... Közben szépen lehagynak a szintén korán rajtoló terepfutók. Kétfelől barna, enyésző avar, nedvesen csillogó andezitsziklák, aztán a kálváriakápolna fehéren villanó fala. Figyelmet érdemel a mögötte magasodó, ferdén dőlő kipreparálódott andezitagglomerátum-gerinc. Inverz piroklasztikum formák - hm, a héten voltam az Akadémián egy vulkános filmvetítésen és szakmai beszélgetésen, most visszacsengenek az ott hallott szavak.
A fákon túl ott a Duna és szemben a Börzsöny
A kék sáv jelzés átvisz a Vár parkolóján, aztán mehetek le a lépcsőn "a WC mellett", ahogy az itiner írja. Kellemes, alig szintes pihenő rész következik, aminek különleges szépséget ad a juharfák még sárga lombja. Villannak a félhomályban a bronzos sárgák, óarany színek, a nyár fényeit idéző kései visszacsillanások minden egyes levélen. A fákon túl ott a Duna, Nagymaros és a Börzsöny. Számomra kedves helyek azok is.
Harkály tintagomba - Corinopsis picacea
Hagyom, hogy a sietősebbek elhúzzanak, rövidebb távokon ballagok együtt másokkal, kicsit beszélgetünk... nem rohanok, meg-megállok lefényképezni valamit. Hol egy erdei pocsolyát, amiből Zen kertet varázsol egy kerek vulkáni bomba és egy marék sárga falevél... hol egy kacér szoknyájú harkály tintagombát, hol az enyésző lombokon megcsillanó vízcseppeket.
A visegrádi kálváriakápolna, amit Sziklakápolnának is neveznek - nem véletlenül. Ki tudja, tán ez a hely a pogány időkben is "megszenteltnek" számíthatott...
A kék sáv jelzést egy szakaszon elterelték, de jól követhető a laminált papírral jelzett alternatív útvonal. Aztán kibukkanok a Sóstó-rétre, a Nap homályos rézgarasként átsejlik a párán, de nincs annyi ereje, hogy árnyékot húzzon akár egyetlen fűszálnak.
A tájékozódás egy percig sem okoz nehézséget, a kék jelzés parádésan, frissen festett. A tisztás után egyre ködösebb az erdő. Kapaszkodok a Borjú-fő felé, a korhadt tönkökön csinos fiatal lepketaplók kelletik magukat az öreg Novembernek. Egy bükkfa egyenesen kebleket növesztett - miatta egy kis kitérőt is teszek, aztán felkapaszkodok a Wass Albert-idézetes kilátópontra, ahonnan most ugyan semmi kilátás nincs, de így is gyönyörű a bronzvörösben izzó bükkös.
Akár egy Zen-kert, olyan az erdei pocsolya
Gyönyörű rész következik. Egyre sűrűbb ködben kapaszkodok felfelé, a sziklákon puha, zöld mohaszőnyeg terpeszkedik, akár a legfinomabb perzsaszőnyeg is lehetne. Valószínűtlenül zöldben vibrál, ahogy a közelbe érek és egyre vékonyodik a köd, aztán távolodva ismét fakul, szürkül, majd felolvad a köd tengerében. Mese, álom!
Forgatom a fejem, ámulok, a köd szinte színes a mögötte rejtőző arany, vörös és néhol még zöld lomboktól. Jobb hogy ezen a szakaszon nem nézek a stopperre, mert ez az araszolás... gyakorlatilag méterenként megállok megcsodálni valamilyen ködvarázsos szín- és formakompozíciót. De nem bánom.
Kissé elfásult, de kacér dekoltázs
Keskeny gerincre érek fel, ahol varázsütésre megszűnik a köd, kiélesednek a faágak, gallyak, sziklák, grafikává változik az akvarell körülöttem. Jobbra lefelé éles kontúrú, metszett vonalak: ágak, gallyak, levelek, törzsek. Balra lefelé tejként terpeszkedik a köd a völgyben.
A köd mélyéről dübörgést hallok. Lenézek - és még pont látom, ahogy a nyeregforma fehér foltok, fehér popsik elcsörtetnek... a hátak fölé ívelten csavarodó szarvak magasodnak... muflonok!
Bronz-színekben pompázó bükkös a Borjú-fő alatt
Kissé sáros erdészeti úton vezet az utam, egy kisgyermekes családdal kerülgetjük egymást, aranyosak. Hirtelen megint szinte "kenhető" sűrűségű ködfelhőben ballagok. Aztán bal felé ismét meredek ösvényre kanyarodunk a Hajlékos-bérc felé. A Vízverés-nyergi rét füvén vízcseppek ringatóznak, jó hogy vízhatlan ez a bakancs... Még mindig a kék sáv jelzés vezet, egy meglehetősen hosszú szakaszon az Úrasztal oldalában.
Már vagy tíz kilométert mentem, és jó lenne végre egy ellenőrzőpont, ahol megállok és előszedem a kulacsot... meg is van, ismerősökre is bukkanok, vidám a hangulat. Vízzel készültek, de ebben az időben valahogy elfeledve állnak a teli marmonkannák... borongós, nyirkos az idő, ilyenkor nem vízre vágyik a nép.
Kilátópont a Borjú-főn
Irány Pilisszentlászló! A falu határában már érezni a fűtés szagát, egy egészen furcsa, girbegurbán nőtt bükköst is látok. Fogalmam sincs, mitől "táncolnak" a fák. Erdészeti utak, aztán egy hosszú, de forgalomtól mentes aszfaltos szakasz következik, látom magam előtt és mögött a túrázókat, kopognak a botok.
A bakancsom egyre kényelmetlenebb. Azt hiszem, nem leszünk barátok. De azért szedem a lábam, csak néha állok meg egy-egy érdekes bogyó vagy ködtől csapzott seprencevirág látványa miatt.
Egyre sűrűbb ködfelhőbe hatolunk be...
A faluban pillanatra megzavarodok, hogy akkor most a kéken kell menni a sportpályáig, vagy már a zöldön? Mert a csarnoktól biztosan a zöldön, ezt tudom fejből, de addig? Egy szőke, ötévesforma kislány mutatja kinyújtott ujjal, merre is van a sportpálya. Az égen cafatos felhők, néhol némi kékség is sejlik közöttük. Loncsos falusi kutya ugat ádázul a kerítés mögött. A közérten és a vegyesbolton is kint az Eladó! tábla. Pár csepp esőt vág az arcomba a feltámadó szél. Egy elhagyott kis temető zöld "aljövényzetéből" egy-két régi kőkereszt kandikál ki.
Valósággal mesebeli a ködös erdő
A sportpálya öltözőjében - beton kocka - van a következő ellenőrzőpont, ahol zsíroskenyér is vár, lilahagymával és a szokásos "napközis" teával, amit - túrán - nagyon szeretek... Otthon persze szálas, szárított kék búzavirág-szirmokkal díszített Lady Greyt, kókusztejben főzött gyömbéres Marsalát vagy kínai Lapsangot iszom... de túrán jól jön a Garzon is! Jó sok cukorral!
Ködvarázs a Barát-halomnál
Derűs kedvemet visszanyerve a bakancstól fájó lábamról is megfeledkezem. Tudom, hogy kedvenc részem jön, a Spartacus-ösvény. Vígan szedem a lábam a nem túl érdekes faluszélen, el a kőkereszt mellett, el a lovarda kerítése mellett... Ismét borongósabb ég csillan vissza a pocsolyákban.
A ködben is vannak színek... de még mennyire!
Az út a Spartacuson nem vészes. A kilátás most... szóval, az úgy annyira nincs, de ilyenkor is szép a hegyoldalban kanyargó ösvény. Meg se csúszok az erős bakancsban, fotótéma is akad bőven, különösen, amikor a Jenő-kunyhó környékére, abba a csodálatos, katedrális-szerű bükkösbe érek. Nyáron mekkora vihar kapott el itt! Zúgtak a bükkök, a kunyhó tornácán kerestem menedéket! Most kis tábortűz lomha füstje kanyarog, és az ácsolt, korhadt fa asztalon némi választék is kínálkozik alkoholtartalmú frissítőkből. Kíváncsiságból megkóstolok egy délszláv szőlő-likőrt, pont olyan, mintha Traubi lenne pálinkával (lehet, hogy az is).
A ködön túl, valahol ott lent voltak a muflonok
Továbbra sem rohanok, furán sötét lett a fák alatt. Jobbra lent ott az Apátkúti-völgy - nyáron de jókat ettem itt, felidéződik a füvészkerti látogatás is, akkor még épp színesedni kezdtek a lombok - most csendes és nyirkos, a közeledő tél hentereg a pisztrángos tavak felett.
Színvarázs novemberben
Az utolsó ellenőrzőpont a Bányatetői kilátónál van. Meg kell mondjam, még csak nem is hallottam erről a kilátóról. Lehet, hogy csak én nem láttam, de tényleg nem vezet ide jelzett turistaút? Szalagozást követek, piros-fehér csíkos, tisztára Ausztria. A kilátó újonnan épült, és biztos remek panoráma nyílik belőle... csak nem most.
Odalent a kijelölt tűzrakó helyen itt is kis tűz mellett melegednek a pontőrök, én meg ismeretséget kötök a Tátra teával, ami egyáltalán nem is tea.
Mint egy japán festmény, olyan ez a bükkfa
Vissza a zöld jelzésre a szalagok mentén... és bő két kilométer után máris itt vagyok ismét a borongós égre ujjként mutató templomtoronynál, Visegrádon, ismét sajog a feltört lábam, és csodálkozva nézem a féltenyérnyi vérfoltot a nadrágszáramon, amit fogalmam sincs, hogy szedtem össze... bizonyára egy tüskés ág... Jócskán sáros is vagyok, de ez legyen a legkevesebb! A sportcsarnok vendégszerető melegében megkapom az oklevelet és a kitűzőt, no meg a gratuláló kézfogást. Odakint mindent beterít fantasztikus illatával a bográcsban gőzölgő gulyásleves. Az itiner felmutatásával hozzá is jutok a tányérnyi szürkemarha-gulyáshoz, ritkán ízlik ennyire valami.

Hazafelé szerencsére nem automatából kell jegyet venni, még... így nem kell sietnem, kiélvezem a megérkezés örömét, a régi és a most szerzett új ismerősökkel való összemosolygást. De jó nap volt! És este még vár egy élőzenés házibuli Újpesten...
Nem sokáig láttam ezt a terepfutót sem...

... de pár méterrel odébb varázsütésre eloszlott a köd

Egynyári seprence - Erigeron annuus

Mezei juhar - Acer campestre

Barkócaberkenyének gondolom - Sorbus torminalis

"Részeg erdő" Pilisszentlászló határában

Régi temető Pilisszentlászlón

Csíkos kecskerágó - Euonymus europeus

Novemberi színvarázs

Még egy ilyen csepergős novemberi napon is aranyszínben izzik fel a bükkös

Bükkfa - Fagus sylvatica

Szálegyenes, szürke törzsek, bronz-arany lombok: kedvenceim egyike, a bükkfa

A fák között ott rejtőzik a Jenő-kunyhó

A tölgyek is kitettek magukért

Vannak kitartó típusok

Kreatív szalagozás

Visegrád bővelkedik macskákban :-)

2019. november 11., hétfő

Gercse 35

Az Ösvénytaposók némelyik túráján jártam már az idén is. Erre a hétvégére ez kínálkozott, mint közeli és nem túl hosszú útvonal (most már korán sötétedik, és vasárnapra beneveztem egy 10 km-es futóversenyre). A Gercse név is vonzott (bár először Gerecsének olvastam) - a hajdani falu közepén álló középkori templomot még sose tudtam belülről is megnézni, és most - a túra alkalmával - erre lehetőség nyílt.
Csúszós és keskeny az ösvény a Szarvas-hegy oldalában
Az ágyban fekve is hallom, ahogy az eső kopog az ablak rozsdamentes párkányán és az ereszcsatorna egyfajta víziorgonaként zenél. Szeretem ezt a megnyugtató hangot egy novemberi szombaton, amikor még sötét van odakint, és az enyészet illatai szállnak a nedves levegőben. Mondom, szeretem, amikor nem "kell" felkelnem és kidugnom az orromat.
Na de most nem ez a helyzet. A holmim már összekészítve, tőlem telhetően vízhatlanul (a fényképezőgépnek dupla nejlonzacskó, például). A bakancs impregnálva, útra készen várja, hogy belehuppanjak. Odakint sötét van és esik, az ablakok sötétek. Úgy látszik, csak én vagyok ébren a házban...
Valósággal színes a köd is
Villamos, Széll Kálmán tér, innen 5-ös busz. Sajnos, az útvonaltervező és a valós menetrend nem teljesen fedik egymást. A buszmegállóban, a tető alatt egy meglehetősen "illatos" hajléktalan héderel, ezért inkább kint ázok az esőben, hajdani első munkahelyem épületének tövében. A busz meg csak nem jön.
Lassan pirkad, az okostelefonom kijelzőjén szép kékkel jelzik a kavargó esőfrontokat, remélhetően szűnni fog... és csendesül is, amikor a szürkülő utcán végre felbukkan a busz.
Gyémánt-cseppek vadrózsa levelén - Rosa sp.
Még így is korán van, nem nyitották meg a rajtot, pár ismerős vár a pasaréti buszvégállomáson. Bóklászok kicsit, egy patkány szalad át előttem. A patika előtt egy bokorban rejtőzik el. Vizslát hoz valaki pórázon, biztosra veszem, hogy a vadászkutya rá fog mozdulni a patkányra, de nem: túlságosan elbűvöli a gazdi zsebében lévő csemege és a kezében lévő labda...
Kőris - Fraxinus sp.
Mivel minden adminisztrációt előre elintéztem, nincs más dolgom, mint átvenni az itinert és nekivágni. Csillog lábam előtt a szürke aszfalt, az eső elállt. Egy valószínűtlenül hosszú lépcsőn kaptatok felfelé, aztán szinte hirtelen az Apáthy-sziklánál találom magamat. Panorámának nyoma sincs, fehéres ködbe burkolózik a szemközti hegyoldal, elmosódnak odalent a házak. Nedvesen csillognak a reszkető esőcseppek a még ágon lévő levelek szélén, a száraz fűszálak végén. Ennek is megvan a szépsége.
Világos van, de szürkés, recergős, nedves világosság. Szedem a lábam, hogy kimelegedjek. Nagyjából az Árpád-kilátóhoz érve sikerül is. Szinte a kilátót sem látni ebben a ködben, nemhogy panorámát... néha fantom-kirándulók árnyai suhannak el a ködfüggöny mögött, ami minden hangot lenémít és szürreálissá tesz. Olykor mögöttem bukkannak fel túratársak, hogy aztán lehagyva engem ismét eltűnjenek előttem a ködben. Lassan rágcsálom a tábor-hegyi ellenőrzőponton kapott csokis nápolyit.
Korai juhar - Acer platanoides
Szeretem ezt a részt a zöld sáv jelzéssel. mennyire más volt tavasszal! Guckler Károly körút... jó időben tényleg olyan, mint a körút, tele van sétálóval, kocogóval, kutyasétáltatóval. Most szinte csak magam ballagok, néha utat engedve egy-egy futónak. Nehéz, nedves föld-illatok szállnak, a város zajait egyáltalán nem hallani. Ballagok tűnődve, nézegetem a köd misztikus játékát: ahogy közeledek, szürkéből egyre színesebbre váltanak a lombok, mintha finom fokozatkapcsoló emelné a színtelítettséget... és amikor már csak egy méterre vagyok, hirtelen döbbenetes erővel ragyognak fel a telt őszi lomb-színek. Kénsárgák, bronzvörösek, lángoló narancs-színek. Néha ismerős túratársak előzgetnek a keskeny ösvényen. Nem nagyon bámészkodok, mert igencsak csúszik a nedves levelekkel borított ösvény a lábam alatt. Hát még hogy csúszhat, amikor havas és le van fagyva. Pedig mesések az őszi lomboktól színes ködök!
Akik lehagytak, hamar eltűntek a ködben
Ismét ismerős helyre érek: a Paprikás-patak völgyébe. A köd megritkul, ahogy lefelé megyek, kiélesednek a kontúrok. A Pálos70 útvonala is erre vezet, csak éppen a másik irányban. Mennyire máshogy fest október elején ez a hely! Most kénsárga, rombusz forma nyárfalevelek pettyezik a puha, sáros turistautat, amott öt sárga ujjal nyújtózik egy utolsó vadgesztenye-levél. Egy túratárssal beszélgetve persze repül az idő. Amikor a patakon kell, vagyis inkább kellene átugrani, megcsúszok és szép térdelő-gurulófordulót hajtok végre a sárban. Még az objektívsapka is leesik, szerencsére hamar, a Rózsika-forrásnál lévő ellenőrzőpontnál kiderül, hogy nincs meg. Visszafordulunk érte. meg is van... kár lenne érte, jó darab, erős rugókkal.
Ilyenkor misztikus hangulata van az erdőnek
Város széle, aszfalt, benzinkút, aztán a sárga sáv jelzést követve ismét elmerülök a novemberi erdőben. Ez a négy kilométer, a következő pontig valahogy nehezen fogy el. Undok, lassan, de fokozatosan emelkedő út teszi próbára az izmaimat. Viszont most is jókat beszélgetünk. Megtudom, mivel telik egy kontroller egy napja, és zarándokút-élménycserére is sor kerül...
Az ellenőrzőponton "habzsidőzsi" vár, például nem összenyomódott, ízletes banán és kétféle szörp. Igen jól esik mindez. Előveszem a sajtos szendvicsemet is, amit még reggel készítettem össze.
A Remete-szurdoknál ismét megsűrűsödik a köd, de szerencsére még mindig nem esik az eső. Pedig fog, látom az előrejelzésben. Gyors bélyegzés, aztán jön egy hosszabb "városi" szakasz, villanydróton átszaladó mókussal, cikcakkoló utakon, Máriaremete szélén. A kecses vonalú neogót templom is ismerős a Pálos70 túráról. A park fái bronzvörösségükkel keretbe foglalják a csúcsos tornyot. A harangot már messziről hallani lehet, a kongás is szinte csöpög a ködben...
Smaragdzöld moha-sziget
Ezután valahol benézünk egy szalagozást, az lesz gyanús, hogy eltűntek a túrázók előlünk - mert hogy megint csak kellemes beszélgetőtársra bukkantam, ami jó - szóval vissza, ezt hogy nem vettük észre? Szinte kinevet a fehér-piros csíkos szalag, amit most már nem tévesztünk el, annál is inkább, mert ki is van táblázva, merre van a gercsei templom.
Néha már-már kísérteties ilyenkor az erdő
Kiérve a városból csipkebogyó-bokrok, magas kórók szegélyezik a földutat. Akad a "gazban" még pár virágzó mezei varfű, az esőtől összetapadt szirmú őszirózsa, kócos seprence is. A távolban, a mező szélén sárgán ragyog egy juharfa. Az ég szürke, de előttünk mintha egy ablaknyi foltban világosodna... hátunk mögött viszont elmosódik a hegygerinc vonala. Ott alighanem már esik.
Közel érve felragyognak az őszi színek
A középkori templomnál van az ellenőrzőpont. A csüggesztő időjárás ellenére vidám a hangulat, van forró tea is. Kicsit leülök egy padra, pihenek, bár tudom, hogy nem fog jól esni az újraindulás...
Bekukkantok a templom nyitott ajtaján. Odabent maga a történelem... a nyolcszáz éves falak ereje szinte megcsap, a falakon és a nagy, masszív, kovácsolt vas csilláron vaskos, valódi gyertyák lángjai vibrálnak, a homályos sarkokban ősi árnyak kapaszkodnak. Emlékek és percként tovarepülő esztendők lenyomatai. Mennyire más így, mint villanyfényben látni... Állítólag római kori épület alapjaira, köveiből épült. Régi, na. A hajdani Gercse falunak, a temetőnek ma már nyomát sem látni itt.
A Guckler-körúton most nem andalogtak szerelmes párok, kutyasétáltatók...
Enyhén fájó bokával - a bokám a gyenge pontom - nekivágok a hátralévő kilométereknek. Felfelé visz az utam, szép fehér, csúszós sziklák között. Megsimogatok egy agarat - hátracsapja a füleit, hosszú, érzékeny orrával szimatol - az Újlaki-hegy tetejére érve látom, hogy egy kisebb csapat túrázó itt megpihent a fehér szirtek között. Ha szép lenne az idő, pazar kilátás nyílna innen! Most viszont cseperegni kezd, kabátomat fázósan összehúzom, szárnyai alá rejtve a kényes fotómasinát.
Korai juhar - Acer platanoides
Innen lefelé tart az út, néhol kifejezetten lefelé, hogy úgy mondjam... az ázott avarréteg, sárral keveredve, pokolian csúszik. Itt már becsatlakoztak a rövidebb táv résztvevői is, sok a kisgyerekes család, aranyosak. Örülök, amikor gond nélkül leérek a Határnyeregbe! De sokszor jártam már itt, ritka növényfajok, szép fotótémák után kutatva... Most inkább szedem a lábam, az eső kopog a kapucnimon.
Korai juhar - Acer platanoides
Az utolsó ellenőrzőpont a libanoni cédrusnál van. Szép ez a fa. Valóban olyan, mint egy Csontváry-festmény, vaskosan kígyózó ág-karjaival tartja az eget. Sokan szelfiznek is vele. Ilyet nem sokat látni!
Az utolsó bélyegzést is megkapom enyhén szétázott itineremre, hiába a vízhatlan tok, mostanra már eléggé megszívta magát a papír.
Még két kilométer - eklektikus építészet, van itt minden: gazzal felvert ipari telek beomlott tetejű vasbeton épülettel, betört ablakú, elhagyott étterem, kovácsoltvas kerítésű újgazdag kastély (csak a kerítés megvan egy ház ára!), méltóságukat őrző századelős villák, bennük leginkább orvosi rendelőkkel, mindez egymás hegyén-hátán - és még egy kisebb szalag-tévesztés. De hamar ott vagyok a ferences közösségi háznál, ahol indult a túra.
Zsíros kenyér vár tálcára készítve, hagymával, ahogy illik, jó hangulat, tea, átázott túrázók, a falon szép műkedvelő festmények. Megkapom az oklevelet és a kitűzőt, kicsit üldögélek még, aztán irány a buszvégállomás...
Bükk - Fagus sylvatica
Persze visszafelé se indul ám hamar ez a fránya 5-ös busz, módom van elolvasni a pasaréti templomra vonatkozó ismertetőt. Nahát, Rimanóczi Gyula tervezte? Húsz évig dolgoztam a Rimanóczi-féle Postapalota épületben... Nem lelkesedem túlságosan a bauhaus stílusért, a minimalista szocreál harmincas évekbeli, németesen kocka előfutáráért... A templom épülete arányos, magas, hengeres, karcsú tornya kissé minaretre emlékeztet... de ha már ez itt Pasarét, az asszociáció eleve adja magát.

A patkánynak a buszmegállóban nyoma sincs, a közért ajtaján csíkokat húz az egyre erősödő eső. Nincs más hátra, mint hazabuszozni-villamosozni, aztán vacsorázni, beülni egy kádnyi forró vízbe és kinyújtóztani az izmaimat a holnapi futóversenyre. Maximum kilenc fokot, szelet és esőt jósolnak. De ez holnap lesz... ma MA van, és már csak a pihenés a dolgom. Jó, hangulatos nap volt, jó társaságban!
Ködös út a Kötők Padja felé

Egy ködmentes "oázis" tisztás

A Paprikás-patak vízesése

Kis fahíd a Paprikás-patakon

Vadgesztenye - Aesculus hippocastanum


Szilfa lenne?

A köd sem tudta teljesen elrejteni az önkéntes villanyszerelőt

Ez az időjárás tetszik a gombáknak...

Korai juhar - Acer platanoides

Kénsárgán világít egy magányos juharfa a parlag szélén

Mint egy gyöngysor szétpergett gyöngyei...

Rubinpirosan ragyognak a csipkebogyók az általános szürkeségben

Máriaremete szélső házai alig látszanak a párában

Egy utolsó mezei varfű (Knautia arvensis)

A Gercse templom ablaka. Aligha eredeti...

A Gercse templom bejárati homlokzata. Egyszerű, masszív és nagyon régi.

Út a Gercse templomot övező mezőkön

A hátunk mögött már közeledik a következő esősáv...