Összes oldalmegjelenítés

2020. július 6., hétfő

 A Tápiószelei Természetbarát Klub által szervezett Csemő virágünnepe túrán, a harminc kilométeres távon nem először veszek részt. Szeretem ezeket a nem éppen tömeges, nem éppen "trendi", sokkal inkább régimódi és szívvel-lélekkel szervezett túrákat, ahol nem kódokat kell felírni, hanem pontőrök fogadnak kedves szóval, és a túra végén még jóféle főtt virsli is vár. Alig két hete az Éjszakai Sóúton vettem részt, alkonyattól pirkadatig ballagva a végtelenben, a szikrázó csillagok alatt. Most nappali fényben járhatom ennek a jellegzetes magyar tanyavilágnak a süppedős homokú dűlőútjait.
Nagykőrös határában
 Fura egy világ ez a magamfajta pestinek! Mert valahol ott lebeg felette a melankolikus enyészet hangulata, mintha egy letűnőben lévő tanyasi világ utolsó emlékeit láthatnám, de emellett ott vannak a gondozott tanyák, az egymással versengő virágoskertek, a meg-megújuló élet jelei is. A látszólag nem sok látnivalót kívánó homoki faültetvények végtelen sorai, a süppedős homok, a derékszögű "erdőtáblák" rejtekében mégis sok az érdekesség. Százesztendős tanyaházak, a doni frontot túlélő, makacs reményű költő, Ladányi Mihály parányi, de masszív támpillérekkel megfogott falú házikója, a hangulatos Tájház, a kastéllyá "változott" hajdani tanyasi iskolaépület... őskori traktorok... de a süppedős, hol kicsit löszös, hol szikesedő öntéshomok talaj még a természetbarát számára is tartogat érdekességeket: védett növény- és állatfajokat.
Erdei mályva - Malva sylvestris
 Finoman fogalmazva kalandos volt az utam a rajtba, Nagykőrösre. Miért nem lehet a netre feltett vasúti menetrendben jelezni, hogy a Nyugati pályaudvar felújítása miatt a Kárász IC nem innen, a szokott állomásról, hanem Kelenföldről indul? Ott állok talpig hátizsákban, és vonat nincs... márpedig reggel hétre a rajtba kéne érnem, Nagykőrösre. Szerencsémre egy nyugdíjas vasutas jótanáccsal segít: a Kárász bő negyedóra múlva ér Kőbánya-Kispestre... talán még elérhetem! Találok is egy elvetemült taxist, aki hajlandó pályacsúcsot dönteni a szombati kora reggelen még csak a szemét dörzsölgető Budapesten. Hatalmas vágtát vágok ki a Kökin, hopp - a felüljáró lezárva, vissza a lépcsőn, spuri a következő felüljáróhoz, lépcsőn fel, át, le, vágány, melyik lehet? Lábamban érzem a várható kudarc bénító terhét. Megvan, ötös vágány, a vonat bent áll indulásra készen, a kalauznő jelez a mozdonyvezetőnek, hogy várjon még kicsit... vágtatok, vágtatok végig a peronon, elérem, megdicsér.
Réti füzény - Lytrhum salicaria
 Úgy érzem, a nap legnehezebb részén túl vagyok, zihálok a kötelező maszkkal az arcomon, mindegy. jegyem van, és pihenhetek. Száguld velem a vonat Nagykőrös felé. Meleg nap lesz ez!
Nagykőrösön tucatnyi túrázó száll le velem együtt. A rajthely, mindjárt itt az állomáson van. Gyorsan kitöltöm a jelentkezési cetlit - előnevezés volt - megkapom a dicséretesen szépen nyomtatott, színes itinert, és már indulok is kifelé a városból, követve az előttem billegő hátizsákokat. Körülbelül harmincan már elindultak, mögöttem még két rajtszámot adtak ki, hét óra van a harminc kilométerre - bár a fergeteges lelkesedésű főszervező, Lipák úr a "szintidő" szóra csak legyinteni szokott. Legyen meg mindenki a végén, ez a lényeg.
Igazi nyári színek...
 Hamar átjutok a város széli gizgaz-zónán, hopp: a gabonatáblát csodás kék búzavirágok pettyezik, gyönyörű "gyomok" nőnek az út szélén. Máris nem sietek annyira. Van itt látnivaló a magamfajta amatőr botanikus számára!
A társaság jócskán előttem jár, pár szót váltok két túratárssal, ezért nem szaladok túl az első ellenőrzőponton (itt csak válaszolni kell arra, hány lábon állnak a postaládák, a többi pont már "emberes" lesz). A Pöcök-dűlőn aztán elmerülök a homokos dűlőutak szövevényében, és jön a túrára annyira jellemző derékszögű cikcakkozás. A jelzettség kiváló, ropogós-új zöld sáv jelzések mutatnak utat, eltéveszthetetlenül.
Az útszélek növényzetének jót tettek a nyár eleji viharos esők
 Telepített homoki fenyvesek balzsamos illata száll... néha meg szinte elszédülök a selyemkóró dús, édes illatától. A rovarok is megrészegülten mászkálnak a nagy, rózsaszín virággombócokon. Nini! Ádáz zúgás... akkora darazsak, mint egy félig szívott cigaretta... félelmetesen néznek ki. Óriás tőrösdarazsak, külsejük ellenére ártalmatlan és védett jószágok, meg is állok kattintgatni néhányat.
Búzavirág - Centaurea cyanus
Megfogadom, hogy minden ellenőrzőponton - elég sűrűn követik egymást - megállok és kortyolok a kulacsomból, mert ez a fülledt, izzasztó meleg hamar kiszárítja az embert, és én ezt nem is annyira a bőrömön, mint inkább az ízületeimben szoktam érezni.
Apropó, ízületek. A homok, az elmúlt napok esői ellenére, süpped. Minden lépés kicsit küzdősebb az ilyen terepen, mint gondolná az ember, és a sok kis fáradozás összeadódik. Hamar érzem én is a bokámban!
Kései meggy - Prunus serotina
 Kifejezetten jól esik megállni egy-egy fotó erejéig. A fajok többsége amolyan özönfaj, idegenhonos területhódító növény, vagy telepítmény. Van itt minden, ami szem-szájnak, de főleg orrnak ingere. Némelyik ugyanis allergiakeltő is lehet. Vadkender, parlagfű, selyemkóró, akác, kései meggy, alkörmös. Petőfi ezeket még aligha láthatta szeretett Alföldjén! A régi homoki tölgyesek egy-két öreg maradéka azért büszkén emeli koronáját ma is a sík vidék felé.
Szöszös ökörfarkkóró - Verbascum phlomoides
 És akadnak itt érdekesebb, őshonos növényfajok is. Akkora ökörfarkkórók nőnek mindenfelé, amekkorákat ritkán látni. Egy ponton, talán itt löszösebb a talaj, ritkább gyújtoványfű-faj egyedeire bukkanok, amott a sötétvörös bunkós hagyma gombócai billegnek vékony, hosszú szárukon.
Bunkós hagyma - Allium sphaerocephalon. Védett növény
 És a botanizálás mellett persze megállás nélkül ballagok, ballagok elszántan a homokon. Egyre melegebb van, a reggeli borongós hűvösségnek már nyoma sincs, csak az emlékét őrzi az árnyék a telepített fenyvesekben.
A harmadik ellenőrzőpont a Gógány-ér hídjánál van - aprócska vízfolyás ez - amott egy tanya, kecskékkel, beton villanyoszlop, kedves szó. Aztán a nyílt terep után jön pár száz méter a naptól izzó aszfalton, forgalom nincs rajta. Jobbra ismét be a ritkás erdőbe, a következő ellenőrzőpont a Gyurka-dombi mérőtoronynál lesz. A levegő halvány utalást tartalmaz a sertéstelep közelségére.
Kínai alkörmös - Phytolacca esculenta
 Itt szembe jönnek a kitérőn, pecsételésen már túljutott túrázók, Lipák úr pedig utolér kocsin, felhívja a figyelmemet, hogy ki ne hagyjam a "csemői pernek" véget vető Mária Terézia-korabeli határkövet, az út szélén lila szalagokkal meg is jelölte, hol van.
Lefényképezem, sőt körbe is járom az akác közé süppedt, időmarta kőoszlopot. Balra nézve, a fák fölé emelkedik a mérőtorony.
Az ellenőrzőponton megtudom, hogy a harmincas táv indulói közül már csak ketten vannak mögöttem. Furcsállom, mert azt hittem, én vagyok a mezőny vége!
Emlékeztem rá, hogy itt megtalálható a ritka homoki vértő, és valóban: egész népes kis telepet látok ebből a védett, első ránézésre jelentéktelen vadvirágból.
Szöszös ökörfarkkóró - Verbascum phlomoides
 Egy tanya mellett haladok el, örömmel látom, hogy rendbe hozták: két éve még a földön rothadt az alma a fák alatt, most viszont látszik, hogy gondos kezek vették kezelésbe a gyümölcsöst.
 Jön egy hosszú, elég unalmas aszfaltos rész, "vett út" a neve a térképen. Autó ezen is alig jár, de láttam egy helyi buszt. Örülök, amikor az ötödik ellenőrzőponthoz érek, ahol palackos vízzel kínálnak az autóból. A kocsi nyitott ajtókkal áll, pokoli meleg lenne benne különben, ajtaja belső borításán pazar bogáncslepke jön-megy, még a tükörben és megnézegeti magát.

Újabb tanyák, nemesnyarasok után jön Zöldhalom, Csemő külterülete. Amolyan összesűrűsödött tanyabokor ez, egészen faluszerű a főutca, ahol a tűző napon kell végigbaktatnom.
Mostanra a cipőmbe jutott homok kezdi kikezdeni a lábfejemet, tuti vízhólyagok is lettek, nem mondhatnám, hogy élvezem ezt a kemény aszfaltos szakaszt. Elballagok a Ladányi-ház mellett - hajdan présház volt, szőlészet zajlott itt... talán még akadnak tőkék.
Közönséges selyemkóró - Asclepias syriaca
A következő ellenőrzőpont a Tájháznál van. Bevallom, már várom, de végül nem állok meg pihenni. Páran a rövidebb távosok közül még itt vannak, megkapják a bélyegzést, és lehet enni a friss meggyből... nagyon jól esik a fanyar gyümölcs.
Ismét nekivágok az útnak, ami a Jáger-dűlő murvával leszórt, vakító fehér nyílegyenese, mellette jobb kéz felől a beszámozott telkekkel. Unaloműzőként, valami sópótlásra elrágcsálok két zacskó ropit.

Az út szélén lépten-nyomon gyíkocskák zizzennek el. Megfigyelek egy nyüzsgő hangyabolyt, óriási hangyák jönnek-mennek - és száját nyalogatva les rájuk egy gyík, láthatóan vonakodva hagyja ott a terített asztalt közeledésemkor.
Óriás tőrösdarázs - Megascolia maculata. Védett rovarfaj
 Örülök, amikor egy balkanyart követően - szépen ki van jelezve ez is - ismét árnyékba jutok. Átjutottam a holtponton, a kezdődő vízhólyagokat immár lemarta a homok, lesz egy látvány a lábam, az biztos. Ismét kezdem élvezni a látnivalókat, szemem fotótémák után kutat.
Nem is hiába. Sakktáblalepke pákosztoskodik egy lila aszaton. Gyönyörű vadhagyma-félék ékeskednek, van itt érdes- és bajuszos hagyma is. A telepített nyárfás ritkásabb, "kopaszkás" részein egy ritka nőszőfű-féle már a magtokjait érleli. A két évvel ezelőtti felfedezésemhez képest most két újabb helyen megpillantom ezt az önmegporzó orchideafélét, amit Magyarországon fedeztek fel, mégpedig nem is régen. Külön ajándéknak érzem, hogy még egy virágzó példánnyal is találkozom - amúgy ez atyafiságának legkorábban virágzó faja, májusban nyílik, most meg már július eleje van.
A mezsgyék nyári színpompája: pipacs és mécsvirág
 Vidáman szedem a lábam a Putrisarki-erdőben, elhaladok a néptelen játszótér és focipálya mellett, picit leülök beszélgetni a pontőrökkel - padok is vannak - megiszom a kapott almalevet, szinte új erőre kapok.
Még egy utolsó ellenőrzőpont van hátra, ahol ismét találkozom az autóval érkező Lipák úrral, aztán már Csemő belterületén haladhatok - szó szerint toronyiránt.
Nagyon meleg lett, igazi július! Nagy most a csend, a vidám és zajos falunapot idén nem rendezik meg a vírushelyzet miatt - fura is, hogy sehol a színpad, a bódék, a hangszórókból jövő zene... a példásan virágos, szép falu csendes és nem mozdul a hőségben.
Kedves fogadtatás a harmadik ellenőrzőponton
 A könyvtár körül van egy kis mozgás, ez a túra célja. Lipák úr itt is jelen van, megkapom a kitűzőt, az emléklapot és a virslit, amit az épület darazsaktól hemzsegő belső udvarán fogyasztok el. Szerencsére a rovarokat jobban érdekli a vadszőlő édes nedve, mint a virsli meg a mustár, így békében elvagyunk egymással.
Régi ismerős túratársam felajánlja, hogy kocsival bevisz Sülysápig - ez az egyik ok, ami miatt sose veszek retúrjegyet!
Sülysápon még van fél órám a pesti vonatig, amely idő pont alkalmas egy hatalmas korsó hidegen gyöngyöző sör elfogyasztására.
Ülök a bódé előtt egy műanyagszéken, simogat a délutáni nap, sajog a lábfejem... de jó nap volt ez!
A "kastély...

Mária Terézia-korabeli határkő a Gyurka-dombon

A nyár eleji esők után fantasztikusan zöld minden!

Homoki vértő - Onosma arenaria. Védett növény

Közönséges selyemkóró - Asclepias syriaca, fátyolvirággal

Ez a gyönyörű ázsiai liliom kerti hulladékkal kerülhetett ki az erdőbe

Fehér nyár - Populus alba

Sziki cickafark - Achillea asplenifolia

Bajuszos hagyma - Allium vineale

Muskátli-áradat a zöldhalomi tájház tornácán. Itt volt a hatodik ellenőrzőpont

Telepített nyaras Csemő határában

Igazán művészi bimbózás... érdes hagyma - Allium oleraceum

A zöld sáv, illetve zöld kereszt jelzést követte az utunk végig

Sakktáblalepke - Melanargia galathea

Putrisarki erdő

Sajátos hangulata van az alföldi fenyveseknek

Út a hetedik ellenőrzőpont felé

Egy fokozottan védett orchidea faj: a Magyarországon 1994-ben felfedezett bugaci nőszőfű  (Epipactis bugacensis)

2020. június 29., hétfő

Zivatar, napfény és vadvirágok a Mátra bércein

Nagyon vártam már ezt a pénteket! Úgy osztottam be a munkát, hogy el tudjak szabadulni... szívesen kirándulok hétköznap, amikor kevesebb az ember, ráadásul ennek mindig van egy "tiltott gyümölcs" íze is... mintha lógnék az iskolából, vagy vakáción lennék, miközben mások nem. Ráadásul az előrejelzés körülbelül csak erre a napra nem jövendöl zápor-zivatart, felhőszakadást, ítéletidőt... Szóval, nagyon vártam már. Kiszemelt útvonalam nagyrészt a "Mátrabérc túra" nevű útvonalat fogja követni, ami a térképemen még kék kereszttel van jelölve, a valóságban viszont már kék sávval. Körülbelül húsz kilométer, és többségében azt is lefelé: lesz hát időm és energiám nézelődni, mi minden bukkan fel az út szélén...
Kilátás Parádsasvár felé
Gyönyörű, ígéretes reggel. Bámészkodok a troli ablakából kifelé. Felfigyelek egy feliratra egy régi ház falán: "vigyázat, omlásveszély", ebben semmi meglepő nincsen, de a tábla szürkén erezett márványlap, ízlésesen belevésett, aranyozott betűkkel. Bárki is írta ki, nem bízott a probléma gyors elhárításában!
Mintha kis zöld emberkék lennének a tojásdad békakonty virágai... Neottia ovata, védett növény
Aztán már kifelé robog velem a távolsági busz a Stadionoktól, ölembe vett kis hátizsákomból még meleget sugárzik a frissen vett fornettis sajtos rúd. Most is megcsodálom a Vakok Intézetének merész, szecessziós íveit és a libanoni nagykövetség homlokzatát díszítő meztelen nőszemélyekkel ékes domborművet. Aztán jön az M3-as, kicsit elszenderedek, száguld a busz... egy búzavirágtól kéklő búzatábla vágtat el, múló kék emléket hagyva a szemem felszínén. Elöl, bal kéz felé ott vár rám lilás tömbjével a Mátra.
Erdei ujjaskosbor - Dactylorhiza fuchsii subsp sooana (az erdei ujjaskosbor fehér alapszínű változata, más néven Soó-ujjaskosbor)
A kis mátrai faluban rajtam kívül csak két kéktúrázó tinilány száll le, folyamatos csicsergésük már a buszon is andalító volt, pillanatok alatt el is tűnnek. Én békésen ballagok, a reggeli hűvösségben szinte simogató a napfény. Hihetetlen, hogy az elmúlt napok esőitől hogy kizöldült minden! Ujjongó, ünnepi a táj. Már az aszfaltút szélén is felbukkan pár érdekes növényfaj - érzem, hogy látványban gazdag nap lesz ez a mai! Harsány madárdal zengi az életet, egy énekes rigó átszökdel előttem, nagy szemeivel rám néz, félrebillenti a fejét, aztán felröppen és eltűnik a lombok között. Az ég kék, makulátlanul kék felettem.
Erdei ujjaskosbor - Dactylorhiza fuchsii subsp sooana. Védett növény
2012-ben a Magyar Posta Soó Rezső professzor emlékére bélyeget adott ki, rajta a Soó-ujjaskosbor ábrázolásával. A professzor bélyeggyűjteményéből nyílt kiállításra különleges alkalmi bélyegző is készült, amelyet az első napi borítékra nyomtak. Ezt a bélyegzőt én terveztem és kiviteleztem, ahogy magát a kiállítást is, még a Bélyegmúzeum dolgozójaként.
Nedves a föld a lábam alatt, villanypásztorral körülvett legelő mellett haladok, visszanézve látom a két lányt a távolban, ahogy rájönnek, hogy lekeveredtek a kék jelzésről, mindjárt az elején... Hamar nyomomba szegődnek, majd lehagynak, még mindig folyamatos csicsergéssel. Én ezalatt az út szélén felbukkanó görvélyfüvet, érdekes apró gombákat, káprázatosan szép rezgőfüvet fényképezgetem. Időmilliomosnak érzem magam!
Göcsös görvélyfű - Scrophularia nodosa
A Piszkés-tetői csillagvizsgáló közelében rövid időre megpihenek egy kis, fedett esőházikóban. Meg is reggelizem az egyik sajtos rudat, korán indultam, kimaradt az otthoni reggelizés... és sajnos a kávé is.
Aztán újra felkerekedek, az erdő immár lombkatedrális, királyi bükkök szürke oszlopai közt a szagos müge finom, fehér virágait mintha tündérkéz hintette volna el. Ahogy Galyatető felé közeledek, egyre több a magasabb hegyvidékre jellemző növényfaj: örömmel pillantom meg egyik kedvenc vadrózsa-félémet, a tüskétlen, sötét rózsaszínű havasalji rózsát és a pávafarkú salamonpecsétet, amiből még sose láttam itthon virágzó példányt, egészen mostanáig.
Közönséges rezgőfű - Briza media
A galyatetői kilátó tövében ismét leülök egy padra, megnézem a térképet, emlékezetembe vésem az útvonalat, hogy sokáig ne kelljen újra elővenni. Futó ötlet - betérek a Turistacentrumba, öröm látni, hogy nyitva van és nagy élet zajlik benne. Végül is, déltájt jár az idő... Iszom egy presszókávét, ami ugrásszerűen lendít az energiaszintemen, de még inkább az, hogy ismerősre bukkanok: mármint, a fészbúkról ismerős, persze ő szólít meg engem, bemutatkozunk - végre találkozunk élőben is!

Engem mindig nagyon feldob, ha örülnek nekem, beszélgetünk, aztán vidám léptekkel indulok neki a Galya-csurgó irányába a lefelé vezető ösvénynek. Az idő csodálatos. Erre mondják, hogy tökéletes kirándulóidő!
Sárgástönkű kígyógomba - Mycena renatii
Vidám kedvemet az se csökkenti, hogy pokolian sáros, csúszós az út. Konkrétan, a talajból bukkan fel vidáman áramolva a víz, szóval így néz ki egy nem foglalt, időszakos forrás... és máris vannak benne aprócska ászkarákok. A vízfolyást egyszer nem sikerül túl ügyesen átugranom, kimoshatatlan, sötét sár fröccsen a nadrágszáramra, de túracipőm kiváló, vízhatlan. Jó vétel volt.
Az Országos Kéktúra hívogató szakasza
Vannak azért ezen a Mátrabérc túraútvonalon emelkedők is, de azért összességében lejt az út, néhol egész meredeken. Egy ponton, alighanem a Nagy-Lipót oldalában kinyílik a panoráma Parádsasvár felé. A Károlyi-kastély épülete, akár egy vörös-arany ékszerdoboz zöld bársony terítőn...
Erdei pihenőhely a Piszkés-tetői obszervatórium közelében
A bükkfák némelyike megcsavarodva, derékban eltört, a napfényessé vált talajon embermagasra tört már fel az újulat, alighanem a jó pár évvel ezelőtti jégtörés tarolta le ezt a hegyoldalt... Kicsit odébb figyelmem a százféle fás szárú növény felé fordul. Akad itt minden: lucfenyves, sőt finom, világos zöld tűjű himalájai cédrus is, a gyepűrózsa bokrai néhol virággal borított alagutat képeznek az ösvény felett összeborulva, és zúgnak, zúgnak rajtuk a rózsabogarak... a húsos som pedig már hizlalja miniatűr szilvát formázó terméseit. Előttem megpillantom a Kékest, valóban kék ebben a párás időben, az égen sötét felhők úsznak nehézkesen.
Illatos gólyaorr - Geranium macrorrhizum. Nem őshonos: kertből szökhetett meg
Csór-hegyen ismét pihenek egy rövidet, jól esik kortyolni a kulacsból és eltüntetni két zacskó sósropit. A fák alatti sűrűben kétlevelű sarkvirágok emelik a magasba finom, szúnyogforma fehér virágaikat, de kardos madársisakot is látok. Amikor arra gondolok, hogy itt madárfészek kosbornak is lennie kell, hirtelen megpillantom azt is. Ahol egy orchideafaj megtalálja gombapartnereit, ideális talaját, ott akár több is lehet...
Havasalji rózsa - Rosa pendulina. Védett növény
A hidasi erdészháznál egy gombásszal találkozom - ő volt aznap az egyetlen ember, akivel a húsz kilométer során találkoztam - kosara üres, megbeszéljük, hogy kell még pár nap a gombáknak. Amiket én láttam, azok is "bébik" voltak még.
Mátraházára érve a sárga négyzet jelzésre váltok, órámra pillantva - jujujj, de elment az idő a bámészkodással, fotózással! Szednem kell a lábam, ha az utolsó pesti közvetlen járatot el szeretném csípni!
Azért persze az unkák miatt megállok. A mélyebb keréknyomokban megült a víz, és a vízben megültek az unkák. Sárgahasúak lehetnek, de nem győződök meg róla. Az aprócska békák rezzenetlen tekintettel merednek rám fura vágású pupillájukkal. Aztán az egyik megunja és felleget kavarva az iszapból eltűnik valahol a pocsolya titokzatos mélységeiben.
Napok óta sok az eső - harsogóan zöld minden
Mátraháza! A Decathlon túráról ismerős pont... Átvágok a parkolón, a legtöbb bódé már kinyitott, szomorúan látom a "Kiadó!" táblát azon a bódén, ahol párszor életem egyik legfinomabb, noha címke nélküli házi vörösborát ittam...
Magam mögött hagyom az aszfaltot ismét, bár az út továbbra is többé-kevésbé ennek vonalát követi. Kellemes, szelíden lejtő, jól kijárt turistaút ez. A máshol már rég elvirágzott nagyvirágú méhfüvek itt még csak most nyílnak. Minden nedves és hűvös, szinte barlangszerű - különösen, hogy a napfény is eltűnt a vaskos felhők mögött. Piruló galóca emeli fejét az út szélén, amott pedig hihetetlenül sárga vajvirágot pillantok meg...
Pávafarkú salamonpecsét - Polygonatum verticillatum. védett növény
Farkas-kútnál megmosom a kezem, arcom a jó hideg, csobogó forrásvízben, tenyeremből iszom is, aztán felfrissülve nekivágok az utolsó rövid szakasznak Sástóig. Mivel azt a bizonyos buszt már csak nagy rohanással érném el Mátrafüreden, rövidítek: végtére - remélem - Sástón is van megállója.

Sástónál kiérek az erdőből, felszikrázik a nap a réten, a péntek délutáni kiránduló családok is megjelennek. Valami fotós társaság gigantikus teleobjektívekkel felszerelve a tavon pózoló vadkacsákat fotózza. Megkeresem a buszmegállót - kis segítséggel sikerül - van még időm egy pohárka sörre is... beszélgetek a bódés emberrel, nini, megint valaki, aki örül nekem és szívesen szóba is áll, összevetjük tapasztalatainkat kézműves sörök témájában, aztán már mehetek is a megállóba.
A busz pontosan érkezik, alig ülnek rajta - azért ez még a karantén hatása - zavartalanul szendereghetek egészen a Stadionokig.
De jó volt ez a nap!
A galyatetői kilátó

Az eső a gombákat is előcsalogatta

Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia. Védett növény

Kardos madársisak - Cephalanthera longifolia. Védett növény

Közönséges lucfenyő - Picea abies

Kilátás a Kékes felé

Sorakoznak a Mátra bércei

Néhol megritkította az erdőt az évekkel ezelőtti jégtörés...

Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia

Orvosi veronika - Veronica officinalis

Fehér madársisak - Cephalanthera damasonium. Védett növény

Unka a keréknyomban megülő pocsolyában. Nem győződtem meg róla, hogy vörös- vagy sárgahasú unka-e (az élőhelyből inkább sárgahasúra tippelnék.) Bombina sp.

Harsány zöld mohával fedett vulkanikus tömbök a Nagy-Hidas patak egyik kis névtelen beágazásában

Nagyvirágú méhfű - Melittis melissophylla subsp, carpatica

Micsoda lehetetlen szín! Sárga vajvirág - Orobanche lutea.

"Régen minden jobb volt!" Kétlevelű sarkvirág tavalyi, jóval magasabb kórójával. Védett növény

Farkas-kút környéke kedvelt kirándulóhely

Madárfészek-kosbor áradat a mátrai tisztáson - Neottia nidus-avis. Nincs klorofillja, ilyen "teljes virágpompában" :-)

Piruló galóca - Amanita rubescens

Unka pislog a pocsolyában (Bombina sp.)