Összes oldalmegjelenítés

2022. január 11., kedd

Januári színek a Pilisben: Dobogókőtől Dömörkapuig

 Évnyitó fotós kirándulás a Pilisbe... kedvelt útvonalam ez, Dobogókőről le a Kéken a Sikárosi-rétig, innen a Bükkös patakot követve Dömörkapuig, ahonnan még három kilométernyi ballagás van hátra az aszfalton a buszmegállóig (a dömörkapuig közlekedő busz csak akkor jön, ha megrendelik).

Kilátás a Dunakanyar felé Dobogókőről
 Az előrejelzés napfényes reggelt, ám mínusz tíz fok körüli hideget mond, ezért alaposan előkészítem a holmikat: szokásommal ellentétben még harisnyát, kesztyűt, sálat is kikészítek reggelre a túraholmijaim között. Még vastagon sötét van, amikor csörög a vekker, hamar puccba vágom magam, hátizsákot fel, és kifordulok a gangra. Tényleg baromi hideg van.
A völgyek felhőpaplanba burkolóznak, ez gyakori a Dunakanyarban
A Körút szokatlanul néptelen. Sehol a szombati bulizásból visszamaradt nem szomjas ténfergők, egyszerűen túl hideg van ehhez. A párját ritkítóan rút HÉV állomásról is hiányoznak a szokásos hajléktalanok és kéregetők, békésen várhatok a szerelvényre. Alig mozdul ember a környéken. A Nap mintha sose akarna felkelni.

Sötét van akkor is, amikor már Pomáz felé száguld a zöld szerelvény velem, élvezem a bokámat érő fűtés meleg légáramlatait. Épphogy kezd megtörni a sötétség uralma, amikor már a dobogókői buszhoz sietek - lehet, hogy elnéztem valamit a napkeltével kapcsolatban? Pár kiránduló van rajtam kívül a buszon, ők is Dobogókőre mennek. Lassan azért, de felkel a nap. bosszús-vörös korongja felfújt orcákkal emelkedik a párapaplan fölé. Nem akármilyen látvány tárul elém a kanyargós útról a völgyek felé nézve!

A napkelte fénye vörösbe öltözteti a csupasz fákat
A féltucat kiránduló fékezés nélkül veti be magát a turistaház büféjébe, vidáman bodorodik a fafűtés füstje a kéményből Dobogókőn. Hamar magamra maradok, szorosabbra húzom a cipzárt a kabátomon, és nekivágok a kék sávnak, miután egy pillantást vetek a Dunakanyar felé. A fülem máris le akar fagyni - a sapkát elfelejtettem, azt se tudom, hol van - és szokás szerint elfog a "mit keresek én itt" érzése.
Az örökzöld szeder levele fittyet hány a januári hidegnek
Ballagok hát, el a romos, kiégett szállodaépület mellett, egy megmaradt függönyt vígan lenget a reggeli szél a törött ablakon keresztül kifelé. A posztapokaliptikus látvány után szerencsére már a természet látványa vár, és azt is tudom, hogy hamarosan szélárnyékba fogok kerülni, tehát talán a fejemen maradnak a füleim.

Ahogy megyek lefelé, a Nap is jön felfelé, besugaraz a hidegtől dermedt fák közé. Csend van, nem énekelnek a madarak, csak néha hallom a hiperaktív cinegék veszekedő cserregését, és valahonnan a távolból holló korrogását. Nem mozdul az erdő, kivár, spórol az energiájával.

Rátérek jobb kéz felé a kék sávra, szép rész ez, szeretem. Most is pazar. A felkelő nap sárgás fénye átsüt a fákra száradt tavalyi lombokon, narancs fények villóznak, kék az ég, szemközt mélykék a hegyoldal. Pompás színáradat! És most, hogy idesüt a nap erre a keleties fekvésű lejtőre, és szélcsend van, szinte érzem a napfény erejét, és végre nem kell fél percig melengetnem a kezemet a zsebeimben minden exponálás után.

A kék jelzéses út eleinte szelíden lejt
Diétás időszak ez a természetfotósnak, se hó, se zúzmara, se virág, se színes őszi lomb. Mégis több fotótéma kínálkozik, mint vártam volna. Hol egy sárga hasú széncinege parádézik felháborodottan a fejem feletti ágakon, hol a vadszeder örökzöld levelein átsütő fények késztetnek megállásra. Lábam alatt a fagyott sárba kövült állatnyomok jelzik, hogy forgalmas sztrádán járok. Őz, szarvas, vaddisznó járt itt előttem. Meg persze néhány ormótlan túrabakancs, hiszen ez az útszakasz része az Országos Kéknek.
Széncinege hím - Parus major
Egy meredek rész után a patak mellé kanyarodik az erdészeti út. Itt még nem kelt fel a Nap, nem süt be a fák közé, meglepően hideg van ismét. Fagyos levegő kering a sötétszürke törzsek között. Igyekszem ezen a fázós részen hamar átjutni. Még a zöld mohabevonat is fagyos a sziklákon. Odalent, a patakban alig van víz, pontosabban, néhány opálos fényű fagyott pocsolyát látok csak. Tavaly micsoda pompás jégcsapokat fotóztam errefelé! De most szinte üresen kanyarog a meder, csak a hideg levegő folyik benne.
Őszies színekbe öltözött bükkfák

Előre örülök a Sikárosi-rét szikrázó napfényének, és nem is csalódom. Dér borítja a füveket, szikrázik minden, mint egy gyémántcsiszoló műhelyben. Hidegen, fegyelmezetten, szigorúan dolgozik a természet, szivárványos szikraszilánkokat csiszol minden fűszál hegyére. Erdészeti terepjáró döcög az úton, félreállok, intünk egymásnak.

A vaddisznótúrásokban keletkezett pocsolyákban jégvirágok nyílnak. Sziporkázik a hideg napfény, valahol a magasban repülőgép húz csíkot a feszes égboltra.

A január sem színtelen a természetben
Ismét erdő szélén állok, mint rendszerint, most is eltévesztem az irányt, pár lépést megteszek a piros sávon, amikor eszembe jut, hogy itt balra kell fordulni a kaszáló peremén, és utána be az erdőbe, arra folytatódik a kék sáv. De nem hiába a kis kitérő: fekete harkály szinuszgörbézik át előttem, nézem, ahogy hatalmas denevérként megtapad egy fatörzsön. Óvatosan megpróbálom becserkészni, jókora susnyásban, gallyrengetegben lapul, de sikerül róla mégiscsak fotót készítenem. Ezzel a fürge, piros sapkás harkályfélével sosincs szerencsém! Gyakran látom jellegzetes röpképét, még gyakrabban hallom átható klü-klü hangját, de lefényképezni... az más tészta!

Az erdészház után ismét elmerülök a jéghideg, dermedt patakmederben. Víz itt is alig van, mármint jég. Aztán egy helyen vidám csobogás hangja üti meg a fülemet: a jég alatt áramlik a víz, apró vízesésként csorog, csepeg, hullik, énekel.

Itt már kiránduló is akad, hagyom, hogy két kéktúrázó srác megelőzzön, még látom, ahogy a bélyegzővel bíbelődnek, aztán nem látom őket többet, tippem sincs, hová lettek ebben a hidegben, a Kék hamarosan elkanyarodik balra, Pilisszentlászló felé. De én nem erre megyek, hanem tovább a patak vonalában. Meglepően hideg van, átfázok, kesztyűt is húzok, amit nem szoktam... az egyik fán nagy fakopáncs dobol, aztán összeszólalkozik egy másikkal, nem értek harkályul, de a hangnem eltéveszthetetlen. Aztán a területjelzést doboló hím megkergeti a betolakodót, villognak a piros tollak a szürke hátterében. Valahol már a tavasz készülődik...

A bükkös finom gallyszövete akár a halasi csipke

A dömörkapui vízeséshez érve látom, mennyi autó parkol itt. Népszerű kirándulóhely, vasárnap ebéd után biztos sokan kijönnek még ide, babakocsit tologatni az aszfalton, meg kutyát sétáltatni. Azt is látom, hogy a buszt csak futva érném el... de nincs kedvem futni, inkább nagyon lassan ballagok a szelíden lejtő aszfalton, el a honvédségi gyakorlótér mellett.

Elég sok autó halad el mellettem lefelé is, felfelé is, főleg a lajosforrási elágazás után. Úgy látszik, hideg ide vagy oda, a napfény kicsalta az autós népeket. Még nincs dél, uzsonna gyanánt elrágcsálok egy fogsajdítóan hideg banánt egyenesen a hátizsákomból.

A mogyoró már barkázik (Corylus avellana)

A buszmegállóban még mindig van negyven percem. Jobb a helyzet, mint amire számítottam, idesüt a Nap, nincs olyan nagyon hideg... még térerő is akad, megválaszolok egy sor üzenetet a mobilomon, elrepül az idő. Nézegetem a bozótosban ténykedő feketerigókat, cinegéket, még mindig akad bogyó a bokrokon, enyhe volt a tél, nem ettek le mindent az éhes madarak.

Felettem fátyolossá válik az ég, jégtűfelhők, aztán bodros gomolyok kúsznak az égre, máris hűvösebb a levegő, aztán szép halo-koszorú rajzolódik ki, udvara lesz az egyre homályosodó Napnak... és pontosan érkezik a busz, finom meleg van rajta, majdnem elalszom Szentendréig. Otthon vár az átmelegítő forró fürdő és az előre elkészített ebéd, amit csak fel kell melegítenem... és a békés, csendes vasárnap este egy jó könyvvel.

Szeder - Rubus sp.

A dér mintha a levél röntgenképét rajzolná ki

Tavalyi kórók és fentmaradt száraz levelek színpompája


Jégvirág "nyílik" minden fűszálon

Fekete harkály - Dryocopus martius

Szeder - Rubus sp.

Jégbe fagyott vulkanikus sziklák a Bükkös-patak medrében

Jégtakaró alatt a bükklomb

Akár egy retró tapétaminta...



Dömörkapu, vízesés

2021. december 26., vasárnap

Advent a Cserhát lankáin

 Karácsony előtt rengeteg munkám összejött... igazi kikapcsolódást a túrák, kirándulások tudtak adni. A blogbejegyzést is némi késéssel írom... de talán most sem késő. A Cserhátban alig járok, sok pontja busszal nehezen megközelíthető, ezért is volt ígéretes az egy váci átszállással elérhető, Karácsonyra hangoló kirándulás, Alsópetény rajt-céllal. Nem hosszú, nem szintes, jótékonyság is akad benne - pont jó lesz ez pár nappal Karácsony előtt!

Cserháti lankák

Az átszállás egész pontosan Vác-Alsóvárosban van, ahol még az életbe' nem tettem ki a lábamat a vonatból, pedig ezen a vonalon gyakran járok. Rajtam kívül vagy egy tucat kiránduló veszi lépteit a közelben lévő buszmegálló irányába, és ott kiderül, hogy igen: mind az Advent a Cserhátban túrára mennek. Ismerős arcok is akadnak.
Kanyarok, dombok, falvak. A szántóföld vékony, olvadozó hólepel alatt szunnyad, a fák ágai feketén karcolódnak a sápadtkéken fénylő reggeli égre. Felhő nincsen az égen: szép napnak ígérkezik ez a mai!
Az alsópetényi művelődési ház pár lépés csak a buszmegállótól, a regisztrálás gyorsan megy, elő is neveztem, ezért díjkedvezmény jár. Megkapom az útonal-leírást, meresztem a szemem a jó apró betűkre... sebaj, menni fog. Csípősen hideg a reggel, a szervező karját kinyújtva mutatja, hogy kilépve az épületből balra induljak, jelzést egy darabig nem is látok, ropog a lábam alatt a fagyott murva, fűszál, megolvadt és visszaolvadt hófolt. Pár fagyott lábnyom valószínűtlen mérető kutyát sejtet - te jó ég, mekkora lehetett? Akár egy medve...
Rackák
Nézsa felé ballagva hamar elérkezik a Cser-tó. Opálosan fagyott felszínén tükröződik a napfény. Némileg szomorúan nézem a lebetonozott partot... jó kis vizes élőhely lehetne némi náddal, vízinövényzettel... Az út elkanyarodik a tóparttól - megjelennek a piros-fehér szalagok is - a távolban sodrott szarvú rackanyáj legelészik. Szép ősi fajta. Aki lebirkázza a másik embert, sose állt még tűhegyes, akár öklelésre is kész racka-szarvakkal szemben...
Az út szelíden emelkedik a talpam alatt, hagyom, hogy a gyorsabb túrázók megelőzzenek. Nem sietek, nincs rá okom: a busz úgyse jön előbb... elámulok a mindent kibíró egynyári seprencén: leolvadt róla a hó, a zúzmara, és lám: virágzik tovább! Recseg a fagyott, barna tölgyavar a lábam alatt... ide még nem ért el a reggeli napfény.
Egynyári seprence - Erigeron annuus
A Forgács Péter pihenő néven jelzett hely egy pompás, öreg tölgyfa alatt felállított néhány padot jelenti, hó is akad, a napfény narancsvörösben ragyogtatja fel a fán rekedt száraz leveleket. Néhány túrázó reggelizik itt, engem is meginvitálnak egy kis kóstolóra... kávé, házi pogácsa... ki tudna ellenállni a szíves kínálásnak? Még néhányan érkeznek - láthatóan ismerős társaság - a továbbiakban velük ballagok, beszélgetve, békében.
Decemberi színek
Meredeken balra fordul az út, szép völgy, délceg törzsű fák között csíkokat húznak az árnyékok... aztán szántóföld szélén bukkan ki az út, szépen süt már a Nap, szinte az erejét is érezni. A levegőben az egyre közelebb kerülő Legénd fűtés-szaga száll, balra ácsolt kilátó uralja a tájat, mint egy hatalmas vadles. A túra nem érinti, az út balra bekanyarodik Legéndre, itt addig ballag az ember, míg be nem ér az ellenőrzőpontra, ami a Községi Könyvtár. Verebek zsinatolnak egy csipkebokorban... rendesen feladják a magamfajta amatőr fotósnak a leckét, ide-oda nyüzsögnek, a fókusz folyton valami gallyat talál meg. Mire sikerül értelmezhető képet készítenem a sajnos egyre ritkább házi verébről, a csapat erősen elhúz a távolban.
A falusi kerítéseken, házakon mindenféle karácsonyi dekoráció, fényfüzér ékeskedik, aztán itt a főtér, és hamarosan a könyvtár is. Mindenfajta bójánál hitelesebben jelzi helyét az előtte parkoló autó - azonosíthatóan az egyik pontőré, ezért is érdekes, ha helyiekkel kirándul az ember! Odabent parányi könyvtárszoba, asztalokra kipakolva tea és kandírozott gyümölcs, nápolyi fogad. A parányi falusi kultúrbástya előtt kistermetű, de igen rámenős kandúrka törleszkedik mindenkihez, aztán a szemetest kezdi fosztogatni. Megkínálom - jobb híján - nápolyival, eszi.
Kilátó Legénd határában
A faluból kifelé trappolva a helyiek érdeklődnek, milyen útvonalon is haladunk... "sár lesz" jövendöli egyikük, de nem igazán veszem komolyan a nehézséget... Ami persze hiba... mert tényleg jön a sár, valami munkagép szántotta fel az utat, bokáig merülök minden lépésnél, kikerülni meg a vadrózsa-bozóttól nem lehet. Tipikus terepjárós faluszéle, megcsodálok egy régimódi, olajhűtéses transzformátor-oszlopot.
Ehh, na végre! Kijutok a sár-zónából, és megszépül a táj is: az út felfelé halad, szép körülöttem a világ, visszatekintve panoráma is kínálkozik. Fent szép kis esőbeálló, ideális pihenő, és ideális hely arra is, hogy töltőre rakjam a mobilomat, mert az akkumulátor megint rakoncátlankodik. Előszedem a tízóraimat... lassan megérkezik mindenki. Szép hullámos felhők szántják fel az eget, tükrözve a föld fagyos szántásának párhuzamos csíkjait.
Tüskebokorból kandikáló házi veréb
Ismét erdő jön, hol havasabb, hol sárosabb, de kellemesen lehet rajta haladni. A felhők lassan bekússzák az egész égboltot, megvastagodnak, a napfény homályosodik, aztán elenyésznek az árnyak... egyenletesen szürkés fény árad el mindenhol. Lassan közeledik a második ellenőrzőpont, a Prónay-kilátó, ahol még sohasem jártam. A karcsú, ácsolt építmény tövében várnak a pontőrök a bélyegzővel, szaloncukorral, és házi jellegű, belső hőt termelő italfélékkel, amit túrán ritkán utasítok vissza... a jelképes korty után már indulok is tovább, az igencsak csúszós kék sáv jelzésen, lefelé. A fák között meglepően alkonyi színekben pompázik a sejlő horizont, pedig tán ha délután kettő felé járhat még csak az idő. A hófoltok alól erdei pajzsika páfrányok levelei kandikálnak.
Házi veréb - Passer domesticus
A Kékesi vadászházig még hagyján, kicsit jeges az út, de nem vészes... hanem utána... Jajj de csúszik, upsz de sáros... cipőm talpán egyre vastagodó kolonc-rétegekkel tappogok lefelé, valami csoda folytán egyszer sem csúszok el. Itt kis híján mindenki eljárja a nógrádi hempergőst!
Hízelgő kiskandúr Legénden

Felfénylenek odalent Alsópetény vörös cserép háztetői, a templomtól különálló, fehérre meszelt torony, az épület részleteiben gótikát sejtet.

A főtéren egy kis színpadon erősítőt pakol valaki, amott a művelődési ház ablakaiból már villanyfény világít. Bent tea, egyszerű vendéglátás. Túratársaim kedvesen felajánlják, hogy bevisznek kocsival Sződligetre, ami azért jó, mert valami vonat csak lesz Pest felé... és szervezni se lehetett volna jobban, ahogy az autó fékez a sződligeti állomásnál, egy perc, és feltűnik Vác felől a szerelvény. Kedvesség, barátságosság... ez igazi adventi séta volt!

Mint megtudtam, ez egy 10 000 V / 400V Olajhűtésű transzformátor. A felső vezetéken jön a 10kV, szép nagy porcelán szigetelőkön, lejön a szintén nem kis szigetelőkön levő biztosítékokon keresztül a trafóba.


Erős szelet jósoltak... ebből mi nem sokat éreztünk, de a magasban a szélnyírta felhők jelzik

Út Legéndet elhagyva









Erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas

Hirtelen téliessé vált a táj...

Alkonyi fények a Prónay-kilátónál

Prónay-kilátó

Alsópetény háztetői