Összes oldalmegjelenítés

2020. december 30., szerda

2020 legszebb pillanatai

2020. nem volt éppen könnyű év. Mégis adott emlékezetes élményeket, amelyekből, mint fényes mozaikokból kirajzolódnak az év jó pillanatai. Mert azért voltak ilyenek is...

 Jöjjön egy válogatás az év kedvenc képeiből!

Szív alakba tekeredő bükkágak Dobogókőn

Januári zúzmaratüskék a Magas-Börzsönyben. Hosszú, magányos, szürke, unalmas túra volt... eleinte. Aztán egyszercsak csodavilágban találtam magam...

A Fel a Csóványosra! túra igazi zúzmara-varázs látványával ajándékozott meg

Két hattyú (Cygnus olor) a Zagyva mentén, egy befagyott horgásztavon.

Dömörkapu, a vízesés februárban

A Nyakas-túra (Zsámbék körül) jellegzetes látképe. Sarjadó vetés és ősmaradványokat rejtő kövek vidéke...

Út az Enyedi-kereszt környékén, Esztergom felé haladva. A Pálos70 túrán itt már sötétben haladok, jó volt végre világosban látni.

Hóvirágok (Galanthus nivalis) szőnyege Dunaújváros közelében

Leánykökörcsinek (Pulsatilla grandis) a Budai-hegységben. Védett, gyönyörű vadvirág!

A Magkutató Intézet fekete nyakkendős igazgatója kiadja az utasításokat. Széncinege (Parus major)

Az első kirándulás, a "maradj otthon!" kijárási korlátozások feloldása után... Pazar halo-jelenség Esztergom határában

Várandós mókus-mama (Sciurus vulgaris) pihen és nézegeti az embereket a Margitsziget egy öreg fáján

Nem várta meg, hogy közelébe érjek. Mezei nyúl Nógrád határában

Kardlevelű madársisak (Platanthera longifolia). Védett orchideaféleség a börzsönyi Királyrét közelében

Hím fürge gyík (Lacerta agilis) a Nagymaros feletti Csapás-réten

Gigantikus nyúl a Vértesben. Majdnem útdíjat is szedett

Óriás zsurló (Equisetum telmateia) a Vértesből

Sajnos nem értek a gombákhoz, de szívesen gyönyörködöm bennük

Piros madársisak (Cephalanthera rubra). Védett orchideaféleség a Naszályon

Búza és búzavirág (Centaurea cyanus) a Tápió vidékén

Sikerült eljutni a Magas-Tátrába egy hétre a barátaimmal. Pillantás a Krivánról

Csorba-tó

Még egy tátrai pillanat... út a Fehér-tavi csúcs felé

Egy fiatal, kíváncsi zerge (Rupicapra rupicapra) a Tátrában

Baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia) júliusban, a Börzsönyben

Darázspók (Argiope bruennichi) hálója

A "Libaterelő" túrán én sem voltam valami gyors... Pannon csiga (Cepaea vindobonensis)

Ősz a Hármashatárhegyen

Mezei juhar (Acer campestre) levelei a börzsönyi Malom-patakban

A bükki "kövek" mesés kilátópontok. Októberben még mehettünk turistaházba, a "második hullám" korlátozásai előtt

Pancsoló tőkés réce tojó (Anas platyrhyncos)

A Tihanyi Félmaraton a randa idővel és a célegyenesben leselkedő hattyúval együtt nagyon jó élmény volt.

Áprily-túra a Visegrádi-hegységben.

Barkócaberkenye (Sorbus torminalis) levelei a börzsönyi Nagy-Vasfazék patakban

Novemberi színáradat Dömös közelében

Molnárka szalad a Bajdázói-tó felszínén (Gerris lacustris, Börzsöny)

Akár nyári kép is lehetne a seprencével (Erigeron annuus) és a nappali pávaszemmel (Inachis io), de ez bizony november eleji kép

Pancsoló mezei veréb (Passer montanus) a Margitszigeten

Zúzmara csipkézi Normafa fáit november legvégén

December. Gyönyörű látvány, de veszélyes: Dobogókőn a hetek alatt meghízott zúzmara vastag ágakat is letört

2020. december 20., vasárnap

Kristályerdő Dobogókőn: zúzmara-varázs decemberben

 Napok óta nézegetem a webkamerákat... vajon látható-e még valahol a hetek óta tartó "hidegpárna" ködből kicsapódó zúzmara-varázs? Vajon a Csóványosra menjek-e fel a látványért, vagy elég Dobogókőre?

Végül is a menetrend döntött helyettem. A Csóványos, vagyis Királyrét és a Börzsöny felé hétköznap jobb a csatlakozás. Mivelhogy autóm nincsen, igaz, nem is vágyom rá, ez most megkönnyítette a dolgot.


 Korai ébresztőt csilingel a vekker, de már talpon vagyok addigra. Holmijaim összepakolva, de igazából egy ilyen tervezett, rövid fotós-sétához nem is kell sok cucc. Kesztyűt nem is viszek, csak zavarna az exponálógomb nyomkodásában, egyébként meg nulla fok körül lesz, az nem igazán hideg.

Olyan könnyen megy a jegyvásárlás az automatából, hogy a sikeren felbuzdulva megveszem visszafelé is. Az első szerelvény, ami befut, csak Békásmegyerig megy, de felszállok rá - inkább várakozok a békási peronon, mint még tíz percet itt a föld alatt, ezen a végtelenül csüggesztő állomáson. Így is lesz, a tíz percet Békásmegyeren azzal töltöm, hogy figyelem egy csámpás hím galamb széptevését, ahogy fémes fényű nyaktollait felborzolva pipiskedik, pörög-forog különféle tojók körül, akik látványosan semmibe veszik.

Jegyellenőr jön, aztán már szállok is le Pomázon, irány a buszmegálló, ahol már szállnak is fel a Dobogókő felé tartó utasok. Korán van még, tán ha tízen vagyunk a buszon, azok is többnyire helyiek. 

Csüggesztő szürkeség dereng mindenfelé. Nem győzöm a tegnapi webkamera-felvételekkel biztatni magamat, hogy csak nem olvadt el egy éjszaka alatt minden... De még Kétbükkfa-nyeregnél sincs nyoma semmi zúzmarának. Csak a nyirkos, összetapadt avar látványa, a szürke félhomály, valamint egy vidám, tinédzserekből álló kirándulócsapat mutatkozik. Ezek jókedvét bezzeg semmi se tudja elvenni!

Aztán hirtelen kicsipkésedik az erdő körülöttem. A Manrézához érve már forgatom a fejem... ó, lesz itt látvány!

A parkolóban még alig egy-két autó szomorkodik, gondolom az itteni büfék dolgozóié, amott valaki épp most rak meg egy tábortüzet, kesernyés füstillat száll. Jó nagy a köd, de itt már nem szürke, hanem a zúzmara miatt vakítóan fehér köd terjeng. És tényleg nincsen hideg.

Először Király-kút felé indulok, szeretem ezt a szakaszt. Meg-megállok fényképezni, és ahol lejt az út, úgy rövidülnek a zúzmarafürtök. Az olvadás egyre rövidebbre nyírja a szélfésülte copfokat, alattam egyre több a sár... De ennek is megvan a szépsége, ráadásul teljes zavartalanságban bámészkodhatok. Hol az örökzöld szederlevelek, hol a fán fennragadt bronzos csertölgy-lombok, hol valamilyen színes bogyó látványa ragadja meg a figyelmemet.

Aztán egy ponton úgy látom, nincs érdeme tovább menni lefelé, a sáros szürkeségbe, ezért visszafordulok, és a másik irányba indulok, a Rezső-pihenő felé. Egészen más világ! A hegynyergen átbukó szél fantasztikus jégformákat varázsolt minden apró kiszögellésre, vékonyka bükk-gallyra, jégfolyamot faragott a tűlevelekre, még tovább csipkézte a száraz tölgyleveleket...

Igazi mesevilág! A kirándulók száma is sokasodik... egyre több embert látok kisgyerekekkel, szánkókkal, kutyákkal. De mindenki mosolyog, sokan köszönnek is. Főleg akik szintén fotózni jöttek, mindenféle kamerákkal. Látok állványt és profi felszerelést is. 

A köd tovább hömpölyög, a mélyben szürke, akár az Északi-tenger. Hol itt, hol ott zúdul le egy adag zúzmara. Néha ág is reccsen, nem bírja a terhet. Nem is teljesen veszélytelen most az erdőben sétálni! 

Bóklászok mindenfelé, jelzetlen utakon is, hogy elkerüljem a tömeget. Ennek köszönhető, hogy elkeveredek (hé, nevetni nem ér! Ilyen ködben a legtöbb ember a fürdőszobájába se találna oda!). Ami nem baj, mert még több szépségre bukkanok, igazi "meghitt" kis zugokra, ahol érintetlen a lehullott zúzmarából szövődő kristályszőnyeg... Lépteim nyomán recsegve omlanak szét a lehullott jég-tincsek. Viszont a buszt értelemszerűen lekésem, de így legalább van még egy órám itt fenn.

A parkoló immár tömve autókkal, az út szélén is végig parkolnak. A bódék teljes gőzzel üzemelnek, a kilencszáz forintos hot-dogra is van vevő. Alig ismerek rá a helyre. Megint keresek egy irányt, ami még nem volt...

Békés, meghitt nézelődés, forgatom a fejem, lépésről lépésre fedezek fel új csodákat. Ilyen képződményeket nem látni minden nap! Hol "jégmókus", hol jégből formált Beethoven-profil ragadja meg a figyelmemet és a fantáziámat. Mennyi mindent nem látnak meg az emberek, akik csak mennek-mennek, gondolataikba hipnotizáltan, mint a robotok! Élvezem a csendet, körülvesz a köd-köpeny, ami szó szerint láthatatlanná tesz, holott érzem a tábortűz füstillatát, néha hallok egy-egy gépkocsit is... de ami a látványt illeti, lehetnék akár a sarkvidéken is.

Csodálatos!

Két világ határán: a zúzmara-zóna gyakorlatilag "elvágólagos"

Az olvadás karmokká csipkézte a jégfüggönyöket, szinte utánam nyúlnak... amott fehér fellegként záporoznak a jégszilánkok. Nyakamba is pereg pár, felnézek, ki rugdossa rám a jeget? Okos, fekete szempár néz rám vissza, aztán a fakopáncs ismét munkához lát. Apró kékcinegék reppennek ide-oda, láthatóan egymást is figyelik, veszély-jelzésre éberen. Éhes az erdő ilyenkor!

Erről eszembe jut, hogy bizony én is éhes vagyok, szóval nézzük csak azt a buszmegállót még egyszer... még elbíbelődök a jégfátyolba dermedt galagonyabogyók fotózásával, aztán már be is áll a sárga busz, amin a sofőrrel együtt heten vagyunk, bezzeg ami autó-tömeg tolong... Élvezettel "olvadok ki" a fűtött belső térben, nem is vettem észre, hogy mennyire átfagytam. Meglepő módon jegyellenőr is jön, ő a nyolcadik utas (felidézve bennem egy régi film-élményt...)

Kis didergés "kell" még a pomázi peronon, míg megjön a HÉV - ez a csatlakozás nem tökéletes - de aztán ismét kellemes utam van, megint jön a kalauz - ma négy utazásom volt, ebből háromnál jött, ez rekord, mert máskor fél évig nem látok egyet sem - olyan kevés az utas, hogy lehuppan mellém a pocakos, idősödő kaller, és jót beszélgetünk arról, hogy mennyivel kevesebb mostanában az agresszív részeg a járműveken. "Az emberek otthon isznak" - foglalja össze a járvány elleni intézkedések látható eredményét, azért némi sajnálkozás is rezeg a hangjában, a bezárt kocsmák miatt.

Kitárgyaljuk még a covid-tesztelés visszásságait, a házibulik veszélyeit és a két ünnep közötti ügyeletbe beosztott dolgozók sanyarú sorsát. Egy-egy ilyen beszélgetés többet mond a hazai valóságról számomra, mint egy többoldalas szociológiai elemzés. És a legtöbb országjárásomra jut néhány ilyen rövid beszélgetés, érdekes ember, történet... ez is az egyik ok, ami miatt szeretek kirándulni. Vonattal-busszal!