Összes oldalmegjelenítés

2016. február 29., hétfő

30 kilométer Dunán innen, Dunán túl: a Rácalmási Nagy-sziget koratavaszi csodái

A Pentele Természetjáró Egyesület túrájával már tavaly is "szemeztem". A Duna a maga otthonosságával - illataival, fényeivel - ilyenkor tavasszal valósággal ellenállhatatlan. Ébredezik a természet, és ilyenkor már szinte szteppel a túrabakancsom az ágy alatt... menni kell!
Dunaújvárostól északra, a piros sáv jelzés mentén...
Hajnali fél négykor ébredek, minden össze van már készítve, csak friss teát kell főznöm, termoszba vele, hátizsákot fel, indulás ki a pesti sosemsötét éjszakába... Még mindig nagy élet van a Körúton a szórakozóhelyeken, az utcán nem szomjas fiatalok, sok a külföldi köztük. Az éjszakai buszjárat már a megállóban, secperc ott vagyunk a Népligetnél. Hűvös az éjszaka, töretlen még az égbolt feketesége, utcalámpák böködik fényükkel az eget.
... jó tempóban haladnak a 30 és 50 kilométeres táv nevezői
A buszon nincsenek sokan, de egy részük szintén a dunaújvárosi túra rajtjába tart. Megengedek hát magamnak egy kis szendergést, úgyis fel fognak ébreszteni. Néha kipillantok az ablakon - megtörik az éjszaka uralma, narancsvörös csík hasad az égen, lobognak a százhalombattai finomító olajfáklyái, aztán lilából rózsaszínesre vált a reggel. A buszmegálló a bizarr "moziközpont" épület előtt van, igazi indusztriálbarokk környék, domborműről néz rám a hősies martinász, bámul a pesti, na. Navigálnom a rajthelyül szolgáló iskolához egyáltalán nem kell - vannak, akik ismerik az útvonalat, nekem csak szednem kell a lábam utánuk. A nevezés gyorsan zajlik, odakint már parkol a busz, ami kiviszi a népet a várostól északra lévő rajthelyre, ahol a piros sáv jelzés kezdődik. Én vagyok az utolsó utas, megtelt a busz, indulás.

Hohó, végre kint a szabadban! Teleszívom a tüdőmet a reggeli friss levegővel, érzem a nedves föld illatát. Túratársaim bakancsot igazítanak, hátizsák-szíjat húznak szorosabbra, egy terepfutó máris elszökell mellettem - majd hatalmasat perecel az avar közt megbújó sunyi fatörzsben. Sebaj, fut tovább... én bezzeg nem futok, de tempósan szedem a lábam, fagypont körül lehet a hőmérséklet. Fagyos avar ropog a lábam alatt.
A zegzugos jelzést követve fagyos völgyekben, sáncokon cikcakkolva egy percig sem unatkozom. Hagyom elsietni a mezőnyt, és a két busz közötti "hézagban" haladva vagy tíz kilométeren át egyedül vagyok. Élvezem a csendet - vagyis, a harsogó madárdalt! Ráadásul érdemes a lábam elé is nézni. Ibolyák lila pettyei, a fák között átszövődő fénysugarak pászmái, egy-egy parádés lepketapló gomba után "megérkeznek" a hóvirágok is. Először csak egy-egy, aztán egy sáncfélére felkapaszkodva valóságos mező fogad! A napfény már felszippantotta a fagykristályokat, nem bánom, hogy sárba kell térdelnem a makrózáshoz.
Reménykedek, hogy sikerül ritka hóvirág-változatokat találnom - a magamfajta amatőr terepbotanász ezért nem fog soha sebességi rekordokat dönteni - meresztem a szemem, hogy észrevegyem a sok-sok egyformának tűnő virág között megbúvó különlegességeket. És, máris! Hopp, egy "lusus pictus" hóvirág kacsint rám, vagyis olyan, aminek fehér pártáin zöld, csíkos cirmosság virít, amolyan Fradi stílusban. "Téged kerestelek!" kiáltok fel magamban örömmel, és lekuporodok fotózni. (Az út során még két lusus pictust találtam.) Közben elugrándozik mellettem a szokásos vizsla, még szerencse, mert kiegyenesítettem volna egy kanyart a nagy virágbámulásban...
Pazar csészegomba-csokor hever a lábam előtt. Igazi ritkaság, csoportos csészegomba, cifra szélű piros kelyhek... valószínűtlenül élénk színfolt a barnás-szürke avarban.
A reggeli napfényben smaragdzölden ragyog fel a tisztásokon sarjadó fű.
Kis tóféle villan ki a fák közül, jéghártyás még a felszíne, de látom, hogy valami lomha test már mozgolódik benne, gyűrűket vet a sáros víz... alighanem barna varangy. Egy elektromos kerítés és egy sártenger pikáns ötvözete adja a következő feladatot, sikeresen teljesítem.
Kibukkanok az erdőből - vadul ugat egy kutya, szerencsére van kerítés. Innen nincs messze a következő ellenőrzőpont, az ígéretesen hangzó Szőlőfürt kocsmánál - ami, sajnos, zárva.
A 18 hazai ibolyafajt néha nehéz megkülönböztetni egymástól. Ez valószínűleg kék ibolya - Viola suavis
Kulcs, üdülőtelep. Vagyis, kisebb-nagyobb faházak, kulipintyók szerethetően kócos egyvelege, ahogy a Dunához közeledek, egyre értékesebb ingatlanokat látok. "Eladó" - hirdeti egy tábla egy bódészerű épületen, öt és fél millió, na ebből minimum négy és felet a panorámáért kérhet a tulajdonos. Sok az elhagyott épület. A hajdani bográcsos víkendezések nosztalgia-szelleme lebeg a barnára festett "Erdért faházak" felett. Furcsa a csend! Ezen a napfényes szombat reggelen már metszőollók csattogásától, betonkeverők és flexek hangjától kéne zengenie a környéknek, de még láthatóan alszik minden... Bámészkodok, elrágcsálok egy sajtos szendvicset, szemlélődve ballagok. Elfut mellettem egy terepfutó, köszönünk egymásnak, "csak így egyedül?" - kérdezi, és ez akár az egész életemre vonatkozhatna... a láthatár szélén magányos szélkerék forog.
Az út végre lekanyarodik a Duna partjára. Karnyújtásnyira a fényes víztömeg, lapos fenekű ladikok enyésznek békésen, a sarjadó fű ragyogó zöldjében egyik kedvencem, a csillagvirág bújik meg. Megint van mit fotózni, megint lassult a tempóm, de nem bánom. Újra túrázókkal telik meg a táj, sok ismerős is van közöttük, szuper. Beszélgetés, fotózgatás, élvezem ezt az útszakaszt az ártér mellett. Itt 13 kilométer van két ellenőrzőpont között. A hídon bekanyarodok a Rácalmási szigetre, innen jobbra mutat a nyíl. Nagyon hangulatos útszakasz. Micsoda hóvirág-özön! Mennyi szépség! Sár van, de nem vészes, kicsit bánom is, hogy bakancsban jöttem, elég lett volna a terepcipő. Egész meleg lett, kék az ég, ragyog a napfény, nevet a táj.
A déli szigetcsúcsnál pecsét, aztán észak felé halad tovább az út, ismét elkezdem figyelgetni az út szélén rám váró botanikai érdekességeket. Találok is. Hoppá, egy zöld helyett sárgás "kupakú" hóvirág - a sandersii változat! Aztán nagy örömömre egy három helyett négy lepellel büszkélkedő példány kerül objektívem elé.
Fájni kezd a lábam. Egy alkalmatlan zokni az oka. Máris kialakult egy vízhólyag, ejnye. Szerencsére van nálam váltás, a madárvártánál leülök pár percet pihenni. Kisgyerekes családok piknikeznek itt, vidám a hangulat, elrágcsálok egy almát én is... Jobb, sokkal jobb.
Ismét a híd, pókhálószerű fátyol szaladt az égre, múló bánat, csendes béke. Rácalmás régi házai között rácsodálkozom egy-egy présházra, régi szőlőre. Egy kerítésoszlopon vizsla "szoborkodik". Vizslamód tutul, ugatás helyett "ujujujjújj!", jönne ám velünk, látszik... aztán macskák vesznek ostrom alá, nagyon éhesek lehetnek, üvöltő dorombolással vesz körbe a horda, sajnos semmi nincs nálam, amivel megkínálhatnám őket, a legerőszakosabb kandúr egyenesen a kezemet próbálja elfogyasztani.
Festői holtágban tükröződnek a fák, horgász heverész, itt a kikötőben van az utolsó ellenőrzőpont. Cikcakkos utak, templomdomb, "etetőpont" sátra - még sör is van - aztán a római fürdő fedett romjai, a víztorony, a panelházak horizontja jön. És máris az iskola, a cél... oklevél, kitűző, zsíros kenyér, tombola. "Nem nyert", de én érzem, hogy mégiscsak nyertem... egy napnyi élményt, látványt, jó társaságot, ritka növényt, szép fotótémát.
Köszönet érte a szervezőknek!
Ibolyaféle - Viola sp.

Levélcsipke

Az út néha kidőlt fákon vezetett keresztül

Lábunk alatt az avar még dértől ropogott...

Új élet kalligráfiája

Ritka csészegombaféleség: csoportos piros csészegomba - Microstoma protractum

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Hóvirágok pettyezik az erdő alját...

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Egészen keskeny pártával.

Csak szépen, sorban. Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

"Vizslaszobor" egy kulcsi ház kerítésoszlopán

De jött volna ő is velünk...

Látkép vityillóval és szélkerékkel

Macskainvázió

Miki egér és Plutó kutya, mozaikcsempéből


Végre karnyújtásnyira a Dunától!

Ligeti (dunai) csillagvirág - Scilla vindobonensis. Érdekesség, hogy az alsó virágnak hat helyett hétleplű pártája van

Ligeti (dunai) csillagvirág - Scilla vindobonensis

Csónakos csendélet a Rácalmási sziget csúcsánál


Valóságos csillagvirág-mező!

Hangulatos út a szántó és az ártér határán...

Szokatlan színezet! Ligeti (dunai) csillagvirág - Scilla vindobonensis.


Látkép a Rácalmási szigetre vezető hídról

És, igen: SÁR!

Természet-alkotta csokor hóvirágból és csillagvirágból

A szigeti rövidebb távot sok család választotta

Hóvirág-változat: a belső lepelkör szív alakú zöld foltja helyett csak két pötty látszik

Hóvirág-változat: a virág "foglalata" zöld helyett sárgás tónusú (hátsó példány). Galanthus nivalis var. sandersii

Ez is furcsa: három helyett négy lepelből áll a párta. A belső lepelkör is négyes

Hóvirág változat: a külső leplen zöld cirmosság látható. Galanthus nivalis, lusus pictus

Látszólag még alig éled a természet... a madárdalt hozzá kell képzelni!

Salátaboglárka - Ficaria verna

A tanösvény hídja jelenleg víz alatt, bátrabbak így is átkeltek rajta

Csinos apróság: piros árvacsalán - Lamium purpureum

A szigeti sétaút vonzó terep

Ragyogó kék tónusok: ligeti (dunai) csillagvirág - Scilla vindobonensis

Régi ház Rácalmáson. Ilyen kagylós homlokzatú házakat utoljára a spanyol falvakban láttam...

Perzsa veronika - Veronica persica.

Csillagszemek néznek az égre... salátaboglárka - Ficaria verna

Belső tó Dunaújvárosban a hajókikötőnél

2016. február 14., vasárnap

Ébredő természet, nyíló vadvirágok Normafánál

A szombati vacogós, havasesős, szivacsos recergésben nem mentem sehova (leszámítva persze 10 kilométer futást), vasárnapra viszont kitisztult az ég, és kaptam a hátizsákom, irány a Normafa! Elbóklászom a Széchenyi-hegyre... kopár még, az ázott füvek csapzottan lapulnak a földre. Intenzív földillat száll, az antennák éles kontúrral rajzolódnak ki a kék ég hátterében. Amott, Nyugat felől, masszív felhőréteg közelít, igyekszem kihasználni a jó fényeket. Van némi sár is, de ez nem zavar: virágok híján a rügyekre "fanyalodom". Elámulok, hogy ha közelről megnézem őket, mennyiféle rügy van! Lakkozott kínaivörös, tompa fényű hamuszürke, rózsaszínes kis csinos, szőrmegalléros hetyke, és mancsforma, szőrös mattbarna... vannak fényezett és bársonyos, csillogó és hamuszín rügyek, egy a közös bennük: pattanásig feszült mind, ahogy magukba zárják az idei zöld életet. De akadnak már bimbók is. Kerekded, asszonyos formájuk megkülönbözteti őket a levélrügyektől. Hopp, egy sombokron már fel is pattantak a bimbók! Nem bírt tovább várni... az ötletes "széltében-hosszában" nyitószerkezet már nyílik szét, négyzetes, valósággal "ipari" nyílásában szorosan elrendezett kénsárga golyóbisok: megannyi virágbimbó lapul.
Valósággal harsognak a madarak. A bokrok törékeny ágai között mindenfelől szárnysurrogás és éles csivitelés hallatszik. Egy széncinegét hosszan figyelek: vékony lábacskáival egy ág végén áll, és éles hangon "szíííppeg", tátott csőréből finom párapamacs-lélegzet csap ki... hejj, hogy ezek a pillanatok szinte fotózhatatlanok! Jön a masszív csőrű meggyvágó, az igazi keménylegény, fémesen csillogó, szigorú, apró szemeivel valami ehetőt keresgél, jön a finom árnyalatú zöldike, és persze az elmaradhatatlan feketerigó, aki hihetetlen zajjal kapirgál a bokrok alatt, két éneklés szünetében.

A Normafa felé ballagok, egyre több az ember, tele a parkoló... a Nap még süt, de egyre fátyolosabban, kürtőskalács illata vegyül a nedves avaréval, a réteses előtt hosszú sor, számtalan ember kisgyerekkel, babakocsival, kutyákkal... sáros terepfutók és napfürdőző idősek, andalgó szerelmesek (Valentin-nap van!), egyszóval: nagy élet folyik itt.
Elsétálok az Erzsébet-kilátóhoz, egy kevésbé forgalmas ösvény mellett sárga folt ötlik a szemembe a fák között: egy több négyzetméternyi téltemető-szőnyeg! Örömmel nézegetem, fényképezem őket. Amott - meglepetés! - szélfű emelgeti a hullámos szélű tavalyi tölgyleveleket, megjelent az első virág a pettyegetett tüdőfű még megviselt, tavalyi tőlevélrózsájának közepén, és egy fa tövében megpillantom idei első ibolyámat is. Kicsi is, nyamvadt is, de mégiscsak ibolya, tavaszhírnök...
A madarak meg csak dalolnak, dalolnak.
A kilátónál egy egész kiránduló osztály nyüzsög, szelfizik. Nem is maradok itt sokáig, elindulok lefelé, a Szépjuhászné felé. No, itt a meredek ösvényen már senki sincs. Találok egy mutáns téltemető-virágot, szinte minden kirándulásomon akad egy-egy ilyen. A szokásos hat helyett hét "szirma", vagyis inkább módosult csészelevele van. Egy korhadó fa alatt élénk, míniumvörös színfolt nevet rám: mint egy nagy száj, egy csészegomba. Méghogy nincsenek színek a sáros, kopár, februári erdőben! Zavartalanul csodálhatom a hóvirágokat is. Többségük még bimbós, kis fehér rakéták repülnek az ég felé enyhén ívelt, zöld pályájukon, mások már kinyílva "csilingelnek". A belső pártákon fejjel lefelé álló, kicsiny zöld szívek. A sárban nem túl nagy öröm letérdelni-lehasalni fotózni, de megéri: a hóvirágokon harmatcseppek csillognak, íme a makulátlan, fehér tisztaság, ami a legkoszosabb sárból nő ki. Amíg filozofálok és a növényi szépséget csodálom, felettem a harsogó madárdallal, egyre jobban beborul az ég... épp elérem a buszt, amikor cseperegni kezd az eső.
Húsos som - Cornus mas. Tökéletes nyitószerkezet minden bimbón.

Húsos som - Cornus mas. Hamarosan kénsárgába öltözik minden somos domboldal...

Tyúktaréj - Gagea sp. Sok, nagyon hasonló faj van

Körkörös védelem tölgyfa módra (rászáradt termések)

Apáca-rét

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis

Az idei első ibolyám - Viola sp.

Szélfű - Mercuralis sp.

Sárgállik az avar a téltemetők virágaitól

Téltemető - Eranthys hyemalis

Téltemető - Eranthys hyemalis

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Lepketapló - Trametes versicolor


Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis

Kicsit furcsára sikerült téltemető. A szokásos hat módosult csészelevél helyett itt hét "szirom" látható

Csészegomba - Sarcoscypha sp.

Ábrándos tekintet, bükkfa módra

Kilátás a Normafától