Összes oldalmegjelenítés

2019. december 29., vasárnap

Téli Strázsa: túra a homokbuckák vidékén

A Téli Strázsa tipikusan az a fajta túra, ami nem a legnépszerűbb, ismert kirándulóhelyekre vezet, hanem a sokak katona-idejéből ismert homokbuckás vidékre Szabadszállás határában. A Honvéd Nyugdíjas Egyesület hangulatos, családias túráján a nevezési díj is rokonszenvesen alacsony, igaz a vasútállomásról a rajthelyre, a Biczó csárdához eljuttató transzfer-busz a magamfajta autótlan egyénnek plusz költséget jelent. Viszont be lehet fizetni töltött káposztára, ami azért jó, mert ezt a hagyományos ételt én otthon, egy személyre úgysem főzöm meg - itt viszont tavaly is nagyon finom volt. Az ellátmány egyébként bőséges, a táj pedig sajátos homokdűnés formakincsével és élővilágával decemberben is rejt néhány érdekes látnivalót.
A Tanyamúzeum egyik épülete. Itt volt az első ellenőrzőpont
Jajj de utálok hajnali négykor kelni... de muszáj. Hamarosan már a trolin ülök, útban a Keleti pályaudvar felé. A jegyet már megvettem előre, ezzel nem kell bajlódnom, a vonat pedig kellemesen fűtött, otthonosan büdöskés, szóval még szendergek is kicsit. Odakint mélyfekete a vidék, csak néha csillámlik el egy-egy fehér pontfény, utcalámpa. Aztán tintakék sáv tűnik fel a horizonton, és lassan testet öltenek az elsuhanó állomásépületek, csupasz fák, villanyvezetékek. A sarjadó vetésben mindenfelé őzeket látok.
A Tanyamúzeum
Szabadszálláson bő tucatnyian szállunk le, a "transzfer busz" már ott vár minket. Gyors ellenőrzés, megkönnyebbülök, hogy a nevem rajta van a listán, indulás.
A hideg bizony kissé harapós. A Biczó Csárda- és Lovaspanzió amolyan lakodalmas csárda, plakátok hirdetik Rómeó és Júlia esküvőjét, cigányzenével és muzsikás celebekkel. A bejáratnál vaskos fatörzsből faragott, ágaskodó ló szobra, beljebb szintén körtefa tuskókból baltával faragott nagybajuszú juhászok, pipázó kondások és más effélék fogadnak, szép barna fakonzerváló festékkel lefestve. Emlékszem, egyszer apám is kapott egy ilyen szobrot, amin aztán egy lelkes fakopáncs még utómunkálatokat is végzett...
Arany-áron iszom egy hosszú kávét, bizony jobb lett volna Szabadszálláson, a Gumimaxnál a kocsmában, de ott most a busz nem állt meg... A sort az itinerért háromszor is végig kell állnom (előnevezettként már a rajtszám ismeretében kellett volna beállnom, a megfelelő sorba), de igyekszem az ilyesmit derűs lélekkel viselni, végül is gyorsan megy a sor.
Aztán végre kint vagyok a pusztában, és szépen meggyorsítom a lépteimet...
... hogy aztán satufékkel álljak meg 150 méterrel később, mert ott van az első ellenőrzőpont, illetve még nincs, épp pakolják az almás ládákat, kicsit várni kell. A szép fehérre meszelt falak egyre világosodnak a tintakék felhők előterében, aztán egy hasadékon aranyszínben kisugaraz a Nap.
Dércsipkés fűszálakon lépkedek, szerencsére a homok is kissé fagyott, nem nehéz a járás rajta. Hamar megérkezek a dimbekdombok világába, az egyiket Balogh-hegynek nevezik, itt van a második ellenőrzőpont, ami lyukasztós. Némi panoráma is kínálkozik körbe az alacsony, girbegurba, vöröses törzsű, megviselt feketefenyők felett. Telepítették valaha ezeket a feketefenyőket, de hiába, nem a homokdűnékre való fa ez! A boróka már inkább... őshonos faj errefelé, szép liláskék bogyókat dajkál. A borókák tövében érdekes tölcsérzuzmók milliói nőnek, mint megannyi Shrek-fül.

Nyúl szökdel át az úton keresztben, majd még sokáig látom fel-feltűnő fehér hátsóját, ahogy távolodik. Felettem varjú károg, és valahol a magasban V alakot formázva húz el egy vadlúdcsapat.
Fel és le a homokdombokon... a Nap már fent világít, oldalról melengeti a mohák, zuzmók és parányi gombák mikrovilágait. Egy percig sem unatkozom, aztán beszélgetőtárs is akad, témánk a bélyeggyűjtés. A homokdombok világát elhagyva homokos szekérutakon ballagok, jobb kéz felől feltűnik a vasúti töltés, tudom, hogy már nincs messze a következő ellenőrzőpont, a "százéves fenyő"
Közönséges boróka - Juniperus communis
Feketefenyő, földig hajló ágai sátrat képeznek. Messzebbről olyan, mint egy hatalmas, földre kushadó, ugrásra kész állat. Ha vastagabb hó esik, gondolom, valóságos iglu keletkezik ág- és tűlevélsátra alatt...
Az ellenőrzőponton jól esik a meleg tea és a kissé fagyott zselés szaloncukor.
Távolabb néhány földszintes tanyaépület fehérlik, kutyaugatást hoz a szél. Hosszú, nagyjából egyenes földút jön, meglepetésemre megpillantom a szikesek egyik jellegzetes vadvirágát, a sziki őszirózsát. December végén nem lehet gyakori látvány.
Mohák: zöld szigetek az avar-óceánban
Előttem is, mögöttem is túrázók. Békésen, a saját tempómban ballagok, kezemet zsebeimbe mélyesztve, mert azért meleg nincsen. A pocsolyák épp megszabadultak jégkérgüktől, megduplázzák a hátizsákos túrázók látványát. A fák alatt smaragdzöld mohapárnák és millió, fehérlő csigaház. A homokba mélyedő állatnyomokat nézegetem... járt itt előttem vaddisznó népes családjával, róka, az őz patájának nyoma szinte kés élességgel mélyedt a fagyos homokba, látom ahol megugrott, nyomába apró homok-göröngyök peregtek.
Tölcsérzuzmó - Cladonia sp.
Kisizsákról nehéz megállapítani, hogy hol ér véget a tanyavilág, és hol kezdődik a falu.
Közelebb érve a földszintes épületekhez valami földöntúli állathangok harsannak fel, közelebb érve látom, hogy libák. Ám az általam ismert harsány gágogás helyett valami dermesztő sikolyokat hallatnak, és akkorák, hogy amikor a rám mozduló kékszemű gúnárt lefényképezem, olyan nagyon le se kell hajolnom. Bezzeg a kuvasz! Az csak fekszik, a libákra bízza a házőrzést, és jól is teszi. Mert a kerítésen igencsak nagy lukak tátonganak...

Kisizsákon van modern, fehérre meszelt templom, szépen aszfaltozott kerékpárút meg italbolt, előtte van kitéve a lyukasztó, ez már a negyedik ellenőrzőpont. Ezúttal nem megyek be a kocsmába melegedni, mint tavaly.

Nem igazán fenyőknek való táj ez
Már messziről látszik a Birkás Bor- és Pálinkaház kettős tornya, ami az utolsó ellenőrzőpont a cél előtt, de még egy nagyot kell kerülni. Itt is forralt borral, és megvásárolható csemegékkel (bor, boros csoki, must stb.) várnak. Most itt sem időzök sokáig. Hívogat a cél, azon belül a töltött káposzta gondolata. Hallom valahonnan, hogy delet harangoznak, időszerű is a dolog...
A Százéves Fenyő, ami itt viszonyítási pont
Az utolsó szakasz egy forgalomtól szinte mentes aszfaltozott út, végig megtermett platánok és amerikai narancseperfák sorával. Az ég borongós, a fák alatt zöld teniszlabdákként hevernek a fura, fűzöld termések.
A fák között rálátok a csárda parkolójára. Amikor jöttem, még alig volt itt autó, most úgy fénylik a sok autó-tető, mintha az esztergomi Suzuki-gyárat látnám.
Befordulok a székelykapu-szerű bejáraton, és irány a cél, ahol megkapom az emléklapot. Csak három embert kell kivárnom, aztán már járulhatok is a töltöttkáposztát kínáló szakács elé.
Feketefenyő - Pinus nigra. Az itteni fenyők atyja is lehetne, főldig hajoló ágaival
Finom az étel, tejfölt is kanalazok rá, ráérősen megeszem - van két és fél órám (!) a vonatig, a busz se fog túl hamar visszaindulni az állomásra, nem sietek hát. Hamarosan hosszú sor kígyózik a célnál, örülök, hogy ezt megelőztem. De a sorban akadnak kedves ismerősök is, akikkel beszélgetve, immár jóllakva, kétszer is végigvárom, csak hogy teljen az idő.

Aztán még félóra a kihalt szabadszállási állomáson, ahol némi fűtés is dereng, de bizony igencsak átfáztam az ácsorgásban. A kocsma, ahol pedig ittam volna egy kávét, ebédszünet címén délután háromig bezárt. Jövőre erre kitalálok valamit... telekocsit, például...
Jól esik végre elnyújtózni a vonaton, szerencsére pontosan érkezik, kellemes rajta az utam vissza, Pestre. Az üvegen át besütő napsugarak simogatják az arcomat, el is bóbiskolok, de én megtehetem: végállomásig megyek, nem úgy, mint utastársam, aki bizony elaludta a leszállást.

Jó hazaérni, és jó volt a téli séta is. Karácsonyra kapott bélelt bakancsom kiválóra vizsgázott!
Sziki őszirózsa - Aster tripolium

Sárga sáv turistajelzést kíséri végig a hosszú egyenes földutat

Egy tanya, ahol méhészet is folyik...


Kutya, szívecskés talppárnával

Olvadóban lévő jégkéreg borítja a pocsolyákat

Tükröződés


A rejtőzködő. Éticsiga - Helix pomatia háza

Kontrasztok. Régi és új, száraz és élő, barna és zöld...

Bugás csörgőfa termése - Koelreuteria paniculata. Kelet-ázsiai adventív faj

Selyemkóró termése - Asclepias syriaca. Észak-amerikai növény

Feketefenyő - Pinus nigra

Sóskaborbolya - Berberis vulgaris

Tavaszi aggófű - Senecio vernalis. Kelet-európai jövevényfaj

Elképesztő, mekkora zajt csaptak

Itt mindjárt baj lesz. Akcióban a tanyasi térfigyelő, a vérgúnár.

Amerikai narancseperfa termése - Maclura pomifera

2019. december 22., vasárnap

2019. legszebb pillanatai a természetben: képek és emlékek

Pár nap van csak hátra a 2019-es évből. Nézegetem a képeket... 27 teljesítménytúra, 12 futóverseny (benne 3 félmaraton)... botanizálós fotós kirándulások, kiruccanások a határon túlra is... Aktív év volt, az egyszer biztos!

Íme egy kis válogatás néhány emlékezetes, szép pillanatból.
Buék 20 túra, január 5. Úton a Hármashatárhegy teteje felé.

Fel a Csóványosra! túra. A vacogó pontőrök szerintem egy életre megjegyezték az életmentő házi málnapálinkámat.

A Csóványosról lefelé tartva is akadt fotótéma...

Kíváncsiskodó kékcinege (Cyanistes caeruleus) a Margitszigeten. Minden cukisága mellett hihetetlenül harcias kis lény
Február 9: Téli Margita. Egy különösen pompás színű paci az Istállóskastélynál.

Február 16: Nosztra túra. Az egyik legszebb téli nap volt ez

A zúzmara kicsipkézte a tavalyi száraz lombokat is...

A Börzsöny februárban - bár őszi kép is lehetne

Február 23, Dunán innen, Dunán túl túra. Dunaújváros környéke ritkán merül fel, mint túracélpont, pedig a hóvirág-áradat szemet gyönyörködtető látvány (Galanthus nivalis)

Február 24: baráti társasággal kirándultam a bujáki várhoz. Ez a "tündértó" egy olvadóban lévő pocsolya

Március 9.: Reguly-túra, Bakony. Érdemes felnézni az erdőben, a bükkösben ilyen "lombfolyosók" alakulnak ki

Március 14: kirándulás a korai vadvirágok nyomában (Soroksári Botanikus Kert, pirosló hunyor - Helleborus purpurascens)

Március 16: Kincsem 40 túra. Gyönyörű lovak, pusztulóban lévő istállóépületek a híres Attila-domb közelében
Március 23: ezúttal a Száguldás Egyesülettel jártam a Börzsönyben. Néhol még hófoltok is voltak. Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Március 24: Budai Zöld túra

Április első hétvégéje: mátrai túra baráti társasággal. Az ágasvári turistaházban töltöttünk két éjszakát... a tavaszi eső előcsalogatta a szalamandrákat (Salamandra salamandra). Negyvenig számoltam

Arcát eltakaró manó... vagyis virágos kőris (Fraxinus ornus) rügy a Tétényi-fennsíkról

Landolás a fóti horgásztavon (április 14) Tőkés réce - Anas platyrhyncos

A lázadó. Látogatás a Vácrátóti Botanikus Kertben (április 25)

Az egyik kedvencem: Káli 30 túra, április 27.

Cukiságfaktor 1000. Póniló a Káli-medencében

Végtelen béke. Vörös mocsár túra, május 11.

Nászruhás hím zöld (Lacerta viridis) gyík május közepén

22 fokos halo-jelenség. Gyakran felbukkan, ha markáns időjárási front közelít

... és a front meg is érkezett, sok esővel. Május 16: virágfotós kirándulás a Pilis-tetőn. Gyöngyvirág - Convallaria majalis

Ismét egy hosszú hétvége a barátaimmal: ezúttal a Gemencben kenutúráztunk. Csodálatos volt a fák között evezni!

Június 2.: Spartacus túra. Baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia)

"Lepkecsárda" a Visegrádi-hegységben május elején. Boglárkalepkék - Polyommatus sp.

Tatárjuhar (Acer tataricum) június elején: a gyöngyösi Sár-hegyen jártam
Június 19: Szobtól Nagymarosig, hőségtől zivatarig. Sétahajóval jöttem haza Pestre, csodálatos nap volt

A széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine), parányi vad orchideafélénk nyomában is több kirándulást tettem
Július 3: megtaláltam a Pilisben az igen ritka Peitz-nőszőfüvet (Epipactis peitzii). Ezt a fajt Németországban fedezték fel 1998-ban (!), nálunk 2011-ben azonosították. Még mindig van mit felfedezni

Július 20: Fáy-túra Gombán. Bár a MÁV mindent elkövetett, hogy ne jussak el a rajtig, azért sikerült, bár a mezőny látótávolságon túl van...
Július 27: Tanúhegyek túra a Balaton-felvidéken.

Augusztus 19: a már hagyományosnak mondható botanikai kirándulásom a Déli-Börzsönyben. A fotón kosborképű fürtösveronika (Pseudolysimachion orchideum) látható

A száraz idő miatt nemigen volt módom gombászni. De ezt amúgy sem szedtem volna le. Piros galambgomba (Russula rubra)

Augusztus 24: Sisa Pista túra a Börzsönyben. Megcsavarodott törzsű bükkök (Fagus sylvatica) a Nagy-Mána oldalában

Ritka, hogy két kifejlett béka egymás társaságában napozzon. A Velencei-tó partját képező köveken ez is megtörtént

Nem csak én úszkáltam a Velencei Tóúszáson 1500 méteren: mások is akadtak a vízben. Íme, egy igazi "mesebéka" a nyár utolsó napján

Szeptember 7: Úri Libaterelő túra
Szeptember 11: villámlátogatás a Bükkben, a kései prémestárnics nyomában. Sikerült megtalálnom a ritka vadvirágot
Szeptember 28: Sashalom túra. Ki tüskével, ki szögesdróttal...

Ritka ásványfajok nyomában Királyréten. Már kezdenek színesedni a lombok

Október 13: japán juhar (Acer palmatum) a visegrádi Bertényi Miklós füvészkertben

Október 19: NaHát Börzsöny túra. Igazi "arany erdőben" jártam

Természetes színskála az október Börzsönyben. Szamócaféle - Fragaria sp.

Október 23: Szomor túra a Zsámbéki-medence dimbesdombos tájain

Október 27: Intersport Túranap a Pilisben. Sóskaborbolya (Berberis vulgaris)

November 9: Gercse 35 túra, Budai-hegység

November 16: Áprily-túra, Visegrád. Mesés ködök, arany lombok...

Bükkös a Visegrádi-hegységben

Akár egy japán festmény, olyan a novemberi erdő
November 23: Nyakas túra. Napsütés, hideg szél, jó hangulat.

November vége: sarjad a vetés a Zsámbéki-medencében.
Kiruccanás a dévényi hegyekbe december hetedikén
Feketerigó hím (Turdus merula) tél elején. Tél végére elfogynak a bogyók...