Éljen május elseje! Ide, Nógrádba viszonylag ritkán járok - noha nincs messze Budapesttől, a tömegközlekedés... az az igazi "egy nap, egy busz" fajta. A hollókői leltározások kapcsán már feltűnt, hogy bizony ez a vidék szép! Érdemes megnézni! Ennek hát most jött el az ideje. Ezt a nógrádi kirándulást már télen megterveztem, az újonnan vett Cserhát térképem nézegetésével. Ez a túra aztán szép kövér harminc kilométer lett, mert elnéztem a térképen a léptéket... Harminc kilométer megfelelően hosszú táv ahhoz, hogy elég sok minden megtörténhessen az emberrel: eltévedések, vaddisznókaland, kitörő vihar, végül az utolsó pesti busz kalandos elérése a helyi lakosság segítségével.
 |
| A hollókői vár |
Gyönyörű a reggeli kristálytiszta napsütés, és már az M3 mellett is daliás bíboros kosborok sorakoznak. Jó jel!
Felsőtoldig megyek a busszal. Azt hiszem, egyáltalán nem keltek feltűnést, ahogy felszívódok a kis hátizsákommal a kék csík jelzésű sáros dűlőúton. A túra első pár kilométere azzal telik, hogy kiheverjem a gyomorháborgásokat, amit a buszozással szedtem össze - nem csoda, hogy mindjárt az elején el is tévedek, és egy plusz dombot mászok meg. Vissza - de hol a kék? Irdatlan csalán-dzsungában lelem meg egy öreg fa törzsén... lehetetlen, hogy itt vezessen az Országos Kék, hiszen igencsak "egynyomtávos" az út, és úgy amúgy mellközépig ér a csalán. Lehet, hogy ez nem is út, hanem vadcsapás? Sejtésem beigazolódik, amikor "felrobban" előttem a csalitos, és izmos barna testek vágódnak ki belőle... egy csapat őz. Talán régi jelzés lehetett a fán - hamarosan átvergődök egy patakon, és annak túloldalán már normális, habár roppant sáros erdészeti úton haladhatok Hollókő felé. Igazi kakukkdalos-harkálydobolásos völgy, és ahogy haladok felfelé, az út is egyre járhatóbbá válik. Szép gyepűbükkönyt fényképezek, közben kíváncsi mókus figyel a fáról...
 |
| Vörös mókus - Sciurus vulgaris |
Kiérek a
Bátka-laposra, és kinyílik a világ. A teknőszerű völgy legmélyebb részén vizecske ül, némi nád, harsogó kecskebéka-kórussal... oldalt kétfelől lágyan emelkedő dombok, szép zöld legelő, felettem ragyogó tavaszi kék ég, és gusztusosan göndörödő gomolyfelhők. Mondjuk ezt a fajtát ismerem, előbb-utóbb zivatarfelhővé szokott szemtelenedni... Érzésre megyek a legelőn, itt az út elmosódik, jelzést meg nincs mire festeni... de eltévedni nem lehet. Lassan emelkedik a felszín lábam alatt, míg kibukkanok egy magaslaton - és megpillantom a a
hollókői vár szürke, kristályszerű kontúrjait. A táj valósággal átölel - igen, ez a boldogság.
 |
| Réti boglárka (Ranunculus acris) a Bátka-laposon |
Kedvem lenne kifeküdni a zöld domboldalon, szemben a várral - jó sok kiránduló család hemzseg a vár körül, ez igazi családi program. Milyen stresszmentes élete lehetett a hajdani vitézeknek! Nyolcszáz év alatt nem volt igazán harcos ostrom, sem hősies várvédés... ellenség nem sűrűn járt erre. Lebontani meg sose volt elég pénz ezt a várat, hacsak amit el nem hordtak belőle a környékbeliek - nagy kincs ám a faragott lábazatkő! - ezért is maradhatott meg ilyen jó állapotban. A béke hangtalan szárnyain most is ellebeg a szelíd nógrádi táj felett... A várat most egy termetes zöld gyík őrzi - valósággal pózol, fotózásom egy népes családot is odacsalogat, a gyík-lovag őket is tűri, beáll, fényképezik mobillal, mindennel.
 |
| Középmagas gomolyok képződnek a Bátka-lapos felett |
Le a
Várkút felé, most jön a jelzetlen rész, amitől kicsit tartottam. Merthogy én még jelzett úton is eltévedek. A meredek lejtő kis tisztásain gyönyörű zsályák kéklenek. Egyre jobban megszűrik a fák a vár körül rajcsúrozó gyerekek hangját - ismét elmerülök az egyedüllétben és a természet hangjaiban.
A valóság - szemben térképemmel - egy jól kiépített kerékpárút, amin remek tempóban haladhatok Észak felé. Kicsit monoton - éneklek hát, hangosan, úgyse hallja senki... egy madár kacagva elrepül felettem, köszi a kritikát! A térképen
Szúnyogosnak nevezett lapály valójában egy nagy zöld búzamező, sehogy se akar vége szakadni. Magányos traktor dolgozik benne valamit. Fekete kígyó - a színe alapján lehetne akár melanisztikus vipera is, de maradjunk a valóság talaján, szóval egy erdei sikló - kúszik át előttem lomhán tekergőzve. Amin nevethetnékem lesz, az a hangja. Az ilyen kígyófélétől azt várná az ember, hogy hangtalanul siklik, mint a halál selyemkötele, vagy esetleg egy végzetes avarzörrenés, aztán egy sziszegés - na de hogy nyikorog?!
 |
| Kónya habszegfű (Silene nutans) szokatlan, rózsáspiros példánya a hollókői vár alatt |
Örökkévalóságnak tűnik, amíg megkerülöm a búzamezőt, felettem szépen híznak a gomolyfelhők. Amikor átugrom a patakon, már eltűnik a nap egy kövér felhő mögött, sugarait szórja a felhő bearanyozott szélei mögül, aztán pár csepp eső hullik az ég felé tartott arcomba... gyors zápor. Lefényképezem a mezei árvácskához hasonló kis virágot, a Kitaibel-árvácskát, ennek szirmaiból hiányzik a lila szín, vagyis az "arcocska sminkje".
Jön a
Ballagó-völgy, a kirándulás egyik legszebb része. Valóban jól lehet ballagni benne... a lucernásban őz legel, tizenöt lépésre megközelítem, ciccegek neki (hogy forduljon már felém egy fotó erejéig), de annyira fütyül rám, hogy végül én füttyentek rá: erre már felkapja a fejét, nagy nehezen fókuszba hoz a szemével és kecsesen tovaszökell.
Aztán megint eltűnik a jelzés, egy elektromos vezetéket veszek alapul, így érek
Nagylóc határába. Dörög az ég! Van itt egy gyönyörű kis halastó (a térképemen nincs rajta), sőt szép, kis tető alatt álló pihenőpadok is vannak, minden szempontból magánterületnek látszik a hely, de hát kerítés nem volt, talán nem zavarok... leülök a baltával faragott padra uzsonnázni. Odakint finoman szemerkél az eső, köröket húz a halastó tükrére. Távolabb tompán mennydörög, sötét esőpászmák csíkozzák az eget.
 |
| Erdei gyöngyköles - Lithospermum/Buglossoides coerulo-purpureum |
Irtó nagy csalánoson kell átvágni Nagylócig, a palócföldi betyár csalán keresztülcsíp a farmernadrágomon is. A falu kocsmáiban és a kultúrház udvarán zajlik az ünnepi, május elsejéhez illő élet. Tetszik, hogy sok ház udvarán májusfa áll, színes szalagokat lenget a szél. Lassan kezd kiderülni az ég is, én pedig - ki hinné - ismét eltévedek, megmászom a meredek Kánya-hegyet vagy mit - jutalmam egy kardoslepke, ami végig incselkedik velem, majdhogy az orromra nem száll, és egy erősen színezett nagyvirágú méhfű. Visszafordulok... birkalegelő, szép fekete-fehér tehénkék az
Apáca-réten az ismét meglelt zöld jelzés mentén. Nagyon vonzó hely ez is! De már nagyon délután kezd lenni, egyre aranyozottabbak a ferde fénysugarak, ahogy melegen megsimogatják a legelőt és a birkák gyapját - lomha kolompszó, sokféle szólamban, nagyon muzikálisan cseng. Próbálok rövidíteni egy jelzetlen úton, de aztán inkább visszafordulok - ennek a kitérőnek az egyetlen értelme egy szép bíboros kosbor, szokatlanul nagy virágokkal. Gondolom azért, hogy ezen a kiránduláson se maradjak orchidea nélkül (habár a környéken más, ritka kosborok is élnek). Brutális emelkedő visz fel a
Várad-domb tetejére - ott látom, hogy teljesen jól rövidítettem volna, ha megyek még két métert, meglátom a jelzést... így lett két plusz kilométer a lábamban. Az utolsó busz elérése egyre kétesebbé válik... és megint elvész a jelzés. Aztán egy vadles oldalára festve megtalálom.
Ezután utam már végig a zöld csík jelzésen vezet - eseménytelen is lenne, de egyszercsak megképződik előttem az úton egy tömör, fekete árnyék. Vaddisznó! Jóanyám, mekkora! Aztán felsejlik mögötte a másik, a harmadik... de akkor kezdek kicsit megijedni, amikor előszaladnak a csíkoshátú kis vadmalacok is. Amikor meglátnak engem, boldogan felvisítanak és diadalmas uíkolással szaladnának oda hozzám - de az öreg coca rájuk röffent, nem barátkozunk ám ennyire... na ebből mi lesz?! Nem érek rá veletek foglalkozni, elmegy a buszom!!! Szerencsére pont ekkor nagy zajjal felbukkan a mező szélén egy hazafelé tartó traktoros. Ez azért már sok a gyesznyóknak, elpárolognak, én meg szóba elegyedek a komával a traktoron. Meggyőződése, hogy én gombászni voltam, csak "kár hogy nem talált semmit". Elmesélem a megtett utat - elszörnyed. Mondom neki a vaddisznókat. "Hát azok vannak..."
Innen szintben megy az út az erdő és a szántó határán - kocogni kezdek, nagyon lefelé tart a Nap, meg se merem nézni az órámat. Aztán mégis megnézem, kiderül, hogy húsz perc múlva megy a busz - és
Szécsény még sehol. Spuri! Szökellek lefelé - azért a réti iszalagot, a gyönyörű búzavirágokat lefényképezem - aztán az aszfalton fürge tempóban a város tornyai felé, noha eléggé esélytelennek tűnik a dolog... mindenféle B terveket kovácsolok, elképzelem, milyen jó lenne lestoppolni egy autóst, hogy vigyen be az állomásra, akkor talán... de hát autós se jár erre. A város szélén megkérdezek egy atyafit, aki a falat támasztja, hogy egyáltalán hol van itt a buszállomás? Még öt perc az indulásig... A koma elmondja (jó messze van, a Tűztorony után), aztán elugrik a falról és karjaival legyezve integet egy közelgő autónak. "Sógor, vigyétek be a hölgyet a buszállomásra" - hát így esett a dolog, bevittek... áldás, áldás... és két perccel a start előtt már fent ültem a fedélzeten.
Gyönyörű, lilába hajló alkonyi éggel, aranyszegélyes felhőkkel búcsúzott a nap...
 |
| Nicsak, ki van itt! Zöld gyík - Lacerta viridis |
 |
| Nem a fotósoknak illegeti magát, természetesen - ez lovagi torna |
 |
| Vérehulló fecskefű (Chelidonium majus) szokatlan, négy helyett hatszirmú virága |
 |
| A hollókői vár középkori falai |
 |
| Réti kakukkszegfű - Lychnis flos-cuculi |
 |
| Épülnek a felhőtornyok a Szúnyogos felett |
 |
| Ormányosbogár |
 |
| Kitaibel-árvácska (Viola kitaibeliana) |
 |
| Legelésző őzsuta a Ballagó-völgyben |
 |
| Északi boglárka - Plebejus idas |
 |
| Boldogasszony csepegtette-fű vagy szeplőlapu - Cerinthe minor |
 |
| Készülődik a vihar Nagylóc határában |
 |
| Ebnyelvűfű - Cynoglossum officinale |
 |
| Északi boglárka - Plebejus idas |
 |
| Vajon mitől pirult el az apáca? Apácavirág - Nonea pulla |
 |
| Kis bábrabló - Calosoma inquisitor |
 |
| Közönséges lágybogarak - Cantharis fusca |
 |
| Feketenadálytő, ami fehér: Symphytum officinale a nagylóci sportpálya széléről |
 |
| Pannon bükköny - Vicia pannonica subsp. striata |
 |
| Ez is pannon bükköny, csak egy másik alfaj |
 |
| Nagyvirágú méhfű erősen színezett példánya (Melittis melissophyllum) |
 |
| Bíboros kosbor (Orchis purpurea) kevés, de igen nagy virággal |
 |
| Bíboros kosbor - Orchis purpurea |
 |
| Panoráma a Várad-domb tetejéről |
 |
| Meggyvágó fióka (Coccothraustes coccothraustes) |
 |
| Egy szerencsés kimenetelű találkozás: vaddisznó (Sus scrofa) |
 |
| Kilátás az Öreg-hegyről Szécsény felé |
 |
| Búzavirág - Centaurea cyanus |
 |
| Színes ceruza: búzavirág (Centaurea cyanus) bimbója |
 |
| Réti iszalag - Clematis integrifolia |
 |
| Alkonyi felhők Szécsény felett |
