Igazából a túra neve Hótaposó 30, de havat idén nem sokat taposhattam - itt sem. Sarat ezzel szemben annál inkább! Az Ösvénytaposó Baráti Társaság által szervezett túrát választottam erre a hétvégére, hogy egy pilisi és két börzsönyi kiruccanás után bukkanjak már fel a budai hegyvidéken is...
 |
| A karámok mellett Adyligetnél |
A BKV útvonaltervező monnyonle. A 291-es busz ugyanis nem megy el a
zugligeti általános iskoláig, már az gyanús volt, hogy rajtam kívül nem volt rajta egy túrázó sem! Mindegy, tekintsük bemelegítésnek...
Az iskolánál végre a megszokott nyüzsgés fogad, sor is van a nevezéshez, de rutinosan, gyorsan megy a dolog. Míg sorra kerülök, pár ismerőssel is sikerül szót váltanom. Jó látni pár régi ismerős arcot!
 |
| Az Anna-kápolnánál |
Megnyomom a start gombot a stopperen, átlátszó tartójába teszem az itinert és neki is vágok a mai harminc kilométeremnek, amiben 735 méter szint is van. Többnyire mindjárt az elején, legalábbis úgy tűnik. Hamar kimelegszem, ahogy kapaszkodok felfelé Normafa irányába, a reggeli nap sugarai incselkednek velem. Itt-ott lefagyott jég pászmái terülnek el a z úton - nem árt a lábam elé néznem!
 |
| Itt-ott még vannak hófoltok. Úton a Csacsi-rét felé |
Hosszú árnyakat vetnek a csupasz fák az
Anna-kápolnánál. Valahol, egész közelben, egy láthatatlan harkály dobol. A távolban finom pára száll fel, látszik, hogy derűs nap lesz a mai. A Nap még alacsonyan jár, sugarait felisszák a fák, szinte szürkületben ballagok a Csacsi-rétig. Február első napja van, a vadvirágoknak még nyoma sincs, de persze a helyüket ismerem: gondolatban üdvözlöm az amúgy is nehezen észrevehető rejtőzködő szépségeket: a piros és fehér madársisak orchideákat.
 |
| Az első ellenőrzőpont |
Csacsi-réten bélyegzés, aztán arccal a napfény felé, lejtős, széles utakon ballagok. Előttem is, mögöttem is kirándulók. Az éles napfény aranyszínben lobbantja fel a tavalyi, ágvégen maradt száraz tölgyleveleket. Élvezetes a séta.
A következő ellenőrzőpont a
Végvári-sziklánál van, felvésem a kódot a megfelelő rubrikába kifogyni bármikor kész golyóstollammal.
Kellemesen hullámvasutazik alattam az út, a bakancs pedig kellemetlenül törni kezdi a bokámat. Vagy ötször megállok, hogy újrafűzzem - hol lazábbra, hol szorosabbra veszem a cipőfűzőt, de bizony gyötri tovább.
 |
| Tavalyi tölgylevél. Majd a friss rügy fogja lelökni |
Ballagok tovább, igyekszem figyelmen kívül hagyni a bakancsot, hátha megembereli magát. Előttem két túrázó lány, gyönyörű a lassan emelkedő út, minden csodálatos, mi sem természetesebb, hogy eltévedtem, le kellett volna térni bal kéz felé a sárga sávon... A két lány is toporog, itinerrel a kézben, nem hisznek nekem. A betyárját, nem hiányzott, hogy ismét megmásszam a lejtőt... de becsületes játékos vagyok, visszafordulok, így két kilométerrel meghosszabbítottam az utat.
 |
| A reggeli napfény bearanyozza a levelek szélét |
Ismét népes csapat közepébe kerülök, élvezetes belehallgatni a különböző túrákról és félmaratoni versenyekről szóló beszélgetésekbe. Ilyenkor mindig kapok pár tippet, hová is érdemes nevezni a hangulat vagy a jó szervezés miatt. Ahogy a Nap magasabbra emelkedik és besüt a fák közé, enged a föld fagya, mélyül a sár.
A
Budakeszi-hágónál újabb ellenőrzőpont, elveszek egy Balaton szeletet a feltornyozott édességek közül, előveszem a kulacsomat is... stopperemre pillantva nem hiszek a szememnek: ha ezzel a sebességgel haladok tovább, nem lesz meg a szintidő! Csóválom a fejem önnön csigaságom miatt, kicsit megnyújtom a lépteimet, és engem is meglep, hogy a következő öt kilométeren mennyit behozok a lemaradásból.
 |
| Örökzöld szeder - Rubus sp. |
Persze az is segít, hogy ismerős a terep. Előre várom, hogy találkozzak a kisvirágú hunyorral, ami az egyik legkorábbi vadvirágunk, de mivel zöld alapon zöld, sosem lesz olyan népszerű, mint a hóvirág... És valóban, itt is van, a
Szilfa-tisztás előtt. A csalóka, langyos időben átpilinckézik előttem egy nagy, féltenyérnyi, színes Atalanta-lepke. Február elsején mindenképp szokatlan látvány!
Aztán a
Vadaskert "háta mögött" jön a sár, sár, sár. Mégis szeretem ezt a szakaszt, botanikailag érdekes ez a rész is... most persze még híre-nyoma sincs semminek, csak a régi, időrágta határkő szögletes tömbje látszik a fák alatt.
 |
| Őszies hangulatú erdő a Végvári-szikla közelében |
Egy kisfiú a csizmájából épp a sáros vizet önti ki, a gyerekek mindenütt megtalálják a legmélyebb pocsolyákat... próbálom ezeket kikerülni, de a "mélyúton" nem mindenütt lehetséges. Bakancsom korrekt módon víz- és sár-álló és mintha kevésbé volna már kényelmetlen. Talán csak kezdem megszokni.
 |
| Atalanta-lepke - Vanessa atalanta. Védett faj- Állítólag ritkán telel át, ennek itt sikerült |
A terep ellenére "ötös tempóban" érek a következő ellenőrzőpontra,
Adyligetre. Rigó dalol egy ágon, aztán néz le rám fekete gombszemeivel, fejét
mókásan félrebillentve. Szürke macska sétál át előttem lomhán kecses,
látszólag lezser, de mégis éberen figyelő stílusban.Hátizsákomból előkerül az aloe verás zöld tea, tudom, hogy most napsütötte, ritkás ligetekben fogok ballagni. A rövidebb táv lekanyarodik a Feketefej felé, hosszú kilométerekre egyedül maradok az erdőben. Nagyon élvezem! A sajgó boka immár nem zavar. Utolérek egy lányt, aki csupasz kézzel próbálja levésni a falevelekkel elegyedett sarat a cipőjéről. Én nem vacakolok ezzel, cuppogok tovább, mit nekem plusz egy-két kiló a lábaimon?
 |
| Makkosmária, kegytemplom |
Ahogy magasabbra érek a Vöröspocsolya felé, szárazabbá válik az út, kifehérlenek a mészkősziklák, a fák törzsén csodálatos mohacsipke zöldell. Nem olyan fajgazdag a mohaflóra, mint a Börzsönyben, de azért itt is sikerül lencsevégre kapnom két, számomra új szőrmoha-fajt. A fejem felett valósággal harsog a tavaszt hívogató énekesmadár-kórus.
 |
| Régi és új élet találkozása |
Ismét lefelé tart az út, gyorsítok is, terepfutó lány szalad velem szemben, nevetünk, hogy micsoda erőnléti dagonyaedzés ez...
Az avar között ráncos levélkéivel feszegeti ki magát a napfényre a tavaszi kankalin.
Kibukkanok
Remeteszőlős házai közt, hosszan követek egy messze előttem billegő, fekete hátizsákot. Forgalom az utcán alig van, ami jó, mert járda nincsen. Arcomat simogatja a napfény, szinte alvajáróként ballagok, stopperemre pillantva látom, hogy behoztam az elmaradást, innentől, vagyis a következő tíz kilométeren újra andaloghatok...
Valahonnan messziről harangszót hoz a szél.
 |
| Borostyán - Hedera helix |
A
Remete-szurdok alján még tél van, jeges partok között csobog a patak vize, sok a kiránduló is itt. Hűvös levegő kúszik a feketés fatörzsek között, megborzongok, igyekszem mielőbb kijutni innen a napfényre.
Ismét városias szakasz jön, kicsit problémázok az itiner-füzetkében leírt jelzéseken, szerencsére jön egy srác, aki jól ismeri ezt a túrát és a kék sáv jelzést is, innentől őt követem. Cinegék éles hangjai, mint a szilánkok peregnek-hasítanak a fák között.
 |
| Tündércsók |
Nagy-rét, Hűvösvölgy... itt volt a Buék20 szaloncukros ellenőrzőpontja. Kajla vizsla szalad lengedező fülekkel az eldobott labda után, nyugdíjas pár kézenfogva sétál, arcukat a napfény felé fordítva. Egy fa tetején ragadozómadár rikoltozik, élénk vöröses hasa átsejlik a gallyak között. Talán vörös vércse lehet.
A
Tótasszony-oltár a Pálos70-ről ismerős. Borostyánlevelek ragyognak fel a rajtuk átsütő délutáni fényben, mint a templomi ólomüveg ablakok.
 |
| Kisvirágú hunyor - Helleborus dumetorum. Védett faj |
A Gyermekvasút síneit keresztezve a lépcsőnél megállok egy percre, megiszom a dobozos kávémat, és új erőre kapva kapaszkodok felfelé. A Libegő nyiszogva viszi lebegő-ülésekben kapaszkodó utasait a fejem felett, szerencsére még időben félreugrok két elég tahó terepbringás elől, akiknek a fülén folyik ki a tesztoszteronnal turbózott önbizalom. Feldúlt idegeimet páfrányfotózással csillapítom. Végtére is, az erdei pajzsika féregűző.
Még hátravan még százötven méternyi szint, meg kell mászni a
Tündér-szikla emelkedőjét. Kifejezetten jó, nagyokat szuszogok, izmaimból kidolgozom a bosszúságot, és mire felérek, már túlvagyok a nyolc napon túl gyógyulós ötleteken.
 |
| Katalin-moha - Atrichum undulatum |
Ismét a zöld sávon ballagok, már csak az utolsó száz méterek vannak hátra, bal kéz felé sárgállanak a télikék, a fák közül felvillan az iskolaépület világos fala. Bent a faliújságon bájos rajzok, hagymaszag, nyüzsgés. Megkapom az emléklapot, kitűzőt, kézfogást, iszom egy pohár teát, aztán már neki is indulok a buszmegálló felé.
Szerencsém van, épp beáll a nem gyakori járat, kellemes meleg is van rajta... jó leülni. Milyen jó is lesz majd otthon pihenni!
 |
| Régi határkő Adyligetnél |
 |
| Sártaposó túra, bizony |
 |
| Szinte minden ágon ült egy-egy madár... |
 |
| Adyliget, az ellenőrzőpont után |
 |
| Aranyló tölgylevelek |
 |
| Remete-szurdok |
 |
| Erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas |
 |
| Tündér-szikla |
