Március eleje van, feszülnek a rügyek, nyílnak az első vadvirágok... szerencsére kirándulni lehet, persze pont emiatt a népszerű helyeken nagy a tömeg... autók mindenütt... brr. Nézegetem hát a térképet, hová jutok el könnyen busszal-vonattal, olyan helyre, ami valószínűleg nem tűnik fel a hosszú hétvégéző városiaknak. Letkés és a Börzsöny nyugati csücske pont ilyennek ígérkezik!
 |
Valóságos "tengerszem" a Sákola-tető alatt
|
Kényelmes emeletes vonattal suhanok Szobig. Besüt a reggeli nap, plusz fűtenek is, jól megül a "kakasülőn" a meleg. Szendergek, bámészkodok... Zebegénynél kezdek tollászkodni, pár perc, és már Szobon fékez a vonat. Átballagok a buszmegállóhoz, tucatnyi ember vár már, egy kirándulócsapat - de ők sincsenek tízen. A vírus miatt ez most egyáltalán nem mindegy... A félig üres busz száguld az Ipoly völgyében, és pár megálló után máris Letkésen vagyok, a községházánál. Innen indul a Börzsöny felé a kék kereszt jelzésű út...
Egyedül vagyok, ez tényleg nem forgalmas környék. Ballagok a szántóföldet kettészelő földúton, előttem a hegyek, köztük a csúcsos Galla. Csend van, csak a madarak énekelnek... de ők aztán nagyon! Egy harsány trilla valósággal kísér... parányi barna folt egy fa tetején, de micsoda hangereje van! Fényképezőgépem teleobjektívjén keresztül veszem szemügyre... valóságos távcső... a madár olyan, mint a citromsármány, de kormosabb, dagibb madárka. Sordély! Még csak képen láttam eddig...
 |
Sordély - Emberiza calandra. Védett faj
|
Bokrok szegélyezik a földutat, és a bokrok tövében már nyílik ez-az. Lila, sarkantyús virágok: ujjas keltikék mindenfelé. A másik faj, az odvas keltike még csak bimbózik. Itt-ott ibolya lila arcocskái fordulnak a Nap felé... Nem unatkozom hát, míg fogynak lábam alatt a kilométerek. Az út lassan emelkedni kezd, hosszú füvű kaszálóréten lábolok át... kedvem lenne leheveredni, olyan szépen süt a Nap, és olyan langyos szellő simogatja a puha füveket... Visszanézek Letkés felé, a háztetők kékesre fakultak a reggeli párában. Erdészeti jármű jön zötyögve, félreállok, intünk egymásnak... járművet aztán már nem is látok egészen Márianosztráig, kirándulót is alig. Csodálatos béke!
 |
Irány a Börzsöny! Letkéstől még némi ballagásra van szükség, míg az ember elér a hegylábi erdőhöz
|
Lépkedek a csendes, napfényes erdőben. Lomb még nincs, csíkos árnyékok szövedéke festi az erdőalját csipkésre. Nyílik a som, sárga színe gyönyörűen illik az égbolt sápadt, mélyülő kékjéhez.
Utam emelkedik, emelkedik... három idősebb kiránduló pihenget egy elágazásnál, vidáman vannak, letkésiek. Pár szót váltunk, aztán nekivágok bal kéz felé a meredeknek, fel, a Sákola-tető felé. Bizony, meredek! Az erőnlétem nem valami tökéletes, meg-megállok lihegni, sőt egyszer egy kidőlt fatörzsre is leülök. Harsog körülöttem a madárdal, szikrázik a napfény minden feszes, fényes rügyön. De amúgy az erdő üresnek hat, állatokat - a madarakat leszámítva - egyáltalán nem látok.
 |
Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis
|
Örülök, amikor felérek a gerincre. Színes lepkék pilinckéznek el mellettem. És, nini: hóvirágok! Itt is, ott is bújik egy-egy kis csokor a fák alatt, a sziklák tövében. Örömmel nézem őket... elmosolyodok, amikor egy kövér, szőrös poszméh zúg el mellettem fontoskodva, majd leszáll egy hóvirágra, ami a súlya alatt a földre hanyatlik... A nagydarab rovar hátán fekve négy lábbal kapálózik, de másik kettővel fogja a hóvirágot, valósággal az "arcába" húzza, úgy lakmározik...
Fekete harkály repül el jellegzetes szinuszgörbéivel. Nagy fakopáncs dobol, hol innen, hol onnan hallom.
 |
Húsos som sárga virágtengere - Cornus mas
|
Lefelé fordul az ösvény, és már a magasból megpillantok a fák között egy kis víztestet. Az ilyen vízfoltocskák nagyon fontosak az élővilágnak... persze, óvatosnak kell lenni, mert vaddisznó is lehet itt... figyelmesen körbejárom a tavacskát, élet nyomait keresgélem benne, nem is hiába: egy kövér, lomha varangyosbékát látok, már megérkezett a nászra, igaz kicsit korán van még, hideg a víz... jellegzetes vízgyűrűket húz a nagy test, de óvatos, lefotózni nem hagyja magát.
Miközben a tó látványában gyönyörködök, utolér a három letkési kiránduló. A bácsi nyakában tekintélyes távcső lóg. Kis híján házi borral is megkínálnak, nem győzök tiltakozni, noha megkísért a gondolat, hogy jól esne - hiába, Letkésen van pincesor - kedves idősebb emberek, ilyenekkel mindig szívesen találkozom. A Pogány-nyeregben válik el utunk egymástól, én a piros sáv jelzésen ballagok tovább.
 |
Ujjas keltike - Corydalis solida
|
Hol ösvény, hol dózerút kerül a lábam alá. Lent kisvizű patak csobog a szurdokvölgy alján. Megcsodálom a hajdani vulkanizmus emlékeit: gömbölyded kődarabok, amik még most is sejtetik a hajdani izzó lávabombákat, amik valaha szerteszét repültek itt valamelyik kitörési centrumból... jellegzetesek a koncentrikus kihűlési repedések, amik mentén most a fagy évről évre, rétegenként "lehántja" ezeket az andezittömböket. A Mátrában láttam hasonlókat... de hát a vulkán, az mindenütt vulkán!
Amott két kékcinege veszekszik, sőt verekszik. Az egyik, akit üldöznek, néha megáll egy gyors trillára, míg a "trónkövetelő" igyekszik lerúgni az ágról... még a levegőben is összekapaszkodnak. Annyira elámulok rajtuk, hogy fel se tűnik, hogy elfogytak az amúgy pazar sűrűséggel felfestett turistajelzések...
 |
Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Védett faj
|
Úgy egy kilométert ballagok, mire észbe kapok... visszafordulok hát, ismét látom az útbevágást, a verekedő cinegéket, a vulkáni bombákat az út szélén. És, igen: egy hatalmas, piros nyilat a fatörzsön, ami mellett idefelé elmentem. Vakegér! A jelzett út lefordul a patak völgyébe, és a további kilométereken át- és átugrok a keskeny vízen. Itt-ott fák is kidőltek, átbújok hol felettük, hol alattuk. Közeledek Márianosztrához, megjelenik a zöld sáv és a Mária-út jelzése is a fatörzseken.
A patak hol alámosott föld-falak és gyökerek közt csobog, hol szálkőzeten fut, pici vízesései is vannak, táncol a hátán a napfény. Egy tábla tudatja, hogy Márianosztra 2,7 kilométerre van, ami 45 perces út. Eltűnődök... nálam ez fél óra maximum, de most igazán nem sietek... és a valóság az, hogy az út is sokkal hosszabbnak tűnik. Kiérek az erdőből, előttem szántó, sarjadó zöld búzavetéssel. A felhők árnyéka tintakék foltokat húz a mezőre, aztán a napfényben újra fel-felragyog a smaragdzöld búzafű. Az út szélén galléros tarsóka és ködvirág nyílik, aztán egy kanyar után feltűnik a jellegzetes, kéttornyú bazilika.
Pár lépés még a településen, és megérkezek a nemrég, szépen kiépített buszmegállóba. A jármű már bent áll, de még bőven van idő az indulásig... sütkérezek hát a padon, élvezem a békét és a csendet. Rövid kis séta volt ez, de most ezzel is elégedett vagyok. A Börzsöny mindig tartogat ajándékokat: madárdalt, látványt, illatot, vadvirágot, színes lepkét, csobogó patakot.
 |
Daganatgombóc egy fa törzsén a Sákola-tetőn
|
 |
Kis vízfelület, mégis nagy hasznára van az élővilágnak...
|
 |
Még lombtalan az erdő...
|
 |
Salátaboglárka - Ranunculus ficaria
|
 |
Bársonyos tüdőfű - Centaurea mollis
|
 |
Tyúktaréj - Gagea sp.
|
 |
Még csak halványan sarjad a zöld...
|
 |
hajdani vulkáni bomba. A kihűlés okozta koncentrikus repedések mentén hántja le a fagy a rétegeket
|
 |
Verekedő kékcinegék - Cyanistes caeruleus. Védett faj
|
 |
Zöldell a sarjadó vetés Márianosztra határában
|
 |
Galléros tarsóka - Thlaspi perfoliatum
|
 |
Márianosztra eltéveszthetetlen épülete: a kettős tornyú Magyarok Nagyasszonya bazilika
|
