Tegnapi visegrádi kirándulásom során annyira sütött a Nap... annyira kék volt az ég, annyira sárgán ragyogtak az utolsó juharlevelek, hogy szinte magától kezdett topogni a túrabakancsom. Nem is lehetett kérdés, hogy ezen a napsütéses november végi napon kirándulni kell menni - csak az volt kérdéses, hogy hová. Végül is egy rövid, Visegrádi-hegységbeli séta mellett döntöttem, hiszen ilyenkor már nagyon hamar sötétedik. Reméltem azt is, hogy rábukkanok néhány másodvirágzó növényfajra, és ugye a fotózásra is kell egy kis időt számítani.
 |
| Ködös távlatok Dobogókőről |
Ragyogó napfényes hajnal! Laposan és aranyszínűen nyúlnak be sugarai a háztetők közt a Körútra. Kihaltnak tűnik a város, amikor a villamossal elcsörömpölök a HÉV megállója felé. A Margithídról szétnézve párállik a Duna: gőzpamacsokat ereget, távolabb ködfátyol takarja szemérmesen az angyalföldi gyárkéményeket. A másik oldalon a Parlament csipkés sziluettje kirajzolódik a napsütötte, aranyló ködpárában. A Várhegy tömbje szinte áttetsző, súlytalan.
Jön a HÉV, és - velem együtt - belerohan egy ködfelhőbe. Rézgarassá homályosul a Nap, eltűnnek a háztetők, aztán a Duna, aztán szivacsos, szürke, nyirkos didergésbe fakul a táj. Vigasztalom magam a hangulatos, ködös fotók ígéretével. Jó hideg van.
Pomázon épp beállt a busz. Venném a jegyet Dobogókőre - de ez a busz nem megy fel odáig, csak Pilisszentkeresztre... nincs kedvem egy órát várni a nyirkos hidegben (ezt érdemli, aki felületesen nézi meg a menetrendet!), és megveszem a jegyet. A busz ólmelegében lassan kiolvadok, aztán ahogy megy felfelé a járgány, oszlik a köd, árnyékok születnek - és hopp, magunk alatt hagytuk a felhőréteget! Gyönyörű látvány!
Pilisszentkereszt piros háztetői ragyognak a napfényben, a kertekben még színlenek az utolsó őszirózsák, amott egy birsbokor lángpiros virágai lobbannak fel... választhatok, melyik úton menjek fel Dobogókőre. A piros sávon indulok el, végül is ezt terveztem, legyek hát következetes... szép, déli kitettségű emelkedő jön a fák között - eleinte görcsös galagonyák nyúlnak felém, aztán méltóságteljes bükkös következik, lomb már nincs a fákon. Néhol egy-egy kései virág lapul az avar között. Sokszor megállok-letérdelek fotózni, hátamat melengeti a fák között bebúvó napfény. Amott mohos kövek - az egyik valósággal emberi profilt formáz. Ez lehet a kővé változtatott legnagyobb királyfi...
Egy szál kerékpárost leszámítva - ez is hátán viszi a járgányt - senkivel sem találkozom az erdőben. A barnuló avart gombák emelgetik, amott harangvirág lila foltja, még van egy-egy élénk sárga erdei hölgymál, vörös fogfű, szeplős szegfű is.
Szinte észrevétlenül érek fel
Dobogókőre. Itt, a bezárt nyaralók közt lézeng még néhány kiránduló család, nézegetik a kilátást. A lelakatolt hotdogos bódé körül intenzív kecsöp-illat érződik még most is. A kilátóban fekete-fehér, óriás kandúr dörgölőzik és nyávog rám - kaját kunyerál, bár igencsak jól táplált, nem féltem...
Egy pillantást vetek az új, bronzosan csillogó Sri Chinmoy szoborra - pár éve lehetett az a békekoncert Pesten, ahol én is ott ültem a nézők soraiban, Sri Chinmoy akkor már nagyon beteg volt, nehézkesen ment fel a színpadra, és lehunyt szemmel, áttetszően lebegő mosollyal, igazi önátadásban kezdett zenélni... Ugyanaz áradt róla, ami Juan atyáról Tosantosban... azon az estén mindent megettünk, vidám, fiatal, mohó zarándok-népség, gitároztunk, énekeltünk - és akkor derült ki, hogy öreg ferencesrendi házigazdánk, aki nemigen beszélt, de a szeme mindennél békésebb, sugárzóbb és beszédesebb volt, mindent, de mindent feltálalt, magának nem tett félre semmit...
Itt fent észrevehetően hidegebb van, és valahogy ridegebb a napfény is. Érződik a tél fuvallata, megborzongatja a fákra száradt, megbarnult, zörgős leveleket. Odalent a völgyekben kövér ködpárnák henteregnek.
A piros sávon folytatom az utamat, először a gerincen, mely lassan hajlik lefelé, szép szál bükköket hordva a hátán. Fehér törzsükön mintha szemek lennének. Lábam alatt jégsziporkákat csillogtat a napfény. Zsebre tett kezemre elkélt volna a kesztyű... A
Tost-szikláknál sem időzöm soká, gyors tempóban haladok lefelé az erdei ösvényen, amit most szinte láthatatlanná tesz a ráhullott, vastag barna avarpaplan - szerencsére a jelzések igencsak bőségesek, eltévedni itt lehetetlen.
A Nap megfakul - vékony felhők kúsznak elé, a fák mintha közelebb ugranának, a törzsek között alattomosan, fura kékes színben hömpölyögni kezd utánam a köd. Néha vissza-visszanézek, hogy hol tart. Kísértetárnyékká változtatja a távolabbi fákat.
A
Körtvélyes-réten vaskos ködfelhő tanyázik, valahogy baljós is a szürkeség. Roskadozó vadles körvonalai remegnek a rét szélén. Egyszercsak ráébredek, hogy miért ilyen furcsa az erdő: mert csend van. Csak a lábam alatt surrogó nedves avar hangja hallatszik. A ködnek van egy finom neszezése - mintha selymeket húznának végig valamin - és ez elfed minden más hangot, a madarak pedig - hallgatnak, noha vannak, néha megpillantok egy-egy csuszkát, miegyebet fürgén és hangtalanul mozogni a fák törzsén.
A ködzóna hirtelen véget ér
Dömös határában, a prépostság romjainál. Bár még csak délután egy óra van, a Nap épp a magam mögött hagyott hegygerinc peremén egyensúlyozik, utolsó sugarait veti a középkori romokra. Néhány lilás varfű-virág nyújtja hosszú nyakát felfelé, hogy elérje az utolsó napsugarakat.
Az első házak közt foltos kis kutya rohan rám, ádázul acsarkodva. Érdekes módon, ahogy közelebb ér, szaglászni kezd - a dobogókői kandúrt érezheti - aztán felugrik rám, farkcsóválva, és simogattatja magát.
Örömmel látom, hogy negyedóra múlva itt a pesti busz, még veszek egy tábla csokit a kisközértben, van egy jó könyvem is az útra... mi kéne több?
Szép nap volt!
 |
| Vörös fogfű - Odontites rubra |
 |
| A "kővé vált óriás" profilja |
 |
| Fehér pimpó (Potentilla alba) felcsavarodott levelei |
 |
| Erdei hölgymál - Hieracium murorum |
 |
| Nagy téliaraszoló - Erannis defoliaria |
 |
| Talán galaj. Vagy müge. Vagy kutyatej-faj. Ki tudja? |
 |
| Harkály tintagomba - Coprinopsis picacea |
 |
| Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia |
 |
| Bimbós a fehér pimpó - Potentilla alba |
 |
| A kunyeráló kandúr Dobogókőn |
 |
| Dobogókőn... |
 |
| Nehézszagú golyaorr - Geranium robertianum |
 |
| A rejtélyes Kék Virág. Talán katáng, talán nem. |
 |
| Réti imola - Centaurea jacea |
 |
| Körtvélyes rétje |
 |
| Virágzik a feketeszeder - Rubus fruticosus |
 |
| Mezei varfű - Knautia arvensis |
 |
| Réti peremizs - Inula britannica |
 |
| Kilátás a Téry-út egy szakaszán |
