Terep-járó: Túra a Dél-Vértesben

Dél-Vértesi Teljesítménytúrűk... ezzel a névvel hirdette meg a Csákvári Természetjáró Egyesület a három különféle hosszúságú, választható távot. Csákvár környéke ilyenkor tavasszal különösen vonzó számomra a sok ritka és szép vadvirág és a szép táj miatt... amúgy is terveztem ide kirándulást, az efféle túrák viszont olyan helyekre is "elvisznek", ahová magamtól talán sose jut eszembe elmenni. Van tehát felfedezni való is!

Boglárkalepke csemegézik a magyar szegfű virágain

Felhős kora reggel, egyfajta fura meleg, párás borongás, ami sejteti, hogy ki fog tisztulni. Álldogálok a Népliget buszállomáson, immár a jeggyel a kezemben, amikor begördül a nagy sárga busz. Hely van rajta bőven, kellemes az utam Csákvárig. Közben valóban kikékül az ég, elsuhannak a gabonatáblák, őzek lábolnak át méltóságteljesen a sarjadó vetés csíkjain, fácánkakas rőtbarna tollán csillan meg a fény.

A Báraczházi-barlanghoz érkező kirándulók sora

A rajthely, vagyis a Floriana Közösségi Ház gyakorlatilag a buszállomáson van. Hirtelen döntés részemről a harmincas táv, mert látom a menetrendben, hogy közvetlen járat vissza Pestre úgysincs korábban. Vagyis voltaképpen a menetrend döntött helyettem.

Gyorsan megy a regisztrálás, nem volt kötelező az előnevezés, nem vészesen nagy a tömeg sem. Szépen nyomtatott, színes, esztétikus útvonalleírást és térképvázlatot kapok, ráadásul kiválóan értelmezhető is, annak ellenére is, hogy ugyanazt a papírt kapja mindhárom táv. Meg tudom becsülni az ilyet, épp eleget bolyongtam már maszatosra fénymásolt fekete-fehér A4-es papírokat szorongatva mindenféle teljesítménytúrán...

A fehérlő sziklaszirt messziről sejteti, hogy itt barlang van

Nem kell sietnem, egy pohár kávéval indítok a Lipóti pékségben. aztán kilépek a napsütötte utcára, megsimogatom egy agár fényes oldalát, és nekivágok a távnak. Nincs nehéz dolgom, az elején még együtt halad mindhárom táv, nekem csak mennem kell a többiek után. És különben is, a túrának ezt a szakaszát jól ismerem, csak most nem a Haraszt-hegy felé megyünk, hanem a Báraczházi-barlang lesz az első érintendő ellenőrzőpont. Kíváncsi kecskék merednek rám a kerítés mögül, fekete-fehér tollú barázdabillegető fontoskodva lépdel a fűben.

Kíváncsiskodó kecske

A barlanghoz vezető ösvény aljában van az ellenőrzőpont, megkapom a bélyegzést a megfelelő rubrikába, aztán felkapaszkodok a meredeken. A barlang bejárata keskeny hasadék, hajdan ősállatok tanyáztak benne, például barlangi hiénák, de persze az ősember is. A sziklafalon páfrányok kapaszkodnak, de a csúszós fehér sziklát markolom én is, egy szűkületnél segít fellépni egy markos túratárs - mondom is neki, hogy szó szerint fellendíti az itteni forgalmat... Fentről panoráma tárul fel, párába vész a távlat, apró fényes bogarakként szaladnak az autók, kanyarog odalent a túrázók sora is, akik most közelednek a barlangot rejtő fehér sziklafalhoz.

Igazi marsbéli táj a hajdani gánti bauxitbánya

Elindulok. Milyen gyönyörű hely! Akár jobbra, akár balra pillantok az út szélére, szépséges növényeket láthatok: háromféle orchidea is van közöttük. Szokás szerint teleobjektív van fényképezőgépemre feltéve, hogy az ösvényen maradva is tudjak "közeli" képeket készíteni ezekről a szépségekről... Ligetes részek és erdősávok váltakoznak, valósággal ünnepi hangulata van a tavaszi szombat délelőttnek, harsog a madárdal.

Bíboros kosbor - Orchis purpurea. Védett növény

A hajdani bauxitbánya marsbéli táj. Itt kicsit pihenek, szétnézek, hátha találok valami meglepetés-novényt... és igen, nini, pilisi bükköny! Kisgyerekes családok sokasága választotta a rövid távot, a kölykök vidáman szaladgálnak, dinoszauruszokat képzelnek a vörös törmelékhalmok közé, és nekem sem esik nehezemre elképzelni az ősi világokat... A rövid táv Gánton ér véget, nekem viszont még a kétharmada hátra van. Nem sietek. Alattam Gánt vörös cserép háztetői, előttem rózsaszín, részegítően illatos helye boroszlán virágai - nem véletlen nevezik ezt Erdélyben riszegvirágnak... a gombos varjúköröm szinte a levegőbe markol, magasba szaladt késői tavaszi héricsek sárga koszorúi imbolyognak a füvek felett.

Ligetes-erdős táj csábít kirándulásra

A gánti bélyegzőpont a Vértes étterem udvarán van, csábító konyhai illatok csavarodnak az orrom köré, de meg tudnék enni egy tányér gulyáslevest... amit viszont tényleg lehet itt enni, az a zsíros kenyér. A Nap magasan ragyog a fejem felett, kifejezetten meleg van. Az út kicsit visszafelé halad a hajdani szovjet emlékműig, ahol élesen felkanyarodik a domboldalra a fenyők közé. Csodálatos a fennsík, a kék ég, a tiszta fehér felhők, a színes vadvirágok és lepkék kavargása a szemem előtt... gondolataim is szerteúsznak, akár a felhők, szemem issza a látványt, ahogy ballagok a lépésről lépésre változó békés tájban.

Gumós kőtörőfű - Saxifraga bulbifera

A Gém-hegyi bélyegzőpontnál fordul vissza Csákvár felé a közepes táv. Jól esik a friss víz, aztán megyek tovább. Hirtelen eltűnnek a túratársak, magamra maradok hosszasan. Igen, innen elég messze van még a következő ellenőrzőpont, amihez ráadásul meg kell mászni a Kotló-hegyet. De nem annyira meredek, mint tartottam tőle, jó tempóban kaptatok felfelé. Néha megállok egy-egy szép növényt megcsodálni, lefényképezni. Találok egy színhiányos ökörfarkkórót... bár neve szerint lila, ez a példány szinte "albínó", fehér. Gyík surran előttem, széncinege cserreg a fejem felett - él az erdő, él a táj.

Mohatenger és valamelyik sárma faj képviselője (Ornithogalum sp.)

Belső csendemet egy csapat kiránduló felbukkanása töri meg, amikor már épp azt hittem, valahol elkerültem az ellenőrzőpontot. Kiderül, hogy cserkészek, és nem turistajelzéseket követnek, hanem "cserkész-jelzéseket", amik nyílformában összerakott botok, meg effélék. Kedves társaság, jó velük beszélgetni. Aztán már itt is van a bélyegzőpont, ahol megtudom, hogy öten vannak még mögöttem - esküdni mertem volna, hogy én vagyok az utolsó, bár a szintidőből bőven van még. Örülök a maroknyi diákcsemegének, amivel megkínálnak.

Tarka pettyeskosbor - Neotinea tridentata. Védett növény

Rágcsálom, ballagok lefelé, mert innentől lefelé tart az út. Kicsit bele is kocogok, jól esik a tempóváltás. Zöldessárga őzsaláták szegélyezik az utamat, kisebb bokor nagyságú kisvirágú hunyorok érlelik fura termésüket. Hat kilométer az út az utolsó ellenőrzőpontig. Kiérek a rétre, amit egy korábbi kirándulásom nyomán a Vérnyúl rétjének nevezek - egy egészen valószerűtlenül nagy és fenyegető kinézetű baknyúllal találkoztam itt egyszer... Most a lepkék késztetnek megállásra. Kardoslepke, fecskefarkú lepke, boglárkafélék, szemeslepkék, tarkalepkék... mesés hely.

Tarka pettyeskosbor - Neotinea tridentata

A kápolnánál van az utolsó pecsételőhely. Ragyog a nap, és a kápolna ajtaja is nyitva, bepillantok, megcsap a télről itt maradt hűvösség.

Jól ismert vidék ez is. Nincs már messze a cél, vagyis ahonnan az egész túra indult... lépkedek Csákvár csendes utcáin, aztán már előttem van a Közösségi Ház homlokzata. Megkapom az emléklapot, és a szervezők mindenféle finomsággal kínálnak: még gluténmentes keksz is akad. A kitűzők elfogytak ugyan, de kárpótlásként kapok egy "céges" golyóstollat, és golyóstollból sose elég, ugyebár, kitűzőm meg már cipősdoboznyi van otthon. Az igazi érték úgyis az élmény, a természet gazdagsága... ezt pedig mindenképp megkaptam, magammal viszem. Képeket, hangokat, emlékeket.

Pilisi bükköny - Vicia sparsiflora. Védett növény

Ülök a buszállomáson, a pad fáját kellemesen felmelegítette a napfény, kezemben egy dobozos kávé - a kókuszos, a kedvencem - a busz pontosan érkezik. Tökéletes nap.

Röpke másfél óra, és otthon lehetek.