Terep-járó: 2026

A ViatorTata túra nem tartozik még a nagy múltú teljesítménytúrák közé, ideje felfedeznem, mint újdonságot... Nevét a Viator (Utazó) néven publikáló Esterházy Miksa gróf, a magyar sportélet egyik meghonosítójának tiszteletére kapta. December 28-a nem tűnik népszerű túraidőpontnak, hiszen Karácsony épphogy elmúlt, Szilveszter meg mindjárt itt van a kapuban - ennek ellenére hamar betelt a nevezői létszám.

Ismerem ezt a tájat, idén is kirándultam erre, eltévedéstől tehát nem tartok, de egyébként is, a túra honlapján ott van a pontos térkép, letölthető GPS track. Nem nagy a táv, nem is túl szintes, ezért a "madárvadász" 600 mm-es objektívemet csattintom fel a fényképezőgépre. Mondjuk több kiló a súlya, de Tata a madarakról nevezetes, és a túra több ígéretes tavat is érint.

Kényelmes túraút a Rotunda közelében

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, kivéve hogy lekésem a vonatot a Nyugatiban. Nem kicsit bosszantó látni a vonat hátulját, ahogy lassan tovagördül... és mindez a pontatlan tömegközlekedési útvonaltervező miatt, pedig még 10 percet pluszban rá is hagytam a dologra. Ténfergek hát a sötétben, aztán beülök a váróterembe, ami pont úgy néz ki, mint egy ötvenes évekbeli, megsötétedett, besárgult dokumentumfilm részlete. A fa padokon néhány ruhákba bugyolált, mozdulatlan alak ücsörög. Hihetetlenül lepusztult, szomorú hangulatú, bontásra ítélt a terület, Európában nem sok ilyet látni már... Viszont van fűtés, aminek örülök. Úgyhogy eltelik az idő, és homályosan szürkül már az ég, amikor felkapaszkodok a következő vonatra. Még így is rajtidőn belül érek Tatára, bár szerettem volna egy órával előbb elindulni...

Szajkó - Garrulus glandarius

Nem vagyok ezzel egyedül, többen is jönnek a túrára. Kicsit tipródunk azon, hogy hogyan kell Tatán helyi járatra buszjegyet venni, végül kiderül, hogy a sofőrnél, irdatlan 200 forintba fáj a napijegy. Közben kisütött a Nap, kék az ég, mi kellhet még?

Út az Öreg-tó sétányán

A rajthelyet könnyű megtalálni: Kőkúti Általános Iskola, szépen ki is van táblázva a buszmegállótól. A túrára csak előnevezés és előre befizetés volt, ezért elég gyors az adminisztráció, felvillantom a Qr-kódot a telefonomon, és már mehetek is az asztalhoz az útvonalleírásért.

Kilépek az iskolából a hidegbe... mert nincs meleg éppenséggel, ferdén és élesen süt a Nap, szedem a lábamat a Kálvária domb felé, ahol az útvonalleírás szerint "fiatalabb korosztálynak szelfipont" várható. Szép a kilátás, messzire ellátni. Elcsípek egy tollát borzoló szajkót... igazi séróbáró.

Borostyán - Hedera helix

Öreg-tó. Legutóbb a Vadlúd Sokadalom kapcsán jártam itt, valahol a tó belsejében most is sorakozik pár sötét pötty, vízimadarak - alighanem pihenő kormoránok. A tóparti fákra függönyszerűen kapaszkodik a borostyán, szembe szalad velem a vonaton megismert vidám belga juhászkutya, vidáman beszélgetnek a sétálók... van valami ünnepi a hangulatban. A tekergő borostyán levelein, mint ezernyi templomi üvegablakon színesen süt át a fény.

Borostyán termése. Nem tartom lehetetlennek, hogy az egyre inkább terjedő Hedera crebrescens, a hibrid eredetű budai borostyán is megjelent már itt.

A jelzés mentén elkanyarodok a tóparti sétánytól, át a műúton - ez Tata számomra ismeretlen része, kisebb-nagyobb hétvégi házak sorakoznak az út mellett. Kis kitérőt kell tenni a borostyánnal benőtt erdőben a Szent Tamás-forráshoz, aztán a szalagozás visszavezet az Öreg-tóhoz. Szeretem ezt a Tófarok nevű részt, sokféle madár otthona. Az öregebb fákat át- és átlyuggatták a harkályok.

Nagy kárókatonák - Phalacrocorax carbo

Jön a Derítő-tó partja. Itt is jártam már egyszer, akkor nyár volt és hihetetlen turista-nyüzsgés, emlékszem, belépődíjat is akartak tőlem szedni a stégre épült horgászkunyhók megtekintéséért, én meg inkább menekülőre fogtam... Most csak pár "őshonos" horgász mocorog, egy munkagép szunnyad, és szürkegém lebben át az ólomszínű víz felett lomha szárnycsapásokkal. Szinte minden kiszögellésen kormoránok ülnek. Vörösbegy ugrál lehetetlenül vékony lábacskáin, oldalra billentett fejjel, csillogó fekete szemekkel néz rám.

Vörösbegy - Erithacus rubecula

Kerékpárút Vértesszőlős felé

Nicsak, mi az ott? Fehérlik egy folt a távolban, a nádsor tövében, talán pásztorgém, vagy nagy kócsag? Távcső-szerű teleobjektívem közel hozza a látványt. Egy marmonkanna!

A kerékpárút kicsit monoton, egy vidám kis társaság nyomába szegődök. Tarlón keresgélő varjúcsapat lebben fel az égre, nagy magasságban, a lilás gerecsei hegyoldal előterében egerészölyv kering. Várom már az ellenőrzőpontot Vértesszőlősön, már csak azért is, mert közeledik a pontzárás ideje. Így jár, aki késve rajtol!

A pontot a hagyományos narancs-fehér bója jelzi, a kis épületben hagymás zsíros kenyér és félbevágott müzliszeletek várják a beérkező túrázókat. Megkapom a bélyegzést, nem is időzök itt, megyek tovább az ősember-bemutatóhely felé. Itt és most kevésbé fúj a szél, viszont gyötörni kezd a fogam... alig pár napja jártam gyökérkezelésen, kiváló időzítéssel Karácsonyra lobbant be.

Lassan emelkedik az út, balra jellegzetes, galagonyás településszéli erdő, jobbra szántóföld, homályos napsütés. Mennyi mindent fényképeztem már errefelé! Napozó, gigantikus méretű zöld gyíkot, hibrid keltikéket, tavaszi hérics napsárga tányérját... most, decemberben mindez alszik még a fagyos földben. A kusza, tövises bokrok piros galagonyabogyókat véreznek, örökzöld szeder levelei rezegnek a decemberi szélben.

Közönséges nád - Phragmites australis

Kedvelem ezt a kacskaringós erdészeti dózerutat, enyhén emelkedik, szép íveket vesz, és persze sok érdekes élőlény otthona - még most is elcsípek ezt-azt. A faágról rámkiabáló csuszkát, a mintásra fagyott pocsolyát, az örökzöld aranyos fodorka páfrányt, az opálos fényű fehér fagyöngy csokrát, a hullámzó felszínre vetett árnyékokat.

Az ég tekintete - vagy leszálló tőkés récék

Felérek a gerincre, elállt a szél, süt a Nap, szinte meleg van... álmodozva ballagok a pazar magányban. Ej, de szép rész ez tavasszal, amikor sárga kankalinok bókolnak az út szélén, a tüdőfű rózsáslila csokrai nyílnak és az erdészház körül százával dugja ki a fejét a hóvirág! Most persze december van... diétás időszak ez a növényfotósnak.

Galagonya áltermés. Valószínűleg egybibés galagonya (Crataegus monogyna)

A Szent Péter templomrom, más néven a Rotunda is régi ismerősöm. Vajon milyen lehetett az élet a középkori faluban, amiből már csak a parányi, kerek templom falai állnak? Szemembe tűnik a sárga, kagylós jelzés, a magyarországi Camino útjelzése.

Fehér fagyöngy - Viscum album

A vidám társaság mostanra ért utol, leelőznek... Nem sietek, mert a fogam után már a talpam is fáj... fránya zokni... érik egy kiadós vízhólyag, ha már a caminós emlékeknél tartunk.

Csuszka - Sitta europaea

A napfény hol eltűnik, hol csíkosra színezi az utat előttem. Innen már lefelé tart az út, a sárga sáv jelzést kell követnem Bajig. A szurdok szinte sötétbe borul. Nem emlékeztem rá, milyen meredek ez a rész a sziklák között.

Fagyott pocsolya, tölgylevéllel

Megérkezek a település szélére - pompás a kilátás, a Nap ismét kisütött, most már csak a következő ellenőrzőpontot kell megtalálnom, vagyis a Jóbarátok sörözőt. A templom körül kicsit elkeveredtem, de mi másért van az embernél mobiltelefon, mint kikeresni a helyes irányt?

Szederlevél - Rubus sp.

A vidám társaság természetesen a sörözőben bulizik, itt is van hagymás zsíros kenyér és félbevágott müzliszelet. Minden fajtából kapok egy-egy felet, el is rágcsálom őket - szigorúan csak a jobb oldali fogsorommal - a vasúti átkelőig. A gesztenyés a legjobb. Ha itt lenne a túra vége, már szállnék is fel a vonatra Pest felé... Itt szoktam egy vidám kis sárgafejű királyka csapatot fényképezni.

A csertölgy (Quercus cerris) ragaszkodik a száraz lombjához - csak a tavasszal fakadó rügyek fogják lelökni a száraz leveleket

A túra útvonala azonban még nem ért véget. Elballagok a Cseke-tó mellett - ismét eltűnt a Nap a felhők mögött, és feltámadt a szél, zavaros hullámokat fésül a vízre, viszont mostantól nem kell sietnem: a cél ötig nyitva van. Acélszürke lett a világ. A hideg szinte a kabátom alá bújik. Mégis érdemes megállnom egy kicsit, mert sikerül elcsípnem, ahogy egy sztyeppi sirály elcsíp egy halat. A hal túl nagy, a sirály hiába próbálja kiemelni a vízből, folyton visszaejti, de nem adja fel...

Zöldike - Chloris chloris

Tata épületei között járok már, az Öreg-tónál már nem követem pontosan az itinert, inkább teszek egy rövid kitérőt a tópartra, természetesen a madarak miatt. Látok egy tőkés récét, amint egy jó méteres döglött halból csemegézik hangosan csámcsogva. A természetben sosem vész kárba az értékes fehérje...

Árnycsíkok a bükkösben

A dankasirályok szinte kolibri módra egy helyben lebegnek, amint igyekeznek az ostorfa terméséből csipegetni. Mókás, egyben virtuóz produkció ez a nagy, fehér madaraktól, természetesen ezt is megcsodálom, és az egyre satnyább fények ellenére fotózni is próbálom...

A tó felett sugarasan világít a lenyugvó Nap, pár lépés még a célig, az Esterházy kastély előtt elhaladva. Az általános iskolában vár a záró bélyegzés, a kisalakú oklevél és a fa érem - itt nem felvarrót, jelvényt vagy kitűzőt kap az ember, úgy látszik. És - hát igen - itt is hagymás zsíros kenyér és müzliszelet. Azt is megtudom, mikor megy a busz az állomás felé, szerencsére öt perccel korábban kint vagyok a megállóban, mert errefelé se pont a menetrend szerint járnak a buszok, ahogy Pesten sem... De így nem kések le semmit, a vonatot sem - ellenben a vonat késik, és igencsak hideg van a peronon. Sötétedik, december van... két ünnep között, egy szép túra 25 kilométerével a lábamban.

Köszönöm a szervezést!