Elgondolkodtató, hogyan lehet a Pilisben egy alig 28 kilométeres távba belezsúfolni 1040 méter szintkülönbséget? Megoldható! A start- és célpont a pomázi művelődési háznál volt, a Körül-belül nevet pedig onnan kapta a túra, hogy az útvonal nagyjából követi Pomáz közigazgatási határait.
Ébresztő ötkor, hét előtt már Pomázon voltam. Szokatlan volt az ólmos színű ég, a hűvös szél - hetek óta kánikula van, kifejezetten kellemes volt a várható hidegfront-betörésre, viharra, lezúduló esőre gondolni. A művházba beült az előző napok melege, ittam egy kávét az automatából, regisztráltam - jó volt. Az épület előtt vettem néhány almát egy piacozó nénitől. Aztán a 203-as rajtszám boldog birtokosaként elstartoltam...
Pomázról kicsit nehéz volt kitalálni, de a helyi lakosság segítségével végül sikerült. A
Barát-pataknál végre kint voltam a természetben! Külön öröm volt az itt legelésző barátságos pacik gyülekezete. Ami azt illeti, lósimogatással vesztegettem a szintidőt... Aztán pedig növényfotózással, vagy ahogy egy barátnőm elnevezte ezt: fitózkodással. Életemben először csíptem el a
gyapjas aszat látványos fejeit, de volt k
özönséges aszat és
szürke aszat is, no meg
vesszős füzény és természetesen sok-sok "vakációkék"
katáng.
Miközben a növényekkel bíbelődtem, profi túrázók vágtattak el mellettem... volt, aki futva teljesíti a távot! Ezután szalagokkal jelzett ligetes rétek következtek, finom emelkedővel és kéklő
kökénybokrokkal.
 |
| Gyapjas aszat - cirsium eriophorum |
 |
| Egy szép tölgyfa |
Az első pecsételőponthoz érve keksszel kínáltak. Innen húzósabb emelkedő jött, beszélgettem egy kisebb túrázó csapattal, szigorúan szakmánál maradva: túraútvonalak, legjobb bakancs, és hogy mi a jobb: a gyári, rezgéscsillapítós bot, vagy az, amit az erdőben szed a kiránduló? Mindkét elméletnek megvoltak a maga hívei... én csak rágcsáltam a kekszet. A szuszogós emelkedőn némi elismerést arattam azzal, hogy itt, hegynek fel is tudok táplálkozni. Megnyugtattam őket, hogy én bárhol tudok táplálkozni, egyszer még viharba került repülőn is sikerült, akkor Madridból jövet olyan dőlésszögben ereszkedtünk, mint egy elejtett kulcscsomó, de nem hagytam veszni a pizzaszeletemet. (Végül is, öt euróba került. :-) )
 |
| Festő zsoltina - Serratula tinctoria |
A következő pecsételőponton "itt jön két copf!"- felkiáltással örültek nekem, de felvilágosítottam a pontőröket, hogy ezek nem közönséges copfok, hanem outdoor hajcsápok, és ezekkel töltöm le a GPS jeleket. A hülyülésben majdnem elfelejtettünk pecsételni.
Innen szép erdei rész jött, öreg tölgyfákkal és most nyíló f
estő zsoltinákkal. Ezt a növényt régen gyapjú festésére használták, de ami a virágot illeti, az is olyan, mint egy-egy lila ecset.
A következő ellenőrzőponton almával kínáltak.
 |
| Csúcsfotó az "Oszoly orrán" |
Az elmaradhatatlan "csúcsfotó" az
Oszolyon készült. Innen meredeken lefelé kellett menni, de nem igazán tudtam örülni ennek, mert tudtam, hogy a "túloldalon" vissza kell kapaszkodni, a java meredek még hátra van.
 |
| Az Oszoly Környezetvédő Egyesület pecsételőpontja |
Leérve a műútra újabb pecsételőpont. Itt a változatosság kedvéért csokiszeletet és limonádét kaptam. A cateringre igazán nem lehet panasz... Innen nem volt szalagozás, ezért a kapott útleírást tanulmányozva jutottam el a
Holdvilág-árok kezdetéhez. Furcsa kezdett lenni az időjárás. A halántékom sajgott - ez mindig jelzi, hogy jön a vihar, mintha beépített aignerszilárdom lenne. Az ég elsötétedett, megtelt elektromossággal. Pár túrázó szinte rohanva haladt el mellettem. Csatakosra izzadtam, noha nem volt nagyon meredek az út, de az erdő mélye fülledtté vált, baljóssá. Tompán dörögni kezdett az ég. A forrásnál megmosakodtam, friss vizet ittam, fotóztam pár, sziszegve támadó kígyó fejéhez hasonlító
enyves zsályát - tényleg enyves, megfogdostam ellenőrzésként - aztán másztam tovább a meredek lépcsőkön. Eltűnődtem azon, hogy ahogy az éveim száma gyarapszik, egyre hosszabb túrákra indulok, és a két szám - éveimé és a kilométereké - korrelál. Ha ez így megy tovább, százévesen teljesítem a Kinizsit.
 |
| Holdvilág-árok |
Az árok után pár percre megpihentem a padon. A túraleírás ezen a ponton precíz tényszerűségből csapongó szubjektivitásba vált, idézem:
"Lehet, pár embernek eszébe jut: mit keresek én itt? Normális vagyok? Annak idején, nekem is eszembe jutottak ilyenek, de néha még ma is." A mellékelt lejtőprofil is szinte függőlegesbe csap át innentől. Szóval, pihentem, pihengettem. Sehol senki. Aztán nosza. Azért nem volt annyira meredek... vártam, hogy honnan jön a halálszakasz, de nem jött, ráadásul, ahogy a füzetke írja,
"előbb-utóbb minden meredeknek vége", felértem a
Csikóvári-nyeregbe, és máris jött a következő ellenőrzőpont. Itt sósmogyoró és marmonkannás forrásvíz volt a menü. De még többet ért néhány kedves szó, beszélgetés a pontőr sráccal és aranyos kisfiával.
 |
| Közönséges aranyvessző - Solidago virgaurea |
Nagyon furcsa hangulatú erdőrész jött. Örültem, hogy megint a szalagozást követhetem - remek ötlet, hogy a kék szalag azt jelzi: "jó helyen vagy, nem tévedtél el, nyugi" a vörös pedig azt, hogy "figyelj, elágazás vagy veszélyes szakasz jön". Az erdő furcsaságát először nem értettem, de aztán leesett a tantusz: csend van! A madarak, de még a rovarok is hallgatnak, a fonnyadt levelek rezzenetlenül lógnak, egyetlen elsárgult fűszál se rezdül, csak a saját légvételemet hallom... az ég zöldesszürke, akár a háborgó tenger, de szél nem moccan... legfeljebb egy-egy fekete szemeslepke pilinckézett át előttem, mint valami baljós, sötét látomás. Fenyegető morajlások a távolból, majd egyre közelebbről... a természet lélegzet-visszafojtva várt a vihar kitörésére. Egy villám cikázott keresztbe előttem, pont belenéztem. És, még mindig sehol senki. A
Cseresznyés-árok alján szinte tengermélyi volt az idő, zöldes volt még a levegő is, szinte éjszakai. Ekkor kezdett esni az eső, pont amikor a
közönséges aranyvesszőt fényképeztem. Kis por-krátereket vájtak a cseppek a talajba. Esőkabátot elő, navigáció, indulás...
Majdnem két kilométer volt a következő pontig, már azt hittem, kigyalogoltam a világból a zuhogó esőben, egy-egy ázott szalagot megpillantani igazán öröm volt, aztán végre felbukkant az utolsó ellenőrzőpont, a
Kő-hegyi turistaház. A pontőrök az épület sarkához húzódtak az eső elől, bent az épületben násznép nézte bánatosan a kint sávokban lezúduló esőt, a kitett asztalokon ázott az abrosz és a virágdísz.
 |
| Gilisztaűző varádics - chrysanthemum vulgare |
Innen már végig lefelé tartott az út. Az átázott talajon egyszer el is csúsztam, gatyaféken le. Aztán kiderült az ég, hirtelen felujjongott a természet, ez a pár csepp eső igazán életmentő volt sok-sok lény számára. Vége szakadt a nyomasztó várakozásnak. Feléledtek a lepkék is. Néhány igazán szép, esőcseppekkel ékes
szegfűfélét fényképeztem a hegylábi kaszálón, és ekkor végre túratársak is felbukkantak.
Lent az aszfaltúton a szél mindent elkövetett, hogy az autók alá lökjön, de nem hagytam magam. Láttam egy
egerészölyvet, ami szárnyát lebbentve helyben repült, kihasználva a szelet "megállt" egy helyben a levegőben, onnan pásztázta a szántót. Egy óriási, gyönyörű
színváltó lepke rebbent fel a lábam alól - ezzel a fajjal még sosem volt szerencsém, most sem tudtam lencsevégre kapni, hiába kérleltem Süsü, a sárkány módjára: "állj meg lepke, állj meg", nem akart celeb lenni. Az út szélén pazar
héjakútmácsonyák nőttek, és sárgállott a táj a
kanadai aranyvesszőtől és a
gilisztaűző varádicstól. Sajnos, a szeméttől is, aminek nagy része autóalkatrész: autógumi, lökhárító stb. volt.
 |
| Közönséges aszat - Cirsium vulgare |
Meglehetősen könnyen visszataláltam a
pomázi művelődési házhoz, a túra céljához. Oklevél, kitűző, gratulálás. És a meglepetés ajándék: mennyei csorbaleves bográcsból és vegetáriánus lecsó. Ez igen!!!
Köszönet mindezért a szervezőknek!
A HÉV rögtön jött (a kalauz viszont nem), Szentendrén a komphajóra se kellett sokat várnom. Fantasztikus volt Horányban egy képregénnyel és egy pohár itallal befészkelnem magam a fürdőszobába... Azt hiszem, egy körmömtől el kell búcsúznom (ezt hogy?!), és lett egy kapitális méretű vízhólyagom is. Hiába, a túracipő még bejáratós.
Rendbe szedtem magam, aztán sétára indultam... A horányi Duna-gáton is teljesítménytúra zajlott, kerekes székes, vagy látássérült indulókkal... ez az igazi teljesítmény, le a kalappal előttük!
 |
| Szürke aszat - Cirsium canum |
 |
| Vesszős füzény - Lythrum virgatum |
 |
| Dunai szegfű - Dianthus collinus |
 |
| Dunai szegfű - Dianthus collinus |
 |
| Fehér szamárkenyér - Echinops sphaerocephales |
 |
| Héjakútmácsonya - Dipsacus laciniatus |
 |
| Kökény - Prunus spinosa |
 |
| Kilátás az Oszolyról |
