Vaskapu-túra: út a "Pilis Diadalívéhez"

Kifejezett vonakodással néztem elébe - micsoda rekkenő hőség! Na meg élénken élt még bennem a kondíció-hiányos börzsönyi túrám emléke is... de nem bántam meg, mert a hegy, mint mindig, most is váratlan ajándékokat adott.

A Vaskapu-szikla a Pilisben

Pomázig HÉV-vel, onnan busszal mentem tovább Pilisszentkeresztre. Egy helybéli nénit kérdeztem meg, hol kell leszállni a Klastromkerthez... később többször is előfordult, hogy elbizonytalanodtam az irányt illetően, és ilyenkor mindig felbukkant valaki, aki útba igazított... például magához a Vaskapuhoz nem vezet kijelzett ösvény.

Kevés faragott díszítés maradt meg a pilisszentkereszti ciszterci kolostorból

A Klastromkert - természetesen - egy kolostorromról kapta a nevét. Szinte közvetlenül a falu határában van a romkert. Bolyongtam a nyolcszáz éves épület romjai között - az alig-falakat kis tetők védik - és nem tudtam nem arra gondolni, hogy Spanyolországban aludtam is ilyen szép régi kolostorban, ami ezer év óta folyamatosan működik, senki sem rombolta le... ezt a pilisszentkereszti monostort III. Béla alapította ciszterci szerzetesek részére 1184-ben, és valaha Magyarország leggazdagabb, legbefolyásosabb ciszterci monostora volt, még királynéi sírhelyet is rejtett. A környéken gyilkolták meg Gertrudisz királynét, síremlékének néhány darabját ásatás hozta a felszínre. Nem könnyű mindezt elképzelni. Meg kellett erőltetnem a fantáziámat, hogy felhúzzam a magasba törő falakat, hímzett kárpitokat akasszak a faragott kőre, aranymonstranciát az oltárra (a ciszterci templomok nem voltak igazán visszafogottak), megidézzem a francia szerzetesek kámzsás alakját...
Aztán visszatértem a jelenbe, nézegettem a romok közt kibújó virágokat, távolabbra tekintve sárgállott a határ, sőt a hegyoldal egy olyan növénytől, amit a néhai barátok még biztosan nem láthattak: ez az amerikai özönnövény, a rikító sárga kanadai aranyvessző.

Szurokfű - Origanum vulgare

Kanadai aranyvessző - Solidago canadensis

Gyöngyházlepke - Issoria sp.

Egy meglepően virágos kis rét után besaccoltam, hol megy fel az ösvény a Vaskapuhoz - stimmelt, és egy épp lefelé jövő kiránduló srác is megerősítette ezt. Jó húzós emelkedő, ebben a melegben! Amikor már a fülemen vettem a levegőt, és csatakosra izzadtam a ruhámat, végre megpillantottam a Vaskaput. Megérte! pazar kettős boltív, a nagyobbik 15x8 méteres, nagyszerű hely... egyértelmű, hogy a mészkőben valaha bőséges vízáramlás mozgott - talán hévíz is lehetett ez - és hosszú évezredek alatt barlangot vájt a kőbe. Később eltűnt a víz, feltöredezett a kőzet, a tektonika mérhetetlen erői a felszínre dobták a rétegeket, és a keményebb anyagú sáv sárkánygerincként mered fel - benne a néhai barlang egy "szeletével".
Kőzettani elmélkedéseimet nekivetkezéssel szakítottam meg, túranadrágom hamarosan a fehér sziklán száradt, én pedig amolyan "lengemagyarban" hűsölködtem egy sziklán, abban a reményben, hogy messziről észreveszem, ha jön valaki. De nem jött, élveztem a ciripelést, amitől szinte remegett a levegő, nagyszerűen éreztem magamat, és senkitől sem háborgatva meg is reggeliztem.

Zuzmófolt a Vaskapu mészkőszikláján

Leereszkedve a meredeken visszatértem a jelzett útra, és a térképen Római útnak nevezett szakaszon mentem tovább. A következő geológiai érdekesség az Ördög-lyuk volt, ami valóban rosszat sejtető lyuk. Nem láttam az alját, nem is láthattam. Noha körbe van kerítve, olykor így is belepottyan valaki, és elég nagyot lehet esni, hiszen a lyuk legalsó pontja 35 méter mélyen van. Egyébként ez egy 220 méter hosszú barlang, fokozottan védett - és fokozottan veszélyes is. A nép nem véletlenül hozza az ilyet kapcsolatba az alvilággal!

Az ördög-lyuk a Zsiványsziklák közelében

Az a jó a Pilisben, hogy nagyon változatos. Úgyszólván száz méterenként kínálja a szebbnél szebb látnivalókat. Épp ezen a részen változik a kőzet jellege is.  Zsivány-sziklákra ezúttal nem másztam fel... És már ott is voltam Dobogókőn, ahol egy bódánál ittam egy ritka rossz kávét, és "fürödtem" egy nyomós kútnál, ami viszont remekül felfrissített.

Nyár végén virágzó ibolya faj - Viola sp.

Erdei deréce - Chamaenerion angustifolium

Valósággal turbósodva trappoltam a Pilisi Mária-út gerincén, egészen a Tost-sziklákig. Itt egy hatalmas esés következett... történt pedig mindez a következők miatt: észrevettem, hogy mögöttem egy szerelmespár közeleg, akik azt hiszik, hogy egyedül vannak... nem akartam őket zavarba hozni a felbukkanásommal, így begyorsítottam... és a meredeken: puff. Így jár, aki menekül Ámor elől! :-)
Ráadásul egy gyökér esés közben letépte a karomról a tíz éve folyamatosan rajta levő maha-mantrás tibeti karkötőmet is. Eredmény: testszerte ronda zúzódások, az önbecsülésen esett foltról nem is beszélve. Persze az is lehet, hogy a karkötő vitte el a "balhé" nagyját. Eltűnődtem azon, hogy érdemes-e előszedni a kis elsősegély-csomagomat, ami mindig a hátizsákomban van - de végül hagytam, ennél csak rondább lenne az eredmény. Csak a Bach-cseppet vettem elő, helyrebillentendő a lelki békémet.

Nyilván a véletlen műve, de ez után elég sok gyógynövényre bukkantam. Haragos kobraként sziszegett rám az enyves zsálya, aminek régi neve méregvonó lapu. Felbukkant a finom rózsaszínű, és pokolian keserű kisezerjófű, ami a Bach-terápiában a szolgálat virága... szedtem egy kevés friss szurokfű (oregánó)-levelet, ez az ókori Egyiptom óta ismert köhögéscsillapító, de nekem most nem emiatt kellett. Emlékezetes nyári mediterrán ízeket lehet varázsolni zöld leveleivel!

Gyökerek markolják a mészkövet a Zsivány-szikláknál

Enyves zsálya - Salvia glutinosa

És ez működött.

Aztán jött egy kis "itt a piros, hol a piros?" Mármint, a turistajelzésre gondolok. A szerelmespár közben beért engem, és együtt kerestük a fák törzsén a jelzést: ők találták meg, gonoszkás elégtétel, hogy kb. 100 méter múlva elvesztek előlem egy elágazásnál, és csak a dömösi buszmegállóban láttam őket viszont, hozzám hasonlóan örömteli, ám kissé megtépázott állapotban...
A Téry-út egyenletesen lejtve szépen elvitt a dömösi prépostság romjaihoz. Ez, főleg a föld alatt megbúvó része, sokkal jobb állapotban maradt fent, mint a pilisszentkereszti klastrom-rom. Közben egy erdei úton láttam egy leírhatatlan állapotban lévő, ám működő UAZ-t. 
Dömösön még bőven volt időm a busz megérkezéséig: elfogyasztottam egy gigantikus jégkrémet. Éltetett az otthon behűtött sör gondolata... és a hideg fürdőé. Szép nap volt!

Kis ezerjófű - Centaurium minus/erythraea