Vértesi köderdő

Nagyon szeretem a Vértest. Nincsenek vad meredélyek, magas ormok, szédítő szurdokok - viszont vannak szelíd emelkedők, a szinte érintetlen erdő mélyén megbúvó várromok, és különleges élővilág. Ez az október végi kirándulás igazi esőerdei hangulatúra sikerült, az időjárásnak köszönhetően!

A csepergős idő ellenére jó sokan összegyűltünk a pesti Batthyányi téren, ahol a megbeszélt találkozóhely volt, elosztottuk a népet - mindenkinek jutott hely az autókban - és irány Szárliget.
A kirándulás hossza 16 kilométer volt, ami nekem meg sem kottyan, de érdekes módon a kisgyerekek se panaszkodtak: se az időjárással, se a távolsággal nem volt gondjuk. Tündérkirályfi az óvoda nagycsoportjából odasündörgött hozzám, és súgva megkérdezte: "te tudtad, hogy a fáknak van szívük? Oda kell hajolni a fa kérgéhez, és hallgatózni!" Az ifjú természetbarátot később én beszéltem le arról hogy hazavigye az út szélén talált elhunyt vakondot... beérte egy daliás gilisztával.

Csodálatos őszi színek, fantasztikus ködpárákból kibontakozó erdőrészletek... szinte csak kapkodtam a fényképezőgép után, annyi fotózni való téma bukkant fel egymás után. Mennyire szép is az erdő ilyen "csúnya" időben! A bakancsom persze beázott, mint mindig - gyártanak ezen a bolygón egyáltalán valóban vízhatlan lábbelit? - de ez se volt fontos.
A Mária-szurdokot elkerülő úton mentünk fel a Nagy-Széna gerincére - megnéztük útközben a kis, ködkabátba burkolózó kápolnát is - de azután pontosabban nem tudom, merre is mentünk a ködben, a túra-GPS nyomvonalát követve mindenféle, néha nem is létező utakon. Fantasztikus, szürreális élmény volt, arról nem is beszélve, hogy I. barátom a gerincen tudományos kísérletet mutatott be: kivonta a DNS-t egy banánból, majd alkohol-meghajtású rakétát készített pillepalackból. (I. mindenből rakétát készít, a banán DNS viszont igazi meglepetés volt.)
Innentől beszéljenek a képek: a természetben nincs "rossz idő"!

 

 

 

Vadálló-kövek

A Visegrádi-hegység, ahogy a Börzsöny és a Mátra is, hajdani vulkanizmus eredménye. Pár millió évvel ezelőtt langyos vizű, tropikus szigettenger húzódott errefelé, ameddig a szem ellát, a tengerben nyüzsgő élővilággal, óriás cápákkal, a tengerből meredeken kiemelkedő, magas andezit-vulkánokkal. Ember nélküli táj. A tenger felszíne éjszaka vörösen tükrözte vissza a vulkánok izzó felhőit, a kráterek ezerfokos tüzét, visszhangozta a kitörések robaját. Kicsit olyan lehetett, mint ma Hawaii. A láva, a kőzeteket izzó tésztává olvasztó hőenergia lassan kifogyott, a vulkánok kürtője bedugult, és ahogy ilyenkor lenni szokott: a megmaradt energia felgyűlt a mélyben, és egy hatalmas robbanással szétvetette a tűzhányót. Csendesebb idők következtek, a tektonikus mozgások összetörték, ami megmaradt a tűzhányókból, üledékek fedték el az alacsonyabban fekvő részeket, a tenger visszavonult, aztán patakok vágtak a tájba mély szurdokokat, folyók szelték át... aztán néhány törésvonal mentén ismét kiemelkedtek a rég kihűlt vulkán darabjai, erdő nőtte be, várakat építettek rá, vadászok kürtszava harsant a vadonban... Eközben a mélyben még mindig érződik a hajdani vulkanikus hőség, a törésvonalak mentén forró vizek törnek fel mindmáig.

A Vadálló-kövek talán a hajdani kráter (vagy kaldera) peremének sziklái. Az izzó, olvadt andezit tömbök egymáshoz olvadtak, szétválaszthatatlanul, az ugyancsak izzó vulkanikus salak is cementálta őket - az összhatás kicsit a betonra emlékeztet, némelyek emiatt hajdani várromok falait, ősi építmények nyomát vélik itt látni. Persze ősidők óta lakott hely ez, a Duna felé meredeken leszakadó hegyoldal visszhangozta a római légiók szandáljának csattogását, látta a honfoglalókat, látott színes, reneszánsz ruhákba bújt, kürtösökkel és kopókkal kísért királyi vadászokat, rejtett barlangokba húzódó pálos remetéket. Földtörténeti és történelmi múltja egyaránt gazdag - számomra pedig Magyarország legkedvesebb tája. Ezért, igen, már megint, a Vadálló-kövekhez kirándultam.

Beszéljenek magukért az erdő októberi színpompájának képei.

Őszi színpompa a Normafánál és a Széchenyi-hegyen

A Normafa környéke és a Széchenyi-hegy az egyik kedvenc helyem. A Széchenyi-hegyi adótorony környéke védett terület, sem építkezés, sem sícentrum létesítése szempontjából nincs közvetlen veszélyben. A Gyermekvasutat  - lánykori nevén Úttörővasutat - felkereső sokaság is elkerüli ezt a bozótossal tarkított lapos hegytetőt, ahonnan szép kilátás nyílik észak felé. Jelzetlen ösvények sokasága szeli át, de van bőven jelzett út is (zöld turista és Mária-út), sajnos nem lehetetlen ezerrel száguldó terepkerékpárosokkal találkozni ezeken az utakon. Semmi baj nincs a kerékpározással, de szörnyen balesetveszélyes tud lenni, amikor a semmiből egyszercsak felbukkannak a hátam mögött.

Mára rengeteg dolgom lett volna, mi sem volt természetesebb hát, mint hogy felbuszoztam a Gyermekvasút végállomásához egy kis természetfotózásra. De nem bántam meg. Az október közepén jött szokatlan meleg, az elmúlt napok esői után hihetetlen színekbe öltöztették a természetet. Még mindig bőven van, ami nyílik, akadnak lepkék-rovarok, a madarak lomhán rebbennek fel egy-egy pirosló bogyóval a csőrükben, a lombok színei pedig valójában visszaadhatatlanok. A fák, bokrok mögül gyerekzsivajt és gőzmozdony pöfögésének hangját hozta a szél - íme egy igazi, békebeli családi hétvége...
A szinte vakítóan kék boglárkalepke olyan volt, mint egy repülő zafírkő. Elénekeltem neki Süsü dalát (tényleg!), "állj meg lepke, állj meg", és úgy látszik meggyőztem, mert hagyta magát lefényképezni... A fél-élősködő, fura növények két fajával is találkoztam, az egyik az elmaradhatatlan kéküstökű csormolya (ezúttal igazi "kacsalábon forgó" példány, lásd lentebb), a másik a sárga fogfű.

Csomós harangvirág - Campanula glomerata

Repcsény (Erisymum sp.) látogatójával, az ékfoltos zengőléggyel (Epistrophe baltaeala)

Útszéli imola - Centaurea biebersteini

Ez vagy egy furcsa szmájli, vagy egy darázs hátulról

Gólyaorr (Geranium sp.) vörösre színeződő levele

Kacsalábon forgó kéküstökű csormolya (Melampyrum nemorosum)

Még egy gólyaorr levél

Közönséges bábakalács - Carlina vulgaris

Sárga fogfű - Odontites lutea

Aranyfürt - Aster linosyris

Boglárkalepke

Egy a számtalan vadrózsafaj közül

Vajszínű ördögszem - Scabiosa ochroleuca

Elvirágzás után ezt látjuk a vajszínű ördögszemen

Vastövű imola - talán (Centaurea scabiosa)

Izzik a galagonya ruhája... (Crataegus sp.)

Csomós harangvirág - Campanula glomerata

Vadgesztenyefa. Ez biztos. (Aesculus hippocastanum)