A Rákoskerti Lemaradás Egyesület nevével 2014-ben, a Merzse-mocsár túrán találkoztam először. A rokonszenves egyesületi embléma napocskát és izzadva hegyet mászó, szemüveges csigát ábrázol. A túraszervezők híresek "etetős" hajlamaikról, az ötféle választható csokiról, kolbászkrémes és zsíros kenyérkéjükről stb., így nem volt vitás számomra, hogy ezen a napsütéses, szép kora tavaszi szombat reggelen egy kellemes, alig 20 kilométeres, amolyan "élvezeti túra" vár rám.
 |
| Leánykökörcsin - Pulsatilla grandis |
Reggel héttől van rajt. Nem sokkal később ott is vagyok a Szépjuhásznénál (bár majdnem leszálltam a 22-es buszról Szépilonkánál, sok errefelé a "szépasszony"...) Ezek a Budapest közelében szervezett túrák hírhedten "tömegesek", el szeretném kerülni a rajtoltatás körüli várakozást, káoszt... ami nincs. A buszról leszállva szinte belém mar a hideg. Az asztalokon fehér dér rétege csillog, a regisztráláshoz kikészített golyóstollak nem fognak, gondolom beléjük fagyott a tinta. Alkoholfilccel töltöm hát ki a nevezési lapot - az alkohol jó sok mínuszig fagyálló... Gyorsan és szervezetten megy minden, már indulhatok is, az itiner színes, kemény papíron van, minden lényegi dolog rajta van, még a csigás logó is, szuper.
Lassan fel is melegszem, ahogy szedem a lábamat a szolíd emelkedőn a Budakeszi-erdőben. Az út széles, kellemesen fagyott, ami azt jelenti, hogy nincs sár. Rajtam kívül túrázó sincs, de tudom, hogy nem lesz ez sokáig így. Hallgatom az ünnepi madárdalt, szinte visszhangzik a még halottnak, de legalábbis álmodónak tűnő fák között, felettem ibolyakék az ég, a szél hideg ujjaival borzolgatja a vékony, fényes gallyakat. A madarak felelgetnek egymásnak, párkereső nóta ez, egy harkály valószínűtlenül sokáig dobol, a távolból talán egerészölyv vijjogását hozza a szél. Lábam elé gyémántszilánkokat hint a fagy.
 |
| Korai rajtolók a Szépjuhásznénál |
Néha lehagy egy-egy népesebb, zajos társaság, elég sokan kutyát is hoztak. Lehúzódok, elengedek mindenkit útjára, aztán hallgatom tovább, miket beszélnek a madarak... Frissen vájt odúk forgácsa villan némely fák tövében, amott taplóféle nő öreg holtfán - érintése akár az öreg, barna bőré - pettyes hátú bodobács tápászkodik a barna avar közt. Találok egy koponyát - vajon milyen állaté lehetett? Rókára tippelek... váratlanul felbukkan előttem a Csacsi-rét, az első ellenőrzőpont. Ötféle csoki van, sportszeletet választok, zsebre teszem és meg is feledkezem róla... de milyen öröm rábukkanni hazafelé a buszon! Aztán itt-ott az ösvényre dőlt vaskos fatörzseken kell átmászni, esetleg alattuk átbújni, a jégtörés nyomai mindenfelé nyilvánvalóak. Egy "vérteljesítménytúrázó" srác a szintideje miatt morgolódik, én inkább a fákat sajnálom...
Hosszú, egyenes, sokat járt útszakasz jön, jól haladok, máris itt a második ellenőrzőpont, ami a Piktortégla-üregek nevet viseli. Sok, veszélyes kis üreg van errefelé, ezt a "piktortéglát" a szobafestők használták valaha, itt bányászták hozzá primitív, rókalyuk-szerű tárnákban az alapanyagot: löszös, porrá mállott dolomitot. A pontőrök cukorkával kínálnak - el is fogadom, pedig anyu mindig is óva intett az erdőben leselkedő cukros bácsiktól! :-)
A Frank-hegyen is komoly károkat okozott a jégtörés. Testes feketefenyők kidőlve mindenfelé, kerülgetni kell. Itt-ott az aljnövényzet már éledezik: a napsütötte lejtőn finom lilás-rózsaszín odvas- és ujjas keltikét fényképezek. Bódult, amolyan másnapos benyomást keltő, mohó méhecskék randalíroznak rajtuk. A mélykék ég alatt somvirágok kénsárga csokrai nyiladoznak.
Aztán "alámerülünk" egy rövid, városszéli szakaszra - ejj, ez az Adorján út felejthetetlen! - többen meg-megállnak, szinte haláltusát vívnak felfelé, zihálva, én azon gondolkodom, milyen alkalmatos is ez a hosszú, forgalomtól mentes, meredek aszfalt egy jó kis erőnléti edzéshez. Szép nyugodtan elmegyek a mezőny mellett, ilyenkor látszik meg a téli futóedzések haszna... aztán a zöld háromszögre kanyarodva irány a Farkasvölgy, ahol az út szélén már kezdenek nyílni a pettyegetett tüdőfüvek és mostanra a napocska már a jeget is felolvasztotta: csúszik, na.
Az Úti Madonna-kápolna, ami a harmadik ellenőrzőpont, az egyik kedvenc helyem. Hányszor jöttem már ki ide egy kis elmélkedésre? Meg se tudnám mondani... még a kis kápolna körül élő orchideaféléket is egyénenként ismerem. A daliás bíboros kosbor tőlevélrózsája már ott zöldellik a helyén...
Kinyílik felettem az ég, ahogy kibukkanok a Széchenyi-hegyen, a kék égbe döf a toronyantenna, sehol egyetlen felhő... de nézek a lábam elé is, kíváncsi vagyok, mi a helyzet a leánykökörcsinekkel... és jelentem, vannak! Hanem friss vaddisznótúrások is vannak... brutális...
Itt állomásozik a híressé vált "etetőpont", ahol zsíros- és vajas- és lekvároskenyerek garmadájával várják a szervezők a megfáradt (höhh!) vándorokat, meg van forró tea lavórszámra, csalamádé és lila hagyma halmai, meg ragyog felettem a Nap, és már szinte napoznivaló idő van... mi kellhet még? Kicsit téblábolok, nyüzsög a nép, igazi piknik.
Becélzom Normafát, alig pár lépés - a réteses bódé kísértésbe ejt, de a vajaskenyerekre való tekintettel most kihagyom. Pecsét a Síháznál, meg egy ropogós, finom almát is kapok, hátha megéheztem volna az elmúlt másfél kilométer alatt...
A városból felhallatszik a déli harangszó.
Óriási a tömeg. Napsütéses szombat délelőtt lévén szerelmespárok, kutyasétáltatók, családok, kocogók, babakocsisok népes hadosztályai nyüzsögnek. Szép, igazi békebeli dolog ez, csak az a jégtörés ne volna... a kidőlt fákat, letört ágakat mostanra akkurátusan összevágták és takaros kupacokba rendezték, olyan az egész, mint egy tüzelőanyag-telep. Szedem is a lábam, hogy minél hamarabb átjussak. A nyüzsgés nem szűnik a János-hegyi kilátónál sem, sőt. Színes ruhákba bújt kerékpárosok villannak el előttem, "két kör, fiúk!" harsan, amott kürtőskalács-árus, igazi vásári hangulat, kutyák, gyerekek, minden vidám és színes. A felújított kilátó habcsókként trónol a hegy tetején, mint egy klasszicista látomás, felmászom, persze. Itt kerül sor az elmaradhatatlan vizsla-simogatásra is. Az állat fényes hátát vakargatom, a vizsla berogyasztott térdekkel, mozdulatlanná válva áll, és félig leeresztve a szemhéját olyan élvhajhász arcot vág, hogy a gazdáival egyszerre nevetünk fel!
Furcsálltam, hogy nem találkoztam a tavaszi erdő két jellegzetes lágyszárú-fajával, a hóvirággal és a téltemetővel. No hát most, az utolsó másfél kilométeren mindkettő felbukkan. Addig fényképezem a hóvirágot - a sárba térdelve - míg elveszítem a makro lencse tokját, vissza kell menni érte, megvan. A télikék pedig aranysárga lángokként ragyognak ki az avarból, készülhetnek a "behasalós" fotók! Újra hallom a szűnni nem akaróan doboló fakopáncsot is... ugyanaz a madár lehet, mint reggel?
Nincs más hátra, mint leérkezve a piros sáv jelzésen átvenni a célban az oklevelet és a kitűzőt, enni még egy kis vajaskenyeret (van zsíros, kolbászkrémes és májkrémes is), amit virtuóz sebességgel kennek a segítők. De figyelmes gesztusként még a "négylábú túrázók" számára is van frissítőpont: kutyatáp és friss víz...
Remek túra volt, köszönet érte a szervezőknek!
 |
| A Budakeszi-erdőben |
 |
| Az útra dőlt fatörzseket itt-ott át kellett mászni |
 |
| Valami itt hagyta a fogát... |
 |
| Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis |
 |
| Odvas keltike - Corydalis cava |
 |
| Piktortégla-üreg |
 |
| Kezd nyílni a som virága (Cornus mas) |
 |
| Vidám mosoly a Frank-hegyen |
 |
| Az ibolyafélék is kezdenek már nyílni (Viola sp.) |
 |
| Ujjas keltike - Corydalis solida) |
 |
| Ujjas keltike - Corydalis solida) |
 |
| Odvas keltike - Corydalis cava |
 |
| Az Úti Madonna-kápolna, mint ellenőrzőpont Farkasvölgyben |
 |
| Ez a kis szőrmók a leánykökörcsin bimbója |
 |
| Leánykökörcsin - Pulsatilla grandis |
 |
| Széchenyi-hegy - az "etetőpont" |
 |
| Panoráma Normafáról Budapest felé |
 |
| Normafa, Anna-rét |
 |
| A János-hegyi kilátó |
 |
| Hóvirágok nyílnak a János-hegyi kilátó alatt (Galanthus nivalis) |
 |
| Téltemető - Eranthis hyemalis |
 |
| Téltemető - Eranthis hyemalis |
 |
| Téltemető - Eranthis hyemalis |
 |
| Rajt és cél egyben a Szépjuhásznénál |
