 |
| Alkonyi fényjáték Zebegénynél |
 |
| Jégcsipkés ágak |
 |
| Igen, ez bizony egy vadkan. |
2013. január 5. megtévesztően tavaszias nap. Igazi hidegfronti idő: kék ég, mesés felhők, bakancsfűzés, majd a napkelte megtekintése a váci zónázó vagonablakából. Nagymaroson leszálltam, és a kék jelzésen irány régi kedvencem, a Templom-völgy. Egészen elfelejtettem, hogy itt ekkora szintkülönbségek vannak... a Mihály-hegy után jött az igazi, jó sáros emelkedő, és a Rigó-bércen az első panoráma.
Még nincsenek lombok, ragyogóan lehetett látni a visegrádi túlpartot... most máshol tévedtem el, mint legutóbb, ennek köszönhetem a találkozást a vaddisznókondával. Egyébként nagyon sportszerűek voltak: egy horkantással elém állt a vezérkan (remekül érvényesülő agyarak!), majd amikor tisztelettudóan (légvonalban) visszavonultam, elégedetten visszaheveredett a sárba csapatával együtt. Azért egy elmosódott fotót készítettem róla. Persze fogalmam se volt, hogy hol vagyok, és igyekeztem e meghátrálást nem kudarcként, hanem bölcsességként elkönyvelni. Hamarosan egy zajos kirándulócsapat érkezett a tetthelyre (vadkanos élménybeszámoló fotóval alátámasztva). Most a vaddisznók hátrálhattak meg, mert többet nem láttam őket, és a kirándulók is elpárologtak valahol mögöttem, mert a Remete-barlangoknál ismét egyedül voltam.
 |
| Kilátás a Dobozi-oromról |
Innentől nyílt ki igazán a panoráma. A Dobozi-orom, aztán Borostyánkői-pihenő kiváló kilátó- és fotópontok. A sárga kereszt jelzésen immár nagyobb sárdagasztás nélkül jutottam el a Monarchia rétesházig, ami - szerintem - legalább olyan fontos nevezetessége Zebegénynek, mint a Koós Károly-féle szecessziós templom. Hazafelé a jól fűtött vonatból kibámulva még hosszan elkísért a dunakanyari naplemente szín- és fényjátéka...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.