Terep-járó: Koránkelők - a budaörsi Kopárok növényei február derekán

2014. február 15., szombat

Koránkelők - a budaörsi Kopárok növényei február derekán

Az egyik "klasszikus" kiránduló-útvonalam Csillebérctől vezet végig a sárga sáv jelzésen a Sorrento-sziklákig, majd innen szoktam a fehér, kőzúzalékos, jelzetlen úton a Kopárok felé kanyarodni, majd vissza a Farkashegyen át Csillebércre, fel a piroson. Most ezt az érdekes, de rövid távot megtoldottam egy sétával a Huszonnégyökrös-hegyig a természetvédelmi szempontból fokozottan védett Csíki-hegyek mentén.

Arra számítottam, hogy pokoli sár lesz, de ahhoz képest nem is volt vészes. A különösen sáros részek még fagyottak is voltak. Ahogy nekirugaszkodtam a KFKI buszvégállomástól lefelé, hamarosan téltemetők (télikék) kisebb-nagyobb csoportjaira bukkantam. Ezek az embert valósággal követik, az ösvények mellett találhatóak.

Téltemetők - Eranthis hyemalis

Nem én voltam az egyetlen, aki ezen a napfényes, tiszta februári szombaton kirándulni ment: viszonylag sok emberrel találkoztam még ezeken a kevésbé forgalmas kirándulóhelyeken is. Egy nyugdíjasokból álló csoport a Sorrentónál napozott.

Téltemető - Eranthis hyemalis. Védett!

Hosszú, egyenes, szintkülönbség nélküli turistaút - optimális. A jelzéseket nem is figyeltem, annyira egyértelmű volt, merre kell mennem... a Nap fénye átsütött a tavalyról itt maradt faleveleken. A nedves erdőalján már bújnak a kontyvirág levelei: először nem tudtam, mik ezek a harsány, vaskos zöld hajtások, aztán egy nagyobbacska levél egyértelművé tette a dolgot. Ez a fura "börtönvirág" (foglyul ejti a megporzó rovarokat csalafinta virágában) nyárra teljesen eltűnik, csak nyélszerű száron sorakozó piros bogyói látszanak.
A Sorrentónál kicsit szétnéztem, mi bújik már, nos a Lumnitzer-szegfű (régi, szép nevén Szent István-szegfű) ezüstös-kékes finom levelei, és a törpe nőszirom kis kardjai már látszanak, valamint mindenféle titokzatos tőlevélrózsák is, amelyek közül egyenlőre a kankalinét ismerem fel.
Az Erdélyt idéző nevű Csíki-hegyek magassága alig haladja meg a háromszáz métert - fokozottan védett terület, dolomitfelszínen kialakult rendkívül gazdag élővilágáról nevezetes. Most még persze alig mutatkozott ezek közül valami, de a borzas vértő száraz, polipszerű hajtásait, az erdei holdviola sejtelmes, ezüstpénzhez hasonló, áttetsző termését nem volt nehéz felismerni.
A Kopárok miniatűr sziklakertjeiben még "téli álmot" alszanak a pozsgás növények: kövirózsák, varjúhájak, most erős, hideg szél fújt, de micsoda sivatag-szerű hőség fogja égetni ezeket a fehér sziklákat nyáron! Kicsit nézelődtem a galagonyabokrok között - szinte hiánytalanul megvannak a piros bogyók, egy ennyire enyhe télen nem ették le a madarak. Fényes-pirosan ragyognak a vadrózsabogyók is, kövér rügyek duzzadnak a tövises ágakon, összeböködik a jámbor fotóst...
A természet nem bolond. Az nyílik, aminek naptár szerint ilyenkor nyílnia kell, vagyis az történik, ami időszerű. És jól is van ez így. A madarak pedig olyan, de olyan koncertet adtak, amiért önmagában is érdemes egy koratavaszi sétát tenni az erdőben...