Leánykökörcsinek a Széchenyi-hegyen

Ennek a sétának a fő célja a tavaszi sziklagyep királynőjének, a feltűnő leánykökörcsinnek felkutatása volt, de persze egyéb lila szépségeket is találtam útközben: odvas és ujjas keltikét, ibolyaféléket, árvacsalánt, fürtös gyöngyikét. Meglepett, hogy a forgalmas kirándulóhelyen mekkora vaddisznó-túrások éktelenítik az erdőalját: ez az állat tényleg nem félénk... 
A legszebbnek és fajokban leggazdagabbnak a nagy toronyantenna környéke mutatkozott, ami védett terület. A kijelölt turistaúton maradtam, hiszen jól látszott, hogy bújik a tavaszi hérics és a törpe nőszirom, ezek a taposásra érzékeny védett növénykék. Szerencsére a gyönyörű kikericsek közvetlenül az ösvény mellett is nyíltak, és a délutáni nap utolsó sugara szinte megsimogatta őket.

A leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) a boglárkafélék közé tartozik. Selymesen puha, gyöngyházfehér bunda borítja az egész növényt, ez védi meg a reggeli fagyoktól szárát, bimbóját. Leveleit csak virágzás után bontja ki. Hatleplű lila kelyhe az ég felé néz: a többi kikericsféle bókoló. Néha hatnál több "szirma" is lehet, ez mutáció. A nagy virágok pazar színe és illata csalogatja a rovarokat, a friss vitaminra kiéhezett legelő állatokat viszont, más koratavaszi virágokhoz hasonlóan, mérgező mivoltja riasztja el: az őz, a szarvas nem is legeli le, de takarmányba kerülve indokolt a népi neve: tikdöglesztő, alamuszvirág. Mutatós bóbitás kaszattermése is: minden egyes maghoz repítőszál tartozik, ami ráadásul nedvesség hatására megcsavarodva a földbe fúrja a magot: a leánykökörcsin tehát elveti önmagát.

Védett, Natura 2000-es faj, 2011-ben az Év Vadvirága volt.