Terep-járó: Kosborles zuhogó esőben - a Haraszt-hegyi tanösvény vizes csodái

Néhányan, akik osztoznak velem az amatőr botanizálás és fotózás szenvedélyében, szombaton túrát szerveztek a Csákvár melletti Haraszt-hegyi tanösvényre. Nem tudtam velük tartani egy tanfolyam miatt, de este láttam a közösségi oldalra feltöltött friss képeket... kiváltképp a kosborokat... jujj, hát ezt én is látni akarom élőben! Mennyi szépség! Csak hát míg a szombat ragyogó napsütéses, igazi tavaszi időt hozott, addig vasárnapra életbe lépett a másodfokú riasztás, a meteorológusok zivatarokat prognosztizáltak... sőt az én felhőismeretem is... De ez sem tudott visszariasztani. Nagy szerencsém volt egyébként, két zivatarzóna közötti viszonylag békésebb időszakban járhattam végig a hegyoldalt!

Így hát zuhogó esőben indultam el Pestről, aztán kicsit kivilágosodott az ég a busz előtt - én szépen elraktam a már előkészített esőpelerint - és ahogy leszálltam Csákváron, szaporán indultam is, hogy három óra alatt végigjárjam a körülbelül 9 kilométert (ebből maga a tanösvény csak mintegy három és fél, de oda is kell jutni). Ahogy kijutottam a városka szélére, szép búzavirágok és pipacsok fogadtak a szántóföld szélén. Bal kéz felé kanyarodva indultam el, és a kapott útmutatásnak megfelelően nagyon gyorsan megtaláltam a vitézvirágokat, amelyek új neve tornyos sisakos kosbor (Anacamptis pyramidalis). Valóban piramist formáz a bimbós fej, az alsó virágok kezdtek nyílni itt-ott. Egészen sok bimbós egyedet láttam. De nem ez volt itt az egyetlen kosborfaj: elvirágzóban lévő tarka pettyeskosborok, szép szál kétlevelű sarkvirágok is díszítették a kopárost, ahol a legfeltűnőbb virág mégiscsak a kisfészkű hangyabogáncs.

A szürkés fények, tompa árnyak ellenére a virágok élénk színekben ragyogtak, finom esőcseppeket ringattak, és néhány ázott lepke is akadt a terepen.
A tanösvényen haladva közvetlenül az ösvény mellett rábukkantam a nem várt ibolyás gérbicsre, ez is orchideafaj, és nyílik már... tavaly bizony júniusban láttam ilyet, most május első harmadában járunk... aztán kicsit odébb "kiszúrtam" egy furcsa kétlevelű sarkvirágot. Egy ágba kapaszkodva (azonnal zuhany zúdult a nyakamba) szemügyre vettem: a tő minden virágáról hiányzott a mézajak, és legtöbbjéről a nektársarkantyú is! Ez egy fejlődési rendellenesség. A virágalkotók hiánya nem ritka a kosborféléknél, de még nem láttam ilyet. A szomszédos tövek "normálisak" voltak. Sajnos a nyirkos sötétség, meg a félkézzel ágba kapaszkodás miatt nagyon nehezen tudtam lefotózni, és a kép nem is lett tökéletes. Aztán, mintegy az egyensúly miatt, egy szokatlanul hosszú nektársarkantyúval "felszerelt" példányt is találtam. Elég érdekesen néznek ki egymás mellett (alatt) a képen.

A következő ilyen zuhanyos mászásom egy fehér színű tarka pettyeskosbor miatt volt - azt hiszem, ezt az egyedet már tavaly is lefényképeztem... :-)
Megnéztem a kis "kőlyukat", sziklaodút - valósággal dzsungel hangulata volt az erdőnek: csepegő víz, korhadékok illata, szurdokfalak... egy faodúból ismeretlen madárfiókák perlekedtek velem. Zúgott-rezonált tőlük az egész üreges fatörzs.
Kiérve a Kerek-hegyre kitágult a panoráma, és a kicsit fennsík-szerű hegytetőről messzire el lehetett látni - igen, a látóhatár széléig sorakoztak a tépett, szürke felhők... Közelebb nézve gyönyörű kis apollólepkéket láttam, ahogy próbáltak szárítkozni a boglárka-virágokon. Szárnyuk, akár a fólia, csücskén áttetsző... nagyon szépek, védettség alatt is állnak.
Itt a hegytetőn újabb gyönyörű, védett fajokat csodálhattam meg: illatos nagyezerjófüvek nyíltak mindenfelé az erdőszéleken, alattuk tarka imolák - az egyik kedvencem - selymes boglárkák, varjúkörmök, pettyeskosborok, gérbicsek, itt-ott egy-egy borzas vértő, vagy magyar repcsény... csodálatos hely! Addig vacakoltam itt, hogy a faluból felhallatszó harangszó ébresztett rá, hogy ugyancsak sietnem kell, ha el szeretném érni a buszt vissza, Pestre! A bakancsom cuppogósra ázott, a nadrágom nemkülönben - már gondolkodás nélkül térdeltem bele vele a sárba, a vizes fűbe stb. - amíg mozgásban vagyok, nincs gond, de órákat várni a következő buszra, nos, nem lenne valami bölcs és egészséges dolog. Szóval: spuri!
Mondanom sem kell, hogy a meredeken lefelé való nagy rohanásban néha csúszó, sarkazó-fékkel álltam meg egy-egy növény mellett, mint a síelők... azért a kapitális bíboros kosbort nem lehetett kihagyni... ekkora, "szélesvásznú" virágokat még nem láttam! - vagy a fehér madársisak miatt. Ez a hatodik talajlakó orchidea-faj, amit ezen a kiránduláson láttam!
Sikeresen visszaértem a csákvári buszállomásra, és még egy fagyi is belefért az időmbe. Megkóstoltam a Rákóczi túrós és a Drakula fantázianevű kreációkat... Jó nap volt!