Terep-járó: Márciusi színek a Soroksári Botanikus Kertben

2019. március 15., péntek

Márciusi színek a Soroksári Botanikus Kertben

A soroksári botanikus kertről a Neten olvastam először. Nem közismert, pedig látogatható, ha nem is minden nap. A Kertészeti Egyetem részeként működik, oktatási-kutatási céllal. Emellett magbankként is. Hatvan hektáros területének nagyobbik része egy épen megmaradt élőhely-mozaikdarabka, a hajdani láprétek és homokpuszták világát felvillantó védett rezervátum. Itt már négyezer évvel ezelőtt is élt ember, talán nem véletlenül hívják a "legmagasabb" dombot Csonthalomnak... A hajdani Duna-meder hordalékából épült homokdűnék, dombocskák közeiben nedvesebb a talaj, itt lápréti és zsombékos környezetet kedvelő növények is megélnek. Ezek különösen érdekeltek, hiszen ilyen élőhely Budapest környékén - ma már - kevés van.

Nemes májvirág - Hepatica nobilis

Ahhoz képest, hogy ez még közigazgatásilag (és tömegközlekedésileg) Budapest, valóságos expedíció ide eljutni busszal-vonattal. Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy ennyi idő alatt Szobot is megjártam volna vonattal, oda-vissza... Módom volt a soroksári Hősök terén kávézni egyet, mert a 166-os busz bizony csak félóránként jár.

Érződik, hogy kora tavasz van még, a kék eget mélylila, zápor-sávos felhők csíkozzák. Nedves párák lebegnek a még sárga, tavalyi fű felett, de a gyümölcsfák, bogyótermő bokrok már bontogatják a virágaikat. Részegítőek az illatok: a nedves, homokos talaj, a bomló avar, a sarjadó zöld, a halványrózsaszín és fehér virágok párái. Célom a kakasmandikó, amiről tavaly lemaradtam. Egyhamar aligha láthatom ezt a vadvirágot természetes élőhelyén!
Tökéletes zavartalanságban bóklászok az ösvényeken, bámészkodok, hallgatom a madárdalt, néha egy-egy repülő suhan át az égen Ferihegy felé, az égbolton átzúgva... virágozni készülő meténgek öntik el a fák alját, finom fehér virágaival bólogat a galambvirág, harsányzöld medvehagymalevelek törik át a tavalyi avar rétegét. A tavacska vize zavartalanul veri vissza az ég kékjét, a felhők képét. Örömmel látom, hogy a szárazság ellenére van benne víz. Olyannak is láttam már, hogy kiszáradt, repedezett iszap borította az alját...
Amikor éppen kisüt a Nap, rovarok százai kerülnek elő a semmiből, és hangos, karneváli zúgással vetik magukat a fűzfa barkáira. A valósággal megittasult rovarseregben lepkék is akadnak, könnyedén lefényképezek kettőt is: egy lakmározó atalantalepkét és egy szárnyait széttárva napozó nappali pávaszemet. Aztán eltűnik a Nap egy vastag felhő mögött, és mintha varázspálcával suhintottak volna a fűzfa felett: hirtelen csend támad, a rovarok eltűnnek.

A kakasmandikó mellett más ritkaságokat is megcsodálhatok: hunyorokat, ikrás fogasírt, kárpáti sáfrányt, bókoló csillagvirágot, nemes májvirágot. Akad még egy-egy télike és felnyúlt hóvirág is, a tyúktaréjok, keltikék, tüdőfüvek még csak most fognak hozzá szirmaik bontogatásához.

Csodálatos, hogy nem siettet senki!