Terep-járó: Át a Vértesen Csákvártól Oroszlányig: virágok, völgyek, meg a vérnyúl

Szelíd lankák vidéke

Azt a nevet is adhattam volna ennek a kirándulásnak, hogy "A vértesi vérnyúl nyomában"... mert ekkora nagy, szúrós tekintetű nyulat még életemben nem láttam! De az óriásnyúlon kívül még sok váratlan ajándékot tartogatott számomra a Vértes ezen az áprilisi szombaton.

Szombat reggel, a jó öreg Népliget autóbusz-állomás, alul retró, fölül modern vasszerkezet és üvegtáblák, mostanában sok kirándulásom kiindulópontja. Megveszem a jegyet, bámészkodok. Fényes tavaszi ég feszül fölém. A busz átrobog a Duna felett, a víz fényes, tükrözős... ígéretes nap! Csak pár kiránduló utazik ebben a korai időpontban. A szántóföld felett pár méterrel nagy barna ragadozómadár szitál a levegőben, szinte egy helyben megállva. Sajnos, nem tudom meg, lecsapott-e végül, a busz könyörtelenül tovarobog...

Piros árvacsalán - Lamium purpureum

Csákváron villámgyorsan elszéled a pár kiránduló, én egyedül indulok a hajdani Eszterházy-kastély parkja felé. A kapu nyitva, rajta felfestett turistajelzés. Odabent mesés tavaszi fények, színek áradata fogad. Szintkülönbség nincs, kis eső esett, minden friss, minden új, minden tiszta... parányi zöld csillagokként világítanak az épp bontakozó rügyek, millió és millió. Zeng a madárdal, és a rigóénekre tücsök cirpelése kontráz. Csodálatos reggel!

Szintkülönbség nincs, lassan ballagok, meg-megállok fotózgatni. Most, a túra elején szépek a ferde fénysugarak, és még van kedvem guggolni... tudom, hogy huszonöt kilométer múlva már néha veszni hagyok pár fotótémát, amihez le kéne guggolni... de most még megy.

A hajdani kastély "parkerdeje"

Mesés vadvirágok mindenütt, valósággal berobbant a tavasz. Pettyegetett tüdőfű, sárga salátaboglárka, rózsapiros árvacsalánok, bogláros szellőrózsák, liláskék indás ínfű, fürtös gyöngyike...

Nagyon élvezem a pillanatról pillanatra változó tavaszi látványt! Egyre melegebb is van, ahogy a Nap emelkedik az égen, könnyű kabátom is kezd túlzásnak tűnni. Valósággal kísérnek az út szélén a vadvirágok: a zászpa recésen hajtogatott zöld legyezői, a bókoló tavaszi kankalinok, megpillantok pár virágzó babérboroszlán bokrocskát is.

Pettyegetett tüdőfű - Pulmonaria officinalis

Vakítóan fehér, murvás úton haladok, szikrázik a napfény... és az út szélén újabb védett faj: pusztai meténg finom lila propellerei. amott a fák töve köré mintha zöldessárga sál lenne tekerve: kutyatej milliónyi virága.

A virágos réten sötét folt ül: ahogy jobban megnézem, hát egy óriási nyúl. Leírhatatlan pillantást vet rám, majd tüntetőleg elfordítja a fejét, oldalvást forgatja nagy, kanálszerű füleit. Nem igaz, hogy nem vesz észre, szerintem már reggel tudta, hogy itt leszek, amikor én még Pesten mostam a fogamat, csak látványosan semmibe vesz. Lassan közeledek hozzá, kezemben a teleobjektívvel felszerelt fényképezőgéppel... szinte hasra eshetek benne, csak az utolsó métereken kezd lomha, távolodó ügetésbe.

Apró nőszirom - Iris pumila. Védett faj

Erdőben járok... Meszes-völgy, Három-szarvas út, így írja a térképem. De nem három szarvas van itt, hanem vagy húsz őz fut át előttem laza kocogással és igen nagy zörgéssel.

Ahogy megállok - mert az állatok látványától megtorpantam, szinte fotózni is elfelejtettem - egy felháborodott csuszka kezd kiabálni a fejem felett. Hát neked meg mi bajod? Nézek fel, és megértem: felettem úgy másfél méterrel kerek peremű odúnyílás. A türelmetlenül toporgó madár végül odaröppen, finom karmaival megkapaszkodik az üreg peremében és benyújtja a csőrében lévő kukacokat a fiókáinak. Megyek is, ne zavarjam a szombati családi tízóraizást!

Agárkosbor - Anacamptis (régebben Orchis) morio. Védett faj

Vérteskozma határába értem, jó sok autó parkol itt. Át is tervezem utamat: nem haladok át a településen, inkább megyek jobb kéz felé, a Fáni-völgyben az aszfalton. Nem is bánom meg, szép hely, évek óta nem jártam itt. Meglepően hűvös levegőt lehel a völgy. Itt még virágoznak a keltikék is, ezer és ezer virág terít fehér-lila takarót a földre.

A turistaút letér balra, hát letérek én is... egy keresztbe fekvő, kidőlt fatörzs gondoskodik arról, hogy ne nagyon száguldozzanak a biciklisek, akikből azért akad egypár, igaz leginkább az aszfalton. leülök a törzsre pihenni kicsit, lógázom a lábamat... csodálatos pillanat. Zöld takaróként borítja a talajt a sövényveronika és a salátaboglárka szövevénye.

Kisvirágú hunyor - Helleborus dumetorum. Védett faj

A Sárkánylyuk-völgyet választom. Nem túl forgalmas hely, az is világos, miért: a kidőlt fák tömege miatt nehéz itt a járás. Hol átmászok a törzsek felett, hol átbújok alattuk, elég nehézkes haladni így, megküzdve a méterekért. Örülök, amikor megfogyatkoznak a kidőlt törzsek, és ismét tempósabban lehet haladni. Egész más világ, itt száraz avar borítja a földet, meleg szellők incselkednek, más a növényvilág is. Egy mélyút peremén örömömre pézsmaboglár-populációt találok. Évekig egyet sem láttam, nyilván mert nem is tudtam hogy vannak, de mostanra "ráállt a szemem" erre a parányi vadvirágra, és egyre több helyen felfedezem... ahogy itt is.

A Mátyás-pihenőig a kék kereszt jelzést követem. A pihenőnél kis kulcsosház, fedett esőbeálló, szalonnasütőhely és pár pad fogad. leülök egy napsütötte padra elfogyasztani ebédemet, és eltűnődök, hogy vajon ki hagyta itt ezt a rozsdás bográcsot?

Tavaszi kankalin - Primula veris

A piros sáv jelzésre kanyarodok, aztán bal felé, a Mária útra. Reménykedek, hogy hátha találok epergyöngyikéket, de nem látok egyet sem. Ezzel a fajjal még nem sikerült találkoznom. Szép kopárosok, ritkás erdő, megint egy másik hangulat, egy másik világ. Néha gyíkok zizzenését hallom és persze a madarakat. Most már, hogy van egy kis lomb, gyakorlatilag láthatatlanok.

Vértessomlót nem lehet jelzett úton kikerülni. Hangulatos kálvárián át vezet az utam - nini, csillogó gólyaorrok rózsaszín virágokkal, és valóban fényes levelekkel... Le is ülök a Mária-grotta előtti padra, csodálatos, időtlen pillanat, aztán egy diót törő szajkó fotózásával bíbelődök el. Szajkovszkij: diótörő. Az okos madár láthatólag szórakozik velem. Vértessomló szép falu, rendezett házakkal... lekattintok egy festői pózban bámészkodó macskát, aztán át a patakon, kis kapaszkodó - szép sárga gólyahírek szegélyezik - és már kint is vagyok a hosszú, egyenes úton, ami átvezet a szántóföldön. Emlékszem, itt láttam először konkolyt, jó pár évvel ezelőtt. Most üres, mint a sivatag, várom is, hogy vége legyen, és a Majki-erdőben találjam magam.

Turistajelzés kicsiknek és nagyoknak...

A Majki-erdő talaja homok, ott süpped a lábam alatt, de azért itt is élnek szép vadvirágok. További pézsmaboglárokra bukkanok - eddig úgy gondoltam, üde talaj, égeres kell hozzá, de ezek szerint megél itt, a napsütötte homoktalajon, erdőszélen is.

Felvillan előttem a remeteség hajdani böjti halait adó horgásztó, tükre sima és szinte ólmos fényű. Szélében sarjadnak már a mocsári nőszirmok hosszú, zöld kardlevelei. A kolostoregyüttes után már aszfalton kell ballagnom Oroszlány központjáig, de ami azt illeti, ez a szebbik irány a településközpontba. Rengeteg időm van a vonatpótló buszig, igaz még ki kell derítenem, hol a posta, ami előtt megáll... De ez nem nehéz feladat, a turistajelzéses útvonal ott halad el előtte. A fagyizó nyitva, sor áll előtte. Beveszem magam a panelházak közé, hátha akad itt egy pad, ahol zavartalanul pihenve várhatok a buszra... majdnem le is késem, öt perccel a menetrend előtt érkezik. Jegyet venni nincs hol rá, igaz nem is kéri senki. Tatabányán már régi ismerősöm a vasútállomás, itt is van fél órám a vonatig - elég szövevényes, hogy mi késik, mi nem, mire vonatkozik a kedvezményem, és mire kell pótdíj... Mindegy, a segítőkész jegyárussal kibogozzuk, mi kell nekem.

Aztán már nincs hátra más, mint kényelmesen üldögélni a vonaton egészen Kelenföldig.