Összes oldalmegjelenítés

2021. június 7., hétfő

"Virágvadászat": az I. Flóra futam a Börzsönyben

 Flóra futam! A neten meghirdetett botanikai kalandozás különlegesen izgalmas kihívásnak ígérkezett. Megkaptam - amatőrhöz illően, két héttel korábban - az ötven börzsönyi növényfajt felsoroló listát... ezeket kell majd az adott időtartam alatt a terepen megtalálni és ezt fotóval bizonyítani. Az útvonal szabadon választott. A lista igazán nem volt "sznob" (elenyésző számban tartalmazott védett fajt, ezeket se találtam meg...), megnyugodva láttam, hogy a felsorolt növénykék többsége amolyan útszéli, "közönséges" faj, könnyű lesz megtalálni... az ötvenből negyvenet simán... Hogy mekkorát tévedtem!

A listából az is kitűnt, hogy a megtalálandó növények nagyon változatos élőhelyet igényelnek. Van köztük páfrányféle, ami a kövek zugaiban szeret kapaszkodni... vízparti, illetve kifejezetten vízi fajok... az árnyas erdei aljnövényzet tagjai... szántóföldek szélén élő apróságok. A lista növényeinek mérete is a békalencsefélétől a közönséges gyertyánig terjedt. Szóval, igazán változatos a feladat, sőt a kihívás!

Ennek alapján terveztem meg egy 15 kilométeres utat, végig jelzett turistaösvényeken, ami a lehető legtöbb potenciális élőhelyet érinti. Nem kis vizsgadrukkal igyekeztem a találkozóhelyül kijelölt parkolóba... ahogy kiderült, a többiek is. Pedig ezt igazán nem osztályozza le senki...

Színváltozatok egy parlagon. Ezeket először háromszínű árvácskának véltem, de kiderült, hogy a mezei árvácska egyik alfajáról van szó: Viola arvensis subsp. megalantha

Mondanom sem kell, hogy ebben a bejegyzésben csupa olyan növényről készített fénykép szerepel, amik NEM voltak rajta a fajlistán... a bejegyzés címe tehát az is lehetne, hogy minden, a Flóra futam feladatain KÍVÜL. Mert egy idő után már lett egy olyan érzésem, hogy itt minden van, kivéve ami a listán szerepel!

A fránya "közönséges" vadvirágok például elbújtak. Pedig még idefelé is a vonatablakból láttam némelyiket. Bizony, a lista teljesítése terén igencsak átlagos teljesítményt produkáltam! A fűféléket már meg se próbáltam beazonosítani... Viszont, mintegy cserében, számtalan szépség látványával ajándékozott meg a Börzsöny. Hogy mikkel is? Íme egy kis válogatás!

Májusi gyöngyvirág - Convallaria majalis

 Persze egy magamfajta amatőr természetbúvár nem csak a lába előtt bujkáló vadvirágokat, hanem a feje feletti felhőkavalkádot is figyeli, és bizony pazar látvány volt az "ég mozija" is.

... és még azóta, hetekkel később is, ha az utam szélén például nagy bakszakállat vagy zászlós csüdfüvet látok, bevillan, hogy "lefotózni, rajta van a listán!"... :-)

Veronikaféle, hátterében nagy pacsirtafűvel

Nagy pacsirtafű - Polygala major. Védett faj

Nagyvirágú méhfű - Melittis melissophyllum subsp. carpathica

Zöldellő erdő május legvégén

Lila ökörfarkkóró, érdekes színben. Verbascum phoeniceum
 

Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia. Védett orchideaféle

Boci ül a fűben...

Egy kis western hangulat...

A kecskék hallgatnak...

Egy - számomra - titokzatos ibolyaféle

Kardos madársisak - Cephalanthera longifolia. Védett faj

Kardos madársisak - Cephalanthera longifolia

Kis apollólepke - Parnassus mnemosyne. Védett faj

Patakugrás, vizes élőhelyek reményében

Ez a nyíl most már biztosan nem fog másfelé mutatni

Valamelyik szamócaféle... Fragaria sp.

Fürtös salamonpecsét - Polygonatum multiflorum

Madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis. Védett faj

Fekete lednek - Lathyrus niger

Pázsitos nőszirom - Iris graminea

Nyári hérics - Adonis aestivalis

Piros kígyószisz - Echium maculatum

Változatos égkép a gabonamező felett

Rostos jégtűfelhők (Cirrus fibratus)

Cirrocumulussá átalakuló, apró részekre széteső cirrostratus réteg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.