Terep-járó: Tavaszváró gyalogtúra a Nyakason

Jó néhányszor bejártam már ezt az útvonalat - ami azt illeti, már meg is hívtak rá... Szelíd dombok, változatos élőhelyek, kellemes huszonhat kilométer, feszesnek igazán nem mondható szintidő: minden adott egy kellemes bámészkodós, fotózgatós sétához!

Tavaszi hérics - Adonis vernalis. Védett növény

Mondjuk az időjárás-előrejelzés esőt ígért éjjelre... és vannak már tapasztalataim a Zsámbéki-medence saráról is, különösen, amikor gondos kezek faltól falig beszántják a terepet, a földutat is beleértve. Amikor még napkelte előtt felébredek és kidugom az orromat a gangra, csendes esőkopogás és a nedves föld szaga száll a levegőben. De persze nem fekszem vissza, bármennyire is csábító egy heverészős szombat délelőtt... a múholdkép szerint egyébként is el fog vonulni az esősáv, mire a rajtba jutok.

Rügyet bont az egybibés galagonya - Crataegus monogyna

A buszjegyet már megvettem elővételben. Ilyen korai órán jobb is, hogy nem kell a Széna téri Volánbusz-automatával bajlódnom, különösen sötétben, kávé előtt... Buszjáratok egyébként elég sűrűn jönnek-mennek, nem is vagyunk rajta sokan. Elnyújtózok az ülésen, és félálomban bámulom odakint a lassan szürkülő tájat. A vastag felhők között néhol rózsaszínes hasadékok nyílnak. Ígéretes nap!

Nyílnak a vadcseresznye-félék is - Cerasus sp.

Tudom, hol a rajthelyül szolgáló iskola, nincs sorbanállás a regisztrációs asztaloknál. Ott a nevem a listán, hamar megkapom az útvonal-leírást, és neki is vágok a 26 kilométeres útnak. Egy kamerával felszerelt ember hátbafilmez egy terepfutót - alighanem valami hír is lesz a Nyakasfutásról. Én ügyesen kisasszézok a kamera "tűzvonalából", emlékszem, egyszer Spanyolországban ugyanígy, hátizsákostul konkrétan elfutottam a tévések elől... elmosolyodok az emlék hatására. Több, mint tíz éve volt!

Mindenütt apró, lila foltok: ibolyák színezik a talajt

Tényleg nem esik már. Nedvesen fénylik a kockakő a lábam alatt, gyorsan haladok a Rácváros hangulatos kis házsorai között. Képregényvilág. Aztán pár lépés az erdőbe vágódó mélyúton, fel és fel.. hátam mögött felragyog a Nap, átsüt millió és millió rezgő esőcseppen. Minden gally, fűszál, rügy gyémántdiadémot ölt! A madarak harsogóan éneklik a tavasz dalát... ujjongó szépség, és végre egy kis víz, a szomjas föld hálásan issza be.

Leánykökörcsin - Pulsatilla grandis. Védett növény

Felérek a fennsíkra, odalent méltóságteljesen mutat az ég felé a zsámbéki Romtemplom csonka, sok évszázados tornya. Kopott, barna a tavalyi füvek száraz szőnyege, de ebbe a szőnyegbe már színes mintát szőtt a tavasz: itt is, ott is napsárga héricsek fordítják arcukat a Nap felé. Szirmaikat megtépázta ugyan az éjszakai eső és a fennsík élénk szele, borzas fejük szorgosan rázza le az esőcseppeket a szélben. Sötétlila fürtös gyöngyikék százai sorakoznak a rövid, száraz fűben. Valahonnan egy ideges zöld küllő harsány klüklüklü kiáltása hallatszik, az égboltra fekete grafikaként rajzolódik ki a fenyők kontúrja.

Út a Nyakas-hegyre

Elbámulok, hagyom, hogy a kirándulók megelőzzenek, aztán ballagok tovább a kiszalagozott úton. Galagonya- és kökényligetek váltogatják egymást, pattannak már a rügyek, fehér golyóbisok milliói minden viharvert, szúrós, zuzmólepte ág végén: pattanásig feszült bimbók. A bokrok tövében mindenütt törékeny, lila ibolyák emelgetik az avart. Finoman fogalmazva nem rohanok. Mennyi szép látnivaló!

Szépen gondozott szőlők mindenfelé...

Persze ismerősök is akadnak a korábbi túrákról. Beszélgetve ballagok a szőlősorok felé a feketefenyvesben. Nini, boróka is van! Éles jobbkanyar, precízen szalagozva... és máris nyílt felettem az ég, hófehér felhők flottája úszik a kék égen méltóságteljesen, ragyog a Nap. A szőlőnövények valósággal vigyázzban állnak, katonás sorokban. Bor "készül" itt, nem is akármilyen... Többször voltam már a Cardium és a Nyakas pincészet kóstolóin. A szőlősorok között galléros tarsókák milliói rezegnek. Itt-ott tavaszi aggófű is sárgállik. Terepfutók szaladnak el mellettem.

Présházak, kis pincék tarkállanak a domboldalon... az egyik helyen fröccsöt is lehet "csapolni". De nem állok meg, közel már az első ellenőrzőpont, és az egyik túratárs valami meglepetést ígérget, nem akarom feltartani. Gyors léptekkel haladok el a töki temető mellett, aztán már itt is van a Cardium présháza, az első bélyegzőhely. Meg is kapom a pecsétet, túratársam hátizsákjából pedig medvehagymás pogácsa kerül elő. Hm... finom!

Önkiszolgáló fröccsözde a kis présházak egyikének tornácán

Ballagok tovább a présházak között. Itt még a turistajelzés is egy piros szőlőfürtöt formáz... Piros árvacsalánok milliói kísérik az utamat. Hangulatos, szép vidék... de háborús tragédiákat is rejt. A magyar honvédekről megemlékező emléktábla mellett egy német katona síremléke mellett is elhaladok. Milyen értelmetlen dolog a háború!

Odvas keltikék áradata - Corydalis cava

Zöld gabonavetés hullámzik, mint egy takaró, a dombokon. Néhol facsoportok állnak, mint sivatagban az oázisok, de egyébként ez agrárvidék. Itt már nem a látványos, ritka védett virágokat keresi a tekintetem, hanem az apró szántóföldi gyomocskákat. Némelyik ezek közül is igen szép és ritka is...

Tavaszi aggófű - Senecio vernalis

Pompás felhőjáték zajlik a fejem felett. A szinte vakítóan mélykék, tiszta égen hatalmas, habos felhőtornyok úsznak. Árnyékuk tuntakék foltként úszik alattuk. Hol smaragdzölden felragyog a búzavetés, hol árnyékba borul. Hol fehéren rázzák meg fejüket a virágzó vadgyümölcsfák, hol besimulnak a háttérbe... Gyönyörű! Tudom, hogy ez a jelenség nem fog sokáig tartani, de amennyire lehet, kigyönyörködöm magam benne, miközben Perbál felé haladok. Felerősödött a szél, nem olyan barátságos már a napsütés sem. Elcsípek egy kattintásnyira egy gyönyörű, színpompás rókalepkét. Kopottas szárnyai elárulják, hogy a telet valami rejtekhelyen tölthette.

Öreg vadgyümölcsfa, megporzóval - Cerasus sp.

Perbálon az ellenőrzőponton viszont barátságos emberek fogadnak. Megsimogatok egy fényes-fekete tacskóféle kutyát, kapok mindenféle rágcsálnivalót, iszom egy igazi "napközis" tehát is. Megbeszéljük, hogy citrompótlóval, műanyag kancsóból az igazi! De azért a rozsdamentes poharamból kortyolva is eléggé nosztalgikus élmény. Integetve búcsúzok a pontőröktől és folytatom az utamat Perbál utcáin. Kicikcakkozok a településről a szalagozást követve, lefényképezek egy ágak között pózoló verebet ugyanott, ahol tavaly is - úgy látszik, itt különösen celeb hajlamú verebek vannak - aztán kiérek a gerincre. Mellbe vág a szél. A Nap is elrejtőzött az egyre vastagodó felhők között. És a szél hűvös is. Behúzott nyakkal szedem a lábamat.

Körben a Zsámbéki-medencét övező hegyek...

Persze most is keresi a szemem a szántóföldi gyomocskákat az út szélén. Nem is hiába! Meglepő, mennyiféle veronikával találkozom... Akad perzsa veronika és sövényveronika, még a település határában, aztán kicsit messzebb ujjaslevelű veronikák kék szeme nevet felém. Fényes veronika is akad. Lekanyarodva bal kéz felé - itt is szalagozás van - "hatalmas" borostyánlevelű veronikákra bukkanok, némelyik levél egy centiméteres is megvan! Aztán - nini! - egy eddig általam csak képen látott, ritka veronikafaj: háromkaréjú veronika bukkan fel. A heves szélben nem könnyű az izgő-mozgó, szélfútta parányokra fókuszálni... szerintem a mögöttem elhaladó túratársak elképzelni se tudják, mi a búbánatot fényképezhetek ott a földön ilyen hosszasan. Hiszen nincsen ott "semmi"...

Gyümöcsfa-ültetvény

A szélben gyorsan szárad a sár. Gyakorlatilag nincs is, kellene még eső... a vaddisznó-lábnyomok is megdermedtek már, némelyik akkora, hogy egy söröskorsót is bele tudnék állítani. Ezek bizony pár órája jártak erre. Az őznyomok is komoly éjszakai életről árulkodnak.

Áttelelt kis rókalepke - Aglais urticae. Védett faj

Végre a völgybe kanyarodik az út, kevésbé goromba a szél. A túratársakat is elfújhatta, mert hirtelen nem látok senkit sem. Furcsa! Az a kényszerképzetem támad, hogy rég kicsúsztam mindenféle szintidőből, a kirándulók mind célba értek, a pontőrök is összepakoltak már... Ami azt illeti, jártam már így. Szinte alkonyi a sötétség a fák között. Gyorsítok. Persze azért itt is akad fotótéma: döbbenetesen szép rózsás-lilás bársonyos és pettyegetett tüdőfüvek, sárga salátaboglárkák, édes illatú halványlila keltikék. Még Vajda-keltike, azaz odvas és ujjas keltike hibrid is akad közöttük.

Út Perbál felé

Jó tempóban kaptatok fel a fehér dolomittörmelékkel borított ösvényen. Örülök, amikor hangokat hallok az Óriások Lépcsőjének tetejéről: természetesen a pontőrök nem mentek még haza, valósággal piknikeznek az itt megpihenő túrázók. Visszakapott belső derűvel haladok a fenyvesben, léptem puha a lehullott fenyőtűkön. A fák közötti nyiladékokban is felbukkan egy-egy hérics. Homályosan, de újra süt a Nap, fénye akár egy kopott rézgarasé (tegnapelőtt pont láttam kopott rézgarast a Pénzmúzeumban, friss hát az élmény).

Millió márciusi szirom, akár a földre hullott bárányfelhők...

A "hullámvasút" szakaszon a móka kedvéért belekocogok, akár a gyerekek. Itt van a következő ellenőrzőpont, egy kis sátorban üldögélnek a bélyegzést végző diákok. Nápolyiszeletet is kapok, elrágcsálom. Ismét a Zsámbék feletti fennsíkon járok a galagonyás ligetben, felém mosolyognak a héricsek. Remélem, talán láthatok apró nőszirmot - elvégre a túra kitűzőjét, oklevelét ennek a vadvirágnak a képe díszíti - de úgy látszik, még korán van, kell néhány hét, hogy ez a szépség is kibontsa hol sárga, hol lila szirmait.

Út Perbál felé

Lejt az út, felmagasodik szemben a Romtemplom. Az út nagyjából megkerüli, mindig megcsodálom, hogy az évszázados falak tövében milyen pici porták vannak, igazi tyúkudvarral. Ez elég hasonló lehetett a templom fénykorában, a középkorban is. Harsány kukorékolással kísérve kanyarodok az Erzsébet lépcső felé. Elmarad mellettem a kitelepítési emlékmű, a zárdakert és a törökök kútja - itt sokminden árulkodik a történelemről.

Aztán ismét a hagymaszagú (zsíros kenyér), visszhangzó sportcsarnokban állok, kezemben az útvonalleírással, megkapom a záróbélyegzést - elvileg egy lájk-jelet ábrázol, de véletlenül fejjel lefelé ütik rá a papíromra, így kicsit mást jelent. Recipe ferrum! Ó, a régi római gladiátorok sorsáról döntött a császári hüvelykujj-mozdulat... vajon hányan tudják ma ezt? Én mindenesetre inkább a pozitív jelet írom be képzeletbeli túraleírásomra: alapos szalagozás, bőséges ellátmány, kedves pontőrök, szép vonalvezetés, változatos tájak. Jó séta volt... most is jól éreztem magam.

Negyed óra múlva indul egy busz Pestre... nem is időzök hát tovább, elbúcsúzok az itteniektől és igyekszem a buszfordulóba. Jól esik leülni, mi tagadás. Nézelődök, ahogy reggel is, szalad mellettem a táj. Jó nap volt!