Összes oldalmegjelenítés

2014. április 23., szerda

Vihar és virágfotós csavargás a Szentendrei-szigeten

Szentendrei-sziget - találkozópont alföld és hegyvidék, Dunáninnen és Dunántúl, világváros és puszta között... Vannak itt izgalmas vizes élőhelyek a Duna mentén, az ártérben és a sarkantyúgátak mögött kialakuló csendes lagúnákban (és akad néhány tó is), de vannak igazi félsivatag jellegű puszták is a sziget belsejében. A szántóföldek, dűlőutak, gátoldalak mentén, sőt a faluszélen, a víkendházak közötti senkiföldjén is érdemes körülnézni élő ritkaságokat keresve - nagyon sok ilyen van. Nem véletlen, hogy a sziget egy része a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, illetve védett vízbázis, emiatt egy része nem is látogatható (engedély kell hozzá). A húsvéti hétvégén nagyokat csavarogtam a sziget változatos tájain - és egyáltalán nem jártam sem a védett vízbázis-, sem a nemzeti parki területen, mégis sok érdekességet találtam.

Horányi part és kompkikötő, vihar előtt. Nyáron itt nyüzsögnek az evezősök, strandolók, napozók..
Mászkáltam a szántóföldek poros dűlőútjain, a lovardák mentén, elhagyott homokbányákban, a szigeten végigfutó egyetlen aszfaltút mellett, a szántásban és a partmenti füzesekben kanyargó utakon... mindenütt más és más élőhelyek mutatták meg magukat. Nem csak a lábam elé volt érdemes nézni, hanem fel, az égre is - bámulatos felhőjáték fent, színpompás pillangó- és virágvilág lent... és mindezt csillogó szalagként köti át az öreg Duna.
Agár sisakos kosbor (Anacamptis, vagy régi nevén Orchis morio) a homoki gyep védett lakója

Lecsepült veronika (Veronica prostrata) dús töveket hajt a homokpusztán

Parlagi nefelejcs (Myosotis arvensis), valószínűleg. De az is lehet, hogy valami kerti szökevény...

Magas útifű - Plantago altissima. Métert meghaladó szárakon hintázó virágokkal, egyenesen a kopár, élettelennek tűnő sóderes ártérből. Idén nagyon alacsony a Duna, a kavicsok közül ezek az óriás útifüvek ütötték fel a fejüket, ahol más években a víz hömpölyög.

Keserű pacsirtafű - Polygala amara, a gátoldal foltokban szinte kéklett tőle. Védett. Régen úgy hitték, a tehenek tejét szaporítja. Emberemlékezet óta nem láttam a szigeten tehenet...

Borzas nefelejcs - Myosotis ramosissima. Parányi kék virágoktól derengett a gátoldal...

Nyúlszapuka vagy réti nyúlhere - Anthyllis vulneraria. Ahol ezt látjuk, érdemes szétnézni kosborok után...

Vetési bükköny - Vicia angustifolia. A szántóföld szélén tömeges.

Egy "nyúlgát", érdekes növények és rovarok élőhelye

Farkas kutyatej - Euphorbia cyparissias, nyárfaszösz-kabátban

A dűlőút szinte télies a fehér nyárfa-szösztől

Apácavirág - Nonea pulla a szántóföld széléről

A határterületek mindig érdekesek. Itt a gát és a szántőföld közötti sávban még agárkosborok is voltak. A távolban a Naszály mészkőbányája látszik, előtte Pócsmegyer épületei.

Gyapjas tintagomba - Coprinus comatus. Állítólag nagyon finom, én persze nem merem leszedni a "vadgombát", még ha nem is lehet mással összetéveszteni...

Bókoló bogáncs - Carduus nutans Monostor falu széléről. Ez a gigantikus tő már gyerekkoromban is megvolt, emlékszem rá... Akkora, hogy mondhatni dísze a faluszélnek.

Sarkantyúgát mögött kialakuló lagúna Pócsmegyernél.

Nedves talajt kedvel a torzsika boglárka (Ranunculus sceleratus)

Egy másik boglárkafaj a sáros lagúnából: kúszó boglárka (Ranunculus repens)

A kis Duna-ág Pócsmegyernél. Vonzó evezős terep, a hajóforgalom nagyja a másik ágban halad.

Az egyik legfotogénebb növény a nedves ártéri talajt kedvelő fajok közül: feketenadálytő (Symphytum officinale)

Az ártéri füzesben kanyargó út. Ez a vidék néha víz alá kerül.

Hegyi len - Linum austriacum. Neve ellenére a homokpusztán is vígan él, ami nemhogy nem hegy, de olyan lapos, mint egy lavór alja.

Pannon bükköny - Vicia pannonica. Hatalmas gubancokban nő a többi pillangósvirágú fajjal együtt az útszélen.

Szennyes bükköny - Vicia grandiflora. Egészen mutatós a kapaszkodókáival...

Frissen kelő vetés Pócsmegyer és Monostor között

Homoki báránypirosító - Alkanna tinctoria. Védett faj a tavalyi árvíz miatt ismét megnyitott homokbányából (homokzsákok) - nem kellett sok idő, hogy újra elfoglalja régi élőhelyét a homokon.

Ez a "sárkány" egy frissen kikelt, szárnyait felpumpáló és szárítgató farkasalmalepke (Zerynthia polyxena). Védett, Vörös Könyvben is szereplő faj, itt a szigeten nem ritkán látni.

Indás ínfű - Ajuga reptans. Egészen máshogy fest, mint erdőben élő társai: kicsi, zömök, először repkénynek néztem, de a levelek és a jellegzetes indák elárulták. Nem kerti szökevény, ellenkezőleg: kintről szökik be a kertekbe.

A farkasalmalepke szárnyai immár repülésre készek! Próbálgatja őket...

Közeledik a vihar - az agárkosbort persze ez nem zavarja, de én futhattam!

Látványos viharfelhők Alsógöd felett, a szigeten még süt a Nap. Nem sokáig...

Az Alsógöd-Horány személykomp óránként jár...

2014. április 22., kedd

Agárkosborok a Szentendrei-szigeten

Kezdődik a kosborszezon - tavaly ezen a Szentendrei-szigeti kis réten százas nagyságrendben láttam agárkosborokat. Idén ennél is sokkal több van a lovak karámja, a falu széle és a kis kubikgödrök közötti zsebkendőnyi, árvalányhajas területen.
Gyerekkoromban ez volt "A Rét". Akkoriban határtalan, szúrós pampának tűnt, izzó por szálló szaga, túlexponált ragyogás, forró, árnyéktalan napfény, zizzenő gyíkok, akáctüske, szúrós tarló jellemezte a végtelen, szabadság-illatú, régi nyarakon.


Agárkosbor, vagy újabb nevén agár sisakos kosbor (régi latin nevén Orchis, ma Anacamptis morio)

Ez a bejegyzés az agárkosborról szól, ez a kis orchidea a szigeten mindenfelé megtalálható, akár a víkendházak között, a dunai védőgát oldalában, a szántóföldek szélén is. Viszonylag gyakori, és természetesen - mint minden orchideánk - védett.
Régen agármonynak nevezték, de a szemérmetes 18. században ez igencsak illetlennek tűnt: „gyermeki, tsúf, alatsonyságot mutató betstelen Nevek” - írja az efféle növénynevekről Földi János 1793-ban. A "mony" egyébként ugyanazt jelenti, mint az "orchis", amiről az orchideák a nevüket kapták... Az ókorban afrodiziákumnak vélték kettős gumóját (teljesen alaptalanul), de még nálunk is "embererő-fű" volt az egyik neve. Ha afrodiziákumot nem is tartalmaz, azért képes szerelmet, sőt egyfajta függőséget kelteni, legalábbis a növénykedvelők, természetfotósok körében... hiszen ritka szép, változatos növényfaj!

Az "agarak" a házak közé is beszaladtak

Agár sisakos kosbor (Anacamptis morio). Jellegzetes a pettyes mézajak.

Egy óriás példány

Részleges albinizmus - a "sisakok" felemásak. A termesztők különféle növények esetében - "variegata" néven - törekednek ilyen dísznövények létrehozására.

Agár sisakos kosbor (Anacamptis morio) - egy halványabb színű példány

Idén az agárkosbor, mondhatni, tömeges

Albínó agárkosbor vagy újabb nevén agár sisakos kosbor


Egy élénk rózsaszín változat - vegetatív tőcsoport

Az enyhén pigmenthiányos (rózsaszínű) egyed kitűnik a "szabályos" sötétlilák közül

A kaszált gátoldalban kimagaslanak a kosborok

A mézajak sötét alapszínű

Elmaradt a reszupináció, a virágok fejtetőn állnak: az orchideavirágok szára megcsavarodik, amitől "irányba áll" a virág (ez a reszupináció): lent a leszállópályaként funkcionáló mézajak, fent a sisakként összeboruló szirmok. Ez ennél a növénynél nem jött össze...

Agárkosbor portré

A mézajak halvány, pigmenthiányos

Hopp, még egy albínó agár sisakos kosbor! Színanyag hiányában hófehér, illetve zöldes árnyalatok jellemzik.

Három színárnyalat egy képen. Nincs két egyforma példány.

Finom, élénk rózsaszín árnyalatok az agár sisakos kosbornál (Anacamptis morio)

Addig fotóztam és nézegettem őket, amíg felnézve egyszer csak... vihar jön!


2014. április 14., hétfő

A sápadt kosbor nyomában - királyréti körtúra, virágokkal

Úgy gondoltam, ez a kirándulás jó kis átmozgatás, bemelegítés lesz a Vivicitta futóverseny előtt. Bár erre a napsugaras tavaszi szombatra mindenféle csábos teljesítménytúrákat is szerveztek, úgy gondoltam, nem lenne célszerű túlerőltetni magamat - az önfegyelem győzött a kalandvágy felett. Kompromisszumként kinéztem a GYOT (Gyalogtúrázók Országos Találkozója) programfüzetéből az egyik túra útvonalát. Táv: 11 km, szintkülönbség: 300 méter, ez pont jó lesz.

Tavaszi élénkzöld színek a Béla-réten
A túrákat én az ébredéstől számítom annak. Reggel az első kaland az volt, hogy kiszedtem egy részeget a Körúton a villamossínek közül. Némi hezitálás után ("beavatkozzak-e") meggyőztem magam, és egy "gyere komám" felkiáltással kivonszoltam a pasast a járdára. Hálálkodott is. Végül is, nem csak a békákat kell menteni az útról...
A Nyugatiban megittam egy rettenetes, viszont olcsó kávét, és vettem egy giccses magazint a vonatra. Kismarosnál leszállás, innen kisvasúttal fel Királyrétre. Vilinek, a napelemes vasútnak nyomát sem láttam, pedig már elég rendesen süt a Nap... Remekül szórakoztam a kalauznak a Négyes metróról szóló élménybeszámolóján. Az ajtók annyira automaták, hogy kell egy ember a peronra, aki visszaráncigálja az utasokat, ha már szól a csengő... Ezt látnom kell.

A tanösvény "totemállata"
Harmatcseppek, finom zöld, apró, áttetsző levélkék, minden annyira új még! A madárének diadalmasan harsogott, a hét kisebb esői után valósággal frissen mosdatott a vidék. Fürge léptekkel indultam a zöld jelzésen, és ahogy vártam, hamarosan egyedül maradtam. A kisvasúttal érkezett kirándulók az erdei játszótér, a rét, a büfék környékét szállták meg.

Ércesedés nyomai a Madarasfa-oldalban
A felfelé kanyarodó ösvény mentén néhány üreg nyílik: hajdani vasbányák tárnáinak bejáratai. Valaha itt ércbányászat folyt (erre utalnak a nevek is: Vasbánya-tó, Vasfazék-patak), a kevéske vasércből kinyert vasból leginkább szekérvasalást, kalapácsfejet és más efféle szerszámokat állítottak elő. A frissen csobogó patak hangjába még mintha mindig belevegyülne a hajdani munkások kiáltása, a csattanások az üllőkön, a szikra kipattanásának hangja...

Sápadt kosbor - Orchis pallens
Szedtem a lábamat a nyiladékokban cikcakkozó zöld jelzésen - egy zajos tinédzser csapat szerencsére valahol elveszett mögöttem - és nagy meglepetésemre megpillantottam egy... igen, egy orchideát!!! Nem akartam hinni a szememnek - egy ritka sápadt kosbor ült az út szélén, mintha rám várt volna! Kihasználva, hogy nem lát senki, kisebb örömtáncot lejtettem a madárdal zenéjére, aztán körbefényképeztem a leletet (le is merült az akkumulátor, de mindig viszek tartalékot, sőt tartalék tartalékot is...), meg is szagoltam - finom, enyhén vaníliás jellegű, édes illata van. Mindeme tevékenységemnek csak egy csillogó gombszemű madár, és egy nagy, fémesen csillogó rózsabogár volt tanúja. Felettem szürke gém szállt el méltóságteljes szárnycsapásokkal, hangtalanul, maga után húzva hosszú lábát.
Tavaly szinte minden kirándulásomon találtam egy-egy virágzó orchideát, ráadásul mindig másokat, így lett összesen húsz fajról fotóm. Idén a hómentes tél és a szárazság miatt nem számítottam kosborokra, ezért különösen meglepett, amikor megláttam... tetejébe' ez a faj eléggé ritka, komoly természetvédelmi eszmei értékkel is bír.

Sápadt kosbor - orchis pallens. Virágával a lednek féléket utánozza - illata van, de nektárt nem ad a megtévesztett poszméheknek.
Aztán kitágult a tér, és az erdő helyét átvette az itt-ott cserjésekkel tarkított Béla-rét. A bozótosból fácánkakas kiáltott rám rekedt harsonaszóval. A szinte simogató napfényben ötméterenként álltam meg lefényképezni valami ritkaságot. Legalább háromféle ibolyát láttam, meg üstökös pacsirtafüvet (ez védett, és még sosem találkoztam vele), és jöttek az igazi réti virágok: kakukktorma, pimpó, fényes sárga boglárka... Az ilyen helyeken nincs mire jelzést festeni, de tájékozódásomat segítette egy régi szalagozás, amit - elég helytelenül, egyébként - még nem szedtek le. Találtam egy hatszirmú fehér pimpót is.
Láttam néhány pocsolyát, benne barna varangy-ebihalacskák nyüzsögtek - aggódom az ilyen "ovik" jövőjéért, mert ha nem lesz elég eső, ezek a sekély, kicsi pocsolyák kiszáradnak, mielőtt még a békácskák átalakulnának... és elég száraz tavasz ígérkezik.

Aranyos virágbogár - Cetonia aurata
Jobbról becsatlakozott a kék jelzés, és innentől a Foltán (vagy Fultán)-keresztig az Országos Kék útvonalán mehettem, ismét erdőben. Eleinte csekély volt az emelkedés. Épp amikor egy kidőlt fatörzsön próbáltam átóvakodni egy névtelen patakon, felbukkant mögöttem egy fickó egy kis, sánta kutyával. Beszélgettünk - ki miért jött kirándulni? Elmondtam, hogy holnap Vivicitta, ő elmondta, hogy holnapután Camino. Ő már futott a Vivicittán, én már jártam a zarándokúton. Így aztán voltak egymás számára tanácsaink - szeretem az ilyen véletleneket, akár létezik véletlen, akár nem... :-)

Hagymás fogas-ír - Dentaria bulbifera. Azok a kis bogyószerűségek, a "hagymák" vagy "fogak" ehetőek, fincsi vitaminbombák.
Izzasztó egy kaptató volt! Felérve a Foltán-kereszthez népes kiránduló társaságot találtunk itt. Ledobtam a hátizsákot és a polárpulcsit, hadd száradjon, no meg rajtam a póló... épp elbújt a Nap a felhők mögé, és meglehetősen cidriztem... megettem az almámat, a műzliszeletet, a tervezett kis szárítkozásos, napozós-fűbekifekvésből nem lett semmi. A kiránduló társaság felkerekedett, én is visszavettem magamra a vizes cuccokat és búcsút intve vándor-társamnak, elindultam lefelé a kék négyzet jelzésen.
Brutális sár! Erdészeti munkagépek által feldúlt erdei út, ahol iszapbirkózó bajnokságot lehetne rendezni... Ugráltam, kerültem, túljutva a mocsárzónán végre száraz talajt érezve a lábam alatt, lefelé fordult az ösvény, a Hárs-réten keresztül. Ez nagyon hívogató rész! Ismét a lágyszárúak világa felé fordultam: többféle ledneket, óriás termetű, sötétlilán virágzó ínfüveket, rengeteg zöldessárga kutyatejet láttam - és néhol kivillant némi panoráma, a távolban kéklő börzsönyi hegyek szelíd kontúrja.
A Hárs-gerinc meredek letörésén néhány szembejövővel találkoztam - felfelé eléggé "mászós" a terep a porladozó andezitagglomerátum (ha jól gondolom...) sziklák között.
Az ösvény néhányszor aszfaltutat keresztez, aztán kibukkantam a Szén-pataki Kárpátok nevű kulcsosháznál - jó lenne itt eltölteni néhány napot! Forrás, gusztusos patak, szép erdő - nem is kell több.

Üstökös pacsirtafű - Polygala comosa
Mehettem volna innen végig lefelé az aszfalton, végig a patak mellett, de inkább éles kanyarral letértem jobbra, a kék négyzet jelzésen. Itt ismét meredeken emelkedett az ösvény, szép szálerdőben. A kidőlt fákat mostanában békén hagyják, ami nagyon jó az élővilágnak, csak kicsit nehéz néha átmászni rajtuk... viszont eltévedni nem lehet, szépen ki van jelezve minden.
Kibukkantam a Suta-berki nyiladékon, ismét kisütött a Nap és melegem is lett. Vígan kocogtam lefelé - néha szórakozásképpen röptében igyekeztem fotózni a szerelmesen csapongó hajnalpírlepkéket - engem is meglepett, amikor sikerült.
Szembe jött egy kiránduló család, megkérdezték az utat - elmagyaráztam meg is mutattam, mire az asszony: "nem megmondtam, hogy a profikat kell megkérdezni?!" - hejj, ha tudná, mekkora eltévedő vagyok! :-) Még akkor is vigyorogtam magamban, amikor a nőszőfű-kereső kirándulásaimról jól ismert Bajdázói-kőbányához értem.
Még pár lépés, és itt a tó - eredetileg ezt is a vaskohászat miatt alakították ki. Körbejártam, tanösvény is épült, mókás-cuki béka figurával. A tóba belógó korhatag törzseken népes mocsári teknős-kolóniák napoztak, lomhán csobbant a vízbe egy-egy testes tavibéka, a sekély részeken döbbenetes mennyiségű barna varangy-ebihal nyüzsgött.
Királyréten megállapítottam, hogy a buszig még van negyven percem - elsétáltam hát az erdei játszótérig - mennyi vidám gyerek, család! - vettem ropit a büfében, megsimogattam Magurát, a büfés gyönyörű, izmos, jó természetű vizsláját, nézelődtem. Az idő elröppent.
A buszhoz volt vasúti csatlakozás Kismaroson, sima utam volt hazáig - legszívesebben máris indulnék újra...

Béla-rét. Itt volt eső

Fehér pimpó, eggyel több szirommal - Potentilla alba

Réti kakukktorma - Cardamine pratensis

Tavaszi lednek - Lathyrus vernus

Réti boglárka - Ranunculus acris

Barna varangy-ovi egy pocsolyában

Közönséges borbálafű - Barbarea vulgaris

Ösztörűs veronika - Veronica chamaedrys

Hárs-gerinci ösvény

Furcsán halvány magyar repcsény - Erysimum odoratum. De az se kizárt, hogy halványsárga repcsény...

Közönséges ínfű - Ajuga genevensis

Hajnalpírlepke - Anthocharis cardamines

Mocsári teknős a Bajdázói-tóban (Emys orbicularis)