Terep-járó: A börzsönyi négyszögletű kerek erdő: Királyrét, Kóspallag, Szokolya

A vasárnapi Vivicitta 10 kilométeres futás egészen feldobott - kivettem egy szabadnapot hétfőre, hogy egy kellemes sétával "vezessem le" a verseny nyüzsgős élményeit, és rendezzem soraimat csendben, egyedüllétben a természetben. A csodálatos tavaszi idő igazán optimális feltételeket teremtett mindehhez. A túra kb. 15 kilométer volt, és a nyomvonala határozottan téglalap jellegű, innen a "négyszögletű kerek erdő" cím.

Kóspallag látképe

A királyréti kisvasút csak reggel tízkor indul: bőven van hát időm. Téblábolok a Nyugatiban - a reggeli napfény csíkokban rajzolja ki az "Eiffel" vasszerkezet kontúrjait. Egész sok nyugdíjas kirándulót csal ki ez a szép idő a Dunakanyarba - hátizsákok, nordic walking botok - de érdekes módon Királyréten alig szállnak le néhányan. A Duna felett kékes pára remeg ezüstösen, sokat ígérő, szép reggel van. A kisvasút indulásáig még belefér egy kis beszélgetés is a vasutassal és egy csésze kávé is.
Először a Bajdázói-tóhoz sétálok fel, reménykedek, hogy talán látok még kóbor varangyokat - de elmúlt már a nászidőszak, a vízben lavórnyi teknősök és méretes tavibékák pislognak. Egyetlen horgász hajol horgászbotja fölé, a víz rezzenetlenül tükrözi a bongyori bárányfelhőket.
Szép kónya vicsorgókat fényképezek - ez amolyan kutyapofa virág, más növények gyökerén élősködik - és Ákos büféjénél igazi kutyapofával is módomban áll megismerkedni. A borostyánszemű, bársonyos vizslahölgy eleinte bizalmatlanul méreget, majd gazdája egy meglehetősen nyálas labdát nyújt át nekem, hogy dobjam csak el... a viselkedésváltozás látványos, ha labda van, minden van. Jót játszom, a vizsla lobogó fülekkel vágtat a pattogó teniszlabda után, hozza szépen, kezembe is pottyantja... de ez se tarthat örökké, mert így nem lesz túra. Búcsút veszek hát a vizslás, söröző kirándulóktól, és nekiveselkedek a zöld sávnak. Persze, hogy először rossz felé... Sebaj, vissza. Közben gyönyörű, valószínűtlen színű tavaszi lednekek kerülnek kamerám elé, egy pocsolyából pedig kötélidegzetű erdei béka néz rám. Feje körül gyűrűzik a víz. Öt centire hagyja magát megközelíteni, még a makrólencsét is felteszem, kivárja. Csak a felbukkanó terepfutók kutyáját látva tűnik el nagy csobbanással.
Hétfő lévén nincs valami nagy forgalom az erdőben, aznap már másokkal nem is találkozom. Nagy a szárazság. A pocsolyákban egymillió ebihal úszkál.
A Király-rétre ráismertem a Netről. Bár elvben vizes élőhely, most száraz nádat susogtat a szél rajta, a szél hóviharként kavargatja a kökénybokrok virág-millióinak fehér szirmait. Aztán jön az Ábrahám kertje - persze itt is eltévedek egy rövid időre, pedig a jelzések jók, csak hát a lendület visz, meg a virágokat nézem a jelzések helyett. Gyönyörű erdő ez, igazán mesebeli. Valósággal visszhangzik a madárdal... A kisinóci turistaháznál valami erdei iskola üzemelhet, a kamaszok éles hangját messziről hallani az erdőben. Itt a kék sávra kanyarodok, jártam már itt, irány le a szurdokba. Nyáron ez sokkal bozótosabb, itt hozták rám a frászt a vaddisznók egyszer...
Nem esik jól az ezt követő emelkedő, most már érzem a lábamban a tegnapi futóversenyt. Viszont szép kilátás fogad a Kóspallag feletti Kálváriáról. A tarka nőszirmok már hajtják ki kardszerű, zöld leveleiket, a kövek közt mezei árvácskák parányi, kínai arcocskái sárgállanak. Gyorsan áthaladok Kóspallagon - a busz éppen elment, a kocsmában és a buszmegálló padjain múlatja az időt a nép - aztán jön a következő éles kanyar, ezúttal a kék kereszttel jelzett út. Hosszú, húzós emelkedő következik, itt az út szélén érdekes, mutáns olocsán csillaghúrokat találok. Az út végre szintben kanyarog, itt-ott irtásréteket keresztez. A Caciny-rétnél kibukkan Szokolya látképe, szinte világít a fehér falú katolikus templom, a felhők árnyékai tintafeketén simogatják a falu háztetőit, a hegyoldalt, a szántóföldet. Érdemes a lábam elé is nézni, mert apró mezei virágok színes pöttyei között lépkedek, és érdemes is figyelnem: egészen szokatlan színű, "tintásfülű" mezei árvácskákat látok (később a netről megtudom, hogy egy svájci botanikus fényképezett hasonlókat az Alpokban). Örülök az apró szépségeknek, a kék égnek, a madárdalnak, a szabadságnak.
Szokolyán hamar telik az idő, egy padon üldögélve várom be a kisvasutat, elrágcsálva a még a tegnapi futóverseny befutócsomagjában kapott almát, müzliszeletet, miegyebet, miközben egy jókora kandúr meresztgeti rám a szemét - de sem almát, sem müzlit nem kér.
Délutánba hajlik a nap, a vasutas már ismerős, integetve fékez... ismerős ez az egész vidék...