Összes oldalmegjelenítés

2015. július 12., vasárnap

Hortobágyi Terepfesztivál: túra a végtelenbe.

2015-ben vettem részt harmadik alkalommal a Hortobágyi Terepfesztiválon, mint hosszútávra nevező túrázó (ez itt kb. 23 kilométert jelent), és mindháromszor egészen más képét mutatta a táj. Először - a 2013-as esős tavasz után - virágpompával és aprószemű záporokkal fogadott a sík, ahol valami munkagéppel vágtak utat számunkra a mellmagas növényzetben... 2014-ben egy nagy vihar után bokáig érő sár és víz borított mindent, igen emlékezetes "disznózós", béka-ugrasztós kirándulás volt... idén viszont a puszta valóban azt mutatta, amiről híres. Végtelen síkság, porzó töltések, délibáb, vakító napfény, pendülősen feszülő ibolyaszín égbolt, arasznyi növényzet. Szürkemarhák, bivalyok, szürkegémek, kócsagok paradicsoma ez a táj!

Út a végtelenbe
Engem elsősorban az itteni élővilág vonz, ha túráról van szó, hiszen mikor jut el ide az autóval nem rendelkező pesti? Különbuszt is szerveztek a BSI iroda elől, úgyhogy az odajutás nem lehet kifogás...
Szigetmonostorról indulván komphajóval kezdem a napot, vonattal folytatom, aztán jöhet a villamos, majd a metró, mire eljutok a buszhoz. Friss, szinte hűvös a reggel, nagyon örülök, hogy nem a szerdai hőségrekord negyven celsius foka vár rám a pusztában. Így is pokolközeli fényerősségekre számítok, beszereztem már egy csinos kalapot is... A fényképezőgép, természetesen, nem maradhat otthon.

Káprázatos pályacsúccsal, alig több, mint két óra alatt érünk a Hortobágyra. Felveszem a rajtszámot, az itinerre rákerül az első pecsét, majd elindulok be a pusztába... a kerékpáros mezőny tagjai és némely futók már beérkezőben vannak, a szpíker hangja visszhangzik az erősítőkből, aztán elmaradnak mögöttem a hangok, és magamra maradok a pusztával... meg még egy rakás kirándulóval, jó sokan vagyunk, van egy enyhe Május elsejei felvonulás jelleg, de sebaj, elférünk, aztán meg úgyis eloszlik a nép... Mellettem elporoszkál a két "betyár", akik a lovasbemutatót fogják tartani, ezt sajnos idén sem láthatom. Mosoly, köszönés... jóvágású legények, meg különben is, a lovaglás ad egy tartást. Előttem felmagasodik a négyes gémeskút, most érzem, mennyire az élet forráspontja itt, ebben a sivatag-szerű pusztában egy kút... mert most bizony nem borítják tükrös pocsolyák a tájat, mint tavaly, nem pislognak unkák a lassan áramló szik-erekből. Most porzik az út, kis forgószél támad előttem, port csap az arcomba és egy ki tudja, hol felkapott madártollat. Belenézek a kútba - szokatlanul nagy az átmérője, alján csillog a víz, tartalmaz ezen kívül egy döglött madarat és néhány, strandpapucs méretű zöld varangyot. Aki itt inni akar, nem lehet finnyás...

A mátai ménes "betyárjai"

Kinyílik, körbevesz a táj, sziki pacsirta éneke szitál felette, lábam alatt összeszáradt pusztai növények - csak az elpusztíthatatlan szarvaskerep sárga foltocskái virítanak boldogan az általános szárazságban. Amikor jobban körülnézek, megpillantom a többi apró, e vidékre jellemző növénykét: a sárga bolhafüvet, az ördögszekeret, az "emeletes", mókás külsejű csombormentát is. A távolban délibábosan reszket a horizont, a fasor ott messze mintha a semmiben lebegne.
Gémeskút: elmaradhatatlan része a Hortobágynak
Az első ellenőrzőpont valahogy nagyon hamar "megérkezik" - hiába, ha nem sárban kell cuppognom, én is gyorsabb vagyok! Élvezem, ahogy valósággal cirógat a szél, bár tudom, hogy a bőröm máshogy vélekedik a napról... máris bizsereg, nagy leégés lesz itt, érzem. Pecsét, pár kedves szó, aztán már megyek is tovább az alacsony, bökős fűben, a töltésen...
Tüskévé változott itt minden. Tüskét növesztettek a szárak, tüskék díszítik a levelek szélét, vagy éppen tüskévé alakultak a levelek... és tüskék bölcsője ringatja a virágokat is. Mintha minden ezt mondaná: "le ne merj legelni!"
A fű, az más.
Évezredek óta őrlik kérődző állkapcsok, tapossák kemény paták, és a fű mindig talpra áll.
Más növények apró termettel küzdenek a túlélésért a szárazságban. Valósággal bonsai méretű a vesszős füzény - az amúgy méteres növény itt alig arasznyi, élénk rózsaszín virágfüzért emel büszkén a kék ég felé. A magyar sóvirág lila foltjai helyett idén egy-egy, aprócska szál mutatkozik csak. Én pedig csak megyek, csak megyek... egyre melegebb van, felettem a déli Nap, szinte az árnyékomon taposok, tintafeketén folyik el a lábam alatt.

A nádasban fotós leskelődik, bukósisakban - motorral jött - integetek, mosoly, behúzott has meg minden. Rajtam ne múljon :-)

A halastó mellett ismét kanyart vesz az út - szeretem ezt a szakaszt, bár most a nádas sorfala közt fülledten megreked a levegő, és olyan intenzív hal- és mocsárszag száll, hogy szinte honvágyam lesz tőle. A vízben óriás potykák fürdőznek, fel-felcsapnak, arasznyi széles szájuk tátog a felszín felé. Rám brekeg valami a nádasból, de olyan hangosan, hogy félrekapom a fejem. Egy kis fecske már elhagyta a fészket, de szülei még etetik - a kicsi a nádba kapaszkodik a lábával, csutka szárnyával verdes, míg a levegőben kolibriként lebegő anyamadár csőrébe tömi az ennivalót... meg is várok néhány etetést, annyira kedves a jelenet.
Felmászunk néhányan a madárvártára - messzire ellátni innen, végtelennek tűnik a nádas, gyöngyszín párát lehel, az ég egyszerre nagyon sötét kék, és nagyon fényes. Bekukkantok a nádasba is a pallósoron - ajaj, de hiányos lett ez a pallósor tavaly óta! - megugrasztok egy békát, elnézek a távolba a nádak felett, aztán máris itt van a kisvasút végállomása, ami kiváló uzsonnázóhely. Túratársak friss cseresznyével kínálnak, mézédesek a fekete gömbök, meg van csoki is... bőség van!
A következő szakasz a sínek mentén halad, tavaly egyenesen a sínek közt, a talpfákon ugráltam, mert egyedül itt nem volt emberes sár, most erre nincs szükség, jól haladhatok a virágokkal szegélyezett csatorna mellett, fotózgatok is kedvemre. Élénk pink réti füzény, rózsáspiros feketenadálytő, rózsaszín közepű, költőien fehér ziliz, élénksárga jakabnapi aggófű, égkék katáng, halványrózsaszín virágkáka, fehér tündérrózsa... virágok szivárványa.

A csatorna vizében nagy kócsag áll, nézem, ahogy vadászik... csupa éber figyelem, megfeszül a teste, kicsit hátrahúzza a fejét kígyónyakán, aztán lecsap, egy villanás, és az ezüstös hal máris ott vergődik a csőrében. Egy igazítás, egy nyelintés, aztán a kócsag ismét csak áll, mint egy fehér szobor.
A villanypásztor "cérnáján" túl ott vannak a bivalyok. Már kezdtem hiányolni őket. Akár Afrikában is lehetnénk... Szavanna! Kiszáradt fák között feketén, víztől csillogóan meg-megállva ballagnak ezek az ősállatok.
Frissítőpont, pecsét, aztán rákanyarodunk az utolsó szakaszra. Az állattartó telepen kerítés mögött vannak a szürkemarhák - alkalmasint épp a rendezvény miatt - félelmetes szarvak erdeje bök az ég felé. Minden állat felém fordul és engem néz apró szemeivel, kivéve két bikát, amik verekednek, bizony félnék tőlük, ha nem volna ez a masszív vaskerítés közöttünk... Az itiner útmutatásai mellett, mint például: "szénaboglya jobbról" szerepelhetne a "nagy trágyadomb balról" megjegyzés is. Igazi otthonos istállószagot hoz a forró szél. Nagyapámnak voltak állatai...

A célegyenes tényleg egyenes, keresztül a pusztán, a "még öt kilométer" tábla után. Ez aztán puszta a javából, a Nap teljes erőből süti a hátamat, úgy érzem, nehezen fogynak a méterek - pedig pontosan 5 kilométer/órával haladok, mint utóbb kiderült, ami nem is rossz sebesség. Fejem felett fecskék cikáznak, mint apró, fekete villámok a kék égen. Szálkás felhők is felbukkannak, szélükön második Nap ragyog fel szivárványosan - mintha nem lenne elég egy! - tudom, hogy ez a jelenség hidegfrontot jelez...
Aztán már hallani is a szpíkert, hangja először eltorzultan visszhangzik, aztán kivehetővé válnak a szavak - bizonyos Karcsi bácsit éltet, aki 80 évesen - ki tudja hányadszor - teljesítette a félmaratoni futást... Minden elismerésem!
Futók a futócélban, túrázók a "kertek alatt", vagyis a tribün szélénél felállított célkapuban, zárópecsét, kitűző - aztán megyek a befutócsomagért, erősen reménykedve a tavalyról emlékezetes dobozos sörben. Már nyújtják is felém, amikor szigorú szózat hallatszik, miszerint "az csak a futóknak jár". Nézegetem a kezembe nyomott félliteres ásványvizes palackot és a műanyag kitűzőt... aztán bemegyek a sátor formátumú alkalmi csárdába, és juszt is veszek egy félliteres korsóval, mert úgy érzem, igenis megérdemlem :-) A sátor árnyékában, a padon ülve pirosra főtt, szememben hősies félmaraton-futókkal beszélgetek, mosoly, sörhab az orromon, odakint vitustáncot jár a napfény minden fényes-zöld fűszál hegyén, szürkegémek szállnak hangtalan, méltóságteljesen lassú szárnycsapásokkal, az árnyékok megnyúlnak, a sátrakat és kordonokat lassan elcsomagolják, a győztesek felállnak a dobogóra, taps, aztán az emberek lassan kikanyarodnak autóikkal a parkolóból, a letaposott fűszálak felegyenesednek.. az élet zajlik tovább ezen a kopár és szigorú, de mégis nagyon szép tájon.

Köszönöm a szervezők munkáját!
Kardos peremizs - Inula ensifolia

Parlagi bolhafű - Pulicaria vulgaris

Közönséges szikipozdor - Podospermum canum

Vad pórsáfrány - Carthamus lanatus

Cickafark - Achillea sp.

Útszéli bogáncs - Carduus acanthoides

Ellenőrzőpont a pusztán

Vesszős füzény - Lythrum virgatum

Szintkülönbség, az nincs...

... de végtelen tér, az van!

Magyar sóvirág - Limonium gmelini

Hivatásos fotós leskelődik a gyanútlan túrázókra :-)


A madárvártáról jól belátni a vidéket...

Eltévedni lehetetlen... de "félrevonulni" is!

Fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) - és egy breki

Mocsári tisztesfű - Stachys palustris

Rövid pihenő a kisvasút végállomásán...

Tündérfátyoltól (Nymphoides peltata) sárgállik a tó

fehér tündérrózsa - Nymphaea alba

Ez a kecskebéka nem mászott fel a fűzfára...

Kisvasút jön, túrázó megy. Integetés...

Réti füzény - Lythrum salicaria

Réti füzény - Lythrum salicaria

A halastó egyik "tápcsatornája", előtérben egy nagy tő sulyom (Trapa natans). Védett növény, ki hitte volna

Sulyom és virágkáka (Botulus umbellatus) azoknak, akik szeretnének egy csomót keresni :-)




Vadászó nagy kócsag (Egretta alba)


Bivalyok

Afrikai szavannát idéz a táj bivalyokkal

Erdei mácsonya - Dipsacus fullonum. Megtévesztő név, nekem sokkal jobban tetszik az, hogy "betyárkulacs"

Csombormenta - Mentha pulegium

Praktikus irányjelzés BSI-s szalagból

Hodályok


Ez már a célegyenes

Irizáció: jön a hidegfront



1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.