Terep-járó: Orchideatúra Adyliget határában: színpompás apróságok, büszke bíborosok

2016. május 5., csütörtök

Orchideatúra Adyliget határában: színpompás apróságok, büszke bíborosok

Bolond ez a május... nagy zajjal, dérrel-dúrral érkezett, ahogy a kamaszok szoktak, mennydörgés, zivatar, jégeső... de közben kedves is tud lenni, fénypettyeket hint, napsugarasan mosolyog, lombsátrai rejtekében sipognak már a madárfiókák.

Bíboros kosbor - Orchis purpurea. Védett, mint minden hazai orchideafajunk

Napközben többször is elfeketedett az ég, többet nemigen látok az irodából... mégis, alig vártam, hogy kiszabadulhassak Pestről. Másfél órába telt, mert a zivatar megtépázta a villamosvezetékeket, de végül mégiscsak ott állok az erdő szélén az érett délutánban... még van esélyem az utolsó fények mellett elcsípni kedves bíboros kosboraimat. Erős, zöld illatok szállnak, pipálnak a pocsolyák, a rigók öles földigilisztákat cibálnak ki a sáros földből, mert sár, az van. Nem vagyok túrához öltözve, de ugyan miért lenne baj, hogy az irodai nadrágkosztüm vizes-sáros lesz... én talpig Armaniban is letérdelnék fotózni, ha épp olyan a téma... a retikül viszont tényleg nem praktikus.
Jót bóklászom a párás, zöld dzsungelben, de sokáig nem találok egyetlen bíboros kosbort sem. Két éve még az út szélén is ott voltak, csoportokban... most be kell mennem a fák közé, vadcsapásokon cserkészek, nincs éppenséggel sok kosbor, a száraz március, fagyos április nem tett jót nekik. Egy bíboros kosbor ötven évig is elél, némelyik biztosan öregebb nálam, elmélkedek, miközben csendesen átázik a cipőm. Aztán hol itt, hol ott megpillantom őket... egyiktől a másikig ballagok, magamban dúdolgatok, fényképezek, az irodai munkanap emléke kimosódik a fejemből, a Nap még éppen besüt a fák közé, találok egy varázslatos kis tisztást, ahol valósággal gyülekeznek a "bíborosok"... Mind más, nem klónok, a virágok színezése és alkata is roppant változatos. Szeretem ezt a fajt, nincs két egyforma példány.
Fel-feltámad a szél, záport szór a nyakamba, a felhők közül laposan sugarazó utolsó napsugarakat még kihasználom, hogy a nyílt részen élő vadvirágokat is lencsevégre kaphassam, hiszen nem csak kosborok élnek itt. Mennyi faj, micsoda szépség! Kék ínfüvek, rózsaszín gólyaorrok, fehér szellőrózsák... épp kezd nyílni a valeriána, a kutyatej narancssárgája csodálatos kontrasztot ad a mezei zsálya lilájával... Aztán ismét szemerkélni kezd az eső, és szedem is a lábam az erősödő szélben, mert ismét nyakamon a következő zápor...
A buszmegállóban már szivárvány feszül az égen.
Bolond május!