Összes oldalmegjelenítés

2018. május 25., péntek

Látogatás a Budakeszi Vadasparkban

Bár Budapesten élek, még sosem jártam itt. Pedig klasszikus osztálykirándulás célpont, és megvolt már gyerek koromban is (egészen pontosan 1976-ban készültek el a tervei, megépültek a karámok, kerítések, végül 1979-ben nyitották meg). A park célja az élményszerű pihenés mellett a hazai vadfajok és háziállatok bemutatása volt, ezért épült a kilencvenes évek végén a "falusi udvar" is. Az új évezredben, úgy látszik, már nem elég vonzerő a vadaspark jelleg és az állatok látványa: most már van itt igény szerint szervezhető szülinapi zsúr, céges csapatépítő tréning, kalandpark, rendezvényközpont, szabadulós logikai játék, sőt műanyagból készült, mozgó-üvöltő műdinoszauruszok is (külön belépődíjért). A hazai állatok - köztük medve, farkas, hiúz - mellett ázsiai vadló, pusztai sas, mosómedve is él itt. Sőt, a vadmalacok szabadon szaladgálnak, erről nem tudtam meg, hogy véletlenül lógtak-e ki és számíthatok-e a kedves mamára is, vagy ez így van itt rendjén. Megcsodáltam az albínó dámszarvast, a zajos hollókat, az apró állatokat, erős plexifal mögött a gyönyörű, erőtől duzzadó farkasokat is.
Dám suta
Jó volt elüldögélni egy kávé mellett, hallgatni a Dínóparkból ideszűrődő hangokat, érezni a tavasz illatait. Aztán sétámat a vadasparkon kívül folytattam, Adyliget felé ballagva - érdekes növényfajok is élnek erre, akadt valósággal pózoló lepke is. Nagyon szép délután volt!
A feketerigó nem tér haza üres csőrrel... (Turdus merula)

Ezek a szarvasok most "rakják fel" az agancsukat

Tarkalepke és gyermekláncfű. Igazi tavaszi látvány!

A védett nőszőfüvek is bújnak már (Epipactis sp.)

Levélcsipke

Egyik kedvenc fotótémám a gyöngyvirág (Convallaria majalis)

Ösztörüs veronika, a szárán lévő szőrsávok jellegzetesek (Veronica chamaedrys)

Indás ínfű - Ajuga reptans

Szagos müge - Galium odoratum

Indás ínfű és olocsáncsillaghúr

Nem kórház gombásodik itt, ez csak egy turistajelzés egy fatönkre festve

Vérehulló fecskefű - Chelidonium majus

Bársonyos tüdőfű - Pulmonaria mollis

Kardoslepke - Iphiclides podalirius szívogat egy keréknyomban. Védett faj ez is

Kerti holdviola - Lunaria annua. Egyszerre védett és adventív

Magyar zergevirág - Doronicum hungaricum. Védett

Magyar zergevirág - Doronicum hungaricum

Úton Adyliget felé

Hívogató a piros sáv turistaút

Bíboros kosbor - Orchis purpurea. Védett faj

Bíboros kosbor - Orchis purpurea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.