Terep-járó: Szeptemberi színek Dobogókőtől Dömösig

Szeptember. Ágait terhét dajkálja a vadkörtefa, halk pergéssel hull a bükkmakk, álmosan szólnak a madarak. Napközben még meleg cirógatja a hegyoldalakat, de a reggelek már csípősek, dércsipke díszíti a sárguló kaszálóréteket. Az égbolt déli tájakat idézően kék, a hegy felett károgva örvénylenek a hollók, és a réteket lilával hímezi ki az őszi kikerics.
Szeptember.

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Hűha, de nehéz kijutni ezen a szombat reggelen Budapestről! A HÉV csak Békásmegyerig jár, onnan busz visz tovább, jegyet venni sehol nem lehet - szerencsére nem is erőltetik - Pomázon máris vagy 100 nyugdíjas vár a dobogókői buszra, természetesen kutyákkal, degesz hátizsákokkal és botok erdejével felszerelkezve, igazi régimódi stílusban.
Valami csoda folytán a sofőr a teljes embersereget felmenedzseli a buszra, noha lélegezni is alig lehet, és az embertömeg sűrűjéből sikolyok hallatszanak. Mint kiderül, pont a bogárfóbiás asszonyságot találta meg a szegény vándorpoloska. Egy nagydarab németjuhász a bakancsos lábfejemen nyugtatja a fejét. Arra gondolok, Dél-Amerikában most pulykák is lennének... végül is minden relatív.

Mindenesetre alaposan megkönnyebbülök, amikor végre leszállhatok a szinte túlcsorduló buszról...

Meglepően hideg, sűrű köd koronázza a Pilist. Már Pomázról is látszott, hogy egy tömör fehér felhő, mint valami lassan kúszó ragadozó, markolva kúszik előre a hegyek gerincén és azon átbukva lefelé indul, a Duna felé. Most már be is kebelezte a hegytetőt, és hamarosan én is része leszek. Hajamon páracseppek ringatóznak, és megbánom, hogy nem tettem el a dzsekit a hátizsákba.
Annál fürgébben indulok Kétbükkfa-nyereg felé, majd tovább a zöld sáv jelzésen Pilisszentlélek felé. A ködben felsejlő piros kereszt turistajelzések első világháborús kötözőhelyek jelzésére emlékeztetnek.

Szeptemberi ködök

A köd szinte színes. A lombok árnyalatai sárgás, zöldes, barnás tónusokat adnak neki. Gyönyörű, festői látvány! És csend van. Csak a cseppek kopogása és a bükkmakk zörgő hullása hallatszik.
Lassan oszlik a köd, ahogy lefelé haladok, és kibukkanva a falu előtti rét határában felragyognak a lila őszi kikericsek.
Tompa, őszies fények közepette térdelek neki a fotózásnak. Egyébként, a kikerics nem könnyen fényképezhető vadvirág... hol elbújik a fű között, hol szétmarcangolta a szél, elmondhatatlanul finom színeit pedig különösen nehéz megragadni. Új túranadrágom van rajtam, de hamarosan pont úgy néz ki, mintha régi túranadrág lenne. A rét szélén vadalmafa terít meg maga alatt sárga golyóbisokból. Sajnos, nagyon savanyú!

A szemem lassan ráhangolódik a "fotós látásmódra". Fokozatosan kibomlanak az apró látnivalók: a széna között kandikáló liláskék harangvirágok, a sárga, dacos hölgymál virágai, a vadalmalevelek színessége. Nedves sár és enyésző lombavar illata száll, a falu felől enyhe füstszag is lengedez, ez a rét mégis néptelen, csak én mozdulok rajta - és a valahol magasan, lágy hangon kiáltó holló.

Egy lázadó bükkfalevél máris őszt kiált

Előttem Pilisszentlélek háztetői. Arany sugarakkal süt ki a Nap, amikor betrappolok a hosszan elnyúló faluba. Majdnem sikerül tönkretennem egy filmforgatást, de még időben menekülőre fogom a közvetítőkocsi mögött. A földön fekete kábelkígyók tekeregnek, az utca végén nyakigláb polgárőr legény vigyáz a rendre, és néhány csitrilány mobiltelefont szegez a sztárok remélt felbukkanásának irányába.
Én tizenöt éve nem nézek tévét, de tudom, hogy valami folytatásos sorozat készül itt, a Pajkaszegnek átkeresztelt Pilisszentléleken.
A kocsmáknak láthatóan jót tett az állandó filmes jelenlét: működik vagy három is, az egyiken csinos Svejk "freskók" ékeskednek, és az ellenállhatatlan "italok olcsón" felirat.

Van valami kórházi jelleg a piros kereszt turistajelzésekben

Ragyog felettem a Nap. Tépett felhőfoszlányok vágtatnak az égen. Idős néni köszön rám, ezer ráncba szalad mosolygó arca. Megbeszéljük, hogy ennél jobb kirándulóidőt kívánni sem lehet.
Viszont ez, meg a filmes kaland elvihette a józan eszemet, mert egyenesen továbbmegyek a sárga jelzésen ki a faluból, és mire feleszmélek, már nincs kedvem visszagyalogolni. Maps.me navigációs szoftverem jelzetlen utat jelez jobb kéz felé, ahol egyébként a bozóton kívül semmi sincs - de úgy döntök, akkor sem gyalogolok visszafelé, inkább légvonalban fogom megcélozni a pálos kolostorromot.

Szerencsére jól járható, kacskaringós vadcsapások vezetnek át a vadonon, folyamatosan nézem az iránytűt, mert a tompán fénylő Nap nem nyújt jó iránymutatást - főleg itt a sűrűben. Nem is felesleges a kóválygásom, mert egy korhadt fatörzsön csodás sárga gévagomba-csoportot fedezek fel. Elő is szedem bicskát meg a gombaszedő vászonzacskómat a hátizsákból... A kolostorrom közelében is megsokasodnak a gombák, de az ismeretlen fajokról csak fotót készítek, amúgy tisztelettel kikerülöm őket...

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Kinyílik a tér körülöttem, szépen kaszálják a kolostorrom környékét. A fű közül fehér cickafark kandikál. Körbejárom a romokat - megszentelt tér, érezni benne valami különlegeset - a falak vastagságukkal romjaikban is tekintélyt parancsolóak. Van itt néhány kiránduló. Egy pocakos férfi légzőgyakorlatokat végez a szentély területén, gondolom misztikus energiával töltekezik éppen. Két kisgyerek sikongatva szaladgál - nekik láthatóan nincs szükségük semmiféle töltekezésre. Mások a köveken elnyúlva élvezik a koraőszi napsütést.

Szokatlanul sötét színben. Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Kicsit pihenek, uzsonnázok a fodorkapáfránnyal díszes ódon kőfal tetejére ülve, és merengek az elmúlt évszázadokon. Aztán nekilátok ismét a kilométereket fogyasztani lábam alatt. Fejem felett kifeszül a kék égbolt, rajta egy-két mutatóba maradt fehér felhő száguld át.

Vadalma

Hamar elérek a következő útelágazásig - közben apró, tarka virágokat fényképezek, enyves zsályát meg dunai szegfűt - aztán irány a Hoffmann-vadászház. Elolvasom az ismertető táblát, amiből kirajzolódik a turistaházak hagyományos sorsa. Eredetileg erdész-favágó szolgálati kunyhó... aztán a háború előtt virágzó, forgalmas turistaház, ami lassan a gazdátlanság miatt elenyészik... aztán, a kilencvenes éveket követően felújítás, Makovecz-féle átépítés: meg se lepődök, hogy "jelenleg zártkörű rendezvények céljaira bérelhető" az épület.

Ikrek. Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Kanyar jobb kéz felé, követem a kék Mária-út jelzést, szép friss felfestés, egyébként sem lehet panaszom a jelzettségre. Váratlan gyorsasággal jutok el a lassan emelkedő ösvényen a Szakó-nyeregre. Egy-egy őszi levél pereg mellettem, hébe-hóba kirándulók jönnek szembe, köszönünk egymásnak, ahogy a tengeren haladó hajók is kürtölnek egyet, ha szembejön egy másik hajó...

Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia

Hátizsákom egyre könnyebb, elfogy belőle a banán, a műzliszelet, végül a tea is, örülök, amikor terméstől roskadozó vadkörtefára bukkanok a kaszálórét szélén. De jók is ezek az öreg hagyásfák! Két markomat megszedem vackorral, savanyúak, kemények, mégis ízletesek. Egy kivágott tönkre szív mintát fest a fehér zuzmó, a mező párát lehel: dél felé jár már az idő, és kezd igazán meleg lenni.

Italok olcsón, meg még Svejk is - ellenállhatatlan ajánlat

Lefelé ballagok már, Dömös felé, nem is olyan rég jártam erre, ismerős a táj, még a smaragdzöld mohával lepett nagy sziklatömbök is, amelyek mintha az avar tengeréből kiemelkedő szigetek lennének. Hogy a hasonlat még találóbb legyen, apró növénykék "pálmafái" ringatóznak rajtuk. A galajfélék akár emeletes pálmák is lehetnének!

A helyi modern népművészet remeke a virágcseréplány, napelemes lámpával a fején

Erdészeti útra érek, jól lehet itt haladni, a megkövesedett keréknyomok árkában. A fölém magasodó útszélen gombák kínálgatják magukat. Egy igazán szép képet készítek egy nagy őzlábgombáról, de nem szedem le, van már elég... A szürke törzsű bükkös ezer szemmel figyel.

Sárga selyemmályva - Abutilon teophrasti

Dömös határában pár lépés csak, és megpillantom a hajdani Prépostság közel ezeréves romjait. Hejj, Álmos herceg, és ki tudja, ki mindenki járt még falaid között! A beton rekonstrukciók a hetvenes éveket idézik, egy málladozó virágládában muskátlik szerénykednek, a távolban felcsillan a Duna kék vize, és mindez fölé tintakéken magasodik a Szent Mihály-hegy tömbje.

A pilisszentléleki pálos kolostorrom

Harsány házőrző kutya-koncert köszönti a településen való felbukkanásomat. A nyáriorgonán valóságos lepkesereg verekszik a nektárért, megviselt már a harcosok tépett szárnya... A főútra érve árnyas terembe térek be egy pohárka sörre a templom mellett, jól is esik. Megkísért, hogy rögtön hazainduljak az éppen beérkező, Pest felé tartó busszal, de mégis úgy döntök, felkeresem a Zöld Forgatag nevű nemzeti parki rendezvényt a volt Bergmann-panzió kertjében.
Nem is bánom meg: sok ismerőssel találkozom, a herpetológus srácok szívesen megmutatják a ma reggel fogott bemutató állatokat, sőt a nemrég fogott ritkaságot: az amelanisztikus rézsikló kölyköt is. Tekereg a műanyagdobozban, mint egy rózsaszínű cipőfűző, a természetben nem sok esélye lenne.

Aranyos fodorka - Asplenium trichomanes

Lemegyünk a Duna-partra a kagylófélékkel ismerkedni, a gyerekeknek nagyon tetszik a "kincskeresés", főleg amikor egyikük vastagon rozsdás, elformátlanodott kulcsforma vasat is talál a hínárszagú kövek között: hiszen ki tudja, talán Mátyás király kincseskamráját nyitotta egykor! A folyó hordta limlom között tényleg sok a kagylóhéj, szedünk rajzos csigát, kosárkagylót, ki tudja mi mindent még. A gyerekek fáradhatatlanok. Szinte fáj a szemem a víz hátán táncoló, éles napsugaraktól, erősen fúj a szél is, a Dunába ömlő kis patak hátán molnárpoloskák szaladgálnak: papucsos árnyékuk követi őket a meder alján.
"Természetbúvárnak" lenni jó.
A Duna kék vizét erős szél borzolja, a túlparton a remetebarlangok sötéten ásító szája, mintha tintával lenne odafestve, de látszanak az apró, színes ruhás kirándulók pöttyei is.
Úgy érzem, megérkeztem.