Terep-járó: Wachau-i kenutúra

Wachau. Az osztrák Duna-vidék nevével akkor találkoztam először, amikor egy rádiós SMS-játékban meg kellett tippelnem, milyen fajta szőlőből készítik a bort errefelé. Szerencsés módon eltaláltam a rizlinget és a zöldveltelinit, ezzel ki is érdemeltem egy-egy palackkal.
De ezután még eltelt vagy három év, mire személyesen is felbukkantam a 2000 óta világörökségi helyszínnek számító 30 kilométeres Duna-szakaszon.

Igazából nem is én találtam ki, hogy kenuzni kéne itt, hanem Édesanyám, egy netes hírlevél elolvasása után. Mit neki 30 kilométer a vízen, ha egyszer születésnapja van aznap? A kenuk valójában biztonságos, felfújható rafting-kenuk, borulástól nem kell félni, legfeljebb a sziklazátonyoktól és a szállodahajóktól, amik elől majd pajkosan fogunk menekülni, ha kell. Ráadásul hoznak-visznek minket a szervezők... és nem is drága. Remek hétvégi, egynapos programnak ígérkezik ez!

Közeledik a zivatar

Sötétben kelünk útra egy budai benzinkúttól. A jármű csomagtartójában utaznak a gumicsónakok, az utastérben pedig mi: és Csibi, "aki" nagyon is otthonosan érzi magát. Bárhol hajlandó lepihenni, amennyiben a feje valamelyikünk lábán vagy ölében pihenhet!

Megkérdezték, nem baj-e, hogy egy kutya is utazik velünk. Mondtam, hogy nem, és a kutya se bánta. Teljes a bizalom. Csibi kutya rajtam alszik.

A karcsú szélkerekek látványa jelzi, hogy közeledünk Ausztriához. Nini, itt a csárda a határ mellett, ahol egy négy államot érintő közös bélyegkibocsátási ünnepségen voltam egyszer, most elhagyatott. Pedig akkor még Habsburg György és más fontos emberek is ott nyüzsögtek... olyan most az emlékeimben, mint egy régi film.

Melkig kicsit elszenderedek, itt az apátság "mögötti" Duna-szakasz partján parkolunk le, jókora susnyás, akár otthon is lehetnénk, mondjuk Baján. Míg a csónakok a vízre kerülnek, egy órácskányi szabadprogram. Besétálunk Melkbe, fel az apátság pompás, barokk főterére, középen csobog a szökőkút, a kapun túl ritmusos fúvósmuzsika szól. Igazi, békebeli vasárnap délelőtt, mindenki mosolyog, mindenki fantasztikusan elégedettnek és jómódúnak látszik, a miséről távozók közt sokan vannak osztrák népviseletben. Lent, egy eldugottabb templomban fekete bőrű atya miséz, itt a hívek is inkább átlagembernek látszanak...

Melk, apátság

Bámészkodunk, aztán meglepően finom giroszt veszünk egy hosszan lejtő utcán, a fúvós zenekar tagjai már a kis térre kirakott asztaloknál ülnek, előttük habzó, aranysárga sör korsóban.
Hamar eltelik egy óra!

A vízparton rövid oktatás: lábfejünket dugjuk be a pánt alá, így stabilabb, és üljünk ki a gumicsónak peremére. Lesznek zátonyok. Ne próbáljunk kormányozni, azért van a kormányos, csak húzzunk, hogy legyen sebesség. Kapunk valamiféle gumi cipőket. Az evezők könnyűek, a csónakok úgy fekszenek a vízen, mint egy matrac. Elborul az ég, átszalad némi eső, amikor vízre szállunk és elindulunk.
A nyílt víz is sima, a zátonyok jól látszanak.

Hagyományőrző fúvós zenekar Melkben

A Duna magával ragadja a gumi kenukat, de azért evezni is kell. Szinte száguldunk. Aggsteinnél szikla-sziget áll ki a vízből, el tudom képzelni, hány hajó zúzódhatott össze már rajta. A sziklaperemen piros lábú, szürke sirály pózol, mint egy szobor.
Mögötte várkastély, masszív falakkal. Azért kellett járjon errefelé ellenség is, nem afféle "díszkastély" ez, hanem nagyon is vaskos, erőt sugalló. Kicsit lejjebb hasonló stílusú, évszázados kolostor emelkedik a víz fölé, kicsit fenyegetően. Fecskék cikáznak a víz felett.

Vidám felvonulás, népviseletben

Hegyek közé érünk, a folyó partján végig bicikliút halad, rajta vidáman kerekező bringásokkal. Csibi megugatja az ólálkodó, gyanús motorcsónakokat. Egyébként nincs nagy víziélet, rajtunk kívül nem is látok evezős népeket.
Annál több a szállodahajó. Van köztük "Viking" típusú is, ezeket különösen nagy ívben kerüljük ki. A bóják segítenek kitalálni, hogy hol a hajózóútvonal. A szembe jövő hajók kevésbé veszélyesek, mint a hátunk mögött, a kanyarban kibukkanók. A gumi csónakok a hullámokra rá se hederítenek, abszolút borulásbiztosok, csak a bóják acélsodronyával és a sziklazátonyokkal kell vigyázni.

A Dunára komor várromok tekintenek le a magasból. Gyanítom, hogy errefelé minden valamirevaló hegyormon volt vár.

A melki apátság a barokk művészet ékköve

Balfelé, valahol, ott van Willendorf... igen, a falu, ahol az őskori Vénusz szobra előkerült. Ősrégen lakott vidék ez! Kétfelől, főleg a napsütötte lankákon, egyre több a szőlőültetvény. Teraszos sorokban sorakoznak a borbogyó-bokrok, de látni elhagyott szőlőket is, amikre már csak a teraszok gazlepte körvonala utal. A vidéken a szőlőt a szerzetesek telepítették meg, és Wachau hagyományos gazdagságának is a szőlő az alapja. Néhol a hegytetőig futnak a sorok.

Másutt látjuk, hogy a bringások épp az útszéli kajszibarackfák kinyúló ágait tépázzák. A Wachau-i kajszibarack nevezetesség. Számunkra furcsa módon nem a pálinka, hanem inkább a sütemények, édességek (pl. sárgabarackos gombóc) kapcsán.

Melk

Haladunk szépen lefelé a Dunán. A meder néhol összeszűkül, és meglepően hasonlít a magyar Dunakanyarra. Amott mintha a Dömössel szemben lévő Remetebarlang bérce emelkedne, a Szent Mihály-hegy, előre tekintve szinte keresem a Naszály bányászattal lecsupaszított, fehéren világító síkját.

Egy ilyen kanyarban kikötünk pihenni. Jó előásni a zöld teát és a banánt, kicsit bóklászni a parton. Nézegetem a kavicsokat. Metamorf kőzet, nem üledékes, de nem is vulkáni. Nagyon ősi, nagyon kemény. Ha igaz, prekambrium korú, akkoriban még a dínók is csak a Teremtő pajkos gondolatai lehettek még...
Van itt kocsma is, jól esne egy sör, de a hely túl elegáns... gumi cipőmben nem érzem magam igazán szalonképesnek :-) maradok hát a palackozott zöld teánál.

Atalanta lepke bíbor kasvirágon. Igazi színpompa!

Újra vízre szállunk, nagyon élvezem, hogy nem kell borulástól tartani. A parton halad a kisbusz túránk célja, Dürnstein felé. Húha... de fura színe lett a víznek! Sötét, haragos zöld. Ezt ismerem, dunai lány vagyok. Vihar jön! A felhők rohannak, egyre feketébb a fenekük, aztán egy kanyarban kibukkan egy szinte vízszintesen gomolygó görgőfelhő. Már kezdem is elpakolni a mobiltelefonomat és a fényképezőgépet... és mentőmellényemre felhúzom a dzsekit. Ahogy ezzel végzek, eltűnnek a nap által még aranylóan megvilágított foltok, baljós lesz az ég, elhomályosodik a távlat. Egyik hegyhát a másik után tűnik el a közeledő zivatarban.

A Duna közepén ez egészen más élmény, mint a parton. Ráadásul arra is vigyázni kell, hogy az esőfüggöny mögül ne bukkanjon fel váratlanul egy nagy hajó. A víz fodrozódni kezd, és szinte kemény, ahogy belevágom a lapátot. Szemembe csap az eső, a szél lefújja fejemről a kapucnit, hajamon folyik végig a víz.
Csibi kutya rémületét úgy leplezi, hogy szinte erőszakosan kezd hízelegni édesanyámnak, könyökhajlatába dugja a fejét - így nem könnyű evezni - odabújik hozzá menedékért.

Ráadásul az egyik srác véletlenül kihúzta a szelepdugót, így csónakunk halk sziszegéssel ereszteni kezd. Na így már kezd izgi lenni.

Vízen a gumi kenuk!

A zivatar azonban nem tart sokáig. Kék derengés látszik a felhők között valahol előttünk így vergődhetünk tovább kékségek között... az izgalom mindenkiből kihozza a szóviccekre való hajlamot.
Gyors kikötés, pumpálás. Az eső elállt, kétfelől terméskővel borított partok, gátak, kavicsos zátonyok.

Csibi kutya figyelmét nem kerüli el, mi zajlik a másik gumicsónakban

Szinte hihetetlen, hogy ez a táv harminc kilométer! Máris feltűnik egy kanyarban a híres dürnsteini Kék templom. Ez után kötünk ki egy parkolónál. Kis komp kel át itt a Dunán, kirándulóhajók indulnak. Dürnstein igazi ékszerdoboz.
Itt jött el az ideje, hogy előássam a gondosan elrejtett pezsgőt és a poharakat, hogy mindenkit megkínálhassak Édesanyám születésnapja alkalmából. Felköszöntjük. Bizony, kevesen vállalnának be ilyesmit!

Itt is van egy órányi szabadprogram. Sétálunk a középkori-barokk városka macskaköves utcáin... felettünk hajdani vár romjai, kétfelől szinte tapintható gazdagság, alattunk - állítólag - emeletes borospincék. Kapunk zsömlét egy helyi pékségben, jól jön majd az otthoni főtt tojáshoz. Mindenfelé szuvenírboltok, modern művészeti galériák, évszázados műemlék épületek és kisebb-nagyobb elegáns szállodák.

Hej, ha nékem sok pénzem lesz, biztosan eljövök ide néhány napra!
Addig is, lehet jönni bringázni, kenuzni, túrázni... és borozgatni.