Terep-járó: Mackó túra: séta Sülysáp és Mende környékén

Szeretem a Mackó túrát. Igazi "régimódi" túra, élő emberes ellenőrzőpontokkal, változatos távokkal, bőséges ellátmánnyal, a frissítőponton választható fröccsel, a célban mustáros virslivel. Mindezt igen baráti nevezési díjért, nyugta ellenében, ezúton is köszönöm szépen. Az útvonal szép, kellemes, dimbes-dombos tájakon visz keresztül, van útközben horgásztó, szántóföld, homokpuszta, löszmélyút és erdő is. Vagyis kínál látnivalót a magamfajta természetbúvárkodó-fényképezgető embernek is! Külön mellette szól, hogy a rajt és a cél vasúton kiválóan elérhető. El is kell érni, mivel nem körtúra. Szóval idén is ezt a túrát választottam erre a pünkösdi szombati napra, mégpedig a 27 kilométeres távot.

Reggeli fények, egy igazi koranyári reggel köszöntötte a túrázókat

Nehezen ébredek, még érződik a Marokkóban összeszedett makacs náthaszerűség utóhatása. Odakint még épphogy pirkad, amikor a sercegő olajba ütöm a tojásokat, rántottás szendvicset fabrikálok magamnak, fő a kávé is...

A Keletibe útakadály nélkül "röpít" a troli, a szokásos szombat hajnali másnapos punnyadás légköre üli meg fővárosunkat, a Keletiben azért most is nagy a gurulósbőröndös jövés-menés. Kényelmes utam van Szőlősnyaralóig. Az állomáson kiszóródik a vonatból egy sor hátizsákos-túrabotos ember, majd szempillantás alatt eltűnnek. Nem is csoda, én indultam rossz irányba... újratervezééés!

Pipacs, kissé szokatlan színben - Papaver rhoeas

A rajt helyszíne az iskola, ezúttal belül - a kovid miatt az utóbbi időben az épület előtt volt a rajtoltatás. Vannak dolgok, amik nem változnak... amikor én voltam általános iskolás, mondjuk úgy negyven évvel ezelőtt, már akkor sem lehetett becsukni a vécéajtókat... sose fogom megtudni, hogy ez szándékos-e. Nehogy a zugbagózó kölykök a klotyóban meghúzhassák magukat... vagy csak simán a megvetemedett budiajtók miatt van?

Kék búzavirág - Centaurea cyanus

Ezen a rejtélyen töröm a fejem, amikor kiballagok az iskolából, térképtartómba teszem az útvonalleírást, nekivágok a távnak. Előttem hátizsákok ballagnak a távolban, csak követnem kell őket... aztán az első piros-fehér szalagot is meglebbenti a reggeli szellő. Néhány végtelen hosszúságú aszfaltozott út után homokos dűlőutak következnek. Már most meleg van. Az útszéli bozótosban hamar észreveszek egy védett ritkaságot: nini, selymes boglárka! Ezüstös levelei megcsillannak a turbolya zöld fátyla között. Mécsvirágokon csillog át a fény, vörösen rázzák meg fejüket a pipacsok. Nem sietek, van időm megnézni mindent.

Pipacs - Papaver rhoeas

Jobb kéz felé leválik a 15 kilométeres táv útja, csendben ballagok az enyhén süppedő homokban, szemeim ritkább növényeket kutatnak. Nem is hiába. Az ezer és ezer fehér mécsvirág között észreveszek egy alkatában kicsit eltérőt, odasétálok hozzá, alaposan szemügyre veszem. Igen, villás habszegfű! Sajnos látok egy halott harkályt is... vajon mi történhetett vele?

Növények iránti érdeklődésem, no meg a másfél kilós fényképezőgép a nyakamban nem marad észrevétlen. Egy túratárs rákérdez, mi lehetett a "telekom-rózsaszín" növény az út szélén, rögtön tudom, hogy a konkolyról van szó!

Közönséges ebnyelvűfű - Cynoglossum officinale

Piros pipacs, kékeslila atracél, millió és millió vadvirág. A tavaszi esők jót tettek nekik, minden harsogóan zöld és életteli. Napfényes rétre bukkanok ki, fejem felett valahol a magasban gyurgyalag gurgulázó éneke száll, cikáznak a villás farkú fecskék. A homokdombok felett vibrál a levegő a hőségtől. Itt van az első ellenőrzőpont, el se akarom hinni, hogy már több, mint öt kilométert megtettem. Ellátmányként egy zacskós croissant-t zsákmányolok és menet közben fogyasztom el. Még a felénél sem tartok, amikor újabb, rég keresett vadvirágot veszek észre: a berzedt gólyaorrot. Fura levelei rögtön elárulják, de eddig csak képeken találkoztam vele.

Fehér mécsvirág - Silene alba

Az út egy szakaszon az Ürgés tanösvény vonalát követi. Löszmélyútban ballagok, jól esik a kellemes hűvösség, ami a "falak" közé szorult, kevésbé esik jól a szúnyogáradat. Ritka nagy és éhes szúnyogok teremnek errefelé! Nem győzök csapkodni... amikor ismét kiérek a napfényre, ezt a helyet merészen kilátópontnak nevezik, az elszántabbja még oda is követ. Pedig meg kell állni fotózni, mert ritka pompás kék búzavirág-csoport ékeskedik itt!

Fehér mécsvirág - Silene alba

Hosszú egyenes szakasz jön, messzire ellátni. Kereszttől keresztig, gyakorlatilag nyílegyenes az út a szántóföldek között. Árnyék sincs, élvezem a fokozottabb tempót. Itt, az "agrársivatagban" kevesebb esélyem van virágvadászatra, na majd ha lefordulunk a patak völgyébe... Azért akad megnéznivaló gyomflóra: horrorfilmbe illően ijesztő külsejű szúrós csorbóka, egy szép szál repcsényretek, daliás bojtorjános koldustetű. Élvezem a sétát.

Pipaccsal, búzavirággal, konkollyal szegélyezett utakon jártunk

A következő útszéli keresztnél jobbkanyar, le a völgybe... hatalmas esőzés lehetett itt, lemosta a földet, mély vízmosások szelik át meg át az utat. Szerencsére homok, jól járható, csak néhol kell kicsit sarasabb helyeken átlábolni. Rajtunk kívül is sokan jártak erre, sok az állatlábnyom. Egy gigantikus fácánnyom láttán úgy elámulok, hogy belelépek a sárba. Hisz' ez akár a mesebeli griff is lehetett! Amott vaddisznó csülkei mélyedtek a sárba - süldők - látok élesen metszett őzpata-nyomokat is. Mögöttem egy kisgyerekes család halad... tényleg ezen a hosszú távon jönnek?

Tragopogon orientalis - közönséges bakszakáll

Emelkedő, aztán át a patakon, és végre vége az "agrársivatagnak". Meseszép fátyolos nőszirmok kéklenek a csicsogósan nedves réten, a megdőlt nádak között. Natura 2000-es terület, jelzi egy tábla. Hamarosan itt a második ellenőrzőpont is. Eredetileg a tó partján haladtunk volna, de olyan sáros, hogy átjelezték inkább a dombgerincre... Ennek ellenére vannak, akik kalandvágyból a tóparti utat választják. Én felballagok a dombra, kezemben a ponton kapott gusztusos, piros almával, kétfelől fésülgeti a szél a selymes, zöld búzakalászokat, hullámzik a zöld tenger. Tűz a Nap, egy mezei pacsirta végtelen csicsergése szitál felettem... már nem először tűnődök el azon, hogy mikor vesz levegőt? Vagy, hol veszi azt levegőt mini énekesünk? Van valami olyan énektechnikája, mint a didgeridoo-t fújó zenészeknek? Mert hogy nem tart szünetet... Kellemes, hogy fúj némi szellő, különben megfőnék.

Keskenylevelű ezüstfa - Elaeagnus angustifolia. Ázsiai jövevény, erős illatú virágokkal

Hosszú szakasz jön a következő pontig. Szeretem ezt a részt, egymás után jönnek a magasba szaladt füvű kaszálók - ez a rész ismerős a Libaterelő túráról is - a ligetek, kis erdős sávok. Megjelennek a homok miatt eddig mellőzött pocsolyák is. Némelyik betölti a völgytalpat is, szerencsére van kerülőút. Van szúnyog is, bőségesen. Valahol a magasban levelibéka zendít rá recsegős énekére, a távolból hollók lágy korrogása hallatszik. Néhol én is elmerülök a zöld áradatban, "kiakasztom" a szeder szúrós indáit az utamból, nyáron itt, a "zöld dzsungelben" orchideafélék is nőnek... Azért örülök, amikor kiérek az aszfaltra, innen pár lépés csak a felsőfarkasdi csárda, a harmadik ellenőrzőpont, ahol pihenni is lehet.

Odalent a horgásztó...

Ez a csárda évekig mintha nem is lett volna nyitva, és most is kérdéses, mi számít nyitva levésnek, mindenesetre lehet kólát kapni (kétliteres palack a minimum). De nem ez a lényeg, hanem hogy a mellette lévő padoknál ínycsiklandó, frissen megkent hagymás zsíroskenyerek kelletik magukat. Ismerősök is akadnak itt, van, aki tud a marokkói utamról vagy a madaras fotókiállításomról is - hja, a közösségi média - jó pár szót váltani mindenkivel.

Fátyolos nőszirom - Iris spuria. Védett növény

Az útvonal változott a korábbiakhoz képest, tulajdonost váltott a horgásztó... gondolom, az új nem járult hozzá, hogy a mezőny elhaladjon a tó partján. Azért vetek egy pillantást rá: a sörös-csalis bódé zárva, egyetlen horgász se görbed a bot fölé a stégeken, a tóparti ösvényt felverte a susnyás. Elhagyatott az egész hely. Pedig micsoda élet volt itt tavaly! Emlékszem, itt adta a kezembe a frissen kifogott törpeharcsát egy horgász... ijedtemben majdnem visszadobtam a vízbe, amikor a hal kimeresztette az úszótüskéit!

A tanya szamara bölcs pillantást vet utánam, amikor jobb kéz felé felkanyarodok a szántóföldek irányába.

Közönséges gyöngyházlepke - Issoria lathonia

Meleg van, és árnyék se akad igazán. De mégis élvezem az utat, szemem ismét pásztázza a "gyomflórát" az öreg gyümölcsös mellett húzódó kerítés tövében. Lepkék is akadnak, jól elvagyok. A megrekedt meleg izzasztó. Jó magas a búza, szinte elrejthetne engem is.

Sarjadó gabonavetés

Itt fent keményre száradt a talaj, csak arra kell figyelnem, nehogy traktornyom gödrébe lépjek. Széles dűlőút, derékszögű kanyar balra... és már itt is az "itatós" ellenőrzőpont. A név pontos: van szörp, de az alkalmi csapossá változó pontőrök fröccsöt is készítenek az arra kapható felnőtteknek. Nos, arra kapható akadhatott bőven, mert mire én odaérek, a négyféle borból már csak kettőből maradt (köszönet az egri pincészetnek). Nem sajnálják tőlem, bőven csurran a rozé rozsdamentes fémpoharamba, némi bubisvízzel épphogy megszentelik... Rögtön látom, hogy "ebbűl baj lesz, more". :-) Mindenesetre a túra utolsó szakaszát végig fecsegem alkalmi túratársaimmal - ismerősökkel és ismeretlenekkel egyaránt...

Alföldi jellegű útszakaszok is voltak

Hatalmas munkagép dolgozik a szántón, összehangoltan egy gigászi teherautóval, aminek platójára zúdul a zöld. Nem értem, miért aratják a még zöld búzát... aztán látom, hogy a vihar lefektette a búzát egy nagy darabon, úgyse fog beérni... még azt se tartom kizártnak, hogy forgószél lehetett a tettes.

Itt már a leghosszabb táv résztvevői is a cél felé tartanak. A billei erdő és a Kőtojás után már igazán a célegyenes kezdődik. Még most is találok számomra új növényt az út szélén: daliás fűfélét acélos száron, szinte magasabb, mint én: ez az olasz perje.

Semmiféle fáradtságot nem érzek, a rozéfröccs hatása lassan oszlik - hja, ez a meleg meg tudja tréfálni az embert! - végigtrappolok az aluljárón, aztán el a fatelep mellett, és már fel is magasodik előttem a mendei vasútállomás épülete. Itt van a cél, az állomás melletti büfében, ahol - némi meglepetésemre - finom főtt virsli is vár rám, mustárral és fehér kenyérrel... Befut a kisgyerekes család is, minden elismerésem az övék. A vonatot útjára engedem, ráér a következővel mennem haza, inkább leülök a fa padra, beszélgetek, fogy a virsli... szép nap volt!