Terep-járó: Tavaszváró gyalogtúra a Nyakason

Ezen a túrán nem először járok... igazából nem is tudom, hányszor jártam végig tavasszal (Tavaszváró túra) és ősszel (Évadzáró túra) ezt a Zsámbék, Tök, Perbál, Nyakas-hegy kört. Mindig más arcát mutatja ez az immár jól ismert táj. Volt, amikor a sár miatt el is maradt a túra, és volt, hogy a szél volt olyan, hogy kis híján kabátja alá csapott és felkapott engem... Mindig mást veszek észre ezen a tájon. Idén késlekedik a tavasz, hidegek az éjszakák, és az éltető eső is elmaradt... épp mára ígérték a kiadósabb esőzés megérkezését. Lássuk hát, mit kínál ez az alkalom egy amatőr természetbúvárnak és fotósnak!

Jó korán szól az ébresztő, kint szürkül az ég, kicsit olyan érzésem van, mintha elaludtam volna... de nem. A Körúton még alig lézeng egy-két ember, akik a péntek éjszakai mulatságokból maradtak vissza, a kora műszakba igyekvők is kialvatlan tekintettel merednek maguk elé a négyeshatoson. A kelő nap vörösen kilángol a felhők alól, vörösre festi a Vár ablakait, a visszatükröződő fény lángfolyóvá változtatja a Dunát is egy pillanatra.

Az időzítés tökéletes, öt percet kell csak várnom a Széll Kálmán téren, és be is áll a zsámbéki busz. Ismerős is akad, a terepfutók és teljesítménytúrázók közössége is olyan, mint minden más közösség: legalábbis arcról mindenki ismerőssé válik.

Tereputók is szép számmal jöttek

Jó dolog ez a vármegyebérlet, nem kellett bajlódnom a jegyvásárlással. Szürkés félhomály borítja a tájat, a menetidő Zsámbékig úgy fél óra lehet. Az iskola tornaterme, ami a rajt-cél helye, régi ismerősöm. Valami asztalosipari képzés történhet itt, olyan gyönyörű rönkszeletek vannak felhalmozva a fal mellett, hogy belém sajdul az irigység: de szép asztalt lehet ácsolni ilyen pompás alapanyagból!

Fűzfa, talán kecskefűz lehet (Salix caprea)

Megkapom az útvonalleírást, a nevem ott az előnevezettek névsorában. Bár Cartographia kupás túra, nincs nagy tömeg. Talán mert még korán van. De jó lenne, ha lenne kávé!

Orchideaféle tőlevele. Megsínylette a hideget és a szárazságot, de szerencsére ennek ma már vége...

Kilépek az utcára, el a közért mellett a sarkon, aztán felfelé a piactéren... a homokszobor Jézus mostanra már kicsit málladozik, de még mindig megvan az arcon az az összpontosított áhítat, ami magával ragadja a tekintetet.

Virágzik a húsos som - Cornus mas

Ezúttal megnézem közelebbről a Török-kutat, hátha akad valami érdekes vízkedvelő növény a környéken, de igazából még semmi sem növekszik. Okker és barnás árnyalatok mindenfelé, a zöld itt-ott sejlik csak fel. És, nini, egy kis élénksárga foltocska: a felfelé kapaszkodó út mellett, a galagonyák ágszövedékei között kikandikál a tavalyi száraz fűből egy bimbózó hérics.

Végtelen mennyiségű ibolyát láttam...

A Zsámbék feletti fennsíkon kinyílik a tér előttem. Feketefenyők gubbasztanak a távolban, hátam mögött felmagaslik a Romtemplom kettős, csonka tornya. A kopottas, okker füvek között élénksárga pöttyök virítanak: hegyi ternye. Akad néhány viharvert hérics is, szirmaikat megcsípte és kifakította az éjjeli fagy. Követem a szalagozást, fejem felett borongós, szürke égbolt, nehéz felhők tömör rétegei, talpam alatt kőzúzalékos ösvény. Időnként kilépek a szélére, utat adok a futóknak.

Olocsán - Holosteum umbellatum

Jön az erdő - itt-ott finoman szúrós borókák, amott tavalyról maradt, összeaszalódott galagonyabogyók, és a földön: ibolyák sokasága. Van lila, van fehér, és a kettő mindenféle átmenete. Aztán a szalagozás jobb kéz felé keskeny ösvényre terel a széles turistaútról, és hamarosan kitárul előttem a Nyakas-hegy szőlősorokkal borított oldala. Megnézem, mi minden növekszik a katonás szőlősorok között... nagy örömömre olocsánt találok. Amilyen közönséges kis gyomnövény, annyira kerestem hiába eddig...

Út a Nyakas-hegyen

A leghosszabb, 26 kilométeres távra neveztem, így az eligazító táblának megfelelően Tök felé veszem az irányt. Van itt pár roskatag, többé-kevésbé elhagyott pince, présház... és lent, a temető után néhány igazán hangulatos, fehérre meszelt homlokzatú is. És itt van az első ellenőrzőpont is, a Cardium pincéje. Ennek a pincészetnek több kóstolóján voltam már, jó boraik vannak... és a névadó Cardium, a szívkagyló is régi ismerősöm paleontológiai tanulmányaimból. Hajdan itt tengerfenék volt, és a kagylók mészvázainak évmilliós fosszíliáival máig lehet találkozni errefelé.

Napraforgó kutyatej - Euphorbia helioscopia

Nem iszom forralt bort, Húsvétig kibírom ilyesmik nélkül, bélyegzés után indulok is tovább. A bélyegző ábrája stílusosan szőlőfürt és hordó. Kedvelem ezt a részt, a kanyargást a kisebb-nagyobb parcellák, szőlőskertek, présházak között, bár a világháborús idők tragédiája mintha még most is itt lebegne a szelíden dombos táj felett... legalábbis a katonasírok, emlékművek újra és újra emlékeztetnek ezekre az időkre.

Hangulatos présházak között vezet az út Tökön

A Nyakas pincészet szőlői közt lépkedek - ennek a pincének is kóstoltam már borait, kiválóak - aztán lefelé fordul az út, a földön tekergő meténg borítja lilába az erdőszéli talajt, fel-le, aztán okkerbarna agrársivatag hullámzik a szemem előtt. A láthatáron hangyányi, apró alakok haladnak: a perbáli gerincen azok mennek, akik már túl vannak a második ellenőrzőponton.

Besétálok Perbálra, kicsit vékonyodik a felhőréteg felettem, bátortalanul, homályos kontúrokkal még a Nap is felsejlik. Az ellenőrzőponton a szokásos vidám hangulat fogad, valamint sósperec és édesség, meleg tea kerül poharamba, sima szőrű német vizsla szaglássza meg nadrágszáramat. De itt sem időzök sokáig, hiszen még csak a táv felét tettem meg.

Út a töki szőlőparcellák között

Az utcanevek: Kossuth, Dózsa, aztán Rákóczi... úgy látszik, errefelé szeretik a rebelliseket. Apró vadvirágokat keresgélek az út szélén, kicsit diétás még a világ az amatőr botanikus számára, de így is találok öt veronikafajt. Van sövényveronika, perzsa veronika, fényes veronika, borostyánlevelű veronika és háromkaréjú veronika.

Kis meténg - Vinca minor

A perbáli gerinc egyenesén kicsit most is meglök a szél, de jól tudok haladni. Már majdnem süt a Nap, de tudom, hogy ez csak átmeneti, csalóka ígéret... aztán valóban, összezáródnak a felhők, és ismét nyomasztó szürkeség telepedik a tájra. A fejem is megfájdul, a beépített meteorológusom: Aigner Szilárd és egy levelibéka szerelemgyereke kongatja a homlokomat belülről egy tompa kalapáccsal.

Tavaszi hérics - Adonis vernalis

Valljuk be: ez a rész unalmas. Derékszögű kanyarok, agrársivatag, végtelen mennyiségű friss szántás és sarjadó vetés, lábam alatt megkeményedett sár és rögök. A mező felett holló korrog. Azt hiszem, elérkezett az ideje elővenni hátizsákomból a motivációs dobozos kávémat.

Mezei pacsirta szitál a levegőben és énekel. Szinte egy helyben lebeg, mint egy drón, és csak mondja, mondja... eltűnődök: vajon hogy csinálja? Mikor vesz levegőt?

Üde színfolt a kis tyúktaréj - Gagea pusilla

Végre! Az anyácsapusztai irányból letérít a szalagozás, be az erdőbe. Itt szélcsend van és borongós félhomály. Még az ujjas keltikék is szomorúan bókolnak - bár ők mindig ezt teszik. Pár színes vadvirág emelgeti a tavalyi avart: pettyegetett tüdőfű rózsaszín-kékeslila csokrai, sárga salátaboglárka, és ismét itt van az ibolya-áradat.

Felfelé, felfelé! Szemem előtt sorfalat áll a fenyves, lábam alatt porlik a dolomit, nini: itt néhány héten belül virágot bont a tavaszi kankalin, ráncos levelei előpöndörödtek már a földből. Az Óriások Lépcsőjének tetején vár a harmadik ellenőrzőpont, valamint egy müzliszelet, ami most kifejezetten jól esik.

Agrársivatag, oázissal

Úgy öt kilométer lehet csak hátra. Élvezettel lépkedek a puha fenyőtű-rétegen, aztán hullámozni kezd alattam az ösvény... igen, ezt az útvonalleírás is "hullámvasútnak" nevezi. Itt van a negyedik ellenőrzőpont, ahol megkapom a bélyegzést és egy Balaton-szeletet.

Úton Perbál felé

Ismét ott terül el előttem a Zsámbék feletti fennsík, reggel óta nem sokat változott. Apró, színes vadvirágokra leszek figyelmes: fürtös gyöngyikék, idén ezek díszítik az oklevelet, héricsek, ibolyák, ternyék.

Perzsa veronika - Veronica persica. Iráni jövevényfaj, mindenfelé megtalálható

A kicsit meredek, görgetegköves úton óvatosan lépkedve ereszkedek le, alig másfél kilométer lehet hátra, nem kell sietnem sehová. Ismét magasba emelkednek a középkori Romtemplom szürke terméskő tornyai, vörösen csillannak meg a háztetők, sárgán a barokk plébániatemplom tornya. És, nini: egy különös vadvirágot veszek észre egy fal tövében. Füstike, de vajon milyen? Körbefényképezem, mert nem ismerem fel... mindenesetre gyanús, hogy a hazai flórában igazán újjövevény Fumaria capreolatát látom. Annyira új, hogy először tavaly találták meg egy kertészet virágcserepében... és nini, itt is él, Zsámbékon. Még magyar neve sincsen.

Egy nem túl motivált házőrző Perbálon

Elballagok a temető és a Romtemplom mellett - a túrázóknak ma ingyenes a megtekintése - aztán szokás szerint elámulok a templomdomb tövében sorakozó kis tyúkudvaros portákon, mennyire furcsa érzés lehet, hogy ilyen monumentális, történelmi épület van a kert végében...

Az amerikai eredetű csíkos ibolya (Viola sororia) könnyen kiszökik a természetbe

A hosszú Szent Erzsébet lépcsőn egy túratárs már nem bírt a bakancsával, inkább mezítláb lépked lefelé, az én túracipőm bezzeg jó kényelmes, csak ne lenne ilyen vállalhatatlanul elnyűtt már...

Valamilyen nemesített ibolyaféle, kiszökött a Perbál szélére

Piactér, német kitelepítési emlékmű, Jézus homokszobor, Török-kút, Coop közért... mintha visszafelé pergetném a filmet reggelről. Szinte sötét van már a tömör felhőktől, pedig még alig múlt el a szigorúan vett ebédidő. A célban zsíros kenyér vár, de hurrá, vajas kenyér is van, lila hagymával... nagyon jólesik, köszönöm szépen, a szép piros alma is.

A perbáli gerincen végighaladó út egyenesnek tűnik, de igazából nem az

Kitűző, oklevél. Szeretem ezeket kézbe kapni, a „töltsd le a Netről” nekem nem szimpatikus, bizony időrendbe téve megvan minden túrám itinere, oklevele, kitűzője. Becses emlék mind.

A busz Pestre félóránként indul, pazar. Van időm egy közeli cukrászdában venni magamnak egy islert. Kényelmes utam van, van hely. A nagy panorámaablakokat csíkozni kezdik az első esőcseppek... a Széll Kálmán téren már potyog rendesen, de igazán rendes dolog tőle, hogy kibírta mostanáig.

Nem túl gyakori faj a háromkaréjú veronika - Veronica triloba

Borongós, merengős, ballagós nap volt ez... ennek is megvan a maga hangulata, és jól éreztem magamat ég alatt, föld felett, még a soha véget nem érő földutakon ballagva is. Szép nap volt ez! Otthon vár az előre elkészített ebéd, ezzel sem kell bajlódnom... a délután hátralevő része a pihenésé, no meg a holnapi Ipoly-menti futóversenyre való összepakolásé, na ott már igazán várható az eső, de hát futni akkor kell, amikor jól esik... és hamarosan itt lesz az igazi tavaszi kibontakozás, csak pár meleg és esős nap kell hozzá!

A távot futva is lehetett teljesíteni

Mezei gyöngyköles - Buglossoides arvensis

A szántásban fehérlő kövek itt gyakran rejtenek kagyló- és csiga kövületeket

Kék ibolya - Viola suavis. Legalábbis szerintem. Bár egy Soó professzornak tulajdonított mondás szerint „ibolyát nem határozunk”... annyira macerás népség!