Terep-járó: Hullámzó fűtenger. A Tétényi-fennsík virágai nyár derekán

2016. július 21., csütörtök

Hullámzó fűtenger. A Tétényi-fennsík virágai nyár derekán

Látszólag unalmas a Tétényi-fennsík július vége felé. A fűfélék már sárgulnak a napégette dolomiton, köztük egy-egy feketére aszalódott kórót lenget a szél. De mégis érdemes meglátogatni a Tétényi-fennsíkon, a Szoborpark (Memento Park) mögött található tanösvényt, mert a sárguló széna közt most is virágzanak a színpompás apróságok, gyík surran, az égen ragadozómadár szitál, egyszóval: zajlik az élet bőven harminc celsius fok felett is.

A fennsíkot valósággal uralja a víztorony

Én se ide készültem, hanem fel az Ördögoromhoz... ám a buszokat átszámozták, fene tudja, melyik hová megy, ilyen pótlójárat-olyan pótlójárat, kiírva persze semmi nincs... Szóval, a jelek szerint már nem létező 8-as helyett a 108-asra szálltam, abban a reményben, hogy ez is olyan, mint a 7-es helyetti 107-es. Nos, hát nem! Amikor a BAH-csomópontnál elkanyarodott Nyugat felé, a laktanyák és a Sasadi út irányába, akkor már tudtam, hogy "újratervezés" van. Gyors átszállást hajtottam végre a 150-es buszra a Dayka Gábor utcánál (ennek szerencsére nem változott a száma), és némi városszéli kacskaringózás után fel is tűnt a Szoborpark vörös téglás Patyomkin-homlokzata a Marx szoborral.

Csend, még a madarak is "hangfogóval" szólnak, néha egy-egy "szíííp!" hallatszik csak... a mező szinte vibrál a tücsköktől, és zenéjüket monotonul aláhúzza a kabóca brácsája. Nem jár itt most rajtam kívül senki, a kutyasétáltatóknak még korán van, izzik az itt-ott kibukkanó fehér dolomit, az égen néhány, jelzésértékű felhő, még a kisrepülőgép is mintha függene, unottan zümmög a magasban. Alig-szellő fúj, végigsimít a sárgálló szárakon, és bennem felmerül: mi a csudát keresek én itt? Van-e itt fotótéma ilyenkor? Aztán lassan hozzászokik a szemem az áradó napfényhez, és a sárgás tónusok közül kiválnak a színes foltok: nini, ékes vasvirág, amott vakítóan mészfehér cickafarkok csoportja... Élénk kénsárga lángok törnek a kék ég felé: rekettyelevelű gyújtoványfű, és persze itt vannak az elnyűhetetlen rózsaszín imolafajok. Néha nedvesebb illatokat is hoz a szél, pár napja valóságos özönvíz esett, a cserjék alatt még nem teljesen száraz a föld. Sárga foltok: kardlevelű és rekettyelevelű peremizs villan a szemembe, aztán ahogy ballagok a tanösvényen, egyre több apró szépség mutatja meg magát. Mennyi, de mennyi fehér ágas homokliliom! Mintha hópelyhek terítenék be a mezőt, finoman vibrál és rezeg millió és millió parányi fehér virág. Robbannak a sárga hagyma néma tűzijátékai, szinte előkelően bólogat a védett bunkós hagyma. Játszom a fényekkel, a beállításokkal, és átsuhan rajtam a gondolat: micsoda felhőtlen boldogság ez!