Összes oldalmegjelenítés

2016. július 18., hétfő

Solymártól Határnyeregig - "virágvadász" séta a Budai-hegyekben

Nyár van. Igazi, forró nyár, amikor olvad az aszfalt és forróságot lehelnek a házfalak... Mit tehet a magamfajta pesti? Irány ki a természetbe... Olyan útvonalat választottam, amiben van patak, vízesés, hegyoldal, panoráma egyaránt.
A Hűvösvölgyből - most ez se szolgál rá a nevére - a 64-es busszal battyogok ki Solymár határába. Épp itt van Budapest közigazgatási határa, tehát még nem kell kiegészítő buszjegyet venni, jó a Budapest-bérlet. A megállótól beváltok a sűrűbe jobb kéz felé, ismerős a hely, itt halad el a Pálos 70 útvonala is... most végre van időm megnézni, nem kell egy nap alatt teljesítenem a közel hetven kilométert. A Paprikás-patak vidáman csobog, partján életteli a növényzet is, lepke-had csemegézik a virágokon. Távolabb, a fák alatt a szomjúságtól kókadtan lógnak a levelek, csak a harangvirág-félék emelkednek büszkén. Egy kis "lepkevadászat" következik - ejj, túl meleg van, de fürge itt mindenki, nehéz "rábeszélnem" akár egyet is, hogy álljon már meg egy pillanatra, amíg exponálok... Aztán megcsodálom a kis vízesést, majd a Rózsika-forrás domborművét, aztán elhagyom a patakvölgyet és a zöld sáv jelzést követve a lassan emelkedő földúton ballagok tovább. Mivel más itt nincs, harangvirágokat fényképezek: van csalánlevelű, baracklevelű, kónya és olasz harangvirág is, valamint ezek változatai. Találok egy egészen minimalista példányt, amelynek a szokásos öt helyett csak két pártacimpája van. Egy pártacimpával már nem virág lenne, hanem egy lila cső... A kókadt melegben a madarak sem énekelnek, csend van, és néha egy-egy elfonnyadt levél pilinckézik le a lábam elé.
A Kálvária-hegyet "hátulról" közelítem meg, felettem ciripel a nagyfeszültségű távvezeték, sokszor jártam már itt... itt-ott szamóca kínálkozik, édes illata érződik az álló, súlyos, forró levegőben. Fent a szinte izzó fehér sziklák közt sárga hagyma "tűzijátékozik", a bunkós hagyma bíborfekete, tömör fejei alig-alig billegnek vékony szárukon... Tiszta a távlat, messzire ellátni. A három kőkereszt szinte vakít.
A Szarvas-hegy után a Csúcs-hegy következik, a nyeregben rég elfeledett városhatár-jelző négyzetes kőoszlop.
A Virágos-nyeregben már nincs meg a térképen jelölt büfé, pedig szívesen ittam volna valamit... de nincs mit tenni, megyek tovább a forróságban, fent tízezer méter magasan utasszállító repülőgép zümmög, mint valami apró rovar. Egyszerűen nincs kedvem megmászni a Hármashatár-hegyet a tikkasztó hőségben, ezért a hegy lábánál, a sárga jelzésen megyek végig - de az Újlaki-hegy megmászását így sem tudom elkerülni. Fent néhány kiránduló heverészik mozdulatlanul az árnyékben. A megszokott siklóernyősök most nincsenek sehol, nincs szél, talán függve maradnának a levegőben...
Jön a harmadik nyereg, nosza hát western-lovas is lehetnék ennyi nyereggel, szóval a Határnyereg. Itt is áll egy kopott, legalább százéves városhatár-kőoszlop. Itt már kicsit több a nép, akad izzadó kocogó, meg kutyasétáltató is. Megsimogatok egy megdöbbentően csúf, nagy kutyát. A teste fehér, tömör és göcsörtös, pofája bulldogszerű, szeme apró és gülü, ferde szájából minden irányban fogak meredeznek ki, nyilván nem szokta meg, hogy idegenek megsimogassák, mert elragadtatottan liheg, lábamnak támaszkodik, nem is akar tágítani tőlem... Az erdei játszótér hintái üresen, csüggedten lógnak, kis szürke madár ugrál a frissen leszórt fehér murván, üres a parkoló is.
Még egy utolsó, izzasztó emelkedő jön a Görgényi utcán, aztán már látom, hogy a 11-es busz bent áll a végállomáson. Innen már "macskaugrásnyira" van az otthon... és a jól megérdemelt zuhany.
A Paprikás-patak vízesése

Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia

Tarkalepke-lesen...

Lyukaslevelű (közönséges) orbáncfű - Hypericum perforatum

Csalánlevelű harangvirág - Campanula trachelium

Csalánlevelű harangvirág, öt helyett csak két cimpából álló pártával (Campanula trachelium)

Kánya harangvirág - Campanula rapunculoides

Baracklevelű harangvirág - Campanula persicifolia

Sárga len - Linum flavum. Védett faj

Feketedő fürtös-zanót - Lembotropis nigricans

Sakktáblalepke budai imolán (Melanargia galathea és Centaurea sadleriana)

Kardos peremizs - Inula ensifolia

Három kereszt a Kálvária-hegyen

Sárga hagyma - Allium flavum

Kilátás a Kálvária-hegyről

Ágas homokliliom - Anthericum racemosum

Út a Hármashatárhegy alatt

Réti szegfű - Dianthus deltoides. Védett faj

Jakab-napi aggófű - Senecio jacobaea

Bunkós hagyma - Allium sphaerocephalon

Közönséges párlófű - Agrimonia eupatoria

Kéküstökű csormolya - Melampyrum nemorosum

Nagyvirágú lednek - Lathyrus latifolius


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.