Terep-járó: Parádsasvári séta: nyár a mátrai erdőben

A hőség miatt úgy döntöttem, a Mátrába megyek kirándulni - talán kicsit hűvösebb lesz a nagy fák árnyékában. Parádsasváron még sosem jártam, viszont visz ide Pestről közvetlen buszjárat, ezért esett a választásom erre a környékre. Ki tudja, milyen látnivalókat fog mutatni számomra? Úgyhogy, bepakoltam a hátizsákomat, és felhúztam a vekkert...

Páfrány ifjonc bújik elő a bükk gyökerei közül

Bizony, érződik, hogy meleg nap lesz ma is. A Stadionoknál a szokásos embertömeg nyüzsög, most már nyit a jegypénztár, bejáratig kígyózik a sor a Volánbusz állomáson. Mindössze két ablak működik a lehetséges hétből. Viszont, szerencsére, gyorsan megy a dolog, senki se mutat be százféle igazolást, kér áfás számlát előttem. A jegy birtokában már mehetek is ki a betonsilóba, ahol bent áll a jókora "autópályás" busz. Szerintem ugyanezzel mentem a múltkor Gyöngyösre, ráismerek a belső tükörre akasztott indián álomcsapdára. Olyan, mint egy tollakkal ékesített pókháló.

Parádsasvárról a Kékes is látható

Békés az utam. Mátrafüred után igencsak kanyargóssá válik az út, de a sofőr finoman, mesterien veszi a kanyarokat. Egyáltalán nem kavarodik fel a gyomrom, pedig szokott. Amikor leszállok Fényespusztán, meg is dicsérem. "Végre valaki!" mondja, bizonyítva, hogy mennyire fontos lenne az embereknek az elismerés...

A parádsasvári hajdani Károlyi-kastély, most Sasvár kastélyhotel

Először a sárga sáv jelzésen vágok neki a Köszörű-völgyi víztározó felé. Fenyves-elegyes erdőt jelez a térkép, hátha van itt valami érdekes... de nem igazán látok semmi fotózni valót a száraz, mozdulatlan erdőben. Gigantikus, fényes pókhálószövedékeken csillan meg a fák között besütő Nap fénye. Néha az arcommal, nyakammal, karommal is átszakítok egy-egy pókhálót... nem sokan járnak erre. Visszafordulok a műút felé, aztán át rajta és a másik irányba megyek a sárga sávon, ívben megközelítve Parádsasvárt.

A parádsasvári hajdani ivócsarnok gyönyörű kovácsoltvas tetőtartó elemei

Ez mindjárt szebb rész. Harsogóan zöld lombok, dús vegetáció, madárdal. Aztán hirtelen a faluban találom magam a szép, térkövezett járdán. Olyan, mint egy alpesi üdülőhely: gondozott kertes házak, háttérben a Kékes tömbje, felettem kék ég, harsogóan fehér felhőkkel. Elballagok egy fából faragott, kicsit fura Rákóczi-szobor mellett, és némi időbe telik, míg rájövök, hogy túlmentem egy elágazáson. Nem bánom: egy játszótér felett "mini tanösvényt" találok, ami a mátrai ősjuharról szól. Maga a fa 2014-ben kidőlt, de utódai sokfelé élnek, emlékszem, láttam egyet a vácrátóti arborétumban is. Végigolvasom az összes táblát a juharfákról, aztán visszakapaszkodok a lépcsőn a műútra, ismét el a Rákóczi-szobor előtt, aztán kicsit még tovább... Milyen érdekes, antik kovácsoltvas szerkezet tartja a tetőt! Nem más ez, mint az Ybl Miklós által tervezett ivócsarnok, ami láthatóan évek óta csak pusztul, mint aminek nincs gazdája... valószínűleg tényleg nincs. Pedig a parádi gyógyvíz legendás... Képzeletem fűzős úri kisasszonyokat, cilinderes urakat, konflisokat vetít a kerek épület köré.

Csodálatos felhők gomolyogtak a Mátra felett... csak épp esőt nem adtak

Amott pedig egy valóságos mesekastély: a Károlyi grófok sasfészke, most Sasvár Kastélyhotel a neve. Továbbmegyek, a magamfajta bakancsos kiránduló legfeljebb távoli pillantást vethet az ilyen épületre. Megvan a piros sáv jelzés! Találok egy nyitva lévő Nemzeti Dohányboltot is, de éppen még bőven van innivalóm, nem kell vennem semmit... egy kávé gondolata azért megkísért. Nekivágok az útnak. Valahogy azt képzeltem, lejteni fog, de nem: szívósan, kitartóan emelkedik az út.

Szürke aszat - Cirsium canum

Gyalogút-bérc a hely neve, és én rendeltetésének megfelelően használom: gyalogolok. Ritkás tölgyes, a fák alatt zörgős avarral, néhol egy-egy kis dombocskával, ami szerintem valami vízművel kapcsolatos építmény lehet. Egy mátyásmadár incselkedik velem: fáról fára röppen, ahogy a közelébe érek, hallat valami csúf kiáltást, aztán tíz méterrel ismét odébb száll, majd félrebillentett fejjel, okos szemével figyeli, közeledek-e. Azt hiszem, ezen szokása miatt kívánta pokolba a "Mátyást" a vadászó Fekete István...

Lómenta - Mentha longifolia

Némi csurgalékvíz is fakadhat itt a talajból, vizes élőhelyekre jellemző növények bukkannak fel szórványosan: meglepő módon egy mocsári aszatot is látok. Fotózgatok: akad itt adventív fajtól, mégpedig a felálló madársóskától a magasabb hegyvidékekre, például a Tátrára jellemző, rózsaszín virágú derécéig sok minden.

Erdei tisztesfű - Stachys sylvatica

Bükkösbe érek, aztán egy jókora tarvágáson ballagok keresztül, a sok fatönk és a felmagzó dudva, szúrós szeder szomorú látvány. Fejem felett összesűrűsödtek a felhők, pár csepp esőt vág arcomba a hirtelen feltámadt szél. Elő se szedem az esőkabátot, vékony anyagú technikai futópólóm pillanatok alatt megszárad.

Erdei varázslófű - Circaea lutetiana

Egyre ismerősebb a táj, ahogy a hidasi erdészházhoz közeledek. Itt is meg-megállok fotózni, vagy éppen lecsippenteni egy szem érett vadmálnát. Harangvirágfélék, zörgő here, seprence kísérik az utamat. Nem rohanok, élvezem, hogy időmilliomos vagyok. Lila szurokfű, szeplős szegfű, szeder: mind-mind régi ismerős.

Közönséges tölgyespáfrány - Gymnocarpium dryopteris. Védett faj

Közvetlenül a vadászháznál egy bengeboglárkát igyekszem becserkészni a teleobjektívvel, és csak a lepke miatt veszem észre a pillangós virágú növényt, amin lakmározik: erdei lednek! Ez a faj új a számomra.

Közönséges tölgyespáfrány - Gymnocarpium dryopteris

Pár hete, amikor itt jártam és páfrányfajokat keresgéltem, rácsodálkoztam néhány pocsolyára, illetve a bennük élő lényekre. Most is pislog bennük pár sárgahasú unka. Az egyik béka láttán elvigyorodok. A sárgahasú unka sajátossága, hogy a sárga foltok a hasánál feljebb is húzódhatnak, de ennek itt kifejezetten két sárga "stoplámpa" ékeskedik a fenekén.

Sárgahasú unka, "stoplámpákkal" (Bombina variegata). Védett faj

Kiérek a műútra. Itt nem árt vigyázni, gyakran száguldanak erre motorosok és sok a beláthatatlan kanyar. Átkelek, az út szélén egy vigyorgó férfi jön szembe, kezében egy döglött mókussal. Bizarr látvány, minek neki az elütött mókus egyébként egész jó állapotban lévő teteme? Aztán kiderül, hogy táboroztató biológiatanár, és ez mindent megmagyaráz. Távolról hallom a gyerekek reakcióit a mókusra...

Az álcázás mestere: sárgahasú unka (Bombina variegata)

Besétálok Mátraházára. Már ismerős a közönséges tölgyespáfrány-csoport egy kidőlt bükkfa gyökerei között. Erdei tisztesfüvet, lómentát, varázslófüvet fotózok. A buszmegállóban páran várakoznak, megnézem a menetrendet, no lám: 15 perc múlva jön egy busz. Ezzel bevitetem magam Sástóra, megspórolva az unásig ismert erdőrészt, igaz itt láttam legutóbb a fehérhátú fakopáncs családot...

Erdei lednek (Lathyrus sylvestris) és bengeboglárka lepke (Celastrina argiolus)

Sástón van egy órám az "autópályás" közvetlen járatig, békés bóklászással töltöm. A tóban alig van víz, molnárkák szaladgálnak a tetején. A tőkés réce fiókák már kamaszodnak és a kamaszkor összes szemtelenségével kunyerálják az ennivalót. A tó szegélyén vízparti csukóka kék virágai nyílnak, amott a széleslevelű gyékény között ágas békabuzogányok tüskés gombóckái sorakoznak. Büszke lángnyelvként emelkednek a magasba a közönséges lizinka narancsos-sárgás virágfüzérei, lilán virít a füzény.

Így készül a szeder (Rubus sp.)

Leülök egy fából ácsolt asztalhoz, körülöttem a sárgára száradt füvű rét, kipakolom az ennivalómat és békésen meguzsonnázok. A busz pontosan érkezik a megállóba, hely is van rajta bőven. Elő az olvasószemüveget és egy könyvet a hátizsákból! Észre se veszem, úgy elröppen az idő, és máris itt vagyunk a Stadionoknál. Innen még egy fél óra a trolival, és otthon vagyok.