Terep-járó: "Normafa 20" - túra a budai hegyekben

A Rákoskerti Lemaradás Egyesület által szervezett túránál először is a szervezet nevén akadt meg a szemem. Aztán a logón: egy rokonszenves, hegynek felfelé kaptató, izzadt csiga látható rajta. Mindebben azonnal magamra ismertem (hejj, reklámpszichológusok!), úgyhogy biztos voltam benne, hogy ebből nem maradhatok ki...

Reggel. Beleszimatolok a levegőbe a gangon... a szokásos pesti ájer megtelik a tavasz nedves föld illatával, odakint harsányan dalol már egy tébolyult feketerigó, galambfiókák nyüszögnek valahol a kilazult téglák közt megbúvó fészekben, fejem felett lassan világosodik a homályos égbolt. A rádióból épp azt hallom, hogy "elment a vándor", no ezt jelnek tekintem, felkapom a hátizsákot és indulás!
A rajtoltatatás reggel hétkor kezdődik, a Szépjuhászné felé igyekvő 22-es busz kirándulókkal van tele. Sok az ismerős arc, örülök. Összekoccannak a túrabotok, leugrálunk a megállóban. Az ég sápadt szürke, és ez később se nagyon változik. A nevezés gyorsan megy, bár először az Andrea nevet kapom meg... hiába, még nagyon reggel van. Egy idős vizsla magán kívül van az izgatottságtól... erdő! túra! Bársonyos, izmos teste reszket, alig várja, hogy indulhasson...

Elindulok a jól ismert sárga sáv jelzésen, lassan tompul a városi forgalom zaja az erdő sűrűsödő fái között, a buszok fékcsikorgásának hangját a madarak éneke váltja fel. Néha feszülő ruhájú, izmos terepfutók szökellnek el mellettem - jól futható a terep, a talaj optimálisan puha. Én meg csak forgatom a fejem, hogy mekkorát változott az erdő pár nap alatt... Keltikék lila és fehér csokrai pettyezik az avarbarna talajt, de sok egyéb is van. Meseszép, rózsaszínből ultramarinkékbe váltó pettyegetett és bársonyos tüdőfüvek, itt-ott egy februárból itt felejtett, magányos hóvirág, hopp, lent a szurdokban fehér, légiesen kecses galambvirágok, amott pedig egy-egy élénksárga, korai bogláros szellőrózsa kacérkodik velem. Gyakorlatilag tízlépésenként megállok valamilyen csoda miatt. A gyenge fények ellenére jól lehet fotózni - átpöccintem az objektívet manuálba, nem sietek... de itt nem is kell.
Ezen a ponton a teljesítménytúra számomra átlényegül élménybotanizálássá.

Kövér tőlevélrózsákra leszek figyelmes. Kosborok! A legvalószínűbb, hogy bíboros kosbor - ez az orchideaféle az egyik kedvencem, meg is fogadom, hogy visszajövök ide május táján, hogy "koccintsak a kosborral", bármelyik legyen is. Kellemes, enyhe szintkülönbségek, sármentes ösvények... tűnődésre is bőven marad időm. Aki nálam gyorsabb, elengedem. Két hatalmas varjú kergeti egymást, az egyik csőrében van valami. Kövér poszméh kapaszkodik egy keltikére, az földig hajlik a súlya alatt... apró látványokat, élménymorzsákat szedegetek.
A Csacsi-réten van az első ellenőrzőpont. Kapok pecsétet, útbaigazítást, nápolyit, sőt kicsit beszélgetünk Rejtő Jenő könyveiről is. Aztán tovább a sárgán, sokáig. A Nap sehogyse akar kisütni, mégis megállapítom, hogy túlöltöztem.
Érdekes kis virágot pillantok meg: mi lehet ez? Befeszegetem magam - persze, hogy a legtüskésebb liánok között bujkál, arcon is csap egy ág, de sikerül egy képet készítenem, hősiesen. Majd pár lépés múlva ugyanez a faj, csak immár nagy, kifejlett példányokban... hiszen ezt ismerem, csak még nem láttam a Budai-hegységben! Kisvirágú hunyor nyílik mindenfelé, furcsa, neonzöld csokrokban.
A piktortégla-üregeknél ismét színes bója, ellenőrzőpont - itt szőlőcukrot adnak. Az egyik vájdlingban fehér, a másikban ugyanolyan, csak színes cukorkák. Mindenkinek a színesből kell, ételfesték, mesterséges színezék ide vagy oda. Persze, hogy én is a tarka tálba nyúlok... a Nap halványan mosolyog a szürkés felhők mögött.
A Frank-hegyen a turistaháznál lendületből fordulok lefelé, a jobb kéz felé lévő piros kör jelzésen. Nem kellett volna, mászhatok vissza a meredeken. Az út a bal kéz felé eső, piros jelzést követi... Fenyők, tompa, régi avarillat, furcsa nosztalgia hangulata száll meg, régi fényképek sárgás-barnás színei, fátyolos távlatok...
Aztán le az Ördögoromnál, majd fel az Ördögoromnál. Megmártózok a városban. A soha véget nem érő, meredeken emelkedő, aszfaltos Adorján utca miatt régen gondoltam volna néhány cifrát, most viszont az jut az eszembe róla, hogy milyen jó erőnléti edzéseket lehetne tartani rajta.... A futás bizony megváltoztatta a gondolkodásomat.
Innen jó ismerősöm a táj. A zöld háromszög jelzésen cikcakkol felfelé az ösvény. Az Úti Madonna kápolna az egyik kedves helyem, ide szoktam félrevonulni, valahányszor valami bánatom van. Most ellenőrzőpont van itt, már a harmadik. Nézem, ismerős orchideáim kibújtak-e már, de még egyet sem látok. Aztán kinyílik az erdő, kiérek az Apáca-rétre, és azonnal szembetűnnek a leánykökörcsinek. Csodálatosak! Ezüstösen bolyhos, lila kabátkájuk, sárga porzóik meseszép látványt nyújtanak. Itt még az is vadvirágot fényképez, aki nem szokott... Az adótoronynál nyugdíjas kirándulók, és zsíroskenyér-party a túrázóknak. A "napközis teából" három pohárral is iszom, annyira ízlik. A szervezők autóján két plüssmaci, nekik is van "szervező" feliratú jelvényük. Pecsétet a Normafánál kapunk, valamint almát is, a hely meglepetése mégis a két póni. A pónik egyébként egy közeli állatsimogatóban laknak, kihozták őket "reklámmal kombinált sétára", kapok szórólapot, kezem a vastag pónibundába mélyed... A lovacskák tán combig ha érnek, a kisgyerekek sikkantanak a gyönyörűségtől, hogy megsimogathatják őket... én is nehezen szakadok el a kedves jószágoktól.

Az Erzsébet-kilátóhoz vezető meredek aszfaltút kismiska az Adorján úthoz képest, szinte észre se veszem, és felértem a tetejére. Újabb pecsét, aztán nem is húzom az időt, besűrűsödtek a felhők, borul el az ég, hűvös lett... behúzom kabátom cipzárját, szedem a lábam lefelé. Persze a hóvirágok miatt meg kell állni fotózni...
A célban, vagyis a Gyermekvasút Szépjuhászné állomásánál lakoma vár. Háromféle lekvár, vaj, ajvár, házi és sima zsír közül választhat, aki kenyeret szeretne. Lehet hogy ki is hagytam valamit. Az ajvár finom. Nem ettem még ilyet, olyan, mint a lecsó, csak kenni kell. Alig bírom abbahagyni. És persze itt is van "napközis tea", nem is hagyom ki... De gondoltak a kutyákra is: van itt egy tál táp "frissítőpont négylábú túrázóknak" felirattal. Kedves gesztus. Sok ismerősöm nyüzsög itt a célnál, jó újra látni őket...
Jövőre, veletek, ugyanitt.
Köszönöm a szervezők munkáját!