Terep-járó: Áprilisi séta a Soroksári Botanikus Kertben

2016. április 11., hétfő

Áprilisi séta a Soroksári Botanikus Kertben

A soroksári botanikus kertről a Neten olvastam először. Nem közismert, pedig látogatható, igaz, csak hétköznap, munkaidőben - ugyanis a Kertészeti Egyetem részeként működik, oktatási-kutatási céllal. Emellett magbankként is, de ami engem leginkább érdekelt: a hatvan hektár nagyobbik része egy épen megmaradt élőhely-mozaikdarabka, a hajdani láprétek és homokpuszták világát felvillantó védett rezervátum. Itt már négyezer évvel ezelőtt is élt ember, talán nem véletlenül hívják a "legmagasabb" dombot Csonthalomnak... A hajdani Duna-meder hordalékából épült homokdűnék, dombocskák közeiben nedvesebb a talaj, itt lápréti és zsombékos környezetet kedvelő növények is megélnek. Ezek különösen érdekeltek, hiszen ilyen élőhely Budapest környékén - ma már - kevés van.

A botanikus kert tava

Nos, ahhoz képest, hogy ez még Budapest, valóságos expedíció ide eljutni tömegközlekedéssel. A város közepéből indulva villamos, HÉV, majd busz is kell hozzá, és nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy ennyi idő alatt Szobot is megjártam volna vonattal, oda-vissza... De legalább lett alkalmam a Közvágóhíd HÉV állomáson megcsodálni egy parlagos, üres terület növényvilágát - az Élet élni akarását példázza - aztán a soroksári Hősök terén kávézni egyet, mert a 166-os busz bizony csak félóránként jár.
Csepergős eső, nedves párák lebegnek a még sárga, tavalyi fű felett, de a gyümölcsfák, bogyótermő bokrok már bontogatják a virágaikat. Részegítőek az illatok: a nedves, homokos talaj, a bomló avar, a sarjadó zöld, a halványrózsaszín és fehér virágok párái. Célom a kockás liliom, az Év Vadvirága, amit a maga természetes élőhelyén aligha láthatok - messze van a Dráva-mente - kedvesen bejelölik a kapott térképen, hogy merre keressem. Tökéletes zavartalanságban bóklászok az ösvényeken, bámészkodok... kék meténgek öntik el a fák alját, amott belvizes tavacska csillog - itt az út is eltűnik a víz alatt, visszafordulok - a vizes csatornában vízisikló tekereg. Esőcseppek zizzennek, gyűrűket húznak a pocsolyákra. Élvezem, hogy nem siettet senki, néha meglepően meleg, párás fuvallatok érnek, akár a trópusokon is járhatnék, valamiféle hűvös esőerdőben...
Örömmel látom, hogy a tavacskában is van víz - amikor két éve itt jártam, kiszáradt, repedezett száraz iszap borította az alját, most békakoncert harsog benne, és tükörképüket csodálják a fölé hajló szomorúfüzek.
A sziklakertben már nyílnak az apró nőszirmok, kék gyöngyfüzérek a gyöngyikék, a rét piroslik az árvacsalánoktól, fejüket lógatják a különféle hunyorfajok... a betelepített és az őshonos apróságok békésen megvannak egymással. Különösen sokféle ibolyát találok, és az elvirágzás határán lévő kockás liliomok is meglesznek. Most még a parányi, jelentéktelen veronikafajok tanulmányozására is van időm. A meténgekről egy egész fotósorozatot készítek.
Csodálatos, hogy nem siettet senki!