Terep-járó: Vulkánok, mit tettetek?! Geológiai kalandtúra a Mátra lábánál

Épp húsz esztendeje, hogy kézhez kaptam földrajz szakos tanári diplomámat. Bár nem lettem földrajztanár, a geológia iránti szenvedélyem búvópatakként tört a felszínre, amikor megláttam a közösségi oldalon az egykori egri főiskolai tanárom által meghirdetett "terepgyakorlatot".
Terepgyakorlat! Tudom, a katonáknál mást jelent. Nálunk egy olyan osztálykirándulást, ahol mindenkinél van kalapács...

A busz Gyöngyösre negyed hétkor indul, visszataszítóan korai időpont szombat reggelre. Még teljes a sötétség hatalma, Budapest felett a fűtés-szag felhőjét elfújta az érkező hidegfront, friss, hideg levegő csap meg, ahogy kilépek a szendergő gangra. A háztatők felett hidegen hunyorognak a csillagok. Kint az utcán néhány szerelmespár (átandalogták az éjszakát?), valami dzsungelfrancia nyelven trécselő afrikaiak és az elmaradhatatlan töppedt alkeszok áznak a sárgás villanyfényben.

A gyöngyösi buszt kicsit nehéz megtalálnom a Stadionoknál: a jegyárusnő, két buszsofőr és egy nászútra igyekvő szerelmespár is segít, hogy rábukkanjak. A következő hetven percet békés szendergéssel töltöm a kényelmes, jól fűtött járművön, időben fel is ébredek, hja a sokéves gyakorlat buszon alvásban megteszi a magáét. Pirkad, párálló szántóföldek felett vörösen kel fel a Nap, a Mátra kék kontúrja dereng a távolban.

Hajdani lávapárnák... évmilliók vulkanizmusa, kővé dermedve a Kis-hegyen

Gyülekezik a nép... különféle főiskolai évjáratok egykori diákjai, többnyire családtagokkal, van jópár kisgyerek is, lelkesek, aranyosak, van kalapácsuk, az egyik kis híján nekilát a térkövezet felbontásának. Kajavadász kutya is kerül, enélkül nem túra a túra.
Gyöngyössolymosig tíz perc sincs az út busszal, a Nap lapos sugarakkal világítja meg a Kis-hegy szikláit. Ennek a valóban kis hegyecskének a teteje az első állomásunk, mint a perlitesedett riolitláva-képződmények szép példája. Még most is látszik, hogyan hömpölyögtek egymás hegyén-hátán a sűrű, izzó lávatömegek, hogy aztán a tengervízbe érve sisteregve kihűljenek... A perlit kis golyócskákból áll, fontos tulajdonsága, hogy rohadtul csúszik. Óvatosan lépkedek rajta, természetes golyóscsapágy. Örömömre egy kis hialit (üvegopál) darabkát is találok a törmelék között. Odalent a karcsú templomtorony feketén emelkedik ki a párából.

A kis geológusok máris akcióban. Nincs szükség méregdrága digitális játékokra, játszóházakra, egy vagány kölyöknek elég egy kalapács és némi szétaprítható szikla

A képződményeket csak megcsodáljuk, kopácsolnivaló a gyerekeknek a hegy mögött, az útbevágásban kínálkozik, ahogy haladunk Észak felé a zöld kereszt turistajelzésen. Erdőbe érünk, narancsbíboran villan fel a tölgyfák zizegő, száradó lombja, aztán valaki óvatosan egy gyíkocskát vesz a tenyerére - dermedt még, hasa pazar narancsszín, kék pettyekkel a szegélyén. Fali gyík. Megcsodáljuk, elengedjük. Nem menekülnek viszont a csinos, tepsi-érett őzlábgombák. Az üvegszerűen összesült egykori lávadarabok tanulmányozása, a vidám kopácsolás, geologizálás egyszercsak komorabb tónust vesz: robbanószer gubbaszt egy fa tövében! Talán vaddisznók túrták ki, talán az erózió tárta fel a második világháború óta itt heverő, rozsdás, fel nem robbant tüzérségi aknát. Ádáz harcok folyhattak itt... Rengeteg a vaddisznótúrás, nyomaikat a pergő lombok sem takarják el. A pazar őszi erdő hirtelen megváltozik: a háború névtelen iszonyata mindenkit megérint. Bejelentjük a leletet a rendőrségnek, megérkezésükig az időt a csapat nagyobbik része a közeli kőbánya peremén, egy kellemes teknőforma "tisztáson" tölti.

A Cserkő-bánya híres az opáljairól. Persze nem nemesopálra kell gondolni, nem Ausztrália ez, de igen szépek és változatosak az itteni változatok is. Minimális kapirgálással én is találok egy szép narancsbarna májopált, aztán homályos fényű, sárgás mézopálszerű darabkák is a kezembe akadnak. Az egyiket gyönyörű, finom, fekete dendrit-rajzolat díszíti: csoda egy centiméterben! Odafent hollók keringenek. A gyerekek lelkesen kalapácsolják a kődarabokat, nem is hiába, az egy-egy kőzetrepedés mentén széthasadó sziklák parányi üregeket rejtenek, és az üregek ki is vannak bélelve kristályokkal szépen. A parányi kvarckristály-csipkék mellett egy másik, mikrokristályos kvarcváltozat, a kalcedon is gyakori. Kis gömböcskékből álló, áttetsző felszíne hol barna, hol sárgászöld, hol égszínkék.

Nagy őzlábgomba - Macrolepiota procera

Csodálatos erdőrész jön, ahogy a Dezsővár felé haladunk. Szurdokszerű völgy, korhadó ágak, smaragdzöld moha, fekete, vulkanikus sziklák, sárga falevelek. A lombavar: puha paplan. A Nap csak itt-ott bök át a fák között sugaraival. Itt olyan bombák vannak, amelyeket sokkal szívesebben nézegetek: évmilliók óta ártalmatlan "vulkáni bombák". A hajdani tűzhányó akkora izzó, gömbölyded lávadarabokat dobott ki kráteréből, mint az irodai fénymásológépünk. Az óriás cipók felszíne megrepedezett, ahogy kihűltek, most óriás kőgolyóként állnak az erdőben, egykori gigászi földtani erők néma tanúiként.

A Cserkő-patakon korhatag híd vezet át. De még milyen korhatag! A gyerekek nagyon élvezik az átkelést, egyszerre mindig csak egyvalaki, több embert tán el se bírna az ingatag, mohalepte deszkázat... Odafentről a mikroszkopikusnak is nevezhető középkori vár romja sejlik át a sárga lombokon. A patak leveleket hintáztat a hátán, fürgén csobogva zúdul át a koponyaformán legömbölyített, fekete sziklákon. A kisvasút sínjein is átkelünk, a sárga sáv jelzésen irány a hajdani gejzírek által épített Asztag-kő!
Délután van már, jól esik a szendvics és a pihenő a vaddisznók által feltúrt tisztáson, ahol rajzanak a Harlekin-katicák, nem győzöm lesöpörni őket a kabátomról. Utunk lassan, de folyamatosan emelkedik, szárazon zizegő aranysárga tölgyesben járunk, beszélgetünk, Tanár úr feleleveníti a felvételimet (te jó ég! emlékszik rá!), mindenfélékről beszélgetünk, az égen olykor egészen feketék a felhők, máskor a napsugaraktól felizzanak a fák. Hűvös van. Az Asztag-kőt hátulról közelítjük meg, a hidrokvarcit sziklák valóságos kőfolyót alkotnak a szirt lábánál, hamarosan vidám kopácsolás veri fel az erdő csendjét. Olyanok itt a kövek, mint az ementáli sajt: teli vannak üregekkel, és az üregek kristályokkal. Piszok kemény kőzet a hidrokvarcit. Szikrák ugrálnak a kalapácsok alatt. Kvarckristályokkal bélelt "mini kristálybarlangot" mindenki talál, bár akadnak itt ritkább ásványok is (piros cinnabarit, tűszerű kristályokból álló antimonit, feketés goethit, hematit - a higany, az antimon, a vas ércei). A sziklák tetejéről pazar a kilátás az őszi lombköntösbe bújt Mátrára. Lábam alatt csodás, zöld páfrányok. Óvatosan lépek, rá ne tapossak valamire, fel-felemelek egy-egy kődarabot. Ki tudja, milyen kincset rejthet?
A szirtet megkerülve óvatosan leereszkedünk a felhagyott bányába, hogy egy másik érdekes ásványt, a baritot (bárium-szulfát) felkutassuk. Itt már jártam, ismerős a hely, barit is akad - súlyos, tompán fénylő, táblás kristályait nem lehet eltéveszteni. A bányaudvar peremén már lebukott a Nap, amikor "fotelbotanikus" énem is talál valami érdekességet: egy igencsak másodvirágzó bársonyos kakukkszegfű-virágot. Tavaly ilyentájt Királyréten is láttam egyet, de ez itt és most sokkal színesebb. A sötét rózsaszín virág közepe parányi koronához hasonlít. Pici tavasz az őszben...

A műúton ballagunk vissza Gyöngyössolymosra, fél órát kell várni a buszra, cudar hideg a szél, alkonyodik, mindenféléről beszélgetünk, mint a régi ismerősök... Remek túra, remek társaságban. Igazán élvezetes volt. Ezúton is köszönöm a szervezést!